Somogyi Hírlap, 1992. július (3. évfolyam, 154-180. szám)
1992-07-25 / 175. szám
Finnföldön zengenek Somogyi népdalok is felcsendülnek Kaustinenben, a Helsinkitől hatszáz kilométerre lévő városkában ezekben a napokban találkoznak Európa legjobb népzene együttesei. Az észak-finnországi kisvárosba minden évben meghívnak magyar népzenészeket; most az öttagú Zengő Együttes tartózkodott. A népszerű, kétlemezes együttes a héten Európa egyik leghíresebb népzenei fesztiválján, a helyi népzenészekkel együtt szinte mindennap két-három koncertet adott. Zengőék előadásában gyakran csendülnek föl somogyi dallamok is. L. S. Zenés áhitat Enyingen A siófoki római katolikus templomban ezen a nyáron nem rendeznek komolyzenei koncertsorozatot; ezért is szerezhet örömöt a muzsika kedvelőinek, hogy az egyingi református templomban minden hónap utolsó szombatján — így ma 18 órakor is — zenés áhítatra kerül sor. A német fúvósegyüttes és a felsőbányái kulturális csoport műsorát követően imát mondanak a jelenlévők. Filmforgatás a Balatonnál Filmsorozatot készít Ma- gyaroszágról a MOVI Horizont Filmstúdió. így ma reggel hét órától este nyolcig a Balaton körzetében alacsonyan szálló katonai helikopterről légi felvételeket is készítenek. Ezért köröz többször is a part felett. Krónika Ökumenikus egyházi naptár Szombat, köznap. Napi igék: Kát.: 2Kor 4,7-15. Mt 20,20-28. Ref.: Gál 6,1-5. 2Kir 24. Ev.: Mt 19,27-30. Mk 5,35-43. Őrt.: Róm 9,1- 5. Mt 9,18-26. A katolikus naptárban Szent Jakab apostol ünnepe. A jeruzsálemi ősegyházban jelentős szerepet játszott, ezért Heródes Ag- rippa király 42-ben kivégeztette. A református és az evangélikus naptárban Jakab napja. Az ortodox egyházban Szent Annának, az Istenszülő anyjának elhunyta. A zsinagógái naptárban újholdhirdetés. Évközi 17., Szentháromság utáni 6. vasárnap. Napi igék: Kát.: Kol 2,12-14. Lk 11,1-13. Ref.: Gál 6,6-10. Zsolt 59. Ev.: Mt 28,16-20. Zsolt 139,1-18. Őrt.: Róm 12,6-14. Mt. 9,1-8. A katolikus naptárban Szent Joákim és Anna emléknapja. Már 200 körül úgy jelennek meg a keresztény iratokban, mint Szűz Mária szülei. A református és az evangélikus naptárban Anna napja. Az ortodox egyházban Szentéletű Pa- rasztkéva vértanúnő és Szent Ugrin (Magyar) Mózes napja. JÚLIUS A nap 513 °rakor kal> ®s 20-27 órakor nyugszik; “UL UO a hold — órakor kél, és 16.35 órakor nyugszik. Tovább tart a kánikula Tovább tart a kánikula. Túlnyomóan napos idő lesz, bár <t7nmhat egy-két helyen kialakulhat o^uiiiudi kisebb zápor, zivatar. Az északi szél mérséklődik. A Kristóf legmagasabb nappali hőmérséklet 28-33 fok között Jakab alakul. Készülhetünk a strandra Időjárás-előrejelzés augusztus 1-jéig Meleg időre lehet számítani az elkövetkező napokban. Zömében a napsütés lesz a jellemző, csak időnként növekszik meg a gomolyfelhőzet. Ezekből a felhőkből nem kizárt egy-egy nyári zápor, zivatar sem, de jelentős, nagy területre kiterjedő csapadék továbbra sem várható. A hőmérséklet hajnalonként 18-20, délutánonként 30 és 32 fok körül alakul. A jövő héten a kánikulai meleg élettani hatását elsősorban a szívbetegek érzik meg, állapotuk rosszabbodhat. A volánnál ülők vezessenek óvatosabban, mert ilyen melegben lankad a figyelem. A tűző napsütésben való napozást továbbra is kerüljük. Partnere volt Marilyn Monroe-nak Elhunyt New York királynője yy • • Lottó A Szerencsejáték Rt tájékoztatása szerint a 30. heti lottósorsolás nyerőszámai a következők: 35, 55, 60, 79, 86 yy Hatvankilenc éves korában szívroham következtében el- húnyt Maxine Audley brit színésznő. Fél évszázados pályafutása során nagy sikerrel szerepelt olyan filmekben, mint Chaplin 1956-ban készült filmje, az Egy király New Yorkban (a királynőt alakította), vagy a Havannai emberünk. Partnere volt Marilyn Monroenak, A herceg él a táncosnő című filmben. Maxine Audley 1940-ben kezdte pályafutását a londoni West End színházaiban. Sikert aratott több Shakespeare-műben. Legutóbb főszerepeket játszott a BBC televí- zós sorozataiban. Maxine Audley négyszer ment férjhez. Egy leánya élte túl, Deborah. Somogyi piaci árak — Az Áramszolgáltató Rt értesíti Kaposvár lakosságát és közüle- teit, hogy 1992. július 27-én 7.30- 15.00 óráig a Som-hegyen, az Ivánfa-hegyen, a Hangyásmál-he- gyen, a Béla király utcában a Ka- posrét sortól végig, a Béla király közben, a Munkácsy M. utcában a Pálóczi H. A. utcáig, a Vikár B. utcában a Pálóczi H. A. utcáig, a Fodor J. utcában, a Benedek E. utcában, az Ivánfahegyalja utcában, a Balázskert közben és a Nyugat- ivánfa utcában a Béla király utcában a 20. házszámig áramszünet lesz. (217818) — Isztambul: aug. 12-16., szept. 2- 6. 7500 Ft + vízum. Trieszt: aug. 3- 4., aug. 17-18., aug. 31 .-szept. 1. 1700 Ft., Pozsony: júl. 31., aug. 13 980 Ft., Ravenna-Rimini-San Marino-Velence: aug. 19-23. 9300 Ft., Róma-Nápoly: szept. 23-28. 12 800 Ft. Jelentkezés és felvilágosítás: Minaret Utazási Iroda, 7400 Kaposvár, Ady E. u. 12. Tel. és fax. 82/16-531. (217897) — Augusztus 14-16-ig ismét megrendezik a Forma-1 Marlboró Magyar Nagydíjat. Ha belépőjegyét nálunk vásárolja meg, amennyiben bérletet vált állóhelyre július 30-ig 10 százalék kedvezményt adunk. Ibusz Utazási Iroda, Kaposvár, Teleki u. 1-3. Tel.:15-477. (217917) Halételek, ananásszal ízesített és borjúból készült ételek a Belvárosi Étteremben Kaposvár, Bajcsy Zs. u. 2. (5381or Termékek Kaposvár Siófok Nagyatád Barcs Marcali Fonyód burgonya» tojás 15 7 20-25 6 25 5-6 15-25 16-25 6 25-30 7-8 leveszöldség 15-25 20-30 15 15-25 30 20 baromfi 220-320 — 164 — — 200 sampinyon 160 180-200 — — — 200 ponty 150 — — — — 173 meggy 30 30 — — — • barack 30-50 40-80 30-45 40-60 40-60 30-100 alma 30-60 40-8030-55 40 — káposzta 15 20 18-23 18-20 — 20 dinnye 18 20-25 20 20-26 — 18-20 szegfű,kardv.-.12---.--15,15---(--15-29,15-,10-30 paradicsom 50 30-60 45-60 40-60 50-70 30-50 paprika 30-250 36-80 40-70 60-125 75-80 80 uborka 15-35 20-30 15-25 10-30 20-25 25-35 Hetente meglepetéssel szolgál a piac. A kaposvári vásárcsarnok kezd igazodni a drágább vidékiekhez: már itt is hét forintot kértek a tojásért. Három hete még ötért vettük. Bezzeg a burgonyát itt érdemes megvásárolni, hiszen 15-ért már adják, míg Nagyatádon egy tízessel többet kérnek érte, Siófokon sem olcsóbb. A paradicsombefőzésre még várnunk kell - lehet, hogy később már nem lesz - , hiszen kilóját ötvenért mérik. Halért Kaposvárra érdemes jönni, a ponty kilója még mindig .csak1150, de ezerért már kapunk a vásárcsarnokban homárt,tenger gyümölcsét ezerért, tintahalat pedig 550-ért, kagylót, polipot 660-ért. A sampinyont Kaposváron 160-ért kínálták, Siófokon 200-at is kértek érte. A bajai dinnye a sláger a kaposvári piacon. Ennek nemcsak az íze különleges, hanem az árus .praktikájának- is sok nézője van. Jubilál a vakok és gyengénlátók somogyi szövetsége Harmincöt éve alakult meg a Vakok és Gyengénlátók Somogy megyei Szövetsége. A jubileum alkalmából a szervezet tagjai kiránduláson vesznek részt, többek között ellátogatnak a szennai falumúzeumba is. Augusztus 4-én vezetőségválasztással egybekötött közgyűlést tart a kaposvári körzeti csoport, augusztus 15-én pedig a Törzsök vállalkozás, segítségével — amely ingyenesen biztosít buszt a szervezetnek — Zalaka- rosra kirándulnak. Tarka sorok Enyhítő körülmény — Vádlott! Tud valamit mondani, ami enyhíti a büntetést? — Igen, bíró úr: magánzárkát szeretnék, kábeltelevízióval. Jól becsapta... Jól becsaptam tegnap az államvasutakat. Először vettem egy menetjegyet, azután mégis gépkocsival utaztam... Gyermeklogika Franz látja, hogy a kistestvére vizet iszik egy pocsolyából. — Nem szabad — mondja neki —, baktériumok vannak benne! — Azok már mind meghaltak — válaszolja a kislány. — Az előbb átgázoltam rajta a rollerrel. Porrá leszünk... — Te hiszel abban — kérdezi Hermann a feleségét —, hogy a halálunk után porrá leszünk? — Igen, persze — így a feleség. — Akkor nézz csak a szekrénybe! Ott legalább három hulla fekszik... Egyszerűsítés — Az adófizetést a jövő évtől kezdve leegyszerűsítik. — Igazán?! Hogyan? — A fizetéseket közvetlenül az adóhivatalba utalják és valamennyi állampolgár évente 365 ételjegyet kap. Kecske Késő este egy kecskével jön haza a paraszt. — De hiszen nincs számára helyünk — veszekszik a felesége. — A kecske aludhat velünk is a szobában — véli a paraszt makacsul. — No, és a büdösség? — kérdezi fölháborodottan az asszony. — Ó, ahhoz .gyorsan hozzá fog szokni. Számtanóra — Dieter! Mennyi 16 fele? — Fogalmam sincs róla, tanító úr kérem... — feleli a nebuló —, de nem lehet sok. július 27-től 40 százalék engedménnyel a Somogyker Rt kijelölt vidéki és kaposvári szaküzleteiben! Boltonként eltérő áruválasztékkal várjuk kedves vásárlóinkat! Amíg a készlet tart! (217908 ai SOMOGYIHIRLAP Az Axel Springer-Magyarország Kft pártoktól független lapja Felelős vezető az ügyvezető igazgató Főszerkesztő: DR.KERCZA IMRE Peieiős szörKssztő" BÍRÓ FERENC (társadalom és gazdaság), DR. TRÖSZT TIBOR (művelődés és kultúra) Gyártásvezető-szerkesztő: KURUCZ FERENC. Tervezőszerkesztő: CHRIST LÁSZLÓ, KATONA A. CSONGOR, NAGY MIKLÓS. Olvasószerkesztő: LAJOS GÉZA Kiadja az AS-M Kft. Somogy Megyei Irodája Felelős kiadó: PORDÁNY FI. LÁSZLÓ irodavezető Hirdetés és reklám: GELENCSÉR SÁNDOR Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kaposvár, Kontrássy u. 2/a. Telefon: 11-644 Telex: 13-360, Telefax: 12-315 Siófoki iroda (szerkesztőség és hirdetésfelvétel): Siófok Szabadság tér 9. Telefon: (84) 11-668, Telefax: (84) 10-861 Készült a szerkesztőség számítógépes szövegszerkesztő-rendszerén. Nyomtatta a Nyomdaipari Szolgáltató Kft üzeme, Kaposvár, Fő utca 101. Felelős vezető: MIKE FERENC Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a hírlapelőfizetési és lapellátási irodánál (HELÍR), Budapest, XIII. Lehel u. 10/a 1900., közvetlenül, vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 245 forint, negyed évre 735 forint, fél évre 1470 forint, egy évre 2940 forint. ISSN 0865-9125 Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.