Somogyi Hírlap, 1992. július (3. évfolyam, 154-180. szám)
1992-07-02 / 155. szám
4 SOMOGYI HÍRLAP — TÁRSADALOM, GAZDASÁG 1992. július 2., csütörtök RÉSZLETEKBEN FIZETIK A VIZET Csicsó kicsi pénze SZABÁLYOS BALHOROG A SIOTOURNAK Elvek és gyakorlat Magyarosi György az idegenforgalmi hivatalnak az érintett időszakban elsőszámú vezetője volt. Arra kértük: mondja el véleményét. — Tausin Károly, a volt ügyvezető igazgató elmondásával ellentétben a klub 1989-ben volt utoljára veszteséges, a későbbi években nyereséget termelt. Akkor még valódi kulturális missziót töltött be az intézmény, nem degradálódott éjszakai szórakozóhellyé. A felvállalt szerepe, valamint a rendkívül költséges téli nyitvatartás okozta a veszteséget. Ennek elkerülése érdekében egyre több részszolgáltatást adtunk bérbe, ami által a klub nyereségessé vált. Sajnos azt is érzékeltük, hogy az egyes bérlők rövidtávú üzleti érdeke nem találkozik a Siótour és a klub vendégeinek hosszabb távú érdekeivel. A színvonal megőrzése érdekében úgy ítéltük meg, hogy indokolt az egységes irányítás, s érdekeltségi rendszer bevezetése. Ezért alapítottuk január 1-jével a Party Club-ot. Előtte megkérdezték a bérlőket, hogy hajlandóak e elfogadni feltételeket. Melyek voltak ezek? — A Siótour a Klub használatát mellékszolgáltatási díj fejében átengedi. Három üzleti év nyereségének meghatározott mértékét a műszaki színvonal fejlesztésére fordítják az alapítók. A kft felszámolását jelenti, ha eladósodik, ha nem fizeti pontosan a mellékszolgáltatási díjat, vagy éves gazdálkodása veszteségessé válik. E mellett fontosa alapelvként határoztuk meg, hogy a kft-t minimális alaptőkével hozzuk létre, hogy esetleges megszüntetése ne jelentsen különös megrázkódtatást. Ezeket az alapelveket a bérlők közül a KMR Hóidig fogadta el. A szindikátusi szerződés és a társasági szerződés kellő gondossággal és alapossággal készült, pontosan meghatározza az alapítók jogait, és kötelességeit. Ezek teljesítése esetén a klub ma is magas színvonalon működhetne a létrehozott kft keretei között. A problémát alapvetően a KMR Holdig, mint alapító felelőtlen magatartása okozta azzal, hogy az év elején természetszerűen jelentkező többletkiadásokat — vállalásával ellentétében nem — finanszírozta. A szerződés elhúzódása miatt a Siótour vállalta, hogy március 31-ig fizeti a Party Club kft számláit, akik április elején az átmeneti segítséget visz- szautalják a hivatalnak. Innentől kezdve azonban a KMR Holdig igazgatója halogató taktikát követett. Június 23-án kelt levelében Magyarosi György a következőket írta Barabás Miklós ügyvezető elnöknek: ...Beláthatja, hogy súlyos szerződésszegő magatartása miatt az Ön cégébe és személy szerint az Ónbe vetett bizalmam megrendült... Önöknek átmenetileg 6 millió Ft-tal kell finanszíroznia tartozásokat ... Ez ügyben Ön ez elmúlt időszakban semmit sem tett, sőt most levelében tiltakozását fejezi a miatt, hogy én a Siótour részéről 200 ezer Ft kifizetését engedélyeztem, hogy legyen miből a dolgozók egy részének májusi bérét rendezni. Ezt megalapozatlan pénzügyi támogatásnak minősíti... Levelében kioktat, hogy „a dön- tésseket egyhangúlag kellene hozni”. Elmondtam, hogy ezeknek akadálya az, hogy Ön, mint alapító a legalapvetőbb vállalási kötelezettségének sem tett eleget. Ezért érdekeink különváltak: az enyém az, hogy ez a hatalmas vagyon legalább a kiinduláskor tervezett hozadékot biztosítsa, Önnek pedig, hogy a fő- szezoni bevételek felett szabadon rendelkezzék — de a költségeket viselje más. Ezért nem tudunk egyetlen témában sem közös nevezőre jutni. — A tarthatatlan helyzetet a Siótour Rt igazgatósági ülése elé terjesztettem, ahol egyhangúlag a kft felszámolását határoztak el — mondta Magyarosi György. — A radikális intézkedés sok kellemetlenséggel jár; a vendégek keresik kedvelt szórakozóhelyüket, a dolgozók pedig sajnos megkapták munkakönyvüket. A klubot szeretnénk rövid időn belül bérbeadni korrekt, tőkeerős vállalkozónak. Czene Attila Kovács Sándor, a fiatal so- mogycsicsói postás minden nap találkozik a falu lakóival: ő a polgármester is. A Csurgó környéki kis község 230 lakója tavaly négy és fél millió forintból gazdálkodott: az idén sem sokkal többől. Intézményeket nem kell fenntartaniuk, az óvodások és az iskolások is Csurgóra járnak. Volt egy általános iskola, ahol alsó tagozat működött. Az épület most polgármesteri hivatal, ott tartják a falugyűléseket. A templom melletti könyvtár egyházi épület volt: július elsejétől visszaadták tulajdonosának, s a könyvtár a hivatalban kap helyet. A falu lakosságának nagy része nyugdíjas. A fiatalok közül sokan Csurgón építkeztek. Munkaalkalom is csak a városban van; néhányan az áfésznél dolgoznak, mások a faüzemnél, a termelőszövetkezetben, a tehenészetben. Milyen terveket szőhet egy ilyen kis település? — Minden község első feladata az — mondta Kovács Sándor —, hogy egészséges ivóvize legyen. Csicsó főutcájának csak egyik oldalán van vízvezeték: közkifolyók vannak a faluban. Céltámogatásra pályáztak, de későn adták be a terveket. A vízvezeték csövének átmérője nem bírja el mind a két utcaoldalt. Valamennyi pénzük van a vezetéképítésre, jövőre ismét benyújtják a pályázatot. Járdákat kellene építeni, a pénzt azonban a vízvezeték-építésre kell tartalékolniuk. A legutóbbi falugyűlésen kiderült: a lakosság nagy része nem tud hozzájárulni a vezetéképítéshez. Portánként 15 ezer forintba kerülne a bekötés, de a hatezer forintos nyugdíjból élő idős embereknek ez gondot okoz. Ezért a bevezetéshez szükséges pénzt öt éven keresztül havi részletekben kell csak befizetni. Adót nem vetettek ki; akkora földterülete nincs Csi- csón senkinek... T. K.-4 Százezret egy húszasért Kevesen tudták, hogy Pál napja is hozhat szerencsét. Az a balatonlellei fiatalember aki 8 óra húsz perckor vett egy 20 forintos sorsjegyet Balatonboglár postapavilonjában már tudja ezt. Amikor „megfejtette” a Szerencse Kft sorsjegyét, nem akart hinni a szemének: százezer forinttal lett gazdagabb. Az önmagát megnevezni nem akaró szerencsés nyertesről Fonyó József hírlapárus annyit árult el, hogy balatonlellei, aki nemrégiben szerelt le a honvédségtől. (L) Településeink arca Sokszínű Somogy építészeti arca, s az építészeti világnap alkalmából érdemes sorra venni a fejlődés állomásait. Az 100 éves történelmet, a román, gót, reneszánsz, majd barokk klasszicista, végül a századforduló idején a romantika, az eklektika és a szecesszió építészeti stílusok emlékét 560 műemlék épületünk őrzi. Nagy számban lelhetők fel Somogybán középkori emlékek. A legnevezetesebb talán az 1091-ben alapított bencés apátság, de számos román és gótikus stílusú templom — mint Kőröshegyen, Telekiben, Szenyéren vagy Buzsákon — őrzi a XI- - XV. század emlékét. Vakolatdíszes falvak Messze földön híres búcsújáróhely az andocsi ferences templom Fekete Madonnája; gazdag ruhagyűjteményét is sokan megcsodálják. Övenhat műemék-kasté- lyunk a XVIII—XX. században épült; nagy részük kis- és középnemesi kúria. A védett listán nem szereplők száma is megközelíti a százötvenet. Falvaink arcát a zömében XIX. és XX. században épült lakóházak határozzák meg. A szerencsésebbek — távol a főutaktól — a somogyi dombok és erdők között megbújva nagy számban őrizték meg vakolatdíszes házaikat, hagyományos településszerkezetüket. Tengőd, Somogydö- röcske, Kercseliget, Kisbajom vagy Somogyszentpál hagyományőrzése kiemelkedő értékű. Városainkban csak igen kis számban vannak védett épületek, hiszen fejlődésüket legtöbb esetben a XIX. század végi ipari fejlődés, a vasútvonal megépítése és a századfordulóra jellemző élénk kereskedelem határozta meg. Ebben az évszázadban épültek az emeletes városi bérházak, a rangos biztosító és takarékpénztár épületek, állomások, gimnáziumok, bíróságok, szállodák és egyéb középületek. A Balaton-parti településekre sajátos arculat, üdülőhelyi karakter jellemző. Szinte mindegyiken van a századforduló építészetére jellemző villaépület értékes, megőrzendő emlékek, még akkor is, ha nagy számuk miatt nem szerepelnek a műemlék jegyzéken. A helyi önkormányzatok egyik fontos feladata volt az építészeti értékek helyi védelmi szabályrendeletének kidolgozása. Sajnos, más megyék jóval megelőztek bennünket. Az ötvenes, hatvanas évekből viszonylag kevés épület maradt. Ezek jellemzője, hogy kevésbé vették figyelembe környezetüket, attól eltérő, ahhoz nem illeszkedően épültek. Az elmúlt negyven évben átépültek falvaink is: főként sátortetős kockaházakkal. A tervező felelőssége A tervező építészek felelőssége: ismerjék fel a környezet értékeit, és igazodjanak hozzá. Ha nincs ilyen érték, akkor nekik kell újat létrehozni alkotásukkal! Az építészeti (Fotó: Gyertyás László) minőség fejlődésében a fordulat a 70-es évek második felében kkövetkezett be Somogybán is; és lassú, de felfelé ívelő napjainkig. Az építtetők igényesek lettek, az építőanyag-kínálat bővült. Egymás után írták ki a helyi tanácsok és a főhatóságok az építészeti pályázatokat, és a nyolcvanas évek elejétől sikerrel rendezték meg az Év lakóháza nívódíj pályázatot is a családi házak tervezői és építtetői között. A somogyi építészek ezeken a pályázatokon általában sikerrel szerepeltek, nem egy esetben országos első díjjal. Az elmúlt két évtizedben átépítették a bogiári, a siófoki, a fonyódi, a barcsi városközpontokat, s ezek már az építészeti minőség pozitív változásait hordozzák magukon, és zömében helyi tervezők munkájának eredménye. A nyolcvanas évek legjelentősebb építészeti stílusa a poszt-modern és az organikus építészet. A poszt-modern stílusra legismertebb példa talán a kaposvári Zárda utcai magastetős panelházsor, melynél a tervezők a panel „emberbarát” és „környezetbe illeszkedés” tulajdonságát igyekeztek igazolni. Az organikus építészet jegyében született alkotások a környezethez illeszkednek. A természetes anyagok használatával a funkció, a tömeg és homlokzat szerves egysége a cél. Somogybán számos kö-. zépület épült így: a somogy- sámsoni faluház, a fonyódi gimnházium, a siófoki evangé- likuks templom, Kaposváron pedig több foghíjbeépítés. Óvni, vigyázni Sikerrel szerepeltek a somogyi építészek 1991-ben a velencei biennálén, ahol a magyarországi organikus építészet legjelentősebb művelői mutatkoztak be. E stílus jegyében készült a sevillai világkiállítás magyar pavilonja is: a Makovecz Imre által tervezett, már világszerte ismert épületet a somogyi építők építették. Sokszínű tehát megyénk építészeti arculatának képe. Az építészeti világnap alkalmából ezzel a rövid áttekintéssel köszöntjük a megyénkben élő és alkotó építészeket, bízva abban, hogy továbbra is szíwel-lélekkel Somogy falvai és városai minőségi átformálásán fáradoznak, igazi szakmai elkötelezettséggel válnak tanácsadójává az építtetőknek, a vállalkozóknak, a helyi önkormányzatoknak. Különösképpen elvárjuk tőlük, hogy óvják és vigyázzák mindazt, ami jellegzetes és somogyi, ami megkülönböztet bennünket másoktól, és hogy a hagyományőrző fejlesztés jegyében munkálkodjanak mindannyiunk örömére... L,pnnczné dr. Szabó Tünde megyei főépítész Egy forinttal megint drágább a benzin A benzin világpiaci árának emelkedése miatt a Shell Inte- rág július 3-án, pénteken 0 órától ugyancsak felemeli a benzin árát egy forinttal. Tegnap óta a Magyar Olaj-, és Gázipari Részvénytársaság (MÓL Rt) benzinkútjainál egy forinttal drágább a benzin. Ennek megfelelően a 92-es oktánszámú 67, a 98-as oktánszámú benzin 70 forintban kerül literenként. A 95-ös ólommentes benzin fogyasztói ára 68 forint literenként. Nem változott a gázolaj, illetőleg a háztartási tüzelőolaj ára. Jelenleg 240 dollárba kerül tonnánként a motorbenzin a világpiacon. Csökkenés a nyári szezon miatt nem várható a közeli hetekben, sőt az árak további emelkedése is elképzelhető. 200 ezer forint a telefonkár Letépett kagylók, szétvert készülékek, összetört a búrák jelzik a telefonrongálók útját. A távközlési üzem Somogybán félszáz, külön perselyes acélbúrás készüléket helyezett el. A kaposvári fülkékben még ebben az évben szeretnének a Bala- ton-parton jól bevált Tell- cor-készülékeket felszerelni az erőszakos rongálások meggátolására. Ebben az évben egyébként több mint kétszázezer forint kárt okoztak a vandálok a készülékekben, beleszámítva a perselyek tartalmát is. Dunaszövetség Nyolc magyar Duna-menti város megalakította a Dél-dunántúli Regionális Gazdasági Kamara közreműködésével a Duna-menti Kikötővárosok Szövetségét. Új helyen a kaposvári Liga Július elsejétől a szakszervezeti vagyon végleges megosztásáig a szakszervezetek megyei székházában az első - emeleten kapott helyet a Liga megyei szövetsége és kaposvári szervezete. Károlyi Menyhért a Liga megyei szövetségének ügyvivője mondta: — Addig, amíg a szakszervezeti Vagyont Ideiglenesen Kezelő Szervezet (VIKSZ) igazgatótanácsa nem alakítja ki a közös működtetés jogi, szervezeti és pénzügyi feltételeit a költségeket az MSZOSZ szövetségi tanácsának határozatában elfogadott költségfelosztás szerint térítjük meg. Az MSZOSZ megyei képviseletével kötött megállapodás eleget tesz a VIKSZ igazgatótanácsa határozatának, amely szerint az országos szakszervezeti szövetségek regionális szervezeteinek működési feltételeit — legalább minimális szinten — biztosítani kell. Az országos szövetségek regionális szerveződései a szakszervezeti megyei székházban kapjanak megfelelő elhelyezést. — Örülünk annak, hogy most már valóban megfelelő körülmények között dolgozhatunk tagjaink érdekében — mondta költözködés közben az ügyvivő. (lej)