Somogyi Hírlap, 1992. augusztus (3. évfolyam, 181-205. szám)
1992-08-22 / 198. szám
10 SOMOGYI HÍRLAP — TIPP, TAJOLO 1992. augusztus 22., szombat Zöldbab, nem szokványosán Zöldbab párizsiasan Hozzávalók (négy személy részére): 1 kg zöldbab, 3 liter víz, 2 evőkanál só, 2 evőkanál vaj, frissen őrölt fekete bors, borsfű. A sós vizet felforraljuk, majd beletesszük a már előre megtisztított zöldbabot, mindig egy-egy marékkai és minden alkalommal megvárjuk, hogy a víz ismét felforrjon. A zöldbabot kis lángon fedő nélkül 10—15 percig főzzük. Ezután a megfőtt babot egy szűrőbe tesszük és lecsepegtetjük a vizet. A vajat nagy edényben felolvasztjuk és hozzáadjuk a finomra vágott borsfüvet. Hozzákeverjük a zöldbabot. Majd sóval és borssal ízesítjük. Zöldbab prágai módra Hozzávalók (4 személy részére): 1 kg zöldbab, 1 fej apróra vágott hagyma, 4 evőkanál vaj, 1 evőkanál édes-nemes pirospaprika, 2 evőkanál liszt, 1 pohár tejfel. A babot a sós vízben nem túl puhára megfőzzük. A vajat egy nagy edényben felolvasztjuk és a hagymát üvegesre dinszteljük benne. Majd az edényt a tűzről levesszük és a pirospaprikát hozzákeverjük. Belekeverjük (habverővel) a lisztet, majd hozzáadjuk a tejfelt, kissé megsózzuk és a lecsepegtetett zöldbabot vigyázva hozzáadjuk. Öt percig még pároljuk. Sertéssülthöz, rántott szelethez tálaljuk. A macskatartás egészséges A macskatartás hívei és ellenzői talán csak egyetlen dologban értenek egyet: ez a háziasított négylábú egyike a legkiismerhetetlenebb jószágoknak. Hangulatának változásai, „érzelmei” nehezen követhetők, viselkedése, reagálása mindig tartogat meglepetést környezetének. Desmond Morris angol zoológus az ember és a macska kapcsolatáról szólva így fogalmaz: „Egyetlen állatfaj sem alakított ki olyan meghitt vF szonyt az emberrel és őrizte meg annyira mozgási és cselekvési szabadságát, mint a macska.” Ez a kettősség egyébként abban is megnyilvánul, hogy a cicák másként viselkednek bent a lakásban és másként kint, a szabadban. A négy fal között még felnőtt korukban is eljátsszák a gyámoltalan kiscica szerepét. Igénylik, szeretik a simogatást; a fizetség: csöndes, elégedett dorombolás. Más a helyzet, ha a macska kilép az udvarra. Ott már nemigen hallgat nevére, a hívó szóra. A szabadban egyszeriben az ősi ösztönök kerekednek felül benne. Aki tudomásul veszi ezt a sajátos kettősséget az szere- tetre méltó társra talál benne. Egy, a, közelmúltban az Egyesült Államokban végzett felmérés kimutatta, hogy a macskatulajdonosok, ha doromboló kedvencükkel foglalkoznak, viszonylag könnyen, gyorsan megszabadulnak feszültségeiktől, az őket ért stresszhatásoktól. Ezért a macskatartók között érzékelhetően kevesebb a magas vérnyomás és a szívpanasz, mint a „macskátla- nok” körében. (Ferenczy Europress) Telefon-Horoszkóp magyar nyelven! Tudj meg többet a jövődrűl! Ez a saját eheti horoszkópod. /» Hívd fel ezi a számot] Tárcsázd előbb a ^ ft ^Too/l 609490 76 + számot és utána folytatólag a saját csillagjegyed számát 40 Bak 41 Vízöntő 48 Halak A t*tefonhtvás'Ara partianként 150 Ft. 31 Kos 32 Bika 33 Ikrek 34 j Rák 35 Orosz! ái\ 36 Szűz ¥ 37 Mérleg 38 Skorpió Nyilas KOS (III. 21. — IV. 20.) Szerelem: Fájdalmas tapasztalatra tesz szert, ami egész további párkapcsolatára rányomja a bélyegét. Hivatás: Anyagi helyzete nem túl jó. És épp most nem adódik különmunka. Ha kölcsönkérésre kerülne sor, alaposan gondolja ameg kitől és mennyit, mert ebből később vita vagy harag lehet. Magánügyeibe ne vonja bele kollégáit, szomszédait. Fonalgombolyító Gondos gazda Bagolylepkeinvázió A kézimunkázó nők gyakran találnak a boltban megfelelő és olcsó fonalat, .amelyeknek többsége azonban nincs felgombolyítva, nagy motringban kapható. E fáradságos munka mindenkori megkönnyítésére szolgál az alább bemutatott fonalgombolyító, amelyet ügyes kezű férjek gyorsan összeállíthatnak. A vízszintes gombolyítókereken a fonalat ollószerűen összerakott lécek keretére helyezzük. A fonal gombolyítása közben az A laza, „nyári” fonalból kötött simavonalú mellény szinte órák alatt elkészül, és a házi viseletén kívül mindig, mindenhová „öltöztet”. Különösen jó hozzá a boltokban kapható zsenilia fonal, nem meleg, gyorsan szárad, puha, bársonyos felülete szinte kínálja a mellényformát. A mellényt 40 dkg kétszálas zsenilia fonalból, 8-as körkötőtűvel készíthetjük el. Lustakötés: mindkét oldalon sima szemeket kötünk. Alapminta: a munka színén sima, a bal oldalon fordított. Munkamenet: a mellényt egyetlen darabból kötjük. A munkát a hátrész alsó szélén, 58 szemre kezdjük, lustakötéssel. 6 sor után az egyenesen haladó oldalszélekkel dolgozunk a karnyílásig. Mindkét oldalszélen ezután 4-4 szemet lustakötéssel folytatunk. A kívánt magasság után a középrészen lefogyasztunk 16 szemet, ezután a váll- és elejerészeket külön munkadarabban, de azonos szem- és sorszámmal folytatjuk. A vállrészen, miután két sort kötünk az alapmintával a belső, a nyakhoz kerülő szélrészen minden második sorban szaporítunk 1x1,2x2, 1x6 szemet. A belső eleje közepén folyamatosan 4 szemet lustakötéssel kötünk. A külső karnyíegész keret függőleges tengely körül forog. Az alapba (1) van beerősítva a függőleges tengely (2). A fonalorsóra (3) támaszkodik a gombolyító keresztje (4). Az alap vastag deszkából vagy rétegelt lemezből készíthető. Mérete kicsi lehet: az asztal széléhez csavarozni. A függőleges tengely kb. 10 mm átmérőjű és 50 cm hosszúságú csodarab, vagy 12 mm átmérőjű kemény farúd. A függőleges tengelyen forog a fakeret (4 és 5). lás szélen, a kezdéstől számított 80 cm elérése után a 4-szemes lustakötéses szélrészt ismét alapmintával folytatjuk. A teljes hossz elérése után, a hátával azonos ma15 mm vastagságú keményfa deszkából két, 46 mm oldalhosszúságú négyzetet vágunk ki. A négyzetek sarkába a lécek (7 és 8) vastagságának megfelelő nyílásokat fűrészelünk. A léceket régi bükkfa vonalzóból is ki lehet vágni. Az egész gombolyító 8 azonos méretű, 5 mm vastag, kb. 17 mm széles, 360 mm hosszú lécből áll. Minden lécpár aluminiumszegeccsel (9) van összekötve. A szegecsekhez szükséges furatokat a lécek végétől mért 133 mm távolságban fúrjuk. Az ollószerűen összerakott négy pár lécet felfűzzük a vékony huzalból készült karikára (10), amely a fűrészelt résbe (11) van belehelyezve. Az egész keretnek könnyen kell csukódnia és forognia a függőleges tengely körül. gasságban, lustakötéssel zárjuk a munkát. Ugyanezt végezzük el a munka elejének másik oldalán. Az oldalszéleket összevarrjuk. A felső nyakszélen felszedjük a szemeket és lustakötéssel 6 sort kötünk. Horoszkóp A szokásosnál nagyobb mértékű rajzást jeleznek a fénycsapdák a megye egész területén a lombszinten károsító bagolylepke fajoknál (káposzta-, saláta-, borsó-, és gamma-bagolylepke). A meleg, páradús júliusi időjárás kedvezett a lepkéknek, az elgyomosodott területek táplálkozásuknak jó feltételeket biztosítottak, így tojásrakásuk is szokatlanul bőséges. Az első lárvák kelését a cukorrépa-, a napraforgó- és a káposzta kultúrákban már augusztus elején megfigyeltük Kaposvár, Tab és Csurgó térségében. Ha az időjárás továbbra is meleg, száraz lesz, az elmúlt éveknél erősebb mértékű hernyófertőzések és kártételek kialakulására kell számítani szántóföldön és konyhakertekben egyaránt. A hernyók a házikertekben elsősorban a zöldségféléket veszélyeztetik, de a Bala- ton-part, Kaposvár, Marcali körzeteiben nagyszámú tojásrakást figyeltünk meg a szőlőbogyókon, a szőlőleveleken, sőt a fiatal gyümölcsfák levelein is. Mivel csak a fiatal lárvákat lehet eredményesen pusztítani, a kártétel észlelése esetén haladéktalanul meg kell kezdeni a védekezést. A sűrű állományú szamócánál, gyökérzöldségeknél, káposztánál, paprikánál a következő szerek valamelyikét használjuk: Chinetrin 25 EC 0,05 %, Decis 2,5 EC 0,01 %, Fendona 10 EC 0,01 %. A viaszos levelű káposztafélék védelmére 100 négyzet- méterenként eredménnyel alkalmazható a Ditrifon 5 porozó 20-26 dkg-os adagban. A hatásos védelem érdekében a védekezéseket 12-14 nap múlva ismételjük meg. A védekezésre javasolt rovarölőszerek várakozási ideje 7 nap, ha a paparika, paradicsom közeli érését, szedését ez akadályozná akkor az 5 nap várakozási idejű Unifosz 50 EC 0,1 százalékos oldatát használjuk. A vetési bagolylepke lárvája elleni védekezésre a Galithion 5 G, vagy a Basudin 5 G-t dolgozzuk a talajba, folyóméterenként 5 grammot. A védekezéssel egyben elpusztítjuk a petrezselyem gyökerét károsító, a gyökér rozsdásodá- sát okozó gyászszunyog lárváját is. Dr. Katona Antal Laza, könnyű fonalból Mellény nyárra IKREK(V. 21. — VI. 21.) Szerelem: Nehezen tudja magát megértetni partnerével, elsősorban azért, mert ő a realitások talaján áll, íg önt elragadta a fantáziája, és légvárakat épít. Hivatás: Aligha akad környezetében valaki, aki többet tudna dolgozni, mint ön. Sokszor egyszerre többfelé koncentrál. Olyankor érzi elemében magát, mikor más már összeesne vagy feladná. OROSZLÁN (VII. 23. — Vili. 23.) Szerelem: Nehéz helyztben kerül: állandó partnerével kihűlőben van a kapcsolata, így most fogékonyabb minden bókra, jó szóra, amit idegentől kap. Úgy érzi, megfullad, ha nem változtat, vagy legalábbis nem lazít a köteléken. Hivatás: Az egyhangú hétköznapokat pénteken váratlan esemény zavarja meg. Ez nem feltétlenül jelent jót, de nem is bántó. BIKA (IV. 21. — V. 20.) Szerelem: Az a derű és optimizmus, ami önben mindig ott logbog, ezen a héten nemcsak saját partnerkapcsolatát segíti át a válságon, hanem valamemylik barátján vagyismerősén is segít. Hiatás: Akaoisab felbosszantja magát valami apróségon, de mérgét befelé nyeli, így csak teljesítménye csökken, de az nagyon. Ezzel viszont kivívja főnökei haragját. RÁK (VI. 22. — VII. 22.) Szerelem: Egyre többször kapja magát azon, hogy valakinek a társaságára vágyik. Ez a valaki ott él a közelében; és attól sem riad vissza, hogy ő már házasságban vagy tartós kapcsolatban él. Hivatás: Elsősorban az olyan munkakörben érzi jól magát, ahol máson segíthet. Ott most jelentős sikerre számíthat. Az erkölcsi elismerést örömmel fogadja. SZŰZ (Vili. 24. — IX. 23.) Szerelem: Kötekedő kedvében olyasmit mond, amivel megbántja partnerét; s néhány napig mindketten durcás hallgatásba burkolóznak. Hivatás: Jól alakulnak az ügyei, emiatt egy kicsit fejébe szállhat a dicsőség, környezete joggal tartja nagyképűnek és nem segítenek munkatársai, ha majd rászorul. A váratlanul kapott pénzt is meggondolatlanul költi.