Somogyi Hírlap, 1992. június (3. évfolyam, 128-153. szám)

1992-06-25 / 149. szám

1992. június 25., csütörtök SOMOGYI HÍRLAP — MEGYEI KÖRKÉP 3 A megtisztulási folyamat még sokesélyes Dunántúl megtagadta Torgyánt (Folytatás az 1. oldalról) Ezt tegnap délután Kapos­váron az öt megye képviselői­nek jelenlétében megtartott regionális tanácskozáson tud­tuk meg. Az ülésen részt vett és felszólalt Ugrin Emese kis­gazdapárti országgyűlési kép­viselő. Az elmúlt hetekben kü­lönösen felgyorsultak a törté­nések a Kisgazdapárt háza tá­ján. Mint az a véleményekből is kiderült: a megtisztulási fo­lyamat még sokesélyes. Nyári Sándor azt is el­mondta, hogy a dunántúli re­gionális szervezet nem tudott a puccsnak nevezett ese­ményről, Torgyán József fel­függesztésének időpontjáról. Csak az utolsó pillanatban szereztek róla tudomást. A szolnoki értekezlet pedig — amely megyei főtitkárok és el­nökök felfüggesztésének ürü­gyéül szolgál — gazdasági jel­legű megbeszélés volt és nem a puccs előkészítése. Belátha­tatlan következményekkel jár, ha a megyei elnökök nem kapnak megfelelő hatáskört és kiiktathatók a pártból — mondta a regionális szervezet elnöke. Hangsúlyozta: a Kis­gazdapárt a vidék pártja, en­nek az országos vezetésben is meg kell jelennie. A Tor- gyán-befolyás magyarázata: a párttagság információhiánya. Az ülésen résztvevő tiszt­ségviselők beszámoltak me­gyéjük párttagságának véle­ményéről, nem titkolva, hogy Torgyán Józsefnek vannak hívei. Az elmondottakból is ki­derült: a megyei sajátosságo­kat sem lehet figyelmen kívül (Fotó: Kovács Tibor) hagyni. Többek véleménye szerint a Kisgazdapárt törté­nelmi feladat előtt áll, a kiala­kult helyzetet a törvényes le­hetőségek szerint, megfontol­tan és a tagság akaratával egyezően kell megoldani. • A regionális ülésen elfogad­ták és egyetértettek az FKGP országos vezetőségének jú­nius 21-i határozataival. En­nek szellemében elfogadják az országos vezetőségnek azt a figyelmeztetését, amelyben felhívják a Kisgazdapárt tag­ságát és a közvéleményt, hogy dr. Torgyán Józsefnek a felfüggesztés időpontjától kezdődően hozott intézkedé­sei és a párt nevében tett nyi­latkozatai érvénytelenek. A dunántúli regionális szer­vezet a felfüggesztett pártel­nök minden cselekedetétől és nyilatkozatától elhatárolja ma­gát. Az ülés résztvevői figyel­meztetik a párt tagságát, hogy Torgyán József által június 27- re összehívott országos nagygyűlés, valamint a június 28- ra kitűzött nagyválaszt­mány összehívása nem a ha­tályos pártalkotmány szerint történt. Felhívják a tagságot, hogy az alkotmányellenes rendezvényeken ne vegyenek részt, ugyanis minden ott ho­zott határozat érvénytelen. A regionális ülés résztvevői olyan politikai irányvonal mel­lett tettek hitet, amely a párt történelmi hagyományaival együtt a keresztény konzerva­tív politikát is vállalja. A meg­újuló párt belső struktúrá­jában a regionális szervező­dés és vezetés demokratikus alapelvét támogatják. Lengyel János Amerikai munkaügyi szakember Somogybán Javult a munkanélkülieket ellátó rendszer OZCIIlcL a falon A kaposvári ház falán —• szemben a városi művelő­dési hazzal, a Bajcsy-Zsi- linszky utcai oldalon — napok óta éktelenkedik a sprével festett felirat. A százmillió légyről és táplá­lékáról szóló „elmemü” naponta százakat háborít főt. s kelt bennük undort. Eddig azonban még nem akadt — sem háztulajdo­nos, sem önkormányzat—, aki meszelőt fogott volna. Pedig nemcsak a járdá­ról és az úttestről kell eltá­volítani a szemetet, hanem a faiakról, a gondolkodás­ból is. -ki-­Tegnap Kaposváron a megyei munkaügyi köz­pontban Christopher OLe- ary amerikai munkaügyi szakember válaszolt az új­ságíróknak a Fogalalkozta- tási Alap országos és me­gyei továbbfejlesztésével kapcsolatos kérdéseire. Elmondta: először 1990-ben járt itt. Tanulmányt is készített a