Somogyi Hírlap, 1992. július (3. évfolyam, 154-180. szám)

1992-07-02 / 155. szám

1992. július 2., csütörtök SOMOGYI HÍRLAP — MEGYEI KÖRKÉP 3 Csökken a munka­Hollandiába szállít a Kawetra „Részprivatizáció” a Kaposvári Villamossági Gyárban nélküliség Somogybán Kevesebben dolgoznak az iparban és a mezőgazdaságban, többen a szolgáltatásban (Folytatás az 1. oldalról) Az idén tovább fogyott a megye lakossága: 340 ezren élünk Somogybán: az ország népességének 3,3 százaléka. A 14 éves kor alatti gyerekek, és a 60 év feletti idősek ará­nya egyaránt húsz százalék, s a lakosság 73 százaléka ezer lélekszám alatti községekben él, ahol fokozottan nehéz az elhelyezkedés. Az aprófalvas település-szerkezet törvény­szerűen kényszerít az ingá­zásra, jelenleg negyvenezer munkavállaló utazik naponta. Somogybán 144 ezer az ak­tív kereső. Az iparban foglal­koztatottak aránya 28-ról 20-ra csökkent, a mező- és erdőgazdaságban foglalkozta­tottaké pedig 30-ról 20 száza­lékra. Jelentősen, 28 száza­lékra emelkedett a szolgálta­tásban tevékenykedőké. A leginkább figyelemre­méltó és örvendetes változás az, hogy az év első felében, — kiváltképpen a második negyedévben — Somogybán csökkent a munkanélküliség. Tavaly ebben az időben két- ezer-hatszáz munkanélkülit tartottak számon, most kétez­ret; a munkanélküli segélyen és járadékon levők száma ta­valy fél év alatt 2600-zal nőtt, az idén az első hat hónap alatt alig több mint kilencszázzal. Somogybán így 8,3 százalé­kos a munkanélküliségi ráta, országos összehasonlításban Győr-Sopron, Vas és Zala megyével együtt a négy leg­kedvezőbb térség egyike So­mogy, ahol jelenleg 15 ezer a munkanélküli és 12 500-an kapnak munkanélküli segélyt vagy járadékot. Közülük 670-en pályakezdők. Fotó: Gyertyás László A munkanélküliség mérsék­lődését Rózsavölgyi István a Balaton-parttal, az idegenfor­galommal összefüggő szapo­rodó munkaalkalmakkal ma­gyarázta, de szerepe van benne annak is, hogy a múlt évinél háromszor többen, 900-an dolgoznak közhasznú munkán, és az álláskereső lap segítségével áprilistól 500-an helyezkedtek el. Az átalakított, tágas új központ, jobb feltéte­leket teremt az ügyintézéshez. Külön tudnak foglalkozni, az új ügyfelekkel, a visszatérőkkel, és külön azokkal, akiknek si­került munkaalkalmat terem­teni. A belső szervezeti válto­zás várhatóan nemcsak eredményesebbé teszi, ha­nem meg is gyorsítja az ügyin­tézést. Vörös Márta (Folytatás az 1. oldalról) Májusban írták alá a ve­gyesvállalati szerződést. Az új kft harmadik tagja egy külke­reskedelmi cég: a Transe- lektro Rt. A tevékenységükről, és a vállalkozás távlati lehetősége­iről Földesi József, a KVGY gazdasági igazgatója, a Ka­wetra ügyvezető igazgatója mondta: — A három alapító közül a holland Weber Holding BV. részesedése a legnagyobb, 48 százalék. Ennek kéthar­madát apportként hozták, új gépsorokat, célszerszámokat telepítettek Kaposvárra. A KVGY 36 százalékkal szállt be a kft-be, amiből 22 százalék az apport, 14 pedig készpénz. A maradék 16 százalék a Transeletroé, teljes egészé­ben készpénz. Az üzemcsar­nokot béreljük, a gyártól. — A dolgozókat is a gyártól vették át? — Legtöbbjüket igen. Július elsejétől 25 fővel dolgozunk a próbaüzem alatt, ám szeret­nénk mielőbb bővíteni a lét­számot. A teljes felfutás végén százötvenen dolgoznak majd a Kawetránál. — Mit gyárt ez az új cég ? Mi befolyásolta a termékválasz­tást? — Olyan biztosítóbetétet il­letve aljzatot gyártunk, amely itt, ebben a gyárban még so­hasem készült. A biztosíték választékból hiányzott Kapos­várról ez az egy, a késes biz­tosíték. A terméket pedig tu­lajdonképpen nem mi válasz­tottuk, hanem a holland part­ner: erre az egy termékre ala­pozta ezt a magyarországi vegyesvállalatát. Eddigi igé­nyeit ugyanis a volt NDK-ban gyártatta le, ott azonban a kö­rülmények gyökeresen meg­változtak. — Ha erre alapozta a cég létét a Weber Holding, akkor bizonyára piacot is biztosít. — Az idei év teljes termelé­sét, azaz mintegy négyszáze­zer