Somogyi Hírlap, 1992. augusztus (3. évfolyam, 181-205. szám)

1992-08-06 / 185. szám

2 SOMOGYI HÍRLAP — HAZANK ES A NAGYVILÁG 1992. augusztus 6., csütörtök II. János Pál pápa Tomasek bíborosról „Hasonlóan a szilárd tölgy­höz, sohasem hagyta magát megfélemlíteni”- e szavakkal méltatta II. János Pál pápa a kedden 93 éves korában el­hunyt Frantisek Tomasek bí­borost, Prága tavaly nyuga­lomba vonult érsekét részvét­táviratában, amelyet Miloslav Vlk prágai érsekhez intézett. Amerikai tiltakozás a táborok ellen Ötven évvel a holocaust után a világ nem nézheti tétle­nül, hogy ismét haláltáborok működnek, ahol emberek ez­reit kínozzák, éheztetik, gyil­kolják és elégetik. Auschwitz és Treblinka nevéhez most a jelek szerint Omarska, Brcko neve társul — hangsúlyozzák az amerikai zsidó szervezet nyílt levélben, a boszniai fo­golytáborok ellen tiltakozva. Gazdasági gondok Moldovában Súlyos gazdasági recesszió sújtja Moldovát. A nemzeti jö­vedelem fél év alatt 28 száza­lékkal esett vissza — jelen­tette be a „nemzeti egyetértés kormánya” előtt Mircea Sne- gur moldovai elnök. Együttműködés és jószomszédság Jozef Moravcik csehszlovák külügyminiszter fogadta Varga György magyar nagykövetet. A miniszter ebből az alkalom­ból rámutatott a két ország jó­szomszédi kapcsolatainak je­lentőségére, egyben hangsú­lyozta annak szükségességét, hogy fejlesszék a Cseh és a Szlovák Köztársaság együtt­működését Magyarországgal. Terjed a sztrájk Svédországban Folytatódik a SAS skandi­náv légitársaság svéd alkal­mazottainak sztrájkja, de a keddi száz helyett tegnap már négyszázan szüntették be a munkát — jelentette az AP. A SAS törölte Stockholmból rendszeresen induló járatai­nak háromnegyedét. Csökkenő termelés, növekvő export Bár számottevő ütemben csökken az olajkitermelés mind Oroszországban, mind pedig a többi volt szovjet tag- köztársaságban, mégis nő a Nyugatra irányuló olajexport­juk — állapítja meg a Nemzet­közi Energiaügynökség teg­nap közzétett legfrissebb havi olaj-jelentésében. Harc a maffia ellen Az olasz parlament alsó háza szigorú maffia-ellenes törvénytervezet-csomagot fo­gadott el. Ennek célja az, hogy szélesebb jogkört biztosítson a hatóságoknak a maffia elleni harcban. Lehetőséget ad tit­kos akciókra és ügynökök be­építésére is. Funar megsértődött Gheorge Funar kolozsvári polgármester bejelentette: nem ad semmiféle nyilatkoza­tot a magyar tömegtájékozta­tás képviselőinek mindaddig, amíg a magyar külügyminisz­ter „nyilvánosan bocsánatot nem kér román kollégájától a kolozsvári és a román való­ságról Magyarországon nyil­vánosságra hozott hamis in­formációk miatt.” Két „egyenrangú” prefektus Csíkszeredán (Folytatás az 1. oldalról) Igenám, de csütörtök este Petre Roman front-elnök ecse­telte, hogy a Front szorgalmazta a prefektuscserét, lévén, hogy a helyi tanácsokban nincs román képviselet (Van! És választások útján kerültek oda, tehát ez nem téma. Ha igen, akkor téves in­formáción alapszik...). Sőt: van még egy meglepő nyilatkozat: D. V. Ursu államtitkár azt hang­súlyozta, hogy a két megye pre­fektusának mandátuma lejárt. Mikor és hogy? Lévén, hogy a prefektusok kinevezése nem ha­táridőhöz kötött. Folytassuk a frontos érvelést: Roman elnök úr szerint a román nemzetiségű prefektusok kinevezése által a két megye választott tanácsa nemzetiségi összetételét ellen­súlyozandó történt. Igenám, csak a frontos szószóló, azaz kormánytag, I. A. Stolca szerint a kormány felmentési