Somogyi Hírlap, 1992. április (3. évfolyam, 78-102. szám)

1992-04-18 / 93. szám

1992. április 18., szombat SOMOGYI HÍRLAP — HÚSVÉT 9 Németország budapesti nagykövete nyilatkozott a SOMOGYI HÍRLAP-nak Európa változásai, a változó Európa Dr. Alexander Arnot: A kontinens helyzete ebben az évszázadban még soha nem volt olyan kedvező, mint most Dr. Alexander Arnot, a Német Szövetségi Köztársaság budapesti rendkívüli és meghatalmazott nagykövete 61 éves, civilben történész, szociológus (kutató), és 1989 márciusától vezeti az NSZK külképviseletét. Budapesten a nagykövet a közelmúltban találkozott több megyei napilap — köztük a Somogyi Hírlap — főszerkesztőjével és vála­szolt kérdéseikre. — Nagykövet úr! Miként értékeli azokat a folyamato­kat, amelyek kontitensün- kön a közelmúltban végbe­mentek? Utópiák múltán, új jövő előtt — Európában lezárult a po­litikai, szociális és morális utópiák kora, különösen pedig a szocializmus utópiájának a korszaka: véget ért az európai ember felelőtlen naivitása. Nincs ma olyan gondolko­dásmód Európában, amely ezen a helyzeten változatat- hatna és „paradicsomot” te­remthetne. Olyan paradicso­mot, amilyet maga Sztálin-és Lenin sem annak képzelt el. Vége van annak a korszak­nak, amikor egyes emberek elbűvölő, elbájoló gondolatok­kal más embereket félreve­zethettek, illetve rabszolga- sorba taszíthattak. Egyre in­kább az a benyomásom, hogy az európai gondolkodásmód pragmatikussá válik. Miután a totalitárius rendszerek Euró­pában e század végére meg­szűntek, a kontinens államai egységes belpolitikai rendsze­rek kialakítására törekednek: nyugati típusú, vagyis parla­mentáris demokráciára, jogál­lamra és az emberi jogok vé­delmére. A szovjet rendszer össze­omlásával nem maradt egyet­len olyan állam sem Európá­ban, amely világhatalmat kép­viselne. Ez új helyzet. A nagymúltú európai világbiro­dalmak — mint Portugália, Spanyolország, Franciaor­szág, Anglia — összeomlását követően 1945 után már csak a Szovjetunió volt igazi biroda­lom Európában. Persze ez egy tökéletlen világhatalom volt. Végülis négy-ötszáz év után mára először állt elő az a helyzet, hogy Európában egyetlen állam sem mond­hatja el magáról, hogy világha­talmat képvisel. A világhatalmi uralom jelzőjének én azt tekin­tem, hogy rendelkezik-e nuk­leáris erővel. A Szovjetunió négy utódállama elmondhatja ugyan magáról, hogy van atomfegyvere, de ez csak annyit jelent, hogy megsok­szorozódott a nukleáris fegy­verrel rendelkezők száma. Ezek az utódállamok ugyanis jelenleg már nem jelentenek világbirodalmi erőt. Gazdasági, társadalmi és politikai potenciát tekintve na­gyon különböző az európai kontinens országainak képe. Ugyanakkor először követke­zett be az, hogy Európa egy­ségesen törekszik egy közös védelmi rendszerre, még­hozzá a NATO képében. Már Közép- és Kelet-Európa is megpróbál egyesült tagja lenni a NATO védelmi rend­szerének. Az európai bizton­sági komponensek mellett lé­tezik egy másfajta integrációs törekvés is, amit a legjobban a közép-európai államoknak az európai közösségbe való fel­vétele jelez. Miközben azonban az integ­rációs törekvések tovább foly­nak politikai, gazdasági és biz­tonságpolitikai területen, Eu­rópában jelen vannak bizo­nyos szétesési folyamatok is. Az első világháború előtt szét­esett az oszmán multinacioná­lis birodalom. Az első világhá­ború után ugyanerre a sorsra jutott az osztrák-magyar mul­tinacionális birodalom. Most a klasszikus orosz birodalom, il­letve a Szovjetunió 1920 