Somogyi Hírlap, 1992. július (3. évfolyam, 154-180. szám)
1992-07-25 / 175. szám
1992. július 25., szombat SOMOGYI HÍRLAP — SPORT 15 Hat mérkőzés kiütéssel Ma este 20 órakor a világ figyel rá Kung-fu-iskola Göllében Márton László göllei fiatalember 1984-ben kung-fu iskolát alapított Homg Lung Ch'uan Tao néven. Az országban azóta már 11 helyen alakítottak klubot, s nyaranta rendszeresen edzőtábort szerveznek. Az idén — sorrendben már hatodszor — Gölle adott otthont a tábornak. Hétfőtől egy hétig 75 kung-fus vette birtokba a göllei focipályát. Nyíregyházától Pápáig az ország minden részéből érkeztek ide, hogy tanuljanak Márton László, ötto- anos alapító mester gyakorlatain. A sportolók nagy része tanuló, s meglepően sok lány is van köztük. Az egy hét alatt sátrakban laknak, s teljesen önellátásra rendezkedtek be. A fő program a napi három edzés, de előfordul, hogy késő este még tartanak egy plusz foglalkozást. Mindez olyan fárasztó, hogy a fennmaradó idő legfőképpen a pihenésé marad. Lehetőség van magasabb övfokozatra vizsgát tenni, s csütörtökön egy versenyt is rendeztek. A helyi önkormányzat anyagiakkal is támogatta a táborozókat, a viadal díjait ebből az összegből fedezték. A versenyen formagyakorlatokban és küzdelemben mérték ősze tudásukat az indulók. Utóbbiakban kemény csata volt, hat mérkőzés is kiütéssel dőlt el. A legeredményesebb klubnak a kaposvári sport(Fotó: Csobod Péter) csarnok kung-fusai bizonyultak; két dobogós helyet szereztek. Különdíjat kapott a leglelkesebb versenyző, a nyíregyházi Csikós Gábor. Neki még három k.o.-s vereség sem tudta elvenni a kedvét. A verseny végeredménye: Gyermek formagyakorlat: 1. Balog Lőrinc (Nyíregyháza), 2. Szekér Alexandra (Pápa), 3. Schuller Zsolt (Mágocs). Női formagyakorlat: 1. Kán- tás Zsuzsanna (Kaposvár), 2. Mannó Dóra (Kaposvár), 3. Kindper Tímea (Mágocs). Férfi formagyakorlat: 1. Horváth Péter (Kaposvár), 2. Ottlik Róbert (Dombóvár), 3. Bognár Tamás (Kaposvár). „B” kategóriás küzdelem: 1. Nyers Gábor (Dombóvár), 2. Buzsáki Gábor (Kaposvár), 3. Bizgány Pál (Perkáta). „A” kategóriás küzdelem: 1. Kasza László (Pápa), 2. Harangozó László (Kaposvár), 3. Mucsi László (Kaposvár).- Kele Meglepetéseket ígér az olimpiai megnyitó „Tanyát” vertek a magyarok — Amiért elvették a kamerát (Folytatás az 1. oldalról) Tegnap délelőtt Széchy Tamás és Kiss László azt mondta a második edzés után: mindenki kitűnő formában van, a hangulat jó. Most már csak a bizonyítás van hátra. Ugyanilyen feldobott volt a hangulat tegnap Mollet-ban a légkondicionált lőtéren, ahol lövészeink nagyon várják a vasárnapi kezdést. Optimisták kézilabdázóink is. Joósz Attila, Granollers-ban az első edzés után azt mondta, hogy minden álmuk a négy közé jutás, bár ezt egy csodának tekintenék, de ha már ott vannak, onnan bármi lehetséges. Kedves színfoltja volt a barcelonai rendezvénysorozatnak a Honvéd futóváltó megérkezése. Csütörtök délután 5 órakor a Citadella parkba befutott az a 21 tagú magyar katonai csapat, amely csaknem 2000 kilométert futott Budapestről Barcelonába. Három Ikarus kísérte őket, abban pihentek, ott gyúrták őket, és nagy sikerük volt mindenütt Európában. Elmesélték, hogy a francia tengerparton — többek közt a monte-carló-i kaszinó előtt — este futottak el, amikor ott az emberek a vendéglők teraszain ültek, és lát- tukra mindenütt felálltak, és tapssal köszöntötték őket. Szintén csütörtökön tartott Jose Carreras és még a világ másik hat legjobb operaénekese sajtótájékoztatót szereplésükről a megnyitóünnepségeken Vitray Tamás kérdésére — hogy volt-e, van-e kapcsolat az aktív sporttal — kiderült, hogy majd mindegyikük úszott, teniszezett és lovagolt. Egyébként a megnyitó előkészületeit most is nagy titkolózás övezi. Sikerült kamerával bejutnom a stadionba, de amikor ott felemeltem, ketten is kivették a kezemből. Valószínűleg megpróbálják túlszárnyalni az albertville-i megnyitóünnepség színvonalát. Erre utal az is, hogy a spanyol légierő vadászrepülői főpróbához készülődtek. Amolyan taszári szintű repülőnap is várható a programban. A megnyitón egyébként részt vesz Göncz Árpád köz- társasági elnök is, aki vasárnap délelőtt felkeresi az olimpiai faluban a magyar versenyzőket. A katalán fővárosban tehát nagyjából minden készen áll az olimpia kezdetére. Bizonytalan még, hogy a magyar televízió az öttusa terepfutásáról és a kosárlabdáról tud-e egyenesben közvetíteni. Az mindenképpen biztos, hogy ma este 20 órakor érdemes a tv-készülék elé ülni, mert a négy és fél órára tervezett megnyitóünnepség felejthetetlennek ígérkezik. Edelényi Gábor Jól sikerült a szabásl sportnap Egész napos sportnapot rendezett Szabáson a helyi önkormányzat; a különböző sportágakban rendezett versenyeken mintegy 250-en vettek részt. A férfiaknál a bele- giek sikerével ért véget a kispályás labdarúgótorna. A hölgyeknél a Kisbajom és a Nagykorpád harcias amazonjai játszották a döntőt, amely az előbbiek sikerét hozta. Késő délután Szabás és Kutas labdarúgói nagypályán is megmérkőztek egymással: a két szomszédvár „rangadója” 3-3 arányú döntetlennel végződött. A tizenegyesrúgó-ver- senyt Orsós Péter nyerte. Rákóczi-győzelem Csütörtökön késő délután előkészületi mérkőzésen találkozott egymással a Kaposvári Rákóczi FC és a Barcs SC. A mérkőzést az NB ll-be most feljutott kaposváriak nyerték 2-0-ás félidő után 4- 1-re. A hazaiak találatain Neubauer, László, Itvás és Fe- nusz osztozott. A vendég barcsiak becsületgólját Nagy szerezte tizenegyesből. FALUNAP HETESEN Ma Hetesen falunapot rendez a helyi képviselő-testület. A falunap érdekessége lesz, hogy annak középpontjában a sport áll. Az egész napos program reggel hét órakor zenés ébresztővel kezdődik. Kilenc órakor lesz a Vikár Béla Vándorkupa megnyitója: a résztvevők különböző labdajátékokban, illetve asztaliteniszben, lövészetben és sportvetélkedőn mérhetik össze egymással a tudásukat. Fél tízkor tartják a sportcsarnok ünnepélyes átadását. A hetesi falunap igazi látványosságának ígérkezik a 10 órakor kezdődő — tavaly sikert sikerre halmozó, bajnokságot nyert és Magyar Kupa-győztes — Somogy SC férfi röplabdacsapatának a bemutató-, amolyan hírverő mérkőzése. A hírek szerint a bajnokcsapat új játékosai — közte a két román röplabdázó — is pályára lépnek Hetesen. Este nótaesttel, majd bállal zárul a falunap. Ötkarikás hírmozaik Temesvári Andrea teniszező, a magyar olimpiai csapat tagja bejelentette, hogy kiújult vállsérülése miatt nem utazik Barcelonába. Q99 A NOB az ENSZ-hez fordulva kívánja elérni azt, hogy a jugoszláv sportolók bizonyos sportágakban egységeket alkotva szerepelhessenek, például az asztaliteniszben (páros), kajak-kenuban (K-2, C-2) és az úszásban (váltók). Nem tudni, hogy az ENSZ illetékesei mikor szolgálnak felvilágosítással. A jugoszláv kérdéssel kapcsolatban az egyik lap arra hívja fel a figyelmet, hogy a jugoszlávok által megszerzett. érmeket várhatóan nem veszik figyelembe az éremtáblán, hiszen csapat hiányában nincs mit összesíteni. Barcelona 92 QxP tőbe verekedniük magukat, s megismételni az eddigi legrangosabb olimpiai sikert. Ö99 Q99 A labdarúgótorna rajtja előtt végre Kubala László is „színt vallott”. Igaz, a magyar válogatott Novak Dezső szövetségi edző irányításával alaposan leszerepelt a csoportselejtezők során, s így nincs izgul- nivaló értük, Kubala jelenléte miatt mégis van magyar érdekeltség... Az ibériai ötkarikás válogatott egyik szakvezetője azt nyilatkozta: hazai környezetben illene legalább a dönMinden bizonnyal éles vitákat vált majd ki az úszóversenyek során a Speedo cég által kifejlesztett forradalmian új úszódressz. A leginkább a húszas évek divatjára emlékeztető felszerelésben furcsa látványt fognak nyújtani azok az amerikai és kanadai versenyzők, akik használata mellett döntenek. A poliuretán és poliészter keverékéből kifejlesztett anyagból ugyanis olyan dresszt készítettek, amely alul sortban végződik, felül pedig nyakig betakarja a felsőtestet a karok kivételével. A testhez simuló ruhadarab jelentősen csökkenti a súrlódást, ezáltal akár tizedmásodpercekben mérhető javulást eredményezhet. BANK Az OTP Rt. balatonszemesi üdülője FELVÉTELT HIRDET könyvelői állás BETOLTESERE. Feltétel: számviteli főiskolai végzettség és 35 éves korhatár. Számítógépes ismeretekkel rendelkezők előnyben részesülnek. Bérezés megegyezés szerint. Jelentkezni a személyzeti előadónál lehet: Balatonszemes, Parti sétány 159., vagy a 45-062/805-ös telefonon. (217843/a) Az OTP Rt balatonszemesi üdülője felvesz éves foglalkoztatásra két felszolgálót, két szobalányt, két kézilányt és egy kertészt ŐK) BANK Jelentkezni a személyzeti előadónál lehet: Balatonszemes, Parti sétány 159., vagy a 45-062/805-ös telefonon. (217843) Az Erdei Termék Vállalkozás Rt meghirdeti eladásra a következő gépjármüveket: 1 db. UAZ 452 1 db IFA W50 KCR 3000 daruval A gépjármüvek megtekinthetők a Kaposvár, Cseri út 24. alatti telephelyen munkaidőben. Bővebb felvilágosítás uganitt és a 82/21-057 telefonon (3663)