Somogyi Hírlap, 1992. augusztus (3. évfolyam, 181-205. szám)

1992-08-22 / 198. szám

1992. augusztus 22., szombat SOMOGYI HÍRLAP — KULTÚRA 9 Perczel Zita otthonai Perczel Zita neve sokáig csak egy régesrégi filmcímet idézett fiatalok-idősebbek em­lékezetébe: a Meseautót. Esetleg a Budai cukrászdát. Alig-alig tudtuk még azt is, hol él, mit csinál. Aztán, jó évtizede, feltűnt a magyar tévé képernyőjén. Majd ismét eltűnt a szemünk elől. Két éve gyakrabban látni. A Veszprémi Tévétalálkozón Ernyei Bélával és a nyolcéves unokájával részletet énekelt a Meseautóból. Majd első sze­relmére, Tímár Józsefre em­lékezett megható őszinteség­gel, a Hernádi Judit-Kern András vezette műsorban. Végül egy elsöprő siker: a Forgószínpad nyugdíjas dí­vája a Budapesti Kamara- színházban, s ugyanennek egyenes adása a tévében. Ismét „felkapták” hát Perc­zel Zitát, sok-sok évi távoliét után. De vajon hol van otthon? — Tizenkét éve kezdődött. Egy szerep Az örökösök című Mészáros Márta-filmben. Majd András Ferenc Dögkeselyűjé­ben. Szünet. Utána telefonin­terjút csinált velem a Magyar Televízió; azt kérdezték, mikor jövök haza. — Ha hívnak! És meghívtak: Szegvári Kati kö­zönségtalálkozót szervezett, a nézőtéren sok iskolatársam; nagyszerűen sikerült. Nekem fontos a közvetlen kontaktus, a tévében is az egyenes adás híve vagyok, odaképzelem a nézőket. Megjelent egy cikkem a ró­mai színházról, az ott szerzett tapasztalataimról. Ezután hí­vott fel Szűts Miklós, a Buda­pesti Kamaraszínház igazga­tója; — Elvállalná-e a Forgó­színpadban Lotta Bainbridge szerepét? — Elmondaná-e a szövegkönyvet dióhéjban? De hetvenen aluli szerepet már nem vállalok!... Elmondta, megtetszett. — Mikor kellek? — Nyomban!... Pattantam. 1936 óta nem játszottam ma­gyar színpadon, súgóval nem szeretek játszani. Mit találtam ki? Százszor leírtam a szöve­gemet, mint a rosszgyerek a suliban. Bemagoltam, a ba­rátnőm tizennégy éves fia végszavazott. Remekül ment. De újabb megpróbáltatás; odakint délután kettőtől pró­bálnak, és este van a főpróba, Pesten délelőtt próbálnak, a főpróba ugyanabban az idő­ben. Máshogy szoktam meg, az idő-átrendezés volt a leg­nehezebb. De minden kolléga olyan aranyos, segítőkész, a közönség meghatóan hálás, olyan szívből jövő szeretettel fogadták a csupa-öregekről szóló darabot, s a tévéközvetí­tés után csak nőtt az érdeklő­dés. így aztán ismét idehaza érzem és tudom magam. Újabb filmfőszerepet is kap­tam, mégpedig egy hajlékta­lan, kukában guberáló öreg­asszonyt. Közöttük kellett megismernem ezt a nyomorú­ságot, vacogtam a hidegtől és a részvéttől, pedig ez vígjáték! — Hogy miért mentem el 1937-ben? Mert kiváló szere­pet kínáltak Párizsban, testre szabott szerepet; egy fran­ciául alig gagyogó filmsztárt. Előtte még befejeztem egy filmet itthon Jávor Palival, ka­rácsony este már kint voltam. Párizsban ötszázszor játszot­tam ugyanazt a szerepet, ott zsinórban játsszák, ami tetszik a közönségnek. Utána sikeres turné. Ottfogtak. Nem kötött ide senki és semmi, kivettem egy lakást. Háború után ismét ötszázas széria következett a Tizenhármán az asztal körül című komédiában. Régóta beszélek franciául, bár némi akcentussal, mindig ehhez illő szerepet kaptam, remek pro­dukciókban, színpadon, filmen kiváló együttesekben. — Annakidején naív, de szerelmes természet voltam, akibe belehabarodtam, nem láttam tisztán, az első férjem­től elválva elvett egy producer, kivitt Amerikába, tőle is elvál­tam, újból férjhez mentem. Rég volt, minek részletezném, elég annyi, hogy 