Somogyi Hírlap, 1992. április (3. évfolyam, 78-102. szám)
1992-04-18 / 93. szám
1992. április 18., szombat SOMOGYI HÍRLAP — HÚSVÉT 9 Németország budapesti nagykövete nyilatkozott a SOMOGYI HÍRLAP-nak Európa változásai, a változó Európa Dr. Alexander Arnot: A kontinens helyzete ebben az évszázadban még soha nem volt olyan kedvező, mint most Dr. Alexander Arnot, a Német Szövetségi Köztársaság budapesti rendkívüli és meghatalmazott nagykövete 61 éves, civilben történész, szociológus (kutató), és 1989 márciusától vezeti az NSZK külképviseletét. Budapesten a nagykövet a közelmúltban találkozott több megyei napilap — köztük a Somogyi Hírlap — főszerkesztőjével és válaszolt kérdéseikre. — Nagykövet úr! Miként értékeli azokat a folyamatokat, amelyek kontitensün- kön a közelmúltban végbementek? Utópiák múltán, új jövő előtt — Európában lezárult a politikai, szociális és morális utópiák kora, különösen pedig a szocializmus utópiájának a korszaka: véget ért az európai ember felelőtlen naivitása. Nincs ma olyan gondolkodásmód Európában, amely ezen a helyzeten változatat- hatna és „paradicsomot” teremthetne. Olyan paradicsomot, amilyet maga Sztálin-és Lenin sem annak képzelt el. Vége van annak a korszaknak, amikor egyes emberek elbűvölő, elbájoló gondolatokkal más embereket félrevezethettek, illetve rabszolga- sorba taszíthattak. Egyre inkább az a benyomásom, hogy az európai gondolkodásmód pragmatikussá válik. Miután a totalitárius rendszerek Európában e század végére megszűntek, a kontinens államai egységes belpolitikai rendszerek kialakítására törekednek: nyugati típusú, vagyis parlamentáris demokráciára, jogállamra és az emberi jogok védelmére. A szovjet rendszer összeomlásával nem maradt egyetlen olyan állam sem Európában, amely világhatalmat képviselne. Ez új helyzet. A nagymúltú európai világbirodalmak — mint Portugália, Spanyolország, Franciaország, Anglia — összeomlását követően 1945 után már csak a Szovjetunió volt igazi birodalom Európában. Persze ez egy tökéletlen világhatalom volt. Végülis négy-ötszáz év után mára először állt elő az a helyzet, hogy Európában egyetlen állam sem mondhatja el magáról, hogy világhatalmat képvisel. A világhatalmi uralom jelzőjének én azt tekintem, hogy rendelkezik-e nukleáris erővel. A Szovjetunió négy utódállama elmondhatja ugyan magáról, hogy van atomfegyvere, de ez csak annyit jelent, hogy megsokszorozódott a nukleáris fegyverrel rendelkezők száma. Ezek az utódállamok ugyanis jelenleg már nem jelentenek világbirodalmi erőt. Gazdasági, társadalmi és politikai potenciát tekintve nagyon különböző az európai kontinens országainak képe. Ugyanakkor először következett be az, hogy Európa egységesen törekszik egy közös védelmi rendszerre, méghozzá a NATO képében. Már Közép- és Kelet-Európa is megpróbál egyesült tagja lenni a NATO védelmi rendszerének. Az európai biztonsági komponensek mellett létezik egy másfajta integrációs törekvés is, amit a legjobban a közép-európai államoknak az európai közösségbe való felvétele jelez. Miközben azonban az integrációs törekvések tovább folynak politikai, gazdasági és biztonságpolitikai területen, Európában jelen vannak bizonyos szétesési folyamatok is. Az első világháború előtt szétesett az oszmán multinacionális birodalom. Az első világháború után ugyanerre a sorsra jutott az osztrák-magyar multinacionális birodalom. Most a klasszikus orosz birodalom, illetve a Szovjetunió 