döntése „jogilag hibás volt, politikailag pedig provokatív jellegű...” A háttereket lehetne folytatni és kommentálni... A sepsiszent­györgyi egyezkedés értelmében tegnap a kormány megvitatta és felülvizsgálta — alkotmányjogi szempontból is — a kialakult helyzetet. Tegnap a sziámi ik­reknek nevezett két állammi­niszterrel, Mircea Teodor Vai- dával és Doru Viorel Ursuval je­lent meg a kormányülés utáni el­igazító sajtótájékoztatóján Vir­ginia Gheorghiu szóvivő. Sejt­hette, hogy kérdések sorozatát teszik fel az újságírók a Hargita és Kovászna megyei prefektu­sok felmentése és kinevezése kapcsán. Érdekes, hogy a Vaida által tett bejelentés után a te­remben senki nem értett sem­mit. Az államtitkár azt ismer­tette, hogy a kormány megfele­lően módosította a 388. és 389/1992. sz. határozatait, Har­gita megyében Vosloban Doru loant és Várday Györgyöt, Ko­vászna megyében Delce loant és Fodor Ferencet nevezi ki kormányképviselőknek. A za­vart az okozta, hogy senki nem tudta, ki lesz közülük a prefek­tus, ki az alprefektus. Annál is inkább, mert Ursu kiegészítés­képpen arról szólt, hogy a pre­fektus a feladatok egy részét át­ruházhatja helyettesére. A kérdésekre válaszolva az­tán kiderült, hogy a kormány mindkét székely megyében ki­nevezett képviselői mind a pre­fektusi, mind az alprefektusi fel­adatokat ellátják mindaddig, amíg nem választják őket bizo­nyos tisztségekbe. Erre előre­láthatólag csak a szeptemberi választások után kerülhet majd sor. Az államminiszterek kijelen­tették, hogy „mindkét kormány- képviselő egyenlő szintű tiszt­ségviselő”, és az állami köz- igazgatási főigazgatóság oldja fel a köztük adódó bármiféle esetleges ellentéteket. Vaida ugyanakkor kijelentette, hogy a kormányintézkedés törvényes és nem alkotmányellenes. Mint várható volt, számos új­ságíró támadta ezt az intézke­dést, mondván: hogy ez területi autonómiához, a kormány auto­ritása meggyengüléséhez ve­zet, sőt olyan is volt, aki az 1940-es események megismét­lődéséről szónokolt. A két állam­titkár válaszában kitért arra, hogy ez ideiglenes politikai in­tézkedés, amely áthidalja a pil­lanatnyi problémákat, mert a helyhatósági törvény hiányos­ságai miatt egyszerűen meggá­tolható a helyhatóságok létre­hozása és működése (ezt a szatmárnémeti és marosvásár­helyi példák is bizonyítják). Ezen a jogszabályon tehát mie­lőbb változtatni kell, de addig is valamiképpen meg kell oldani a problémákat. A kormányintéz­kedés pedig ezt próbálja előse­gíteni. Hecser Zoltán KÉRDŐJELEK A történelem 107 éves matrónája Láthatjuk-e az erdőtől a fát? A kérdést szándékosan fordí­tottuk meg, hiszen általában és joggal az összefüggéseket szokták hiányolni, amikor a fától szem elől vesztik az erdőt. A természet zöldjéből vett példabeszéd ezúttal emberekre vo­natkozhat, akik a nemzetközi politika válsághírei mögött van­nak. Felkavarnak a veszteséglisták, de méginkább megrázó, amikor a számok mögül elővillannak a sorsok. Boszniában tíz- és százezrek kényszerültek otthonuk el­hagyására. Miért? Volt, aki azért menekült, mert félt a harcok­tól, kegyetlenkedésektől, volt, akit elűztek, hogy a házát ide­geneknek kínálják fel. Minden ember élete kész regény: két, életkorbeli véglet. A legfiatalabb földönfutó az a kislány lett, akit anyja a vonaton, a magyar határ felé tartva szült meg. A legidősebb pedig az észak-boszniai Kozlucból elkergetett Ambera Puskarevics, aki betöltötte már a 107. életévét s nem hitte volna, hogy egyszer még Nagyatádon át az ausztriai Mödlingbe kerül. A történelem matrónája ugyanazon a helyen élte le életét a Balkánon, de közben nyolc különböző állampolgársága volt, s a határzár ellenére is nehéz lett volna eltanácsolni Ausztri­ából, amikor az Osztrák-Magyar Monarchia fennhatósága alatt álló területen született... Megfeledkezhetünk-e az emberekről, akik a hadijelentések mögött vannak? A politikai megoldások — s jó lenne, ha végre nem a fegyvereké lenne a szó — ésszerűséget, józan­ságot, türelmes tárgyalásokat követelnek. De ellentétes-e ezzel, hogy türelmetlenek is legyünk az emberi kiszolgálta­tottság és vergődés láttán? Lehetetlen, hogy Ambera Puska­revics életének száznyolcadik esztendejében ismét kozluci otthonában pihenjen? Réti Ervin A TITKOS ÜGYEK MINISZTERE SZERINT A nemzetbiztonsági törvény megelőzi a rendőrségit (Folytatás az 1. oldalról) A nemzetbiztonsági törvény tervezetét a parlament még nem kezdte el tágyalni, bár a tervezet már elkészült — hangzott el a tájékoztatón. Ezt a jogszabályt a T. Házban va­lószínűleg megelőzi majd a rendőrségi törvény elfogadása. Mivel ez utóbbi érinti a titkosz- szolgálatok működését is, Fü- zessy Tibor szerint ajánlatos lenne a két tervezetet össsze- hangoini. Utalt rá: mindkét tör­vény meghozatalához kéthar­mados parlamenti többség szükséges. Az egykori lll/lll-as ügynökökkel kapcsolatos tör­vénytervezetek kapcsán a mi­niszter az amerikai gyakorlatot állította példaként: a fontos posztok és funkciók betöltését megelőzően a jelöltekkel kitöl­tetnek egy kérdőívet, arra pró­bálnak fényt deríteni, hogy az illető zsarolható-e. A titkosz- szolgálatok ezen adatok alap­ján további információkat gyűjthetnek. Magyarországon a titkosszolgálatok nem nyilat­kozhatnak arról, hogy valaki III/ lll-as ügynök volt-e. Egy félmondatos törvény- módosítás kelleje mindössze ahhoz, hogy a nemzetbizton­sági szervek védhessék és el­lenőrizhessék is a magyar poli­tikai élet fontos szereplőit — vélekedett Füzessy, és hang­súlyozta: a társadalom igényli, hogy elüljenek az ügy­nök-ügyekről kirobbant viták és vége legyen a bizonytalanság­nak. Az egykori ügynökökről fennmaradt nyilvántartásról megemlítette, hogy az adato­kat tartalmazó kartonokat nem lehet perdöntő bizonyítéknak tekinteni. Az állam- és szolgá­lati titkokat az eddigieknél na­gyobb tiszteletben kell tartani — fejtette ki a miniszter az egyik kérdésre adott válaszá­ban, és emlékeztetett arra, hogy sértett már meg parla­menti képviselő is államtitkot, amikor például zárt ülésen tár­gyalt témáról adott ki informá­ciót. Füzessy Tibor e kérdés okán elképzelhetőnek tartja, hogy nézeteltérés alakul ki közte és egyes képviselők, sőt akár az Országgyűlés nemzet- biztonsági bizottsága között. Illegális bevándorlók Egyre többen igyekeznek Svájcba is Egyre többen próbálnak il­legálisan belépni Svájcba vagy legalábbis egyre többet fog el közülük a határőrség. Az idén az első félévben 160 ezer 997 alkalommal kellett közbelépni, azaz naponta 885-ször. S 64 ezer embert küldtek vissza — e^ 14 ezer­rel több, mint a múlt év ha­sonló időszakában. Közöttük sok volt a jugoszláv állam­polgár, aki nem tudta, hogy az év elejétől nekik is vízum kell. Macedón mutatvány Zuhanás, háló nélkül Honecker lánya perel — Macedónnak szület­tem. Majdnem mindent el­vettek tőlem, most még a nemzetiségemtől is meg akarnak fosztani — mondja a szkopjei Grand Hotel pin­cére. A szálló üres. A minapi Jugoszlávia legdélibb állama a világtól teljesen elszigetel­ten haldoklik. — Nagy mutatvány volt, amikor kikiáltottuk a függet­lenségünket — mondja az elegáns kávéház nyugdíjas professzor-vendége —, zu­hanás, háló nélkül. . Ezt a kétmilliós lélek­számú hegyi népet valóban még az ág is húzza. A görög szomszédok a lisszaboni EK-csúcson is elfogadtatták azt az álláspontjukat, hogy „Macedónia legfeljebb föld­rajzi fogalom”, semmikép­pen nem komolyan vehető állam. Ezt a 25 ezer 713 négyzetkilométeres mester­séges képződményt — mondják Athénban — a hor- vát Tito hozta létre, aki ezzel is korlátozni akarta a nagy­szerb befolyást. Pedig — folytatódik a szinte minden­napos görög „vádirat” — már a Balkán-háborúk után, a huszadik század elején Ma­cedóniában a lakosság 51 százaléka görög, 31 száza­léka szerb és 18 százaléka bolgár volt. Ehhez azóta még jelentős albán kisebb­ség járult, íme a bizonyság, hogy Macedónia művi for­máció és nem igazi etni­kai-politikai egység... Az elszigeteltségnek óri­ási ára van. A görög-mace­dón határ nemrég még zsú­folt hatsávos sztrádája üres. Tavaly ilyenkor sem volt már igazán jó a helyzet, de azért ötszáz kocsi volt a napi átke­lési átlag. Most húsz. Benzin nincs, az élelmiszer fogytán, a gyógyszer hiánycikk, az infláció a csillagokat ostro­molja, a német, osztrák és svájci turisták tízezrei helyett 1992 több szempontból is forró nyarán a Szkopje és a Vardar-folyó közötti hűs er­dők szerpentinjein egy helyi lap szerint „legfeljebb né­hány vállalkozó szellemű magyar és cseh vendég kó­borol.” Zuhanás, háló nélkül. A fővárosi napilap, a Nova Makedónja szerint a létmi­nimum most 95 682 dénár (nem dinár!), az átlagkereset viszont 38 412. Pénz nincs, munka nincs, remény nincs. Bezártság van és növekvő ingerültség. Szkopjét, a mindenben hiányt szenvedő 600 ezres fővárost a minap újabb csapás érte: napok alatt 35 ezer menekült is ide zúdult a lángoló Bosz­nia-Hercegovinából. Egy Mira nevű gyógysze­résznő elvesztette állását, mivel gyógyszer híján bezárt a patika. Férje betegápoló egy kórházban, keveset ke­res. Életüket eddig meg­könnyítette, hogy a férj szü­lei egy közeli szerb faluban élnek és a fiatal pár számára mindig akadt egy hátizsáknyi élelmiszerük. Ez nincs többé. Körülmé­nyes átkelni a határon, és az is pénzbe kerül, hogy a vá­mosok félrenézzenek... De esténként vendéglők ezrei­ben büszkén éneklik az év­százados népdalt: „Mace­dónok voltunk, mindig azok leszünk”. Ferenczy Europress Személyi jogainak megsér­tése címén pert indított Erich Honecker volt NDK-vezető lá­nya két chilei tv-állomás ellen. Sonya Honecker azzal a ké­réssel fordul egy bírósághoz, hogy a hatóságok tegyenek lé­péseket a 13-as csatorna és a Megavision ellen, és családja számára szavatolják a bizton­ságot és a személyi jogainak sérthetetlenségét. A két tv-ál­lomás munkatársai ugyanis va­lósággal ostrom alá vették So­nya Honecker santiagói laká­sát anyja megérkezése után. A marcali Vörös Hajnal Mgtsz a kővetkező ingatlanjait kívánja értékesíteni: Tuskósi major: földterületre 29 833 m2 2 juhhodály 846 m2 1 lakás 60 m2 mendi major: földterületre 24 187 m2 3 hízómarhaistálló 300 fh 1 pihenő-raktár 324 m2 1 lakás 105 m2 A majorok közművesítettek Ár: hivatalos értékelés szerint Pályázati határidő: 1992. augusztus 16. A pályázatot a következő címre kell küldeni: Vörös Hajnal Mgtsz elnöke 8700 Marcali, Széchenyi u. 44. (218025)

Next

/
Thumbnails
Contents