Somogyi Hírlap, 1992. augusztus (3. évfolyam, 181-205. szám)

1992-08-19 / 196. szám

1992. augusztus 19., szerda SOMOGYI HÍRLAP — SZENT ISTVÁN EMLEKEZETE 9 Mikor kezdődött a nagy király tisztelete? „Magyarok jeles tanítója” Karizmatikus egyéniség — Számtalan jótéteményét tanúsították «wsuisri „ .....................................:___------------Sás S zent István ereklyetartó szobra (zágrábi székesegyház) Az ezredforduló táján a ma­gyar nép válaszút elé érkezett, s jól választott, évezredes jövő nyílt a számára. A történelem nagy, személytelen erői, ösz- szefüggései természetesen ebben a folyamatban is közre­játszottak, ám maga a döntés egyetlen személynek, Szent István királynak a műve. A ha­talom központosítása már Taksony fejedelemsége alatt (931-962) elkezdődött. Jelen­tős mértékben ennek tulajdo­nítható, hogy az augsburgi ve­reség után a magyar népet nem őrölte föl — a Kárpátok koszorúján kívül vagy belül — a támadó vagy védekező har­cok hosszú sorozata. Személyiség és hagyomány Géza fejedelem idejében (972-997) ez a központosítás már politikai programként je­lentkezett, majd ez az irányzat Szent István uralkodásakor (997-1038) fölvette azt a nélkülözhetetlen jogi, politikai, kulturális formát, amely a több száz éve kereszténnyé vált népek, uralkodóházak, álla­mok sajátja volt. E hatalmas életmű — az államalapítás és egyházszervezés — joggal ki­Szent István király ábrázo­lása Thuróczi Krónikájában érdemelte az utókor tiszteltét. A történelmi valóságnak azonban csak egy részét ven­nénk figyelembe, ha pusztán ezekben jelölnénk meg Szent István sok századon át töret­len kultuszának alapjait. Az ál­lamalapító, egyházszervező szent király tisztelte személyi­ségének legértékesebb ösz- szetevőire vet világot. Miként vált hivatalossá ez a kultusz és milyen emlékei vannak? A trónviszályoktól, több év­tizednyi pártütéstől, kül- és belharcoktól meggyötört nem­zet a XI. század utolsó negye­dében, Szent László király uralma alatt (1077-1095) ráta­lált arra a békére, amelynek egykor, Szent István utolsó évtizedében örvendhetett. A királyi hatalom a hazai „atlé­tája”, Szent László kezében összpontosult, és lehetővé vált a békés, belső fejlődés mellett a múlt viszonylag rö­vid, de eredményes keresz­tény szakaszának számbavé­tele. Ennek kiemelkedő ténye István király szentté avatása, 1083-ban. A köznép őrizte emlékezetét László és emberei részéről a múlt számbavétele elsősor­ban annak értékhordozó volta miatt történt, nem pedig kicsi­nyes, fölöttébb bizonytalan eredményű politikai számítga- tások miatt. Szent István 1038-ban történt temetésének leírása után Hartvik győri püs­pök a következőket jegyezte föl: ....érdemeiért az Úr több é ven át sok kórságban seny­vedőnek, lázbetegnek, sa­nyargatását és nyomorúságát kiáltozónak, törvény alatt gör- nyedőnek számtalan jótéte­ményét tanúsította.” Mialatt a hatalmon a főemberek mara­kodtak s emiatt az országot nyomorúságok sorozata súj­totta, a köznép megőrizte em­lékezetében első királyának alakját és tetteit. A hatalom önkényétől szenvedők előtt még világosabbá vált, hogy Szent István kötelességeit tel­jesítve, az ország fügetlensé- gét biztosítva, törvényeivel rendet és békét teremtve, az egyházi szervezet kiépítésé­vel a keresztény tanítás, hit befogadását segítve Isten akaratát teljesítette. Aki pedig Isten akaratát hősies fokon tel­jesíti, az részesül Isten kizáró­lagos tulajdonából, a szent­ségből, tehát ő maga is szent­nek mondható. Nem a politikai hatalom jog­talan vagy jogos örökösei, gyakorlói, hanem a nép kezdte Istvánt szentként tisz­telni, s a kultusz helye az Ist­ván által alapított, a