Somogyi Hírlap, 1992. március (3. évfolyam, 52-77. szám)

1992-03-05 / 55. szám

5 1992. március 5., csütörtök SOMOGYI HÍRLAP — MŰVELŐDÉS Élő honismeret A betyár sírjától a Noszlopy-hagyomány ápolásáig Vatikáni eszmecserék után Új katekizmus készül A nemzeti egyházak feladata — Pápai jóváhagyással A Vatikánban elkészült végre hosszú évek munkájával az új egyetemes hittan tankönyv, a katekizmus, amelyet a világ valamennyi országában alkalmazni kell majd a katolikus hi­toktatásban. Joseph Ratzinger bíboros, a Hittani Kongregá­ció vezetője — hitelvi kérdésekben a pápa jobbkeze — adott róla tájékoztatást a napokban. Gál Imre nevelőtanár a nagybajomi általános isko­lában. Huszonkét értelmi fogyatékos diák délutánjait szervezi. Emellett vezeti a Zselic-menti Legenda Diá­kegyesületet is. A természet szeretetére ne­velte korábban is a fiatalokat. Mivel 1990 őszén megszűntet­ték az úttörőcsapatot az isko­lában, Gál Imre új közösségi formát keresett diákjai szá­mára. Tavaly márciusban ke­resték fel Nagy Pál betyár sír­ját a Dennai erdőben, s ekkor alapították meg a Legenda Diákegyesületet. Az egyesület fővédnöke Tibol László, Ifjú­sági díjas tanár, az iskola igazgatója. Létszámuk nőtt. Jelenleg 71 általános iskolás, 12 középiskolás tanuló, vala­mint 14 szülő tagja a közös­ségnek. Időközben az egyesü­let területi központként műkö­dik. Gyakran gyűlnek össze a közösség tagjai. Vezetőjük amolyan naív honismeretnek tartja tevékenységüket. A gye­rekek a tananyagot egészítik ki helyi ismeretekkel. Ásatá­sokat, természetvédelmi terü­leteket látogatnak meg, s nemcsak a megyét, az orszá­got is járják. Most Újvárfalvára készülnek, hogy Noszlopy „Semmi sem ösztönzi job­ban az ihletet, mint a szükség: az, hogy a kottamásoló ott ül, munkájára várva, s az, hogy az aggódó színigazgató sür­geti önt, haját csomókba tépve ki. Az én időmben a harmin­céves színigazgatók mind ko­paszok voltak.” Most, a Mózes hazai opera­bemutatója alkalmából idézték fe. Rossini sorait a kopasz színigazgatókról. Nem tudom biztosan, de emlékeim szerint, azt hiszem, manapság nin­csenek kopasz színigazgatók. Mi több: hovatovább nincse­nek is színigazgatók. Mikor ezeket a sorokat írom, Ma­gyarország húsz valahány színházából hatnak éppen nincs igazgatója. Jelentkező még csak akad, önjelöltekből soha sehol nem volt hiány, de valahogy nem mindig az iga­ziak, az elhivatottak, a hajté­pésre is vállalkozók nyüzsög­nek a vállalkozók között. Aztán ha mégis mutatkozik egy bátor, alkalmas jelölt, ak­kor tüstént jönnek a politikai bonyodalmak. Az igazgatót — teljes joggal — a színházat fenntartó intézmények (rend­szerint a helyi önkormányzat) nevezik ki. Mint tudjuk, ezek a testületek politikailag megosz­tottak, s gyakran a különböző pártoknak különböző jelöltjeik vannak. Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy a színházi szakma is létrehozta a maga érdekvédelmi testületéit (szí­nészkamara, stb.), nekik is van véleményük, arról nem is Gál Imre diákjával... (Fotó: Kovács Tibor) Gáspár édesanyja sírját rend- betegyék. Madárlesre mennek a Boronkába, megnézik a ba- bócsai, a segesdi ásatásokat, betérnek a kaposvári levél­tárba, ellátogatnak a barcsi ősborókásba, a Kupa vár­hegyre és Pécsváradra is. No és minden esztendőben meg­beszélve, hogy ott van maga a társulat. Jó vagy rossz szel­lemével, többnyire ugyancsak megosztott hangulatával, s a választóvonal nem mindig a tehetségesek és tehetségte­lenek között húzódik meg. Vannak, akik azt hiszik, hogy az igazi megoldást az je­lentené, ha meghatározott szakmai körökből verbuválnák az igazgatókat. Ennek ellent­mond, hogy egyaránt voltak, vannak jó színészdirektorok (Várkonyi Zoltán, Bálint And­rás), rendező direktorok a múltban és a jelenben (Ba- barczy Lászlótól Zsámbéki Gáborig), s akadtak jó író igazgatók (mint Schwajda György), mint ahogy az is el­képzelhető: egy színikritikus­ból jó igazgató lesz. Mostanában azt a hajdan­volt modellt is emlegetik so­kan, amikor a direktor „inten­dáns" volt, legalábbis a legna­gyobb nemzeti teátrumokban (Operaház, Nemzeti Színház), és ma is bármily néven, a gazdasághoz és persze a he­lyi társadalom közéletéhez értő, tekintélyes civil lehetne az igazán jó igazgató. Ez is elképzelhető persze, de akkor meg a fő- vagy vezetőrendező lenne a színház első embere, mert a teátrum nem ipari üzem, s nem is hivatal vagy in­tézmény. Hozzá kell tennem, nem is éppen a demokrácia háza. Kell hogy demokratiz­mus legyen a munkajogban, a mindennemű vélemények szabad megfogalmazásában, tisztítják a Mátyás és a Cse­pegő forrás környékét. Mindez csak ízelítő gazdag progra­múkból. A Nemzeti Ifjúsági Alapból 146 ezer forintot nyertek. 28 személynek tudtak sátrat és hálózsákot venni ezen az ösz- szegen, és maradt még a Kossuth emlékév alkalmából rendezett Kossuth túrára is. A monoki szülőház felújítására a de a darabválasztásban, sze­reposztásban nincs demokrá­cia. Éppen annak a vezetőnek — bárhogy is nevezik —, tehát direktornak, intendánsnak, fő­rendezőnek a személyes íz­lése, a színházról, és annak társadalmi hivatásáról kiala­kult véleménye kell, hogy meghatározza, mit játszanak a színházban, s azután már a szereposztás joga nem lehet másé, csak a rendezőé. Egy ilyen, nem tisztán a demokratikus játékszabályok szerint „egyeduralkodó” veze­tőt kiválasztani tehát nagy fe­lelősség. Hétköznapibban fo­galmazva: jól meg kell gon­dolni, kit eresztenek száz, két­száz — vagy mint az Opera esetében több mint ezer — ember fölé, akinek személyes ízléséhez, véleményéhez — még ha vitát enged, tanácso­kat kér is — alkalmazkodni kell. Úgy gondolom tehát, akik döntenek a direktorok kineve­zéséről, azoknak a személyes ízlést, a jelölt véleményét kell vizsgálni, mert valójában en­nek alapján fog működni a színház. S persze ugyanezen okokból nagyon érdemes oda­figyelni a jelölt emberi tulaj­donságaira is. A túlságosan erős, diktatórikus hajlam, amennyi haszonnal járhat a következetes színházveze­tésben, annyira tönkretehet kapcsolatokat, megronthat közösségi hangulatokat, s ez egy olyan emberileg érzékeny területen, mint a szjnház, a társulat munkájának rovására megyéből csak ők, valamint a kaposfői. téesz ajánlott fel pénzt. Gál Imre örömmel vezeti a gyerekeket. A fiúk-lányok jól érzik magukat ebben a közös­ségben, hiszen sokat lehetnek együtt, s barangolhatnak So­mogy és az ország szép tá­jain. Gyalogolni pedig — ahogy Móricz is állítja — jó... L. S. mehet. Mégis azt hiszem, nem ilyen okok miatt húzódoznak a jobb, ígéretesebb jelentkezők, s húzódnak vagy éppen bot­rányba fulladnak a kinevezési ügyek. Sokkal inkább úgy tet­szik, hogy még mindig nagyon átpolitizáltak az ügyek. Pedig ebben a mai, új helyzetben a művek, a produkciók már nem hatnak az esetleges aktuálpo- litikai felhangokkal. Nincsenek — talán a kabarét kivéve — a mának szóló izgalmas áthal­lások. Illetve csak annyira vannak, amennyire egy-egy klasszikus értékű mű képes minden korhoz aktuálisan szólni. Úgy is mondhatnám: marad a puszta mű, s persze a megvalósult előadás, az író, a rendező és a színészek munkájának csak önmagában mérhető értéke. