Somogyi Hírlap, 1992. június (3. évfolyam, 128-153. szám)

1992-06-25 / 149. szám

2 SOMOGYI HÍRLAP — HAZÁNK ÉS A NAGYVILÁG 1992. június 25., csütörtök Módosul a kormányprogram Fogyasztás helyett megtakarítás (Folytatás az 1. oldalról) Ennek részben az az oka, hogy a munkaviszonyból származó bevételek lassab­ban nőnek a vártnál, és ugyanakkor erőteljesen bő­vülnek a megtakarítások. így elképzelhető, hogy a lakos­sági fogyasztás még tovább csökken, és a visszaesés mér­téke elérheti a 3 százalékot. Kedvezőbben alakul a várt­nál az ország külső pénzügyi helyzete. A külkereskedelmi mérlegben nem lesz deficit, hanem valószínűleg egyensú­lyi helyzet alakul ki. Mivel a szolgáltatásokból, az idegen- forgalomból származó bevéte­lek jelentősek, így a folyófize­tési-mérlegben számottevő többletre is lehet számítani. Ennek nagysága minimális mértékben 300 millió dollár le­het, de elérheti az 500-600 millió dollárt is. A kormány szükségesnek tartja a költségvetés módosí­tását, s erről már benyújtotta tervezetét a T. Háznak. A hi­ány a tervezett 701 milliárd fo­rinttal szemben valamivel meg fogja haladni a 178 milliárd fo­rintot. Ennek finanszírozására a kormány az Országgyűlés felhatalmazását kéri, hogy a pénzpiacról újabb forrásokat gyűjtsön. Az eredetileg terve­zett 70" milliárd forinttal szem­ben 140 milliárd forint értékű állampapírt kívánnak forga­lomba hozni. INFORMÁCIÓ ELSŐ KÉZBŐL Megszólalnak a magyar miniszterek is KÉRDŐJELEK Európa honatyái Budapestre jönnek Néhány nappal azután, hogy szabadságra mennek a magyar honatyák, máris ran­gos esemény színhelye lesz a Parlament: itt rendezik meg az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének 44. rendes ülésszakának második fordu­lóját és a hozzá kapcsolódó nyári megbeszéléseket. A háromnapos program első és utolsó napján lesznek a megbeszélések, a másodi­kon a parlament rendes ülését tartják meg. Délelőtt politikai kérdéseket vitatnak meg, ezen kap szót Antall József magyar miniszterelnök is. Délután két téma kerül napi­rendre: elsőként a Törökor­szágban élők emberi jogait vi­tatják meg, majd a csehor­szági és szlovákiai, a magyar- országi és a lengyelországi emigrációs áramlásokat elemzik. A napirendnek ma­gyar előadója is lesz Szelényi Zsuzsa országgyűlési képvi­selő személyében. A nyári megbeszélések két napján is sűrű programot bo­nyolítanak le a Budapestre ér­kező európai honatyák. Négy témakörben tartanak meg­hallgatásokat: elemzik Közép- és Kelet-Európa mezőgazda­ságának szerepét (Gergátz Elemér miniszter is szót kap), a menekültek és a politikai menedékért folyamodók sor­sát (e témakörben Boross Pé­ter belügyminiszter fejti ki a magyar álláspontot), a Duna védelme és fejlesztési kilátása szerepel a harmadik helyen (e csoport munkájában Keresz­tes K. Sándor miniszter szólal fel), s végül a tudományos és technikai bizottság előtt a ke­let-európai atomerőművek helyzete kerül terítékre (a ma­gyar álláspontot Pungor Ernő miniszter fejti ki.) A háromnapos tárgyalásra a tagországokból népes kül­döttség várható. K. T. Csépe Béla a KDNP frakcióvezetője A Kereszténydemokrata Néppárt parlamenti frakciója szerda reggeli ülésén Csépe Bélát választotta meg vezető­jének. Csépe Bélára 12-en adták voksukat, a másik jelölt Rótt Nándor hét támogató szava­zatot kapott. Mint ismeretes, a vezetőválasztásra azért került sor, mert a képviselőcsoport eddigi első emberét, Füzessy Tibort kinevezték a polgári tit­kosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszterré. A képviselőcsoport új vezetője a választást követően elmondta, hogy a frakció jövőbeni mun­kájában különleges szerepet szán a gazdasági kérdések­nek. Visegrádi négyek? Visszavonhatatlanul válás következik? Úgy tetszik, igen. A korábbi Csehszlovák Köztársaságot már a Cseh és Szlovák Köztársaság váltotta fel, a közeljövőben pedig önálló Cseh Köztársaság, illetve Szlovák Köztársaság jön létre. A gyakor­latilag szeptember 30-ától végbemenő s másfél-két évig tartó folyamatot közös megegyezéssel, békés, alkotmányos keretek között kívánják végrehajtani. Remélhetőleg így lesz, noha a reális számvetés szerint az újraosztás és az elszámo­lás terén kemény, anyagi természetű csaták várhatók s nem lehet teljesen kizárni a nacionalista szenvedélyek elszabadu­lását sem. A múlt hónapokban megszokhattuk már, hogy körülöttünk változik a térkép, régi-új szomszédokat kell számításba ven­nünk. Északkeleten Ukrajnát, délen egyszerre három, immár független délszláv államot s hasonló fejleményre van kilátás a Dunától északra. Ami történik, az a cseh és szlovák nem­zet belügye, a mi törekvésünk pedig az, hogy még jobb és bensőségesebb, de legalábbis a jelenleginél ne rosszabb vi­szony alakuljon ki a lehetséges két állammal, mint az eddigi egységes képződménnyel. Van-e minderre reális lehetőség? A magyar álláspont sze­rint, s ez az elmúlt napok legkülönbözőbb nyilatkozataiból egységesen kitűnt, feltétlenül. Azzal együtt, hogy Szlovákiá­val két olyan, szőnyeg alá nem seperhető kérdés is kapcso­latos, mint Bős-Nagymaros, valamint az ottani magyar ki­sebbség ügye. Új elem a szlovákiai magyar szervezetek kí­vánsága egy területi autonómia megvalósítására. Európa és a- világ azt látja, hogy a visegrádi hármak nem­sokára négyen lehetnek. Ez még bonyolultabbá teheti az együttműködést politikai, gazdasági és más téren. S nem lesz könnyű összehangolni a kapcsolatépítést a Nyugattal, amelytől a visegrádiak közreműködést és támogatást vár­nak. Mindezt mégis vállani kell, mert közös érdek, hogy a há­romból néggyé válás ne akadályozza az ötről hatra jutást. Réti Ervin Ki lesz a bonni nagykövet? Az Országgyűlés Külügyi Bizottsága tegnapi ülésén meghallgatta és egyhangú támogatásáról biztosította ha­zánk bonni nagykövet-jelöltjét. Az új misszíővezető a közel- 'múltban személyes okok miatt távozott, Csenger Zalán Attila helyét foglalja el. Csóti György, a külügyi bizottság alelnöke elmondta, hogy az új nagykövet nevét néhány hé­ten belül, nyilvánosságra hoz­zák. A királynő elégedett Lady Di tudja a kötelességét Diana hercegnő ünnepélyesen megígérte II. Erzsébet királynőnek, hogy nem bontja fel Károly herceg trónörökössel kötött házas­ságát. — Tudatában vagyok országos fele­lősségemnek, tudom a kötelességem és lo­jális maradok a fiához — mondta a hercegnő a Daily Express című brit lap tegnapi értesü­lése szerint. Az újság szerint a királyi titkos tanács ma­gas rangú tagjai szivárogtatták ki a hírt, megnyugtatandó a közvéleményt, amely már alkotmányos válságtól tartott a trónörö­köspár rossz házassága miatt. A Daily Express értesülése szerint a ki­rálynő és a brit kormány egyaránt elégedett Diana elhatározásával. A hercegnői ígéret éppen idejében érkezett, mert az utóbbi na­pokban hegyesebb lett az eddig egyértel­műen őt támogató, sanyarú sorsán sajnál­kozó sajtókampány. Ötvenhatosok gyűlése „Fejreejtettek bennünket!” A 56-os Szövetség kaposvári szervezete tartott gyűlést tegnap. Erdő Árpád álelnök az elmúlt vezetőségi ülésről számolt be. — A pelitizalásbán ml is szeretnénk részt venni) = mondta. — Nem erőszakosan, nem követelőzőén, csak tudni szeretnénk, hogy mit csinál­nak a pártok. A városi és a megyei szer­vezet az országos vezetőség munkájával sincs megelé­gedve. Az országos küldött- gyűlésen „botrányos dolgok történtek" és a pestiek olyan helyzet elé állították a vidéki szervezeteket, hogy például Kaposváron a helyiségbérletet sem tudják kifizetni, „a kasz- szában egy büdös fillér sincs”. Egyesek politikai irányvonal meghatározását sürgették, mások viszont inkább múlthoz nyúltak volna vissza: „akkorák a sebeink, hogy nyalogatnunk kell őket. Nem hagyhatunk mindent!... Kisbéren is mi tör­tént?!... Fejreejtettek bennün­ket.:. 61 miatt is szavunk kell, hegy legyen ebben az or­szágban, ebben a városban”. Hogy mennyire van, vagy inkább nincs szavuk, ezt Szabó Lajos a kaposvári ön- kormányzat képviselője, a keddi ülésről szóló beszámo­lójával próbálta bizonyítani. A képviselő hangsúlyozta: csakúgy mint azt tőle az ön- kormányzati üléseken meg­szokták, most is keményen fogalmaz. Szerinte ugyanis Szabados Péter polgármester nem képviseli a város érde­keit. Állítását rögtön meg is in­dokolta: A volt munkásőrbázis területén beás cigánygimná­ziumot szeretne életre hívni az önkormányzat. Ezzel a képvi­selő szerint „egy maffia-bűn­szövetkezet szellemi gócát akarják támogatni”. — A városi közgyűlésen a Gandhi alapítvány képviselője Is szót kapott és az egész olyan lehengerlő volt, hogy Sttili Ferene képviselő úron és rajtam kívül senki sem mert bezzásaalm. Az indítványt így aztán megszavazták. — A szentét! — reagáltak meglepetten a tömegből. A hozzászólást élénk taps kö­vette. — fűzte hozzá Szabó Lajos, aki nem titkolja: az ülé­sekről rendszeresen listát ké \ szít. Hogy az eszmeiségünké ,| elmondhassuk, párttá kel,-* szerveződnünk — mondtí- Horváth János — ehhez or­szágosan kvalifikált vezető­ségre van szükségünk olyanra, mint a pofoaszos Fó(- nai. — Somogy akár önállóan is indulhat a választásokon. Ha mindenki összeszedi a roko nait ismerőseit, akkor két há­rom hely biztos kijár a parla­mentben — tette hozzá Hor váth János. B. Z Értesítjük Tisztelt Partnereinket, hogy ‘ 1992. június 29-től a nagyatádi 83-as körzetszám 82-re, . és az ötjegyű telefonszámok 1-esről 5-ösre változik .........■............................. (217608) a Somogy Megyei TELEFONKÖNYV Örömmel értesítjük Tisztelt Előfizetőinket és leendő ügyfeleinket, hogy megjelent MAGYAR TÁVKÖZLÉSI RT amely az előfizetőinknek küldött átvételi értesítés ellenében, 1992. június 29-től az azon felsosolt helyeken átvehető A könyv bruttó 450 Ft-ért megvásárolható ügyfélszolgálati irodáinkban

Next

/
Thumbnails
Contents