Somogyi Hírlap, 1992. június (3. évfolyam, 128-153. szám)
1992-06-04 / 131. szám
4 SOMOGYI HÍRLÁP — TÁRSADALOM, GAZDASÁG 1992. június 4., csütörtök Hiányt pótol a Kaposgép tabi kft-je Közterületi porszívó Új célgép gyártását kezdte el a Kaposgép tabi kft-je. Hazánkban még nem terjedtek el azok az eszközök, amelyek a közterületek tisztántartásához kellenek, s e hiányt igyekezett pótolni a tabi kft műszaki csoportja. Az ősszel készítették el a terveket, s a tavaszra a Jumbó nevű kommunális szemétfelszívó gép módosított prototípusát. — Kis szériában most kezdtük a gyártását — mondta Lencsés István főművezető. — Szeretnénk mind szélesebb körben bemutatni. A gépet járdák, utak, parkok, strandok és stadionok nézőtereinek, illetve füves pályák takarítására terveztük. A váz- szerkezetét mi készítjük és ötlóerős, négyütemű benzinmotort szerelünk be. A tetszetős, könnyen kezelhető célgépet hátul ki-be kapcsolható dörzskerekekkel látták el, így csak kormányozni kell. Szívóormányának magassága állítható. Most már „csak” a piacon kell bevezetni a tabi kft új kisgépét. K. J. (Fotó: Sebők Dezső) Megválasztott felszerelést A kezdet nehéz a pecásnak is Nincs könnyű dolga annak az ifjú embernek (és szülőjének), aki csatlakozni szeretne a horgászok népes táborához. Ezért már az első lépések megtétele előtt érdemes körülnézni az ismerősök, barátok körében és tanácsadónak, mesternek megnyerni valakit a horgászat régi motorosai közül. Az engedély sok helyen viszonylag egyszerűen beszerezhető: bármelyik egyesületnél, több horgászboltban vagy a Mohosz ügyfélszolgálatánál (Budapest, II. Bem József u. 4.). A gyerekjegy — 14 éves korig — az év egészére 530 forint. Kiváltásához nincs szükség egyesületi tagságra, s a zárt vizek kivételével mindenhova érvényes, de csak egyetlen úszós felszerelés használatára jogosít. Olyan hal, amelyet mérettel védenek, nem fogható ki vele. (Ha mégis horogra akad, vissza kell dobni.) A szabályok egyébként a „horgász jogsin” nyomtatva megtalálhatók. A pecáspályafutást el lehet kezdeni egyetlen vesszőre felkötött vékony rövid zsinórral, madártoll-úszóval és piciny horoggal. Gyerekek esetében ez a legpraktikusabb: ha csak szalmaláng a horgászat iránti érdeklődés, nem vész kárba nagyobb összegű pecásberuházás. Ám ezzel az egyszerű szereléssel is lehet sneciket, kisebb keszegeket fogni. Az előzőekből is következik: a tehetős anyukák és apukák se vegyenek kezdő csemetéjüknek „menő cuccokat”. (Pedig nem ritkák a vízpartokon az olyan 10-11 év körüli horgászpalánták, akik még bedobni sem tudnak a peremfutóval, de ötméteres kevlár teleszkópbottal, 80-as Shimanó orsóval, hatalmas színes csu- kázó úszóval parádéznak.) Hiba volna azonban a másik végletbe esni: olyan ócskaságokat se adjunk a gyerek kezébe, amelyekkel egész biztosan nem tud halat fogni — s egy életre elmegy a kedve ettől a szép és egészséges időtöltéstől. A tapasztalt, segítőkész mesterre főként az első „bevetések” ajkalmával várnak feladatok. Útmutatásukkal aránylag rövid idő alatt elsajátíthatók azok a legalapvetőbb tudnivalók, amelyek ismerete és alkalmazása nélkül nem számíthat sikerélményre a kezdő pecás. Ilyen például a horog kötése, az ólom felrakása, a csali kiválasztása és horogra tűzése, azután a dobás, a bevágás és a kiemelés sok-sok mesterfogása. S bár a kezdet — mint mindenütt — a vízparton is nehéz, a folytatás egész biztosan sokszorosan kárpótolja a ifjú horgászokat a tanulás és felkészülés talán fárasztónak, unalmasnak érzett óráiért. Gál Pál Egy friss felmérés szerint a SOMOGYI HÍRLAP-ot naponta negyedmillió ember olvassa a megyében A hirdetéseit is Kételyek csúcsa Tegnap nyílt meg Rio de Janeiróban a világtörténelem eddigi legnagyobb környezet- védelmi konferenciája, de eredményességét máris kételyek övezik. A világ nagy tudósai közös nyilatkozatban szólaltak fel az ipari fejlődés és a korszerű technológiák védelmében, és óvták a csúcs résztvevőit attól, hogy „ésszerűtlen, áltudományos és hamis adatokra támaszkodó” döntéseket hozzanak. Új utcanevek Csaknem hetven utca és tér kapott új nevet Ungváron. Neveztek el utcát és teret a magyar irodalom és történelem kimagasló személyiségéről is, köztük Rákócziról, Jókairól, Arany Jánosról. Petőfi Sándor nevét kapta meg az eddigi Újraegyesülés tér. E téren áll az az épület, mely hirdeti, hogy egykoron a nagy költő személyesen is járt Ungváron. Francia segítség Franciaország továbbra is segítséget nyújt ahhoz, hogy Magyarországon gyorsan alakuljon ki a piacgazdasághoz szükséges pénzügyi, köz- igazgatási infrastruktúra. A programok célja az, hogy hatékonyabbá tegyék a piacgazdaság fejlesztéséhez szükséges adminisztratív-pénzügyi infrastruktúrát. (Tudósítónktól) Drága hobbi lett a vadászat. Sokan vélekednek így azok közül is, akik csak ezután szeretnének hódolni e szenvedélyüknek. Ezzel nincs azonban vége az amatőr (sport-) vadászok nehézségeink, hiszen aki már tagja valamelyik vadász- társaságnak, annak ezekben a hetekben meg kellett dolgoznia a későbbi „örömteli percekért”. Most fejeződik be ugyanis a vadásztársaságok egyik fő feladata a tavaszi vadkárelhárítás. A nagyatádi Rinya-völgye bérkilövő vadásztársaság 1988-ban alakult. A helyi katonai alakulatra szerveződött vadásztársaságot a honvédség elköltöztetésével újjá kellett alakítani. Aki nem vállalta a vadkárelhárítással járó munkát, az is megvált a társaságtól. Horváth János, a társaság titkára elmondta, hogy tavaly óta szigorították a megengedett kártétel felső határát. A Nagybaráti Kft-vel kötött megállapodás alapján a korábbi 10 százalék helyett az idén csak 5 százalék lehet. A társaság az 500 hektáros, főként kukoricával és árpával bevetett földet sikeresen védte meg a vadállománytól. Terítékre kevesebb vaddisznó került az idén. Hátra van még a hivatalos kárbecslés is.-némethKevesebb a vadkár Nagyatádon Nem segít a júniusi eső a gabonán Kritikus lehet a júliusi időjárás Kritikus lehet a mezőgazdaság számára a júliusi időjárás. Annak ellenére így van ez, hogy a májusi esők valamelyest enyhítettek a megelőző időszak vízhiányán, és az előrejelzések szerint júniusban is csak 5 milliméterrel marad el a csapadék mennyisége a sokévi átlagtól. Júliusban ugyanis mintegy 65 százalékos valószínűséggel akár 30 milliméterrel is kevesebb csapadék lehet a szokásosnál. Mindezt csak tetézi, hogy az átlaghőmérséklet viszont magasabb lesz, 22 fok körül alakul — hangzott el az Országos Meteorológiai Szolgálat sajtótájékoztatóján. Mint elmondták: júliusban egy jól fejlett növény 5-6 milliméternyi csapadéknak megfelelő mennyiségű vizet párologtat el, ezért legalább ennyi csapadékra lenne szükség. Az elmúlt 12 év tapasztalatai szerint viszont a téli félév csapadékösz- szege egyre csökken. Az elmúlt 100 év viszonylatában csupán 5-8 százalék gyakorisággal fordultak elő az 1991. teléhez hasonló időszakok, míg az idei tavaszhoz hasonló időszakok gyakorisága még ennél is kisebb, csupán 1 százalékos. 1965-ben a talaj vízszintje még fél méteren volt, mára azonban 5-6 méter mélyen helyezkedik el, ami a legtöbb növény számára már nehezen felvehető. A gabonán valószínűleg nem segít már a júniusi eső sem, hiszen éppen a kalászhányás időszakában, amikor legjobban igényelték volna a_ csapadékot, esett a legkevesebb eső. Úgy tetszik, hogy az a gabona járt jól, ami megkésett a fejlődésben. A legjobb időjárás mellett is csak alacsony gabonatermés várható, ám a kukorica termése akár jó is lehet. A májusi eső ugyan aranyat ér, mégis néha jót tesz, ha kevés van belőle. A kukorica gyökérzete így ugyanis a száraz tavasz következtében erőteljesebben fejlődött, és elérte azt az 50 centimétert, ahol a talaj még megfelelő vízkészlettel rendelkezik. így várhatóan az edzettebb kukorica jobban elviseli a júliusi, augusztusi szárazságot is. A gabona gyökere azonban sekélyebben helyezkedik el, és a talaj felső 20 centiméterében nincs elég nedvesség. A száraz július különösen kritikus helyzetet teremthet Kalocsa, Szeged, és Cece környékén, ami az ottan paprikatermesztést veszélyezteti elsősorban. Talán valamelyest enyhít a gondokon, hogy a Meteorológiai Szolgála! előrejelzése szerint az elkövetkezendő hét csapadékos lesz. A balatoni viharjelzéssel kapcsolatbar a szolgálat illetékesei elmondták: mivel £ költségvetésből nem kaptak támogatást nem tudják megoldani a viharjelző be rendezések karbantartását, ezért az £ rendőrség feladata lesz ezentúl. Az előre jelzést azonban továbbra is a Meteoroló giai Szolgálat végzi. AZ ÉVSZÁZAD LELETE A Battan Grande-i Országos talajvédelmi információs rendszer aranykincs Egy nemzetközi régészcsoport Peruban olyan aranykincsre bukkant, amit Amerikában még sohasem hoztak felszínre. 150 aranytárgy egy herceg ezer éve lezárt érintetlen sírjából került elő. A kutatók nyolcéves előkészítő munka után, Sican romvárosban, nem messze Battan Grande falutól találták meg a két — ki nem rabolt — sírt. Az egyik sírkamrában hat darab aranykoronát, tőle nem mesz- sze pedig a korona díszéül szolgált 150 aranytollat fedeztek fel. A 40-50 év körüli férfi csontvázát smaragd-szemű arany halotti maszk fedte. Felleltek négy arany homlokpántot, négy aranyláncot, hat pár arany és ezüst fülbevalót. Százezerszámra kerültek elő két millimétertől két centiméter nagyságú türkiz, kápiszlazuli, kristály, valamint tengeri kagy- lóm-golyócskák, amelyek eredetileg négyrétegű díszruhát ékesítettek. Ezek a tárgyak több okból is nagy jelentőségűek. Eddig ugyanis a perui leletek többségét eleve az inkáktól származtatták. Az új leletek — az első vizsgálatok szerint — kétszer olyan régiek, mint maga az inka kultúra, ily módon hozzájárulhatnak az inkák előtti korszak alaposabb kutatásához és megismeréséhez. Ferenczy Europress Várhatóan még ez év őszén elkezdi működését a Talajvédelmi Információs és Monitoring Rendszer (TIM). A Földművelésügyi Minisztérium üzemelteti, az Országos Környezetgazdálkodási Információs és Monitoring rendszer része lesz. A kérdéskörről csütörtökön rendeznek anké- tot Budapesten a szakemberek számára. A TIM országos észlelő törzshálózatába mintegy 1400 mérési pontot jelöltek ki. Ezek közül hozzávetőlegesen ezret mezőgazdasági területen, 200-at erdőterületen, további 200-at pedig különböző okok miatt veszélyeztetett területeken. E pontokon részletes talaj- és talajvízvizsgálatok folynak majd a talajparaméterek időbeni változékonyságától függően eltérő - egy, három, illetve hat éven kénti — gyakorisággal. A TIN adatbázisát képező talajtani talajkémiai, talajfizikai és ta lajvízvizsgálatokat a Magya Tudományos Akadémia Talaj tani és Agrokémiai Kutató In tézetének szakmai irányításá val, az FM növényegészség ügyi és talajvédelmi hálóza tának laboratóriumai végzik. / mérési adatok összegyűjtésé tárolását, és értékelését Földrajzi Információs Renc szerre kialakítható szakértő rendszer valósítja meg ol módon, hogy az kapcsolóé hasson a Talajvédelmi Infoi mációs és Monitoring Renc szer többi alrendszeréhez, i letve más hazai és külföldi ir formációs rendszerekhez.