óta fennálló multinacionális ál­lama hullott darabjaira. A ha­talmas multinacionális biro­dalmak mellett léteztek és megmaradtak kisebb multina­cionális államok. Közülük most van szétesőben a ko­rábbi Jugoszlávia, s ennek következményei egyelőre be- láthatatlanok. Azzal is szá­molnunk kell, hogy előbb- utóbb olyan multinacionális államok is szét fognak hullani, amelyekről ma nem is jut eszünkbe, hogy multinacioná- lisak. Mindenekelőtt Nagy-Bri- tannia és Észak-írország Egyesült Királyságra gondo­lok. A skótok 50 százaléka például önálló államban sze­retne élni, az Egyesült Király­ságtól függetlenül. Európa jövője tehát bizony­talan, és számunkra ismeret­len. Annál inkább így van ez, mert a nemzeti államok között megindult egy homogenizáló- dási folyamat, amely egyelőre gyengíti ezeket az országokat. Bizonytalan, hogy az európai közösség képes lesz-e meg­valósítani az államok integrá­cióját, létrehozni közös állami­ságot. Nem tudjuk, hogy mi­lyen mértékben nő Európában a kisállamok száma, az Eu­rópa Parlament konferencia- rendszerében milyen érdekeik lesznek, illetve érdekeiket összhangba lehet-e hozni a többiekével. Mindenesetre számolni le­het az amerikai befolyás gyengülésével. Különösen az európai integrációs folyama­tokra Amerikának amúgy sem túl nagy a befolyása, s nincs befolyása az európai államok szétesési folyamatára sem. — Miként határozható meg az újraegyesített Né­metország helye és szerepe az általakuló Európában? Németország tekintélye nőtt — Németország az újrae­gyesítés következtében kato­nailag gyengült. Nyugat-Né- metország 500 ezer fős had­sereggel rendelkezett, az egyesült német állam azon­ban kötelezettséget vállalt a négy nagyhatalommal szem­ben, hogy hadserege létszá­mát 375 ezerre korlátozza. Nem növekedett Németor­szág gazdasági .potenciálja sem az újraegyesítés által. Gazdaságát tekintve a volt Ke- let-Németország gyenge, a te­rület pénzügyi támogatása a nyugati országrészből hatal­mas méreteket ölt. Ebből nem keletkezhet egyelőre nagy gazdasági erő. A volt Ke- iet-Németországnak 10-20 évre lesz szüksége ahhoz, hogy elérje a nyugatnémet színvonalat. Németország po­litikai pozíciója sem nőtt, akár az ENSZ-et vagy a Közös Pi­acot nézzük, akár a NATO-t vagy az Európa Tanácsot te­kintjük. Nem kaptunk több he­lyet, nincs több szavazati lehe­tőségünk, és több német személy sincs felelősségteljes pozícióban. A Biztonsági Ta­nácsnak sem váltunk állandó tagjává. Az utóbbi időben e nemzet­közi vitafórumokon elterjedt ugyan az a hír, hogy Német­ország súlya megnőtt az újra­egyesítéssel. Ez azonban Németország gazdasági és politikai pontenciálját tekintve csupán puszta feltételezés, mítosz. Az viszont tény, hogy Németország tekintélye nőni látszik: nem áll a négy győztes hatalom fennhatósága alatt, és teljes körű szuverenitással rendelkezik. Ez mindenkép­pen nyereség. Szeretném azonban felhívni a figyelmét arra, hogy bizonyos körülmé­nyek változatlanok. így Né­metország volt az egyetlen olyan állam, amely békeidő­ben is a NATO felügyelete alá helyezte hadseregét, és ezen az állapoton a német újrae­gyesítés sem változtatott. A többi NATO-tagállammal szemben tehát ezen a téren még mindig hátrányos hely­zetben vagyunk. A másik kö­rülmény: a Németország által 1954-ben vállalt kötelezett­ség, hogy nem gyártunk és nem tartunk sem atom-, sem vegyi, sem biológiai fegyvert, az újraegyesített Németor­szágban is érvényben marad. Rakétákat sem gyártunk, és nagy hatótávolságú bombá­zókat