1920 óta fennálló multinacionális állama hullott darabjaira. A hatalmas multinacionális birodalmak mellett léteztek és megmaradtak kisebb multinacionális államok. Közülük most van szétesőben a korábbi Jugoszlávia, s ennek következményei egyelőre be- láthatatlanok. Azzal is számolnunk kell, hogy előbb- utóbb olyan multinacionális államok is szét fognak hullani, amelyekről ma nem is jut eszünkbe, hogy multinacioná- lisak. Mindenekelőtt Nagy-Bri- tannia és Észak-írország Egyesült Királyságra gondolok. A skótok 50 százaléka például önálló államban szeretne élni, az Egyesült Királyságtól függetlenül. Európa jövője tehát bizonytalan, és számunkra ismeretlen. Annál inkább így van ez, mert a nemzeti államok között megindult egy homogenizáló- dási folyamat, amely egyelőre gyengíti ezeket az országokat. Bizonytalan, hogy az európai közösség képes lesz-e megvalósítani az államok integrációját, létrehozni közös államiságot. Nem tudjuk, hogy milyen mértékben nő Európában a kisállamok száma, az Európa Parlament konferencia- rendszerében milyen érdekeik lesznek, illetve érdekeiket összhangba lehet-e hozni a többiekével. Mindenesetre számolni lehet az amerikai befolyás gyengülésével. Különösen az európai integrációs folyamatokra Amerikának amúgy sem túl nagy a befolyása, s nincs befolyása az európai államok szétesési folyamatára sem. — Miként határozható meg az újraegyesített Németország helye és szerepe az általakuló Európában? Németország tekintélye nőtt — Németország az újraegyesítés következtében katonailag gyengült. Nyugat-Né- metország 500 ezer fős hadsereggel rendelkezett, az egyesült német állam azonban kötelezettséget vállalt a négy nagyhatalommal szemben, hogy hadserege létszámát 375 ezerre korlátozza. Nem növekedett Németország gazdasági .potenciálja sem az újraegyesítés által. Gazdaságát tekintve a volt Ke- let-Németország gyenge, a terület pénzügyi támogatása a nyugati országrészből hatalmas méreteket ölt. Ebből nem keletkezhet egyelőre nagy gazdasági erő. A volt Ke- iet-Németországnak 10-20 évre lesz szüksége ahhoz, hogy elérje a nyugatnémet színvonalat. Németország politikai pozíciója sem nőtt, akár az ENSZ-et vagy a Közös Piacot nézzük, akár a NATO-t vagy az Európa Tanácsot tekintjük. Nem kaptunk több helyet, nincs több szavazati lehetőségünk, és több német személy sincs felelősségteljes pozícióban. A Biztonsági Tanácsnak sem váltunk állandó tagjává. Az utóbbi időben e nemzetközi vitafórumokon elterjedt ugyan az a hír, hogy Németország súlya megnőtt az újraegyesítéssel. Ez azonban Németország gazdasági és politikai pontenciálját tekintve csupán puszta feltételezés, mítosz. Az viszont tény, hogy Németország tekintélye nőni látszik: nem áll a négy győztes hatalom fennhatósága alatt, és teljes körű szuverenitással rendelkezik. Ez mindenképpen nyereség. Szeretném azonban felhívni a figyelmét arra, hogy bizonyos körülmények változatlanok. így Németország volt az egyetlen olyan állam, amely békeidőben is a NATO felügyelete alá helyezte hadseregét, és ezen az állapoton a német újraegyesítés sem változtatott. A többi NATO-tagállammal szemben tehát ezen a téren még mindig hátrányos helyzetben vagyunk. A másik körülmény: a Németország által 1954-ben vállalt kötelezettség, hogy nem gyártunk és nem tartunk sem atom-, sem vegyi, sem biológiai fegyvert, az újraegyesített Németországban is érvényben marad. Rakétákat sem gyártunk, és nagy hatótávolságú bombázókat sem. Ezen a téren sem lesz egyenjogú Németország a többi NATO-tagállammal. A német külpolitika ugyanaz marad, amilyen a megosztottság idején a nyugatnémet politika volt: nem világpolitikai jellegű, Európára koncentrál. Úgy vélem, Németország továbbra is az európai integráció szószólója marad. Németország nem lép fel semmilyen nemzetközi kezdeményezéssel egyedül. Az összes eddigi kezdeményezését valamelyik másik állammal — többnyire Francia- országgal , és az Amerikai Egyesült Államokkal — közösen nyújtotta be. — Miként értékeli Németország és Magyarország kapcsolatát? Sokrétű kapcsolatrendszer — A külpolitikai kapcsolatokat tekintve az érdekek azonosságát látom érvényesülni. Ez különösen vonatkozik az Európa-politikára. Úgy vélem, hogy a magyar-német külpolitikai kapcsolatok feszültség- mentesek. Ez a viszony nem exkluzív, nem kiemelt, nem irányul más országok ellen. A külpolitikai kapcsolatok mellett országainknak igen sokrétű a gazdasági kapcsolatrendszere. A magyar-német viszonnyal összességét tekintve elégedettek lehretünk, mint ahogy Magyarországnak Nyugat-Európához való viszonyával is. Európában jelenleg sok pozitív tendencia érvényesül, a kontinens helyzete ebben az évszázadban még soha nem volt olyan kedvező, mint most. De nagyon sok veszélyt is látok tornyosulni felettünk. — Ilyen veszély lehet az, hogy térségünk felzárkózása Nyugat-Európához elhúzódik. A gazdasági kiegyenlítődés folyamata nyilvánvalóan terheket ró a fejlett országokra is. Félő azonban, hogy az elhúzódó felzárkózással járó terheket a jóléthez szokott nyugat-európaiak nehezen viselik el. Elégedetlenségi mozgalmakat szülő robbanásveszélyes helyzet jöhet létre Nyugat-Európában. — Egyetértek ezzel a gondolatsorral. Nyugat-Európa és az Amerikai Egyesült Államok folyamatosan növekvő gazdasága a stabilitás jelentős eleme volt. A második világháború után a nyugati államok abban a hitben éltek, hogy a növekedés folyamatos lesz és sohasem szűnik meg. Ez azonban utópiának bizonyulhat, s ha a fejlődési folyamat megtörik, az súlyos pszciho- lógiai sokkot okoz és Európa számára súlyos veszélyeket jelent. — A magyar gazdaságban egyre növekszik a külföldi tőke részaránya. Például nem kell messzire menni, elegendő arra utalni, hogy a magyar sajtó tekintélyes része a külföldi érdekeltségek kezében van. Erőteljes a német tőke behatolása is. Sokan a német befolyás erősödésétől, új német orientációtól és a Németországtól való függőségtől tartanak. Mi erről az Ön véleménye? Külföldi érdekeltség tőkebefetetés — Valóban, a magyar sajtóban jelentős külföldi tőke van, közte német is. A magyar gazdaság egészében viszont az amerikai vállalatok élvezik az elsőbbséget, már ami a befektetett pénzösszeg nagyságát illeti. A külkereskedelemben valóban Németország a magyarok első számú partnere, de Németország Franciaországnak, Nagy-Britanni- ának és Oroszországnak is első számú partnere, sőt csaknem valamennyi európai államnak. Ez talán azzal függ össze, hogy Németország egy nagy piac, amely nagyon sok importot fel tud venni. Magyarországnak külpolitikai téren tekintve elsősorban az Európai Közösség 12 államával van kapcsolata, tehát nem áll fenn annak a veszélye, hogy Európa bármely államától erős függésbe kerüljön. Tudom, van olyan félelem Magyarországon, hogy függőségi viszonyba kerülnek Németországtól. Ez a félelemérzet rendkívül erős Csehszlovákiában, és részben Lengyelországban is. Ez a félelem inkább absztrakt, s nem tényeken alapszik. Rossz lenne, ha az terjedne el rólunk, hogy más államokat akarunk függővé tenni. Ez egész külpolitikánkra negatív hatással lenne, és akkor el kellene gondolkodnunk azon: kormányunknak milyen intézkedéseket kell hoznia ahhoz, hogy ezt a téveszmét elkerüljük. Végülis a német kormány meggyőzőssel elérhetné, hogy német cégek ne invesztáljanak be Közép-Európába. Lehet, hogy kevesebb szenvedést okoznánk magunknak, ha nem fektetnénk be ebbe a régióba, s inkább Ázsiába vagy Dél-Európába ruháznánk be, ahol ilyen pszichológiai problémákkal nem kell megküzdeni. A közép-európai államoknak viszont akkor el kell gondolkodniuk, hogy a brit, a francia, esetleg az olasz kormányokat győzzék meg arról, hogy többet fektessenek be a térségbe. — Az imént Ön említette a darabjaira hulló Szovjetuniót. Az utódállamok létrejötte új helyzetet teremt Európa számára. Hol húzná meg Európa keleti határát, s hol helyezné el az európai gondolkodás kritériumai szerint Oroszországot? Poiitikai irányvonal és gondolkodás — Az európai filozofikus gondolkodás. Jellemző rá a tudomány és a kutatás tisztelete, a tudományra és a kutatásra épülő technikai színvonal, végül egy megfelelő rangú árutermelés. Oroszország megfelel ezeknek a jellemzőknek. Különben Oroszország már a XIX. században Európához tartozott, ami természetes dolog volt, hiszen Oroszország végülis a Szent Szövetség tagja volt 1815-től. Nagyon csodálkozom viszont azon, hogy az Európai Biztonsági Értekezletre a Szovjetunió minden utódállamát meghívták. Ezáltal politikai és geográfiai Európa-felfogásunk egy kicsit megváltozik. Ettől függetlenül Oroszország — ha földrajzilag nézzük — mindenképp Európához tartozik. — És a Balkán? — Európa kiindulási pontja Görögország. A törökökkel viszont már más a helyzet. Az iszlám népek nem Európához tartoznak, de az iszlám Boszniát feltétlenül ide számítjuk. A mai világ mindenben — amit tesz — tulajdonképp ateista gondolkodású. Úgy gondolom, a vallások nem képeznek olyan kritériumokat, amelyek a politikai irányvonalat, a gondolkodásmódot meghatározóan befolyásolnák. — Mekkora késztetés van Ön szerint e szétesési folyamatokkal küszködő kontinens államai részéről az integráció megvalósítására? — Az integrált Németországnak a legvilágosabbak az elgondolásai egy jövőbeni európai szövetségi államról. Nagy-Britannia viszont nem kíván egy ilyen integrált államot létrehozni, Franciaország elképzelései pedig tisztázatlanok ebben a kérdésben. Ezért aztán a 12 európai állam politikai szövetsége, a „Tizen- kettek” közössége jelenleg nem túl stabil. Észak- és Dél-Olaszország, Milánó és Nápoly között például nagyobbak a különbségek, mint Berlin és Moszkva között. — Végülis nem utópia az Egyesült Európa? Esélyek, elvek — Németországnak van a legkisebb esélye arra, hogy ebben az integrációban elveszíti szuverénitását. De tény: szuverénitásunkból már eddig is sokat feláldoztunk az integrált európai állam megvalósításának oltárán. Franciaország és Nagy-Britannia számára ez nagy problémát jelentene. Ezért nem tudom az európai integrációra vonatkozó kérdést megválaszolni. Ha a francia és a brit politikai elit nem tudja eddigi nacionalista gondolkodásmódját feladni és nem tud kifejleszteni magában egy európaiságra törekvő becsvágyat, akkor még az is előfordulhat, hogy az úgynevezett európai integrációs folyamat máris véget ért.