sírját be­fogadó fehérvári bazilika volt. István munkatársának, Szent Gellértnek az életírása meg­őrizte VII. Gergely pápa en­gedélyének emlékét, miszerint „emeljék fel azok testét, akik Pannóniában a hit magvát el­vetették, és az országot a hit hirdetésével öntözték, hogy őket a legnagyobb tiszteltben tartsák és méltó tisztelettel il­lessék.” Legendák, imák, himnuszok A király, László jelenlétében történt 1083. augusztus 20-án Molnár C. Pál grafikája, 1938 István tetemének „föleme­lése”, hogy a hívek méltó mó­don, új helyen, oltáron tisztel­hessék. A fehérvári, Mennybe fölvett Boldogasszony tisztele­tére szentelt bazilika ekkor, az ünnepi mise számára fogal­mazta meg azt a hitvallás­számba menő könyörgést, amelyet az 1083-1092 között másolt és Zágrábban napjain­kig fennmaradt Szent-Margit Sacramentarium István liturgi­kus kultuszának első emléke­ként őrzött meg: „Isten, aki boldog Istvánt, a mi királyun­kat és a te hitvallódat a földi hatalom dicsőségével megko­ronáztad és szentjeid társa­ságába emelted, add, kérünk, hogy akit Pannónia a földön az isteni vallás tanítójaként érdemelt ki, ugyanúgy a te Egyházad az égben védelme­zőjeként nyerje el. ” A kultusz nélkülözhetetlen támasza, a nagyobbik legenda ekkor már ismert lehetett; névtelen szer­zője 1077 táján írta. A kisebbik legenda 1083 táján készült. Hartvik győri püspök szüksé­gesnek látta, hogy a XI. szá­zad végefelé maga is leje­gyezze mindazt, amit Szent Istvánnról tudott. Ez a három életrajz, majd a fokozatosan megszülető liturgikus imádsá­gok, himnuszok, sőt verses zsolozsma ápolták elsősorban Szent István kultuszát. Szent István igazságosztó, jótevő, kardforgató, jogart tartó jobbja, a szentté avatás után a Berettyó-parti kis mo­nostorban „külön életet élt”, és külön kultusz tárgya lett. Magyarország patrónusa ~ Az első király, a protorex tiszteletére a teljes zso­lozsma, a minden részében eredeti verses história fokoza­tosan épült ki. A XII. század végi újabb kanonizáció, László szentté avatása új len­dületet adott Szent István kul­tuszának. A sorscsapásokban bővelkedő XIII. század végére készült el teljesen a verses história, a már meglévő szö­vegrészeket magába építve, s ezzel hatékonyan előmozdí­totta, hogy — a kultusz meg­újulása révén — az államala­pító, egyházszervező szent ki­rály misztikus kisugárzásából táplálkozó karizmatikus erő fogja egybe, keresztény nem­zetté az egész magyar népet. Szent István kultuszát ezen túlmenően szolgálták a róla szóló, őt dicsérő beszédek, az egyházi énekek, azután a mű­alkotások sora: képek, szob­rok. Ő pedig őrködött a temp­lomok, monostorok, egyház1 megyék, sőt az egész ország fölött mint patrónus. A XII. század elején, való­színűleg a székesfehérvári bazilika káptalan-iskolájában írt Codex Albensis elnevezésű zsolozsmáskönyvben olvas­ható a következő antifona: Isten dicsőséges imádója, István király, Magyarok jeles tanítója, a pogányok szilajságát megszelídítette, a kegyetlenek hagyomá nyait megszűntette, Krisztusban győztes, az Úr előtt kedvessé tette a népét. Századok fénye Szent Istvánnak a középko­ron, évszázadokon át töretle­nül végighúzódó, egyre gya­rapodó kultuszát e sorok eléggé indokolják. Ámbár az igazi indok a liturgikus kultu­szon, sőt a spontán népi kul­tuszon túl maga István, a ki­rály és szent, személyisége gazdagságával, karizmatikus egyénisége napjainkban is ki­vehető sugárzásával. Dr. Török József Bekapcsolta hazánkat Európa vérkeringésébe Zarándokok pártfogója S zent István király uralko­dásának első két évti­zede a monarchia felépí­téséért vívott belső és külső harcokkal, szakadatlan szer­vező munkával