darabot, 40 millió forint termelési értékben megvásá­rolja. A következő években is ők veszik meg a termelés hat­van százalékát, és további húsz százaléknak biztosíta­nak piacot. A maradékot érté­kesítjük itthon. A próbaüzem július 15-e óta tart, s amint a termék átesik a szükséges vizsgálatokon — ez várhatóan szeptember —, kezdődik a szériagyártás. A je­lenlegi kapacitás évi 1,2 millió darab, értéke: 120-150 millió forint. Ezt a teljesítményt jövőre érik el. Ha teljes kapacitással dolgoznak, akkor az éves ter­melésünk meghaladja a négy- százmillió forintot. V. O. A TAXIS NEMCSAK SZÁMOLTA, ISMERTE IS A PÉNZT Hamis márkával buktak le Polgármesterek a taszári repülőtéren Taszár és környékének pol­gármestereit hívta megbeszé­lésre a Kapos harcászati repü­lőezred parancsnoksága és a Corvin Repülő Alapítvány. A találkozón részt vett dr. Fe­kete Gábor, a köztársasági megbízott kaposvári területi hivatalának vezetője is. A meghívottak tájékoztatást kaptak az augusztusi repülő­nap várható programjáról. A katonai vezetők támogatást kértek a polgármesterektől, hiszen a környéken lakóknak várhatóan zajos hétvégéjük lesz a légibemutatók miatt. Szó esett arról is, hogy segít­hetnének a környező falvak a szállásgondok megoldásában, milyen szolgáltatást nyújthat­nának az érkező vendégek­nek. A találkozó végén a meghívottak az ezred munká­jával ismerkedtek, és repülő­bemutatót is láthattak. Márkahamisítási ügy tárgya­lását kezdte meg tegnap a megyei bíróságon dr. Mózes Gábor tanácsa. A 39 éves, bűntett előéletű kaposvári Biró Ferencet és társait pénzhami­sítás, illetve devizagazdálko­dás megsértésének bűntetté­vel vádolják. A vádirat szerint az elsőrendű vádlott Bíró Fe­renc 1991 októberében szer­zett 100-as és 200-as címle­tekben pontosan meg nem ál­lapítható mennyiségű hamis német márkát. A „pénzt” azzal adta át a 28 éves, ugyancsak büntetett előéletű kaposvári Táskái József másodrendű vádlottnak, hogy értékesítse. Táskái a márka elpasszolá- sába bevonta a 25 éves, Tóth Istvánná ideiglenes kaposvári lakost, a harmadrendű vádlot­tat. A tegnapi tárgyaláson a ta­núként meghallgatott pécsi ta­xis elmondta: a Széchényi té­ren egy nő 700 nyugatnémet márkát ajánlott megvételre. Ráállt az üzletre, majd kérdé­sére: venne-e még, az asz- szony igennel válaszolt. Mire a márkaárus visszatért, a taxis már felfedezte, hogy hamis pénzt kapott. A nő vállalta: visszaadja a forintot, ha elviszi egy bizonyos személyhez. Közben meg akart lépni, és a megbízója is futásnak eredt. A közben rádión értesített rend­őrség megakadályozta Tóth Istvánná eltűnését. Néhány sikeres kaposvári üzlet után ez végleges kudarc volt. Teg­nap két vádlott nem jelent meg, a bíróság ezért elnapolta a tárgyalást. Sz. N. Vita Kaposváron a lakástörvény-tervezetről Kutyaszorítóban a bérlő Ez a huszonkettes csap­dája: az önkormányzatok nem tudják fenntartani a befizetett lakbérekből a bérlakásokat, a bérlők pedig nem tudják kifi­zetni a fenntartáshoz szüksé­ges lakbért. A kormány meg­oldásként a lakástörvényt kí­nálja, az önkormányzatok pe­dig a központi költségvetés részvételét hiányolják. Vesszetek össze, tépjétek meg egymást — győzzön az erősebb. A párbaj az önkor­mányzatok és a polgárok kö­zött zajlik. Tegnap este Ka­posváron az Mtesz-székház- ban a lakásbérlők egyesületé­nek helyi tagszervezete ren­dezte, önkormányzati képvise­lők részvételével a telt házas fórumot. A lakástörvény terve­zetéről dr. Varga Aurélné, a Belügyminisztérium osztály- vezetője elsőként mondta el véleményét. Hangsúlyozta: a törvénytervezet önmagában nem oldja meg a bérlakások­kal kapcsolatos gondokat, csak az önkormányzati rende­letekkel együtt értelmezhető. A tervezet elfogadása után csak az önkormányzatokon múlik, hogy milyen differenci­ált feltételeket támasztanak a lakáshoz jutás érdekében, il­letve milyen hatékonysággal rendelkeznek a tulajdonukkal. De mindenekelőtt pontosan fel kell mérni a bérlakásállo­mányt. Battha Pál, a lakásbérlők egyesületének országos főtit­kára az országos fórumsoro­zat tapasztalatairól mondta — a törvényjavaslat olyan nad­rághoz hasonlít, amelyen több a lyuk, mint az anyag. Kétsé­ges, hogy ebből valaha is öl­töny lehet. Hiányolta, hogy a tervezet elkészítése előtt nem készült reális helyzetfelmérés, nincs nemzeti lakáskoncep­ció, a tervezet csak a bérlaká­sokról szól. Megjegyezte: a törvénykoncepció szembeál­lítja egymással a különböző lakásszektorokban levőket. Szólt arról is, hogy az elmúlt években mintegy 300 milliárd forintra tehető a bérlakások esetében az elmaradt felújí­tás. Ha a leromlott lakásokat megveszi a bérlő, a már nem futja erejéből a felújításra. Pető Iván SZDSZ-es or­szággyűlési képviselő fiatal embernek tartja magát, de nem hisz abban, hogy életé­ben a lakáskérdés megold­ható. A negyvenéves rettene­tes örökség még sok gond for­rása. Az előző rendszerben ál­lampolgári jogon járt a lakás és a bért is eszerint állapítot­ták meg. Most a költségvetés ki akar vonulni a lakásügy megoldásából, s ezzel az ön- kormányzatokat szinte meg- oldhatatatlan feladat elé állítja. Pedig ezt a problémát az ál­lamnak, az önkormányzatnak és a polgároknak együtt kell megoldani. A rövid bevezető­ket követően a hozzászólók mellőzték az előzetes intel­meket, és nem pusztán a tör­vénytervezetről mondták el vé­leményüket. Sorra került a kormány, az ellenzék és a ka­posvári önkormányzat is. Volt, aki megkérdezte: van-e ér­telme annak, hogy itt vitatkoz­zanak? A válasz hangos mo­raj volt. Mások szóvá tették: a lakbért nem tudják fizetni, de megvenni sem tudják a lakást, hova menjenek? Szegény­házba? Volt aki azt javasolta: a leromlott lakásokat adják oda ingyen a bérlőnek: úgyis nagy nyűgöt vesz a nyakába. A fórum lapzártakor még ja­vában tartott. (Lengyel) Autóklub-adatbank Az Autóklub megyei szer­vezete megkezdte a jegyek árusítását a Forma-1-re. A Hungaroringgel rendszeres az információcseréjük, s ez segíti az autós turisták tájé­koztatását. Ehhez az autó­klubnál speciális számítógé­pes adatbank áll rendelke­zésre. 8 ezer tejjegy Kaposváron A kaposvári önkormány­zat a rászorulók megsegíté­sére a tavalyi 25 ezerhez képest eddig mintegy 8 ezer tej- és tejtermékutalványt adott ki. Menekültek szá­mára tavaly októbertől az idei év májusáig 49 696 esetben nyújtottak egyszeri támogatást. Szabályszegő kamionok Június 15-e óta érvényes a teherautóforgalmat a Bala- ton-menti utakról hétvégére kitiltó rendelet. A közúti igazgatóság időben értesí­tette erről a nagyobb szállí­tóvállalatokat és érdekkép­viseleteket, de a rendőrök mégis találkoznak a szabá­lyokat megszegő kamiono- sokkal. A kamionforgalom azonban a tiltásnak köszön­hetően jelentősen csökkent, illetve átterelődött más útvo­nalakra. 15 millió a kollégiumnak 15 millió forint céltámoga­tást szavazott meg a jövő évi költségvetéséből a balaton- boglári képviselő-testület a középiskolai kollégium bőví­tésére. A jelenlegi 180 helyre ugyanis 220-240 je­lentkezőt várnak. Tarnócai milliók Somogytarnóca úthálóza­tának karbantartására csak­nem félmillió forintot, park- fenntartásra mintegy négy- százezer forintot, rendsze­res szociális segélyezésre pedig csaknem 100 ezer fo­rintot költenek. Az általános iskola működtetése 2 és fél millió, az óvodai ellátás biz­tosítása pedig több mint 3 millió forintba kerül. Siófoki juhászok A partnergazdaságok szakemberei részére te­nyésztési bemutatót szerve­zett tegnap az Oviscoop a siófoki tsz balatonszabadi juhtelepén. A sio-suffolk, sa­ját tenyésztésű fajta nagy el­ismerést aratott szapora- sága és kiváló hústermelő­képessége miatt. Kezdődik a repcearatás Megyénkben 9645 hektár­ról kell betakarítani a nö­vényolajipar számára fontos alapanyag, a repce termé­sét. A gazdaságok nem spó­roltak az érésgyorsító szerek alkalmazásával: az Agroker információja szerint minden gazdaság időben besze­rezte a szükséges mennyi­ségű régióné, harvade per- metszereket, s kezdődhetsz aratás.

Next

/
Thumbnails
Contents