1951-ben há­rom gyerekkel a hónom alatt mentem vissza Párizsba, és ugyanabban a színházban ismét sikeres szériadarabban játszottam. Közben a szüléi­mét elengedték Öcsödről, a ki­telepítésből, és 1957-ben ők is áttelepültek Párizsba, de apám nyomban meghalt, anyám is követte. — Huszonöt éve Rómában élek. Akkor született meg az első unokám. Nem mondtam még? Két lányom 45 és 46 éves, a fiam 51. Az egyik lá­nyom beleszeretett valakibe, miatta Rómába költözött, két­évi házasság után elváltak, azóta én is Rómában élek, együtt lakunk, segítek, amiben tudok. A fiúunokám már 25 éves, a kislány, Franciska La­ura 10 éves. Lassacskán visz- szaszeretem Pestet, szaba­dabb a mozgás, a beszéd, több és jobb autó szaladgál az utcákon, de hogy hol vagyok igazán otthon? Ahol szerepem van. Ingá­zok. Mert remek egy pesti színi- vagy filmsiker, de az odakinti nagymama-szerepem zsinórban siker, kerek hu­szonöt év óta. Hát igen, kie­sett az életemből negyedszá­zadnyi színpad, és sok évti­zednyi Pest. Párizs, Róma, Budapest Horváth Ferenc CSÓKOT NE... Ott, hol magasba törtek a fenyők s lombosok bókoltak, még szavakat kerestünk — talán — biztosítani egymást (?)... az agyongyötört közös jelenünkben elszakadt tőlünk végleg a múlt... Hihetetlen... Évtizedek szakadtak közös örömök, fájdalmak süllyedtek el, érzelem csapott össze hazugsággal, tisztaság mocsokkal... Az egyetlen ősrobbanás mértani pontossággal választotta le. Húsz év, húsz hosszú év kellett, hogy a klasszikus Radnóti-sár mindent elborítson... Szavakért kár, már nem kellenek, csak búcsúzni kell — végleg! Csókot ne adj, csak kezet. Mária Magdaléna A Kék madár szerzőjének, Maeterlincknek van egy há- romfelvonásos színmüve, amelyet nálunk sosem játszot­tak. Mária Magdalénáról szól, akiből Krisztus hét ördögöt űzött ki. Mária gyakran volt vendége a fényűző római villáknak, ahol karthagói márványszob­rok álltak a kertben, a babiloni fehér pávák sétáltak, és az ebédlőben olyan mozgó toló­falak működtek, amelyek összhangba kerültek az asz­talra kerülő ételekkel. Mária Magdaléna három­szor beszélt az Úrral, akkor is keveset, ám eleget ahhoz, hogy élete*megváltozzon. A ti­zenegyedik órában találkoz­tak, amikor fölbomlott az élet minden törvénye, az okosak is csak vitatkoztak és pereltek egymás közt, a város pedig tele volt betegek, csavargók, hajléktalanok tömegével. Mária Magdaléna mélyen sebzett lélek volt, de ki látta meg benne azt, amit őmaga sem. Konkrét drámákban élt, s az ő hét ördöge csak elenyé­sző töredéke volt a világot megszállt hetvenhétezernek. A tizenegyedik órában, a ti­zenkettedik óra előtt föllép az az egyensúlyhiány, amely a megadott és elmúlt időn át nö­vekedett a végkifejletig. Ez időn át volt kegyelem, csak nem vették észre. A tizenkettedik órában pe­dig félő, hogy elég lesz-e ke­gyelem megbirkózni ekkora erkölcsi veszteségekkel. Az ember lassan, aprónként ért és lát, tisztáz dolgokat. Má­ria Magdaléna szuverén dön­téseivel az abszolúthoz került közel, amely hirtelen láttattja meg villámfényszerűen a lé­nyeget, hogy a telkeknek adni magát az igazi szeretem, s a szív hét angyal palotája tehet. Ha szanaszét gördülnek a gondolatok és a tettek, Krisz­tus egyben tartja őket olyan egyszerű kijelentésekkel, mint a Boldogok a tisztaszívűek vagy Szeressétek ellenségei­teket. Az Evangélium közösségi üzenet. Legszebb tetteit nem az okoskodók, az írástudók, hanem a legszegényebbek hajtják végre. Mária Magdaléna két súlyos csapást visel el Jézus halála napján Maeterlinck drámájá­ban; mestere elvesztését, és megtagadja Lucius Verus ró­mai légionárius katona sze­relmét. Ám megtapasztalja az em­beri öntudat teherbíróképes­ségét, amikor bűneit nem fog­hatja rá az ártó szellemekre már, a hét ördögre, sem férfit nem képes szeretni már, csak Isten bárányát, akit megöltek, s mint minden földi történet, a végső igazságra vár. Ordódy Katalin Epizód a villamoson TTTŐzönséges hétköznap. Ülök a villamoson, ahol az általá- JL JL ban megszokott kép tárul elém. Dolguk után igyekvő emberek ülnek, álldogálnak. Ámott egy ma­gában motyogó idősebb úr, arrébb egy négy főből álló viháncoló leány- csoport, szatyraikat ölükben tartó asszonyok, és az sem ritka látvány, amit egy fiatal pár nyújt. Nem is vet rájuk senki sem megbotránkozott, sem kandin érdeklődő pillantást, holott a Laokkoón csoporthoz ha­sonlatos egybefonódásuk méltán szolgálhatna a figyelem központ­jául. Megy a pozsonyi villamos teli halgatag emberekkel. A csitrik is el­csendesednek, a magában beszélő úrnak is csak a szája mozog, hangja nem hallatszik. Csak a síne­ken futó kerekek kattogása kelt zajt. De egyszerre történik valami. A mellettem ülő apuka ölében fészke­lődé kisfiú megszólal. Csengő, tiszta hangon, magyarul. — Apu, te tudod, hány hattyú úszik ezen a tavon? A csönd hirtelen megnő, az egész fülkét betölti a gyermekhang. Né­hány szempár váratlanul felcsillan, elevenné téve az imént még masz­kaszerű arcokat. Most már célzato­san nézek körül, nem villámlik-e va­lamelyik tekintet. Nem. Az emberek ülnek maguk elé nézve, újságot ol­vasnak, kapaszkodnak a fogó­dzóba, nem változott semmi, kivéve azt a néhány megszínesedett, megelevenedett arcot. Aztán meg­szólal az apuka, felel kisfiának. — Megszámlálnám őket, de túl gyorsan futunk el a tó mellett, kevés idő marad rá. — De jó tenne, ha megállna itt a villamos, ugye? Megnézhetnénk a hattyúkat. — Csakhogy a villamos csupán a kijelölt megállókon áll meg. — Kár — mondja a gyermek, s szinte látom, hogy buksijában to­vábbi kérdések, mondatok vannak születőben. A vezető lassít, fölállok, leszál­láshoz készülődöm. Aztán állok a járdán, a villamos pedig indul to­vább. Ott maradok, a szívemben egy batyu örömmel. De mitől ez az öröm? Gyermekszájról elhangzó magyar szó — öröm. S öröm az az elfogulatlan természetesség is, amivel beszélt. Nem mint akinek előzőleg odahaza a telkére kötötték, hogy inkább csöndben maradjon, s ha már okvetlenül szólnia kell, csak halkan, suttogva, mert... — s jön a különféle magyarázat, hogy miért. Találkoztam én már ilyen suttogó gyermekekkel, s fölnőttekkel is, akik egymás közt magyarul beszéltek, s aztán hogy közelebb léptek, szlo­vákra fordították a szót. A kisfiú nyilván olyan családban él, ahol nem viszik szolgai túlzásba az alkalmazkodást, ahol magától ér­tetődőnek, nem pedig provokáció­nak tartják azt, ha az ember a saját anyanyelvén beszél, bármily táján is él a világnak. lindultam úticélom felé, s még mindig éreztem a mellkaso­mat feszítő örömöt. De mi­lyen is az ember. Tovább okosko­dik, s mindjárt kutatja a dolgok má­sik oldalát is. Tulajdonképpen mi okom az örömre? Miért nem tartom említésre sem méltónak az egész kis jelenetet? Miért vagyok tőle annyira oda? Nem keltene e fölött -inkább szomorúnak tennem? Perczel Zita civilben De teljes volt az életem ed­dig is, és boldoggá tesz, ha ezután is akad nekem való szerep Pesten is. Nemcsak a fővárosban. Szeretném körül­utazni az országot egy tájoló­társulattal. Hátha ismét lesz nálunk ilyen is! Péreli Gabriella

Next

/
Thumbnails
Contents