sem. Ezen a téren sem lesz egyenjogú Németország a többi NATO-tagállammal. A német külpolitika ugyanaz ma­rad, amilyen a megosztottság idején a nyugatnémet politika volt: nem világpolitikai jellegű, Európára koncentrál. Úgy vé­lem, Németország továbbra is az európai integráció szószó­lója marad. Németország nem lép fel semmilyen nemzetközi kezdeményezéssel egyedül. Az összes eddigi kezdemé­nyezését valamelyik másik ál­lammal — többnyire Francia- országgal , és az Amerikai Egyesült Államokkal — közö­sen nyújtotta be. — Miként értékeli Német­ország és Magyarország kapcsolatát? Sokrétű kapcsolatrendszer — A külpolitikai kapcsolato­kat tekintve az érdekek azo­nosságát látom érvényesülni. Ez különösen vonatkozik az Európa-politikára. Úgy vélem, hogy a magyar-német külpoli­tikai kapcsolatok feszültség- mentesek. Ez a viszony nem exkluzív, nem kiemelt, nem irányul más országok ellen. A külpolitikai kapcsolatok mellett országainknak igen sokrétű a gazdasági kapcsolatrend­szere. A magyar-német vi­szonnyal összességét te­kintve elégedettek lehretünk, mint ahogy Magyarországnak Nyugat-Európához való vi­szonyával is. Európában jelen­leg sok pozitív tendencia ér­vényesül, a kontinens hely­zete ebben az évszázadban még soha nem volt olyan ked­vező, mint most. De nagyon sok veszélyt is látok tornyo­sulni felettünk. — Ilyen veszély lehet az, hogy térségünk felzárkó­zása Nyugat-Európához el­húzódik. A gazdasági kie­gyenlítődés folyamata nyil­vánvalóan terheket ró a fej­lett országokra is. Félő azonban, hogy az elhúzódó felzárkózással járó terheket a jóléthez szokott nyu­gat-európaiak nehezen vise­lik el. Elégedetlenségi moz­galmakat szülő robbanás­veszélyes helyzet jöhet létre Nyugat-Európában. — Egyetértek ezzel a gon­dolatsorral. Nyugat-Európa és az Amerikai Egyesült Államok folyamatosan növekvő gazda­sága a stabilitás jelentős eleme volt. A második világ­háború után a nyugati államok abban a hitben éltek, hogy a növekedés folyamatos lesz és sohasem szűnik meg. Ez azonban utópiának bizonyul­hat, s ha a fejlődési folyamat megtörik, az súlyos pszciho- lógiai sokkot okoz és Európa számára súlyos veszélyeket jelent. — A magyar gazdaságban egyre növekszik a külföldi tőke részaránya. Például nem kell messzire menni, elegendő arra utalni, hogy a magyar sajtó tekintélyes ré­sze a külföldi érdekeltségek kezében van. Erőteljes a német tőke behatolása is. Sokan a német befolyás erősödésétől, új német ori­entációtól és a Németor­szágtól való függőségtől tartanak. Mi erről az Ön vé­leménye? Külföldi érdekeltség tőkebefetetés — Valóban, a magyar saj­tóban jelentős külföldi tőke van, közte német is. A magyar gazdaság egészében viszont az amerikai vállalatok élvezik az elsőbbséget, már ami a be­fektetett pénzösszeg nagysá­gát illeti. A külkereskedelem­ben valóban Németország a magyarok első számú part­nere, de Németország Fran­ciaországnak, Nagy-Britanni- ának és Oroszországnak is első számú partnere, sőt csaknem valamennyi európai államnak. Ez talán azzal függ össze, hogy Németország egy nagy piac, amely nagyon sok importot fel tud venni. Ma­gyarországnak külpolitikai té­ren tekintve elsősorban az Eu­rópai Közösség 12 államával van kapcsolata, tehát nem áll fenn annak a veszélye, hogy Európa bármely államától erős függésbe kerüljön. Tu­dom, van olyan félelem Ma­gyarországon, hogy függőségi viszonyba kerülnek Németor­szágtól. Ez a félelemérzet rendkívül erős Csehszlováki­ában, és részben Lengyelor­szágban is. Ez a félelem in­kább absztrakt, s nem ténye­ken alapszik. Rossz lenne, ha az terjedne el rólunk, hogy más államokat akarunk függővé tenni. Ez egész külpolitikánkra negatív hatással lenne, és akkor el kel­lene gondolkodnunk azon: kormányunknak milyen intéz­kedéseket kell hoznia ahhoz, hogy ezt a téveszmét elkerül­jük. Végülis a német kormány meggyőzőssel elérhetné, hogy német cégek ne invesz­táljanak be Közép-Európába. Lehet, hogy kevesebb szen­vedést okoznánk magunknak, ha nem fektetnénk be ebbe a régióba, s inkább Ázsiába vagy Dél-Európába ruház­nánk be, ahol ilyen pszicholó­giai problémákkal nem kell megküzdeni. A közép-európai államoknak viszont akkor el kell gondolkodniuk, hogy a brit, a francia, esetleg az olasz kormányokat győzzék meg ar­ról, hogy többet fektessenek be a térségbe. — Az imént Ön említette a darabjaira hulló Szovjetu­niót. Az utódállamok létre­jötte új helyzetet teremt Eu­rópa számára. Hol húzná meg Európa keleti határát, s hol helyezné el az európai gondolkodás kritériumai szerint Oroszországot? Poiitikai irányvonal és gondolkodás — Az európai filozofikus gondolkodás. Jellemző rá a tudomány és a kutatás tiszte­lete, a tudományra és a kuta­tásra épülő technikai színvo­nal, végül egy megfelelő rangú árutermelés. Oroszor­szág megfelel ezeknek a jel­lemzőknek. Különben Orosz­ország már a XIX. században Európához tartozott, ami ter­mészetes dolog volt, hiszen Oroszország végülis a Szent Szövetség tagja volt 1815-től. Nagyon csodálkozom viszont azon, hogy az Európai Bizton­sági Értekezletre a Szovjetu­nió minden utódállamát meg­hívták. Ezáltal politikai és ge­ográfiai Európa-felfogásunk egy kicsit megváltozik. Ettől függetlenül Oroszország — ha földrajzilag nézzük — min­denképp Európához tartozik. — És a Balkán? — Európa kiindulási pontja Görögország. A törökökkel vi­szont már más a helyzet. Az iszlám népek nem Európához tartoznak, de az iszlám Bosz­niát feltétlenül ide számítjuk. A mai világ mindenben — amit tesz — tulajdonképp ateista gondolkodású. Úgy gondo­lom, a vallások nem képeznek olyan kritériumokat, amelyek a politikai irányvonalat, a gon­dolkodásmódot meghatáro­zóan befolyásolnák. — Mekkora késztetés van Ön szerint e szétesési fo­lyamatokkal küszködő kon­tinens államai részéről az in­tegráció megvalósítására? — Az integrált Németor­szágnak a legvilágosabbak az elgondolásai egy jövőbeni eu­rópai szövetségi államról. Nagy-Britannia viszont nem kíván egy ilyen integrált álla­mot létrehozni, Franciaország elképzelései pedig tisztázat­lanok ebben a kérdésben. Ezért aztán a 12 európai állam politikai szövetsége, a „Tizen- kettek” közössége jelenleg nem túl stabil. Észak- és Dél-Olaszország, Milánó és Nápoly között például na­gyobbak a különbségek, mint Berlin és Moszkva között. — Végülis nem utópia az Egyesült Európa? Esélyek, elvek — Németországnak van a legkisebb esélye arra, hogy ebben az integrációban elve­szíti szuverénitását. De tény: szuverénitásunkból már eddig is sokat feláldoztunk az integ­rált európai állam megvalósí­tásának oltárán. Franciaor­szág és Nagy-Britannia szá­mára ez nagy problémát jelen­tene. Ezért nem tudom az eu­rópai integrációra vonatkozó kérdést megválaszolni. Ha a francia és a brit politikai elit nem tudja eddigi nacionalista gondolkodásmódját feladni és nem tud kifejleszteni magában egy európaiságra törekvő becsvágyat, akkor még az is előfordulhat, hogy az úgyne­vezett európai integrációs fo­lyamat máris véget ért.

Next

/
Thumbnails
Contents