Somogyi Hírlap, 1992. július (3. évfolyam, 154-180. szám)

1992-07-06 / 158. szám

1992. július 6., hétfő

SOMOGYI HÍRLAP — MŰVELŐDÉS

5

Veress Miklós kötődései

Veress Miklós ötvenéves. A somogyi születésű szegedi diák az írószövetség tisztségviselői székéig jutott, s a József Attila-díj ismeri el munkásságát.

— Sikeresnek érzi pályáját?

— Akik abból ítélnek, hogy harmincéves koromban megjelent első könyvemre mindjárt József Attila-díjat kaptam, joggal tartják: sikeres volt a pályakezdésem — hiszen későn induló-érő költőnek ismertek meg. Tizenhat éves korom óta publikálok, már egyetemista koromban kész volt egy (igaz még igen kiegyensúlyozatlan) verseskötetem, az Erdő a vadaknak pedig évekig járta a könyvkiadók kacskaringós útjait. Most már valóban sikeresnek érzem pályámat, hiszen annak élhetek, amire születtem: írásnak, műfordításnak, publicisztikának. (Az már csak ráadás volt az élettől, hogy lapalapító is lehettem.)

— Hogyan gondot szülőföldjére?

— Nemrégiben egészen fiatal somogyi poéták verseit olvasgattam, s egykori magamat is vizsgáltam: kamaszkorában, diákkorában miért kötődik kevésbé szülőföldjéhez a költő, mint később? Merthogy magam is csak a távolban vagy onnan néha hazatérve éreztem meg, mennyivel több közöm van Barcshoz, Kaposvárhoz, a dombokhoz, a patakokhoz, az alsóbogát halastavakhoz vagy akár a Balatonhoz, mint az Alföldhöz, vagy a világ bármely tájékához.

— Milyen a napi munkája?

— Mindig ahhoz igazodik, hogy milyen hivatalos, szerkesztőségi, irodalmi teendőim vannak. (Ez amióta dolgozom, mindig így volt.) Újságíróként a Délmagyarországnál, munkatársként az Élet és Irodalomnál, felelős szerkesztőként a Mozgó Világnál — időm nagyrészét munkahelyem kötötte le. Most már elfoglaltságom engedi — hetente egy vagy két nap — délelőtt tíztől délután négyig otthon dolgozom, sokszor ebéd nélkül is. Az este a családé, olvasásé, tévéé, baráti társaságé, sürgős esetben ismét a munkáé. Szerencsére gyorsan olvasok, s megtanultam gépelni is — ez sok megtakarított idő.

— Volt ellentét vágyai és lehetőségei között?

— A sikertelen években, amikor tulajdonképen nem is a visszautasítások keserítettek el, hanem az, hogy tanáraimtól pártfogóimig, mindenki alábecsülte tehetségemet, fogcsikorgatva határoztam el; nem szabad meghalnom, be kell bizonyítanom, hogy vannak értékeim. A sikertelenségnek tehát voltak bizonyos előnyei is, hátránya volt azonban az, hogy megkeseredtem önmagamba fordultam, kezdtem kételkedni abban is, hogy a mások, a többiek, a közösség számára valós értékeket tudok létrehozni. Az a pillanat, amikor tehetségemet végre elismerték, fölszabadító hatással volt rám, „az öröm közelebb vitt az emberekhez s fölismertem felelősségemet is. Ebben a boldog, szinte meghatott állapotban kétszer-há- romszor annyit dolgoztam, mint azelőtt.

— Sok lapnak dolgozik?

— Igen, de nem mindegyiknek ugyanolyan intenzitással. Úgy érzem, hogy legjobban a Kortárshoz kötődöm, ott verset, műfordítást, esszét egyaránt közölhetek, az Élet és Irodalomhoz való viszonyomat a lapnál töltött tanulságos és hasznos idő is meghatározza, az Új írás pedig mindig szívesen fogadta verseimet. A Nagyvilág is alkalmat ad arra, hogy legkedvesebb költőimet magyarul megszólaltassam. A Tiszatájhoz szegedi éveimben kapcsolódtam igen szorosan. Azt tartják rólam, sokat írok, pedig csak az az igazság, hogy sokfélét, mások azt mondják anakronizmus, hogy .az írás életelemem, pedig ugyanezt szeretnék titokban.

Nekem az íráshoz magányra van szükségem, s nemcsak a versalkotáshoz. Nem vagyok, sajnos, kávéházi típusú író. Tízévnyi újságírói pályafutásom alatt azt megtanultam hogyan lehet gyorsan és pontosan információkat és impressziókat megfogalmazni, fejből diktálni a gépírónak, de azt is, hogy a tartalmasabb cikkek megírásához elmélyültségre van szükség. A versíráshoz pedig még többre. Vannak költeményeim, amelyekről tudom, hogy hónapokig, évekig érlelődtek bennem, mígnem egy szerencsés pillanatban, szinte végső formájukban, papírra kerültek.

Laczkó András

Baktay Patricia textiljei Balatonbogláron

Az égig érő

árnyékában

Keresve sem találhatott volna ideálisabb helyet alkotásainak Baktay Patricia, a gödrei tanárnő és iparművész,

Angyal

mint a balatonboglári Vörös és Kék kápolnát. Hangulatával, kicsiny, de áttekinthető belső terével valósággal felkínálta

(Fotó: Kovács Tibor)

alkotásai számára a teret. A magyar mese- és mondavilág, valamint a bibliai történetek hatására fogant textilképek szerény, ám annál értékesebb ékei a kápolnabelsőknek.

A Kék kápolnában a mesék, mondák és regék textilbe álmodott jelenetei elevenednek meg. ,

Az Égig érő fa, a Szarvassá változott fiú, a Cantata Profana című alkotásai nemes egyszerűséggel, választékos színekkel és kiemelkedő technikai tudással ábrázolják a történetek legjellegzetesebb motívumait.

Baktay Patricia munkái „halk beszédüek”. Semmi har- sányság, semmi kihívó megjelenés. Mélység és a természetbe simuló magány szól vi- sza képeiről.

Ám a gyermeki lélek napsugaras vidámsága, játékos formák megjelenítésére ösztönözte a művészt. Bábos című nagyméretű falitextilje csupa könnyedség, csupa dallam. Technikailag is megcsodálhatjuk a térbe „kinövő” figuráit, kompozíciót. A gyapjú , a len és a kender valamint a szizál felhasználásával szőtte alkotás mondanivalóját az anyagbeli sokszínűség teszi még gazdagabbá.

A Vörös kápolnában ugyanazzal a gyermeki bájjal jeleníti meg Szent Ferencet és a három királyokat, egy an-, gyalt, mint ahogy ait az előbb említett munkáinál is tapasztalhattuk. A festett, avagy nyers színű textíliák látványa harmóniát tükröz.

Baktay Patricia az Alföld szülötteként megőrizte a végtelen róna nyugalmát, az egyszerű emberek lelkivilágának tisztaságát.

Várnai Ágnes

Academia Istropolitana

Ha első egyetem alapító királyunkról, Nagy Lajosról azt mondhatjuk, hogy ősei ismertek jóval az emberemlékezeten túl is (hiszen magyar ősei fél évezredet fognak át, a francia ősök pedig legalább 9 évszázadot), akkor az ugyancsak az egyetemünk előzményének tekinthető Academia Istropolitana alapítójának, Mátyás királyunknak már a dédapja is a történelem homályába vész.

Azonban közös bennük: fiatalon kerültek a királyi székbe (Lajos 16, Mátyás 15 éves korában), s mindkettő nemzeti történelmünk kiemelkedő alakja.

Mátyás király dédapját alig ismerjük, apja pedig már Magyarország valaha volt leggazdagabb főura: 4 130 000 kát. hold föld tulajdonosa.

Fia, Mátyás az első volt Szent István trónján, akit_nem fűzött vérségi kötelék az Árpádokhoz, s a 47 éves korában elhunyt nagy király állami bevétele ötszörösen haladta meg a valaha volt legnagyobbat, s „olyan híre volt nevének, hogy az egész világ tisztelte és félte... s Attila óta először

kényszerítette engedelmességre a nyakas magyarokat", mondja róla Bonfini.

S ez a fiatalember, alig tette fejére a Szentkoronát, azonnal megtette az intézkedéseket, hogy Nagy Lajos pécsi egyeteme alapításának centenáriumára ismét legyen az országnak egyeteme, hiszen, írja a pápának, „in regno Hungáriáé, licet amplo et fertili, non viget aliquod Studium generale”, ezért 300 tagú fényes küldöttséget meneszt Janus Pannonius pécsi püspök vezetésével If. Pál pápához, s két év múlva, 1467-ben megkezdi tevékenységét Pozsonyban az egyetem „cum quibuscun- que facultatibus”.

Mátyásnak az egyetemmel közvetlen politikai célja is van: itthon tartani a külföldi főiskolák felé igyekező magyar hallgatókat és idevonzani legalább csak akkori társországaink (Cseh- és Morvaország, Szilézia, Lausitz, Alsó-Auszt- ria stb.) fiatalságát (Krakkó összes hallgatójából 10 és 16 százalék között volt magyar, míg Bécsben a Natio Ungarica a harmadik legnagyobb volt). S hogy a korabeli Európa talán leggazdagabb és legnagyobb hatalmú uralkodója nem anyagi okokból akarta itthon tartani a fiatalságot, azt mutatja a művészetekre és általában a kultúrára fordított bőkezű, valóban királyi támogatás.

