Somogyi Hírlap, 1992. június (3. évfolyam, 128-153. szám)
1992-06-13 / 139. szám
1992. június 13., szombat SOMOGYI HÍRLAP — MŰVELŐDÉS A MEGÚJULÓ ANKARA (2.) Billy Bash, avagy a török dzsinnbe költözött amerikai szellem szont éppoly lezser, farmeres, sportcipős egyetemista, mint bárhol másutt a világon. Legfeljebb a menő márkák jelzik, hogy a perzsa apunak van mit aprítania a tejbe. Természetesnek tartják, hogy az ország legszebb manökenjei tartanak divatbemutatót az egyetem egyik kávéházéban, hogy a diákszövetség székházában megjelenik Törökország szépe, és a négycsillagos Hotel Bilkentben rendezett koktélon a szolidan törökösített romantikus olasz dalokat a legnépszerűbb táncdalénekesek egyike, Erői Evgin énekli. Meg sem lepődtem már, amikor az egyik mellékhelyiség ajtaján olvastam a feliraA két leendő építész — Tim és Mert — az ezredforduló Ankarájáról beszél — Demirel? Oké! — mondja Ahmed Türk tanár úr, az ankarai Bilkent egyetemről, kifejezvén, hogy kedvére való a legutóbbi választások után irányító koalíciós kormány liberá- is politikája. Vállalkozásbarát, live a nyitott kapuk elvének, nagyja, hogy a progresszív szándékok kifuthassák a maguk pályáját... Ahmed Türk tanár úr egyébként nem látszik gazán gazdag embernek. Bá- os koromfekete felesége és a wltúrrendezvényekre rendre nipelt bűbájos gyermeke, va- amint a bogárhátú Volkswagen társaságában mégis eredeti jelenség. ő az intézmény egyik sportprofesszora”, azon kívül i Bilkent egyetem kollégiumának igazgatója és a szabad- dős programok szervezésének menedzsere. Vele lépett ;apcsolatba a siófoki kulturális ;özpont frissiben létrehozott itazási irodája, melynek révén i Kaposvár néptáncegyüttes iljuthatott Ankarába egy egye- emi fesztiválra. Ilyen fesztivált talán több zázat is rendeznek évente a ilágban, ez azonban attól ki- ételes mégis, hogy Ankara elit” egyeteme ad otthont V Bilkent hallgatója neki. Igaz, a török fővárosban több jeles, nagy múltú egyetem is működik, melyekről a Bilkenten is rokonszenves tisztelettel szólnak — á központi egyetemen nagy múltú hungarológiai tanszék is működik — a Bilkent mégis más. Jó tíz, tizenöt kilométerre van a fővárostól, szigorúan magas drótkerítés övezi, autonómiáját saját fegyveres őrsége is jelképezi. Nehéz is lenne egy ilyen típusú egyetem működését, modern és szigorúan erkölcsös szabályait megérteni, ha nem abban a dimenzióban értelmeznénk, amit a modernizálódó törökvilág jelent. A Bilkent ugyanis Törökország első, s mindezidáig egyetlen magánegyeteme. Mindössze hétéves múltra tekint vissza, és nagy jövőbe tekint előre. Tág horizontokon tájékozódó alapítói egy úgynevezett amerikai típusú felsőoktatási központot hoztak létre, amely a hallgatónként ti- zenkilencmillió török lírában befizetett tandíjból és a különböző alapítványokból tartja fenn magát. Aki a felvételi vizsgán nem verte le a lécet, az alapfokú, felsőfokú (főiskolai) és egyetemi szinteken képezheti magát; diploma birtokában pedig posztgraduáli- san. Igen sok a döntési szabadság a leendő pálya iránt; szabad átjárással a fakultások között, s bár igen tehetős muzulmán családok sarjai tanulnak itt, nem ismeretlen a tanulmányi ösztöndíj sem. A Bil- kent-diplomát mindenütt elfogadják a világban. Mindazonáltal ez az egyetem még nem kész. Miközben a tantermekben tartanak az órák, az egyetem épületei tovább szaporodnak buzgón folyik az építkezés, magyar Hungarocamion szállítja a német faanyagot a leendő tanszékek, kollégiumok vázaihoz. Hogy nem kis dologról van szó, azt talán az adat is érzékelteti: az egyetemi városnegyednek már ma is nyolcezer-háromszáz hallgatója van, természetesen nemcsak a török világból, hanem Ázsiából, Afrikából sőt az Amerikai Egyesült Államokból is. Hallgatók; akik közgazdászok, menedzserek, orvosok, idegenforgalmi szakemberek, építészmérnökök lesznek. íme: az iszlám világ leendő elitje. Az órákat angolul hallgatja, az európai popzenét tö- rökös hangszerelésben élvezi, az esti partikra nyugati eleganciával öltözik, nappal vitot: Amerika a te nagy illúziód/ Az egyetemvárosból, Bil- kentről — ami pontosan azt jelenti, hogy: a városnegyed, ahol tanulni kell — gyönyörű rálátás esik a lent egybemosódó régi és új Ankarára. Két végzős építészmérnök hallgató arról beszélt, hogy milyen modern fővárost szeretnének az ezredfordulóra. Kevés iszlám kötöttséget és sok építészi szabadságot! — mondta Timvain Itan Akbas, az évfolyam eminense. Értetlenkedő tekintetemet látva évfolyam- társa, Mert Göltekin elmagyarázta, hogy nem baj, ha háromszögletű a pohár, az a lényeg, hogy inni lehessen belőle. Ezt is meg kell szokni. Vagyis a régi szegénynegyed helyébe jöjjön valami új, valami más. Hogy milyen? — ez már az ő leckéjük lesz. Timo már letette a névjegyét. Ankara egyik dombjára ő tervezte az új karcsú és hajlékony mecsetet, amely olyan kecses és finom vonalú, mintha az Ezeregyéjszaka meséi ihlették volna. Magabiztos, jókedvű egyetemisták. Azok közül valók, akik megszervezik a hallgatók költségéből a Billy Bash-t; a Órák utáni töprengök: a Billy Bash-en mit érdemes megnézni tanév végi vizsgák előtti ünnepet, ahova külföldi együtteseket is hívnak, tárlatokat nyitnak; a Bilkent amatőrjei Dürrenmattot, Csehovot és Ibsent játszanak, nézik a híres európai rendezők művészfilmjeit és a koktélpartikon csuda elegánsan, a folklór bulikon pedig csuda törökösen mulatnak. Elárulták; a szigorú őrség nemcsak őket védi az esetleges terroristáktól, sőt nem is az időnként lábra kapó török- kurd ellentétek lecsillapítására hivatott, hanem olykor egy- egy szép perzsa, arab vagy török leány kezéért tör ki a „belháború”, amit jobb idejekorán belülről leszerelni. A Billy egyébként az egyetem beceneve, a Bash pedig azt jelenti hanyag fordításban, hogy buli. Ment tehát a „Billy-Buli”... Hol elegánsan, hol lezserül olyan alkalmi bazársorral, melynek árai sehogysem szelídültek és szolídultak a magyar néptáncosok zsebpénzéhez. Tröszt Tibor A rock and roll gyermekei Jókedv és vidámság Glindéb 'ól A rock and roll gyermekei ítn feszes tartással, sorban yekeztek a pódiumra. Nem ilt rajtuk fehér blúz, fekete oknya-nadrág és a tanárnő mn leste: vajon melyik ne- iló lóg ki a sorból. A rock and II gyermekei Glindéből ér- ztek a kaposvári Liszt Fene Zeneiskolába és való- ggal megrohamozták a ínpadot. Tarka virágfüzérként álltak emben a publikummal és Dsolyogtak. Cinkos tekintetpásztázták a nézőteret, ijd összekacsintottak kis jgyar barátaikkal. Már hat e, hogy először találkoztak, most ismét övék volt a pó- im. A Popkórust, amely a glin- i reáliskola növendékeiből rbuválódott, Dieter Teske nyitotta. Természetesen m vezényelt, hanem villanyorgonán játszott és időnként meg-megadta a soron következő instrukciót. A lányok — merthogy a hatvantagú kórusnak „csak” a „szíve” jött most el — lezserül, sokszínűén öltözködtek s mintha a játszótérről rohantak volna be, olyan energikusan kezdtek énekelni. A gemütlichkeit nemcsak a szövegben csendült fel, de ott sugárzott minden kedves arcon. A stílus, amit képviseltek, a hagyományos német gyermekdal, az indulók és a popzene keverékéből született. Nálunk ez a műfaj ismeretlen, ám kint, náluk már hagyománya van. Olyannyira, hogy Dieter Teske maga is komponált egyet-egyet jókedvében. S miről is szólhattak volna ezek a dalok, ha nem a szerelemről, a barátságról s az élet kedves, hétköznapi dolgairól. Tisztán, (Fotó: Kovács Tibor) remek ritmusban, magával ragadó lelkesedéssel tolmácsolták a szerzeményeket. A szólisták, mintha a mikrofonnal együtt jöttek volna a világra, olyan magátol értetődő természetességgel és bátorsággal énekeltek. A teremben pillanatok alatt felforrósodott a légkör, a lábak önkéntelenül, ütemesen dobbantak. Irigyeltem ezeket a gyerekeket. Irigyeltem és elgondolkodtam: vajon a mi fiataljainkból miért veszett ki (vagy ki sem alakult bennük?) az önfeledt öröm ilyen megnyilvánulása? Miért nem tudják és tudjuk mi felnőttek is kicsit kevésbé összeszorítani a fogunkat, miért nem hagyjuk elernyedni izmainkat és miért félünk attól, hogy a mosoly nevetségessé tesz bennünket? Miért vagyunk mi mindig komorak és szomorúak? Miért, hogy nálunk a popzene csak a klasszikus ellenében és nem mellette szólalhat meg? Ludmány Géza karnagy vezetésével csodálatosan szólt a Kaposvári Vonószenekar. Frescobaldi, Sugár Rezső és Bach muzsikája egy, immár klasszikus zenei oktatást reprezentálva csendült fel. Valami azonban hiányzott. S akkor színre lépett Bogáthy József Ifjúsági Vonószenekara. A könnyed német táncok, az amerikai folklór tolmácsolása visszahozta az önfeledt öröm pillanatait. A kis maestro, Fenesi András és a xilofon ifjú művésze, Hideghóthy Dániel produkciója végül is megnyugtatott: a mi gyerekeink is tudnak még játszani. Csak hagyni kell őket, és persze olyan mesterre van szükségük, aki nem csupán tanítójuk, de apjuk és barátjuk is egy személyben. Olyanra, mint amilyen Bogáthy tanár úr. A léleküdítő estén még valaminek örülhettünk. A barátság további fenntartásáért, a tehetséges gyerekek támogatásáért Dieter Teske 1500 márkát nyújtott át Csupor László igazgatóhelyettesnek a Mikrokozmosz alapítvány javára. Várnai Ágnes 5