munkaerőgaz­dálkodással kapcsolatban, és ebben több javaslatot tett. (Rózsavölgyi István, a munka­ügyi központ igazgatója meg­jegyezte: a munkanélküliség kezelésével kapcsolatban Borsod, Hajdú és Somogy megyében kísérleti jelleggel indult el fejlesztő munka.) Az amerikai közgazdász rámutatott: mostani látogatása során sok kedvező változást tapasztalt. Úgy érzi, tanácsai­nak nagy részét megszívlel­ték. Noha jelentősen növeke­dett a munkanélküliség, az el­látó-rendszer javult. Sikerült egy olyan számítógéprend­szert kidolgozni, amellyel re­gisztrálni lehet a munkanélkü­lieket. Eredménynek tartja, hogy több a közhasznú munka és a munkahelyteremtő beru­házás, valamint az utóbbira vállalkozók az elhelyezett em­berek száma alapján kapják az anyagi támogatást. A Somogyi Hírlap kérdé­sére: — a továbbfejlesztés te­rén mit tart a legfontosabbnak, — azt mondta: növelni kell a foglalkoztatás értékelésének hatékonyságát. Elsősorban ő is ezt igyekszik előmozdítani. Csak ennek elérése után lehet beszélni a további tennivalók­ról. Megjegyezte: úgy látja, hogy Magyarországon ma a munkanélkülieket segítő va­lamennyi rendszer működik. Elengedhetetlennek tartja, hogy a magánvállalkozás az eddiginél több munkaalkalmat teremtsen, és csökkenjenek a kamatlábak. Arra a kérdésre, hogy So­mogybán a mezőgazdaság­ban történő visszaáramlás mennyiben orvosolná a mun­kanélküliséget, azt válaszolta, hogy az amerikai tapasztala­tok azt mutatják nem a mező- gazdaság a megoldás. A szolgáltatás fejlesztése ígéri a legnagyobb sikert. (Szegedi) VESZTESÉGES VOLT A KLUB Szabálytalan balhorog a Siótournak Bódé lett az évtizedekig szolgáló pavilon Hírlaptalaní tj ák Kaposvárt Csőd és átalakulás Április elsején kérte a csőd­eljárás lefolytatását a Nagy­atádi Konzervgyár, ugyanis 400 millió forinttal tartozik szál­lítóinak és további 200 millió a hitel- és lízingtartozás. Az Ál­lami Vagyonügynökség dön­tése értelmében a konzerv­gyár visszamenőleges hatál­lyal március 31-től 576 millió forintos törzstőkével részvény- társasággá alakult. Illatos támogatás Ötmillió forinttal támogatja az OMFB a kaposvári Dena- Biotrade kft fokhagymater­mesztési fajta- és technológiai kutatásait. A gyakorlati mun­kákat a PATE Georgikon ka­rának . növénytermesztési in­tézete végzi. Romló játékok Kaposvár közterületein a városgondnokság kezelésé­ben 64 játszótér található. Új játékok beállítására nincs le­hetőség, a karbantartás is nagy erőfeszítést igényel. El­sődleges feladat a balesetve­szély elhárítása. Termelői privatizáció A mezőgazdasági termelők érdekvédelmi szövetségének gabonaválasztmánya leg­utóbbi ülésén a termelők kép­viselete kijelentette, hogy 163 millió forint értékű kárpótlási jeggyel, készpénzzel, lízingle­hetőséggel és terménybeszál­lítással kíván részt venni a megyei GMV privatizációjá­ban. A termelők jobb szeret­nék, ha a vállalat részegysé­genkénti privatizációja való­sulna meg. Vagyonfelmérés A kaposvári önkormányzat tudni szeretné, hogy mekkora forgalomképes vagyonnal rendelkezik a város. Egy ön- kormányzati bank nyitását is fontolgatják, de amúgy sem lenne haszontalan tudni a va­gyon nagyságát. Ezért a testü­let megbízta Nexum kft-t Ka­posvár forgalomképes vagyo­nára vonatkozó értékesítési rendszer kidolgozásával. Új tenyésztés­ellenőrzés Gödöllői központtal meg­alakult az országos szarvas­marha-termelés és -ellenőr­zés bázisa. Még négy vidéki állomáson összponto­sítják az eredmények gyűjté­sét, így a kaposvári vállalat munkáját ezentúl Szekszárd- ról irányítják. Hirtelen szigorú lett a polgármesteri hivatal — A posta az üres zsebét mutogatja — Asztalhoz az érdekelteket (Folytatás az 1. oldalról) Mint arról dr. Kovács Miklós elnök-vezérigazgató tájékoz­hatott, korábban más-más bé­lelte a sörözőt, a drinkbárt, a 'diszkót, a tekepályát és a sza­unát. Ezért az idegenforgalmi Ihivatal és az egyik korábbi bérlő, a Kamera Kisszövetke­zet egymillió forintos tőkével i— melyet 50-50 százalékban biztosítottak — Party Club né­ven kft-t alapított. I — Nem mondható szeren­csésnek a konstrukció két ok­iból sem — mondta a nemrég megválasztott első számú ve- 'zető. — Egyrészt nem bérle­ményként, hanem mellékszol­gáltatásként kapta az üzemel­tetés jogát a vállalkozás, mely így jelentős előnyhöz jutott. Másrészt az alapítók nem gondoskodtak arról, hogy a kft-t ellássák az üzemeltetés­hez szükséges pénzösszeg­gel. A veszteségek egyre hal­mozódtak — akadt rendez­vény, melyen mindössze egyetlen vendég árválkodott. Miután botrányossá vált a mű­ködés, a Siótour vezetése úgy döntött, hogy „rendet csinál’’. Még akkor is, ha az időpont szerencsétlen. A vállalkozás jelenleg 1,7 millió forinttal tar­tozik a Siótournak, amely, mint a legnagyobb hitelező felszámolást kért ellene. Teg­nap leltározók szállták meg a klubot, hogy papíron vissza­vegyék. — Sajnos, a kft valószínű­leg el fogja bocsátani az ősz- szes dolgozót — mondta dr. Kovács Miklós. — Mi mielőbb bérlőt keresünk, hogy mire az igazi forgalom megindul, újra megnyithassuk a majd 100 millió forintos forgalmi értékű szórakozóhelyet a kikapcso­lódni, szórakozni vágyók előtt. Czene Attila (Folytatás az 1. oldalról) Az oka ugyanez, ezek a most hirtelen bódéknak elke­resztelt pavilonok — igaz nem szemet gyönyörködtetőek — a városi önkormányzat illetéke­seinek szúrni kezdték a sze­mét. Terveik szerint az amor­tizáció lejártával újakat kell építeni, olyat, ami szemre is tetszetős, és beleillik a város­képbe is. Mint azt Virányi Ist­ván, a kaposvári polgármes­teri hivatal műszaki osztályá­nak vezetője elmondta, kijelöl­ték már, hogy a megszüntetet­tek helyett hol lehet majd újat építeni, amely felváltja a mos­taniakat, amelyek évtizedekig szolgáltak ideiglenes elárusí­tóhelyeket. Természetesen a változtatáshoz partner kell s ez ügyben a Postára számít. — A Posta partner is lenne — mondta Németh Lajos, aki a Pécsi Postaigazgatóság megbízott kaposvári üzemfe­lelőse. — A gond csupán az, hogy nincs pénz. Egy új pavi­lon ára ugyanis közelebb van az egymillióhoz mint az ötszázezerhez, ráadásul a postaigazgatóság négy me- gyényi területén száznál is több van belőlük. Mindet le­cserélni nagyon nagy pénz. Azt ők is elismerik, hogy több­ségük valóban nem felemelő látvány, de legalább működik és valós igényeket ehégít ki. Megszüntetésük után eggyel több lesz -a munkanélküli Ka­posváron és bevételtől esik el a Posta. Az olvasó pedig az újságtól. Aki megszokta, hogy minden nap ugyanott vásá­rolja a lapot, nem biztos hogy hajlandó lesz kilómétereket gyalogolni ezután. Tudja ezt a Posta is, és hajlana néhány paviloncserére, ha időben ér­tesülne arról, hogy melyik van leginkább útban, mert tervez­hetné a költséget. Ám a meg­szüntetésre felszólító határo­zatok egy-két hét határidőt adnak csak, mint a Fő utcai pavilon esetében is. Megoldás lehetne talán szerződésbe, vállalkozóknak kiadni a hírlapárusítást. Addig is amíg megjön a vállalkozói kedv, nem ártana ha leülne az önkormányzat és a Posta egy kis eszmecserére. Kevesebb lenne a dühöngő polgár Ka­posváron és több az újságol­vasó. Varga Ottó Dolgozók iskolája Első tanévét zárta Barcson a „dolgozók általános isko­lája”, ahol a nyolc osztályt nem végzett fiataloknak és felnőtteknek lehetőségük van az általános iskola befejezé­sére. A „dolgozók általános is­kolája” a barcsi önkormányzat támogatásával működik. Vízijármüvek műszakija A vízijárművekre is érvé­nyes kötelező időszaki mű­szaki ellenőrzéseket a So­mogy Megyei Közlekedési Felügyelet vizsgabiztosai az ügyfelekkel egyeztetve a helyszínen végzik. Ugyancsak a bejelentő által megadott helyszínen lesz az új hajók üzembe helyezési vizsgája is.

Next

/
Thumbnails
Contents