Sokkal inkább a magyar nemzeti tudat erősítése érdekében, s ezért akarta az egyetemet is. A 33 éves Mátyás azért nem fogadott el apósától lóidomárt, mert ő maga gyermekkorától tud bánni a lovakkal, s népe is maga idomítja lovait, amelyekkel „minden szomszédságunkban lévő népet legyőztünk és semmi szüksége nincs a magyarnak arra, hogy lovai spanyol módra összehajló lábakkal táncoljanak”.

Olyan tanárokat szerződtetett az egyetem felügyeletével megbízott esztergomi érsek, Vitéz János, mint Regiomontanus (Müller János), akinek Tabulae directionum c. munkája két évszázadon át mint nélkülözhetetlen kézikönyv lehetővé tette az újkor nagy földrajzi felfedezéseit

(1475-ös első kiadását száz év alatt 8 követte hat különböző nyelven). 25 évet töltött Regiomontanus különböző egyetemek katedráin, s a 41 éves korában elhunyt professzort a római Pantheonban helyezték örök nyugalomra. A facultas artiumon tanított a híres bölcsészdoktor, llkuszi Márton, aki megszerezte a hit- tudományi doktorátust is, de

II. Pál pápa következetesen orvosdoktornak címezi (akinek — Mátyás király kérésére — azt is megengedte II. Pál, hogy — miközben Rómában egyetemi tanulmányait folytatta — zágrábi kanonoki és goricai főesperesi jövedelmét megtartsa). Még egy féltucat professzor nevét ismerjük.

A középkori egyetemek orvosi karáról tudnunk kell, hogy egy-két tanszékkel rendelkeztek ókori orvosi művek tanulmányozására (orvosi tudományok művelése csak a saler- nói, később a montpellieri egyetemen folyt).

A hallgatók közül többnek a nevét ismerjük, így pl. Szatmári György váradi püspökét (később esztergomi prímás) és Verbőczi Istvánét (a Tripar- titum... Regni Hungáriáé századokig érvényben volt öszszeállítójáét). Bár az Academia Mátyás halála táján megszűnt, az egyetem épülete aránylag épen megmaradt (1904-ben a fél évezredes építése emlékére táblával jelölték meg a Pozsony egyik főutcájában lévő kétemeletes épületet).

S milyen a magyar sors! Az első pécsi egyetem alig harmad évszázadig tevékenykedett, a Mátyás alapította még addig sem, jóllehet Nagy Lajos és Hunyadi Mátyás Magyarországánál alig volt gazdagabb és erősebb ország Európában, s nem akadt uralkodó, aki a tudománynak és a művészeteknek bőkezűbb pártfogója lett volna, mint két egyetemalapító nagy királyunk (jellemző Mátyás kortársának, Lorenzo di Medicinek, a Magnificónak a megjegyzése a magyar király halálhíre vételekor: „Meghalt Mátyás király, olcsóbbak lesznek a könyvek Európában”).

Az Academia Instropolitana (így korabeli források soha nem említik; elnevezése: Universitas Histropolitana, Universitas Posoniensis) négykarú, teljes egyetem volt: mint előkészítő a bölcsészeti kar (facultas artium) létezett, továbbá a három felsőbb tudománykar: a jogi, az orvosi és a hittudományi.

Tanulmányi rendje és szabályzata (az utóbbit Vitéz János érsek alkotta) megfelelt az évszázados hagyományokkal rendelkező nagy nyugati egyetemekének (a bolognai

egyetem ismert legrégibb statútuma éppen a pozsonyi káptalani könyvtár egyik kéziratában maradt fenn) azzal a különbséggel, hogy a kormányzati és bírói jogokat az alapító király és az engedélyező egyház képviselője, a kancellár gyakorolta (ez Vitéz János érsek volt, aki állandó helyettesének, alkancellárnak a legmagasabb rangú pozsonyi papot, Schönberg György prépostot tette meg).

Az alapító okirat a tanárok díjazásáról csak annyit mond: ez olyan legyen, hogy a professzorok ne legyenek arra kényszerítve, hogy a hallgatóktól előadásonként szedett „leckepénzből” legyenek kéi .y- telenek fenntartani magukat (hanem meghatározott évi jövedelmet nyerjenek).

Azt pontosan tudjuk, hogy Vitéz János bukása után Mátyás király Regiomontanust 200 aranyforintnyi fényes évjáradékkal akarja maga mellett tartani mint könyvtárost (egy lovas zsoldos évi „bére” 36 forint volt).

Egyébként Mátyás király bőkezűségét a külföldi egyetemek korabeli (és fennmaradt) feljegyzései is bizonyítják. A ferrarai egyetemé így: „nem került több fényes arany kezünkre máshonnan, mint az istenáldotta Magyarországból.” Nagy összegeket kapott a padovai egyetem is, ahova Mátyás uralkodása alatt 66 magyar hallgató járt.

Benke József (Folytatjuk)