Somogyi Hírlap, 1992. augusztus (3. évfolyam, 181-205. szám)
1992-08-19 / 196. szám
10 SOMOGYI HÍRLAP — KULTÚRA 1992. augusztus 19., szerda Kerék Imre adóssága és követelése — Verset írni szülőfalumban, Háromfán kezdtem hetedikes koromban. Sokáig — lévén némi érzékem a rajzoláshoz, festéshez — a festői pálya vonzott inkább. Később aztán a magyar és orosz mellett a rajz szakot is válaszottam a Pécsi Tanárképző Főiskolán. A csurgói Csokonai gimnázium, ahol középiskolai tanulmányaimat kezdtem, eleven Csokonai- és Berzsenyi-kultuszával nagy hatással volt rám, s ekkoriban vált véglegessé elköteleződésem a költészet mellett. Az előttem végzettek közül már akkor tudtam Bertók László és Bencze József költői publikációiról, főként a megyei napilapból, a Somogyi Néplapból, ahol elsős gimnazista koromban jelentkeztem versemmel. Ez egy szonett volt, Falusi reggel címmel. Csurgón irodalmi önképzőkört alakítottunk néhányan, ahol verseket, fordításokat adtunk be elbírálásra, szavalóversenyeket rendeztünk. Innen küldtem el munkáimat a Somogyi írásnak, ahol Takáts Gyula kezébe kerültek, aki aztán további munkára biztatott, s más fórumokon, így a pécsi Jelenkornál is egyengette verseim útját. A középiskolát végül Nagyatádon fejeztem be, ott ismerkedtem meg Bertók Lászlóval, aki ott könyvtároskodott akkoriban. írásaimmal gyakran felkerestem, s olvasmányokat ajánlott, biztos ízlésével sokat segített. Friss hangú versei a falusi életből merített témáikkal ösztönzőleg hatottak rám. Érettségi után a Somogyi Néplapnál dolgoztam egy évig, jártam a megyét a Balatontól a Dráváig, verseim táji élményei ekkor ivódtak mélyen belém. Itt, Kaposváron ismertem meg személyesen is Takáts Gyulát, akinek költészetét szerettem, és Fodor Andrást, akihez szintén bizalommal fordulhattam, s később versköteteim szerkesztésében, megrostálásában legfőbb segítőm lett, s mindmáig spkat köszönhetek neki. Papp Árpád és Szirmay Endre ugyancsak közeli barátaim lettek ezekben az években. Kerék Imre mondta így el pályája indulását. Az ötvenéves költő ma Sopronban él, de a nyarakat a Balatonon tölti. — Milyen szálak kötik Somogy hoz? — Az előbb említett költőkkel kapcsolattartásom folyamatos maradt, lényegében nem változott, csak már ritkábban találkozunk személyesen, inkább gyakorta levélben keressük meg egymást. Azért nyaranta Alsó-Bélatele- pen időzve meg-meglátogat- juk egymást Fodor Andrással, Szirmay Endrével, Papp Árpáddal. S örömmel mondhatom, hogy a Somogy és a Somogyi Hírlap szerkesztőivel ugyanilyen jó és változatlan a kapcsolatunk kezdettől, s ez erőt ad a távoli Sopronban nekem. Jólesik, hogy a szülőmegye nem feledkezik meg elszármazottairól, számon- tartja működésüket, s egyengeti — lehetőséghez mérten — pályafutásukat is. Csak egy példát említek erre: a Somogy Megyei Könyvtár támogatásával két verskötetem is napvilágot látott az utóbbi években, gondos és szép küllemmel hála Szita Ferenc könyvtárigazgató lelkesedésének és hozzáértésének. Szülőmegyémhez köt mindmáig szülőfalum, ahol anyám él testvérével. Havonta, kéthavonta hazajárok, a hazaiak többször hívtak író-olvasó találkozóra. — Létezik-e somogyi irodalom? — Természetesen létezik. Beleértem ebbe egyrészt a hagyományt: Csokonai, _ Berzsenyi, Pálóczi Horváth Ádám és mások itteni működését, másrészt a jelenbeli jeles alkotók munkásságát: Takáts Gyulát, Papp Árpádét, Szirmay Endréét, akik ma is a megyében élnek, de értem még ezalatt a máshol élő, de a megyéhez szoros szálakkal kötődő alkotókat: Fodor Andrást, Bertók Lászlót. Az ő műveikben nem valamiféle somogyi provincializmus jut érvényre, hanem Somogy táji színeivel átszőtt, más kultúrákra is kitekintő egyetemesseg-igeny, s magyarságtudat. A görög, olasz és a többi európai kultúra szervesen beletartozik Takáts, Fodor, Bertók, Papp és Szirmay lírai oeuvre-jébe erőteljes ösztönző hatásaival. Ez a fajta somogyi irodalom hagyományvállaló és kísérletezőén korszerű egyszerre, időtálló érvényességét is ebben látom. — Van-e még lehetőség ma orosz, örmény és más fordításokra? — Efélékre ma úgy látszik nincs igény. Legalábbis újabb megbízások ezt nem jelzik a rendszerváltozás óta. Különösen a Szépirodalmi Kiadóhoz (mely azóta, hallom megszűnt) benyújtott kötetem anyaga felerészben orosz, örmény, német, olasz, görög, szlovén, cseh, szlovák fordításaimat tartalmazza, örülök, ha egyszer valahol legalább ezeket ki tudom adatni. Jelenleg nem is foglalkoztat annyira a fordítás, visszhangja, kritikája nincs az efféle tevékenykedésnek nálunk, legfeljebb a költőnek van haszna belőle, amennyiben formai lehetőségeivel a saját művek sokrétűbb megformálásához segíti őt. Inkább szeretnék saját verseket írni (most már elegendő fordítói tapasztalat birtokában), ugyanis e téren komoly adósságaim vannak magammal szemben, s talán az olvasók is inkább ezt várják tőlem, ahogy visszajelzéseikből megítélhetem. — Mely folyóiratok, lapok várják, közük írásait? — A Somogyhoz hasonlóan szorosan kötődöm a győri Műhely című folyóirathoz, ahová verseket, kritikákat szoktam adni. Ezeken kívül a Dunatáj, a Délsziget, a Stádium, a Kortárs, a Kincskereső, a Somogyi Hírlap közölnek kisebb-nagyobb rendszereséggel írásaimból. Más napilapok közül korábban a Népszava, a Magyar Nemzet közölt rendszeresen, de ma már kulturális rovatuk alig van, verset pedig nagyon ritkán közölnek. Mindezért rákényszerülök lassan, hogy inkább önálló könyvekben, kötetekben gondolkozzam, igaz ugyan, hogy a könyvkiadás mai mizériái (szponzorok keresése, terjesztés megoldatlanságai stb.) nem valami lelkesítőén hatnak az emberre. Mindezek miatt több könyvem terjesztését magamnak kellett vállalnom, szerencsére ez végülis nem okozott megoldhatatlan gondot. — Milyen tervekkel lépi át a fél évszázados kort? — Kosztolányi szerint az író előre ne fecsegjen terveiről, mert a munka helyett, ami rá vár, könnyen beérheti fecsegéssel, s terve csak terv marad. Én sem teszem. Ezt inkább bízzuk az időre, a szerencsés pillanatok, időszakok kegyelmére, amire persze továbbra is számítok és állandó készenlétben állok fogadásukra. Csak arról szólhatok tehát, ami már készen van, s megjelenésre vár, de sorsa, illetve sorsuk bizonytalan még. A Szépirodalmihoz benyújtott Öböl madárral című kéziratomnak valószínűleg új kiadót kell majd keresnem. Benyújtottam egy válogatott verskötetet az Orpheus kiadónak, innen egyelőre biztatást kaptam. Végül Ezüstsíp címmel — ha valami közbe nem jön —jövő évben várható egy gyermekverskötetem kiadása a győri Hazánk Könyvkiadónál. Laczkó András Szepesi Attila Háromfai dal Kerek Somogy Erdők-vizek Rigó-röptű Ég-énekek Kalandok és Igric-zenék Martok fölött Rétek fölött Ezüstös ég Kor és világ Egyetlenül Ritmus zene gyúl Énekül Kigyúl ahogy Illő igék Madárdalos Rapszódiás Erdővidék Korsód mélyén Erős borok Reneszánsz és Érett barokk Késő korban Igrickedő Magad legyél Régvolt emlék s Emlékező Káromkodás?, Epekedés? Rímpengetés És révülés? Kering a szó Incselkedik Míg elér a Rendet-adó Egyetlenig Kálidásza Epikurosz Rimbaud Weöres És Plotinosz Kormiő és Illyés Gyula Mind-mind legyen Rímeid Erős mágusa Kerge nóta Ez a dalom Rím-nyenyere És cimbalom Kong és kopog így hát a bér Márcos kupa? Rongyos versem Egyet sem ér Fodor András számadása Leoltja lámpáit az emlék... Az 1992-es könyvheti lírai anyagban külön figyelmet érdemel Fodor András Meggyfa című verskötete. A hét ciklusban közölt 115 vers a pálya, delelőjén túljutott költő lírai korképe. Számadás és számvetés, elemzés és vallomás, vágyak, szándékok élmények sora arról, ami velünk, bennünk és általunk történt, történhetett vagy majd történni fog. Az egész kötet alaphangját és meghatározó szemléletét a nyitányként közölt Meggyfa című vers adja. A fa kéretlenül is terem; környezetéből és önmagából építi termését; a költő kínban, belső harcban fogalmazza meg művészi alkotásait, hogy új világok ragyogjanak a holnap egén. A versek — mint az egész kötet anyagának — alapélménye, építő ereje a valóság. A realizmusnak az a tápláló sugallata, amely nemcsak a tárgyi világot, a tények összefüggéseit, hanem a társadalom és az egyén lelki kapcsolatait, élményeit, törekvéseit jelzi. Erre a valóságélményre és szemléletre építette Fodor András a népiek és a nyuga- tosok hagyományait úgy, hogy kiformálhatta elevenen ható saját hangját, egyéni szerkesztésmódját, eredeti ritmusát, jellegzetes zenéjét, képalkotó módszerét. Mindazt, ami ezt a költészetet Fodor András-i lírává emelte. Alkotásai — egyetemesen és minden árnyalatával együtt — hazaszeretetei tükröznek. Ismételten vissza-visszaka- nyarodik alkotásaiban végső hazájához: a NÉP-hez. Rájuk hivatkozik, őket idézi, velük lelkesedik. A Parasztok című versében így vall: Hisz ők adják a szót, a nyelvet, a szívnek végtelen szerelmet, a dalnak ízt, a kedvnek szárnyat, élő mezsgyét a pusztulásnak. Bárhol jár, bármit tapasztal, érzékel mindig és mindenütt valami émlékezteti az egykori közvetlen hazára: Kaposvárra, Buzsákra, Fonyódra, Somogyra, Baranyára. Emlékeiből alapot rak a jövőnek és így ebből építkezik humanizmusa. Felelősséget érez minden emberi sorsért: minden fuldoklóért, minden aggódó, jégbe zuhanó lélekért. Életének meghatározó élményei a barátságok; mindig is hitt a barátságok csillagfényében. Ezért aztán érthető, hogy több versében keserűen ír az időnként megbicsaklott emberi kapcsolatokról. Hisz többször előfordul, hogy éppen az támadja, akit előbb ő maga védett. A barátok, „bennszülöttek” olykor csak a hűséget kérik, hála helyett. (Kortünet) A társadalmi átrendeződés, a rendszerváltozások idején Fodor András mindig hűséges maradt művészeti eszményeihez, népéhez, önmagához. Látnia kellett, hogy devalválódtak a gazdasági értékek, a kultúra, a művészetek; tudta, hogy „csak a tökéletlenség emberi”. 1945- 48 és 56 eseményein töprengve látta, hogy semmi sem feledteti el már a „kínt, köny- nyet, vért, /az önkény/ iszonyú hazugságait." A költészet birodalmába át akar menteni — s ott meg akar tartani — minden megélt emlékezetes percet, valóságos élményt. A teljes emberi-költői valóságot. A „névtelen pillanatokat ...az emléksejtek eleven /áttetsző zárványába foglalt:/ a színről színre testesült valót". Ezért tér vissza újra meg újra az egymásra találás fontosságához, az őszinte emberi kapcsolatok jelentőségéhez. Vallja: „Lehet, hogy bánatos vagyok, /de bánatomban nincsen semmi vád./ A gyász is hálával teli. „Félreérthetetlenül és ismételten megfogalmazza a Csak ti... című versében: Csak ti tudjátok elhitetni, hogy továbbra is minden természetes, az értékek szívében nem történt változás. így érthető, hogy barátai Fodor Andrást már ifjú korában is „optimista pesszimistának” tartották.Költészete minden művészetek egyetemes hatalmát hirdeti. Akár Bartók Béláról, akár Beethovenről, akár Egry Józsefről vagy éppen Csokonairól, Berzsenyiről ír. Ajánlásai, hivatkozásai most is egyértelműen kirajzolják azt a szellemi, művészi szférát, amelyben mozog, tevékenykedik, vitázik, küzd. Hosszú a sor Somlyó Györgytől, Weöres Sándortól és Lator Lászlótól Kodolányi Jánosig, Tornai Józsefig, Bertók Lászlóig. Hangsúlyozza, hogy a szellem birodalma a legmagasabb rendű. Fodor András versvilága sajátosan komponált. Gyakran használja a nyelvtani 2. személyű alakokat, s így tehozzád szólva egészen közvetlen. Nem tola- kodóan, bizalmaskodóan kapcsolódik mindnyájunkhoz, mégis úgy érezzük, hogy testvérien, barátian nekünk szól. Vagy mintha mi szólnánk az ő szavával. A tárgyi világ, a gondolat, a vágy, az érzés legkisebb darabja, rezdülése Fodor verssoraiban hiteles költészetté finomul, töretlenül, teljesen. Amit megfogalmaz, kimond, az hiteles művészetté válik; ahogy kimondja, az igaz költészet! A metaforák, a szimbólumok, megszemélyesítések, párhuzamok, ellentétek, elhallgatások, emlékeztetések a lélek sejtéseire: a villanások, a rezdülések mind, mind elevenen ható költői világot jelenítenek meg. Fodor András képalkotó képessége rendkívüli; költői képei színesek, gazdagok, jellemzően tömörek. A tárgyi világ metaforái kifejezően jelenítik meg a költői mondanivalót. Elénk terül a „fészekalja völgy", „az öblök ostor ívű partja”, „a porkígyós bozót-kísérte út” vagy a „csillagtüskék hideg bogáncsai". De ezeknél is kifejezőbbek az érzések, látomások, elképzelések metaforái. Pl.: „az ablak idegében / dobogva rezgő iszonyat”; „a szemek, arcok, gesztusok / tükörbeszéde észrevétlen”. — A szerző költői nyelve bőven táplálkozik a népnyelvből és saját nyelvalkotó leleményéből. Pl.: „a morajgyüremlik”, „a fény átbársonyul az éjbe"stb. A Meggyfa című kötetet, amelyet a Szépirodalmi Könyvkiadó gondozott, a Kos- suth-díjas Fodor András 16. verskötete. Sokoldalú alkotói munkája igényesen és töretlen hittel hirdeti a művészetek emberformáló erejét. Bár tudja: „Leoltja lámpáit az emlék” — s azt is, hogy „a szeretetnek nincs piaci ára"; mégis hirdeti verseivel, hogy „bennünket nem foszthat ki más / csak a meglódult idő". Szirmay Endre