telt el. A szi­lárd intézményű ország a bol­gár háborúk befejeztével pá­ratlanul kedvező külpolitikai helyzetbe került. Ez lehetővé tette a távolabbi európai gaz­dasági és kulturális kapcsola­tok kiépítését. Szent István 41 évig tartó uralkodása — Győrffy György elemzése sze­rint — olyan nagy időszakot fog át, hogy méltán két kor­szakra bontható. Ennek „ce­zúrája” az új zarándokút meg­nyitása (1018), amely Ma­gyarországot bekapcsolta Eu­rópa vérkeringésébe, okkal tekinthető korszakhatárnak. A zarándokútnak a Keletre tartók számára abban állt a je­lentősége, hogy mind a za­rándokok, mind a nyomukban haladó kereskedők nem voltak kitéve a tengeren a hajósok kapzsiságának és a kalózok veszedelmének; hazánkon át olyan „hadi úton” mehettek, amelyet királyi várak katona­sága őrzött. Arról, hogy töme­ges zarándoklás a „legkeresz­tényibb” király idején indult meg, Rodolfus Glaber dijoni, majd clunyi szerzetes tudósí­tott 1044 táján írt frank törté­netében. „Ebben az időben kezdte szinte mindenki, aki... az Úr sírhelyéhez, Jeruzsá­lembe igyekezett, a szokott utat elhagyni, és ennek a ki­rálynak a hazáján átmenni. Ő ugyanis mindennél biztosabb utat hozott létre, és amikor (zarándok) szerzetest látott, fogadta, és mérhetetlen aján­dékokkal halmozta el... A zarándokok számának szaporodtával időszerű lett, hogy az útvonalat írásba fog­lalják. Ez tanúsítja, hogy az út Dél-Pannoniát szelte át, s a Dráva déli partján haladva Eszéknél tért le Sirmiumfelé... István király, hogy a zarán­dokok útját külföldön is meg­könnyítse, három vagy talán négy szállóházat alapított ré­szükre Magyarországon kívül: a „szent sírhoz" zarándoklók­nak Konstantinápolyban és Jeruzsálemben, az „apostolok útján" járóknak pedig Rómá­ban és a későbbi hagyomány szerint Ravennában is. Ami a konstantinápolyi alapítványt il­leti, a XI. század végi nagyobb legenda szerint ott „csodála­tos művű egyházat” épített. Ez a legenda rögzíti a szent­földi építést is: „Jeruzsálem városában... szerzetesházat épített, s azt gazdagon ellátta a mindennapi élelmet adó bir­tokokkal és szőlőkkel”. Egy XIII. századi krónika szerint maga Szent István is elzarándokolt Rómába. Noha ez a híradás az egykorú forrá­sokból nem igazolható és a politikai viszonyok sem teszik valószínűvé, az tény, hogy István mindvégig szoros kap­csolatot tartott Rómával, sőt a bencés rend anyamonostorá­val, Monte Cassinóval is. Szent István görög-szent­földi kapcsolatának egy min­dennél hosszabb életű emléke is fennmaradt: a kettős ke­reszt. Ennek tiszteletéről fi­gyelmet érdemlő hagyományt őrzött meg Dlugoss János lengyel krónikás a Lysa Gora-i monostor eredetéről szólva. „Azt a kettős keresztet — írja —, mely az Úr keresztfájának darabját tartalmazta csekély ezüstfoglalatban, s amelyet Imre atyjának, István magyar királynak a görög császár Konstantinápolyból nagy ajándékként küldött... (Imre) e helynek adományozta.” II. Bazileosz császár aján­dékozta ugyanis Szent Ist­vánnak királynak az ereklyét, kettős kereszt ereklyetartóba volt foglalva. Ilyen alakot mu­tat az esztergomi kincstárban őrzött bizánci „sztaurothéka" ereklyetartó keresztje is. Ist­ván abban az időben élt, ami­kor az egyházszakadás, a szkizma még nem következett be; Róma és Bizánc a nyelvi és ritusbeli eltérés ellenére is keresztény egységet alkotott. István a görög császártól ka­pott ereklyében nem bizánci szimbólumot, hanem az igaz keresztet látta. így válhatott ez uralkodói jelvénnyé és címer­képpé, napjainkig fenntartva emlékét a Bizánccal való kie­gyezésnek és a jeruzsálemi zarándokút megnyitásának.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents