Somogyi Hírlap, 1992. június (3. évfolyam, 128-153. szám)
1992-06-06 / 133. szám
1992. június 6., szombat SOMOGYI HÍRLAP — OKTATÁS 5 A polgárrá nevelő iskoláé a jövő Göncz Árpád mondta a Somogyi Hírlapnak: „Az embert ha a gyerek... szereti, nyugodt lehet. Ez teszt. Olyan, mint a lakmuszpapír” (Folytatás az 1. oldalró) Nagyon kérdéses ezért, hogy a meglevő szervezettel — amely elsősorban általános képzést szolgál —, meg tudunk-e birkózni a feladatokkal. A gimnáziumból sok gyerek marad ki, és visszaesett a szakoktatási lehetőség is. Szükség van ezért arra, hogy az oktatás szerkezete, szervezete rugalmasan alkalmazkodjon a gyorsan változó követelményekhez. Aminek nemcsak oktatási, hanem szociális vonzatai is vannak. A fiataloknak, amíg szocializálódnak a munkában, addig biztosítani kell a parkolópálya lehetőségét. Ezt viszont az iskola teheti meg. — Készül az új közoktatási törvény és a szakképzési törvény. Tervezetei elég nagy vihart kavartak, vitát váltottak ki a társadalomban, főleg a pedagógusok körében... — ...szerencsére komoly és rendkívül széles társadalmi vita bontakozott ki. Azt hiszem, ez az első olyan spontán indult társadalmi vita, amelynél az elhangzott megál- apításokat nem lehet nem figyelembe venni. — Milyen iskolára lesz ön szerint a most formálódó társadalomnak szüksége ahhoz, hogy polgárai a következő század elején is megállják a helyüket? — A legfontosabb vonása a polgári létre nevelés legyen. Elég sok helyen láttam — főleg az amerikai oktatási rendszerben —, hogy már az óvodában elkezdik rászoktatni morális döntésekre a gyerekeket: nem megtanítják őket valamire, hanem újra meg újra választási helyzetbe hozzák őket és aztán indokolniuk kell, hogy miért tartanak valamit jónak vagy nem jónak. A történelem oktatásában is benne van az, hogy az egymással szemben álló véleményeket ütköztetik. Meg kell mondani, hogy egyik vagy másik történelmi döntést a tanuló megítélése szerint miért hozták. Gondolom, ehhez módszer és gyakorlat kell. Nálunk erre nem volt eddig módszer, hiszen a magyar iskolák kész tudásanyagot adtak. — Nagy múltú iskolákban járt mostanában. A magyar iskolatörténet mit üzen a jelen, sokszor vajúdó oktatásának? — A legfontosabb üzenetük az alkalmazkodóképesség megőrzésének igénye. Amióta például a csurgói iskola megvan, azóta volt két világháború, oktatási szerkezetváltozás. Átalakult egyházi iskolából államivá, jelen pillanatban az állami iskola részleges átalakulása történik egyházivá, s ez megint újabb profilváltást jelent. Közben párhuzamosan folyik az óvónő szakképzés. Ezek a tények az iskolától hihetetlen alkalmazkodást kívánnak meg. Érdekes módon Csurgónak sikerült megőrizni a hagyományait: él Csokonai hagyománya, a Fecsteticsek hagyománya, megmaradt a gyermekközpontúsága és jóleső plebejusszelleme. Tulajdonképpen gyermekköztársaság volt s maradt. Részint valószínűleg azért, mert a tanárok jó része volt csurgói diák. A mostani váltás is a türelem és egymás megértésének szellemében játszódik le. — Minden felnőttnek van emlékezetében egy iskola, tanár... — ...minden iskola befolyásolja az ember lépéseit. Én sorsformáló időben jártam középiskolába: a fasizmus éveit töltöttük mi ott. A tanáraink között többféle világnézetű ember volt, amit mi valószínűleg nem is fogalmaztunk meg pontosan, az emberi magatartás alapján ítéltünk. Jellegzetes budai értelmiségi és polgári környezetben működő iskola volt; Werbőczy, most Petőfi Sándor Gimnázium. Az idén lett 100 éves és én szeretettel mentem vissza, találkozom diákjaival is. Jól elbeszélgettünk. Élvezet a gyerekek között lenni: okosabban kérdeznek, mint a felnőttek, s nem tűrnek hazugságot. — Azt egyébként is tapasztaltam, hogy a gyerekekkel gyorsan tud kapcsolatot teremteni, jóízű beszélgetést folytatni. — A gyerek általában jó emberismerő. Az embert ha a gyerek és a kutya szereti, akkor nyugodt lehet. Ez teszt. Olyan mint a lakmuszpapír. — A pedagógustársadalom eléggé megosztott mostanság, s társadalmi presztízsét, elismertségét, anyagi megbecsülését hiányolja. Nincs-e olyan veszély, hogy korunk elveszíti a régi nagy egyéniségekhez hasonló pedagógusait. — Azt, hogy ki volt nagy pedagógus-egyéniség, mindig utólag állapítjuk meg. A jelenben senki nem nagy és elismert. A nagy művészek, a nagy királyok is mindig utólag születnek. A nagy pedagógusok is. Az elmúlt rendszerben, amelyik a kettős nevelésre épült, a pedagógusok lelki, pszichikai, morális terhelése óriási volt. A gyereknek hazudni nem lehet. Amelyik tanár igaz volt — lehetett a meggyőződése marxista is —, hite, a meggyőződése, igazságérzete szerint tanított. Aki hazudott, és csak a kötelezőt mondta, de nem érezték mögötte saját igazságát, azt nem is fogadták el. — A pedagógusok úgy érzik: a társadalom nem becsüli őket megfelelően. — Ez kétségtelen. Látok egy nagyon rossz tendenciát, amely megpróbálja kollektíván elítélni a pedagógusokat. Ha valaha volt valami, ami igazságtalan és haszontalan, akkor ez az. A pedagógusok úgy különböznek egymástól, mint az öt ujjam. Vannak jó pedagógusok, rosszak is, vannak gondterheltek és felszabadult pedagógusok. Vannak szakmailag értők, szerető lelkű pedagógusok, de idáltípus vagy átlagpedagógus nincs. Ezek a pedagógusok fogják nevelni a gyerekeinket még az elkövetkező 10 évben. Ok ugyanazokat a stresszeket élik át: ideológiailag és a változás, a létbizonytalanság szempontjából, mint a társadalom bármelyik része. Lehet, hogy a morális terhelésük most még nagyobb, mint eddig volt. A pedagógus éppen úgy megérdemli a megértést, a türelmet — főleg, ha azt akarja, hogy ő is türelmes legyen a mi gyerekeinkhez —, mint bármelyik más foglalkozás képviselője, talán egy kicsit még jpbban. — így hát a pedagógusok akkor számíthatnak köny- nyebb sorsra, ha a társadalom sorsa is könnyebb lesz? — Nyilvánvaló, de többek közt rajtuk is áll, hogy lesz-e Magyarországon polgári társadalom. Nem szabad úgy nevelni a gyerekeket, hogy féljenek, és nekik sem szabad félni a gyerekektől. — Köszönöm a véleményét. Kercza Imre Vajúdó közoktatási koncepció Jánosi György: A finanszírozási rendszer az esélyegyenlőtlenséget tovább növelheti Az értékteremtő iskola Olasz Istvánné: Mindenekelőtt példát kell adni Sokan és sokféleképpen nondtak már véleményt a özoktatási törvény oncepciójáról. Jánosi György, az MSZP alelnöke így aglalta össze álláspontját. — Többek véleménye az, ogy a jelenlegi helyzetben az 985-ös közoktatási törvényt ellene reform alá venni, legszabadítva az aktualitását esztett részektől és beépíteni z új követelményeket. Nincs aj az új törvénytervezet elvi eklarációival, hiszen fontos, állalható alapértékeket fo- almaz meg. A baj akkor kez- ődik, amikor ezt aprópénzre altja. Kulcskérdésnek tekintjük a aanszírozást: a tervezet pe- ig periférikus problémaként ízeli ezt. Úgy tetszik, ebben kérdésben nem is hajlandó igedni a kormány: nem klánja megváltoztatni az egy- dalú és rossz fejkvótarend- :ert. — Milyen finanszírozási ndszer lenne megfelelő ön :erint? — Olyan, amelyik valódi jrmatív támogatásra épül; vi- gosan elkülöníti a feladato- it, a pénzcsatornákat és fi- 'elembe veszi az intézmény ilyzetét és az oktató-nevelő unka alapfeladatait. A finanszírozási rendszer : esélyegyenlőtlenséget to- ibb növelheti, mert az alulfi- mszírozott iskolarendszer- m — önkormányzati támo- itás hiányában — a szülőkre írulnak az iskoláztatás nö- kvő költségei. — Milyen esélyei vannak, így ez az elképzelés teret erjen? — Amennyi egy 10 száza- (os parlamenti ellenzéki rtnak a magyar parlament- n van. Mégis fontosnak tar- n, hogy elmondjuk: van más ígoldás még a jelenlegi helyzetben is: kialakítható egy sokkal igazságosabb elosztási rendszer. — Lehetne: akár három közoktatási törvénykoncepció: kormánypárti, liberális és szocialista-szociáldemokrata.. . — Végül is lehetne. A viták megmutatták: a különböző politikai pólusok eltérő kérdésekre helyezik a hangsúlyt. És ez átsüt az egész törvényen. A konzervatív pólus — a nemzeti értékekre, a váltsághely- zetre hivatkozva — az erős kéz politikáját hirdeti, s a centralizációra voksol. A liberálisok a hangsúlyt az értékek szabadságára és szabad választhatóságára, valamint az autonómiák kiterjedt rendszerére helyezik. A szocialista-szociáldemokrata elképzelés hívei a közoktatási koncepciót szükségképpen a szociális esélyegyenlőség szempontjából mérlegelik. — Miért nem készítenek összefüggő törvénykoncepciót? — Mert a kormánykoalíció figyelemre sem méltatja véleményünket. — Lehet ez mentség? — Különbséget kell tenni a koncepciókészítés és a törvényalkotás között. A mi koncepciónk elkészült: negyvenoldalas anyag, de értelmetlennek tartjuk, hogy a kodifi- kációs változatát is elkészítsük, mert ez nagy munka és nincs értelme. — A koncepciójuk összhangban van a választási ígéreteikkel? — Összhangban. A választáskor az MDF közoktatási koncepcióját Beke Kata készítette: mivel a mostani koncepció köszönő viszonyban sincs azzal, Beke Kata az egyik legnagyobb ellenzője ennek a koncepciónak. Lengyel János Olasz Istvánné friss tanári diplomával lett a marcali Berzsenyi Dániel Gimnáziumban tanár, 1982-1990 között megyei szakközépiskolai szakfelügyelő volt, 1992 óta pedig az Berzsenyi Dániel Gimnázium igazgatója. — Magyarországon ma újra polgári társadalom születik. A mindennapi gondok között viszont elfelejtjük, hogy a polgárság nemcsak „pénzcsiná- lásra” készítette fel gyermekeit: műveltség szempontjából is igyekezett versenyképessé tenni őket. Fogékonyak-e a mai iskolások a humán műveltségre? — Polgárosodó világunk elég sajátos: egyszerre kell egymással ellentétes dolgokat megvalósítanunk. Nálunk most az eredeti tőkefelhalmozásnak kell lefolyni, s ezzel egyidejűleg a klasszikus polgári értékek elfogadása, valamiféle polgári demokrácia létrehozása is a feladatunk. Olyan időszakban történik ez, amikor Európa fejlettebb felén már egy polgárosodás utáni kor gondjai jelentkeznek. Ha ezt a két dolgot egybevetem, akkor számomra világos a szinte groteszk jelleg. — Tehát elvileg előnyben vagyunk azokkal szemben, akik ezt végigszenvedték. — Igen, de hátrányban is, mert úgy kell nekilátni, hogy negatív hatását is előre tudjuk. Azt sem tudom, hogy felkészültünk-e igazán arra, amire olyan rettenetesen vágytunk... Nevezetesen arra, hogy nálunk is polgári értékek szerint mozogjon a világ. Nagyon tetszett nekünk a nyugat-európai eszmény és életmód, csak azt nem tudom, hogy ismerjük-e azt vagy csak felszínesek az információink. Azt vettük csak észre, ami nekünk ebből tetszett? Amikor tehát mi „polgárra” gondoltunk, akkor hirtelen meggazdagodni vágyó félanalfabéta szerencselovag lebegett a szemünk előtt. — Hogy Thomas Mann-nál maradjunk: a Kröger-konzul típusra? — Mi, fiatal értelmiségiként a 80-as években — egyetemistaként pedig a 70-esekben —, azokat a klasszikus polgárokat képzeltük magunk elé, akik nemcsak gyárakat, bankokat alapítanak, hanem tradíciókat is átörökítenek. Akik esténként otthon kamarazenének értik és érzik mit jelent a műveltség, pártfogolják is azt. Akkor nem gondoltunk arra, hogy ez több évszázados fejlődés eredménye. A klasszikus humán kultúrán nevelkedett „széplelkeket” belső tartásuk a beléjük rögződött értékek eleve visszatartják olyan technikai manőverektől, amelyekkel manapság sikereket lehet elérni. De azt, amit meg kell tenni ezek képesek megtenni. A kor viszont, amelyben élünk, már nem ugyanolyan. Szerintem antinóma az, hogy nyers, barbár eszközökkel létre kell hozni az induló tőkét, de ugyanakkor olyanokká kell lennünk, amilyenek a XX. századi ember önmagát látni szeretné. Kulturáltnak, demokratáknak... — A feladat tehát kettős: egyrészt a tőkefelhalmozás szükségessége, másrészt az évezredes műveltség értékeivel való jól sáfárkodás. Ön szerint az iskola melyik út előtt áll? — Az iskola alapvető célja; a hagyományőrzés, az értékek közvetítése. Persze tudom, hogy az iskolának az életre kell nevelni a tanulóit. De ekkor is feladata megkísérelni a kultúra teremtését, őrzését és továbbadását. — Hogyan lehet ezt elérni? Gyakorló pedagógusként, iskolaigazgatóként milyen módszereket használ? — Úgy hiszem, az iskolának mindenekelőtt példát kell adni a gyerekeknek. És minél nehezebbek a körülmények, annál inkább ez a feladata. Az iskola működjön a választott értékek szerinti mintaként. Konokul és következetesen! Nyilván amikor tanítunk, azzal is nevelünk. Az iskola nemcsak akkor végzi el feladatát, ha aki onnan kikerül, az pontosan tudja például a mohácsi csata évét. Az iskola igazán életformamintát adhat a kultúra közvetítésével és más módon is. Mondok egy példát: nemrég tanítványaink háromnapos őrségi kerékpártúrán vettek részt. A kísérő tanárok különböző felkészültségűek és szakosok voltak. Az ilyen túrák nem egyszerűen csak kirándulások. A családi hétvége kirándulásait is igyekszünk átválalni, mert tudatában vagyunk annak, hogy mennyi „haszon” van abban, ha a gyerek által rigorózus osztályozóként megismert tanár ott ült mellette az esti tábortűznél és együtt sütik a szalonnát... Meg kell tanítanunk diákjainkat arra, hogy milyen sokarcú az ember teljessége, és meg kell tanítanunk az időtöltés mikéntjére. — Tehát egy gazdálkodási módot kell „belesulykolni” a tanulókba: hogy kincsként használják az időt? — A tanár feladatát azért tartom nehéznek, mert olyan valamit kell elhitetnie a gyerekkel, hogy jó és értelmes időtöltés, amiről a diákoknak még nincs talapasztalatuk. — És erre a jelenlegi körülmények között képes az iskola? — Remélem: igen. — Közismert Montecuccoli mondása a háborúhoz szükséges három dologról. Szerintem ugyanez áll az iskolára is. A legszebb terv is csak terv marad, ha nincs pénz a kivitelezésre. Ezeknek a nemes comeniusi elveknek van-e megvalósítási alapjuk? — A közoktatás ilyen mérvű szegénysége botrányos és fölháborító. De a pénzen kívül az oktatáshoz más is szükséges: a tanár, mégpedig olyan, aki maga is képes igazi értelmiségi életet élni. Elismerem a pénz szükségességét, de ugyanakkor hiszem, hogy nincs az a szegénység, aminek ellenében ne lenne sokszoros súlyú az az erő, ami egy tanár személyiségében lehet. És, hogy nincs annyi pénz a világon, amennyi megoldaná az oktatást, akkor ha hiányoznának az igazi tanáregyéniségek. — Az egyház, mint intézményrendszer milyen szerepet játszhat a jövő iskoláiban? Vagy másképp fogalmazva: visszajöhet-e az iskolába? — Érzésem szerint az iskola és az egyház tevékenységének reménye (de reménytelensége is) abban áll, hogy olyan értékeket kell felmutatnia, amelyeket emberi életünk, gyarló létünk minden percében nem tudunk követni, de ezeknek a felmutatása nélkülözhetetlen, mert miközben gyarlóságainknak hódolunk, tudnunk kell: mi az érték. És noha meg is szegjük a tízparancsolatot — mert folyamatosan megszegjük —, azért a tízparancsolat tudtunkra adja: melyek azok az értékek, melyeket megtartanunk, birtokolnunk kell. Metz A. Márton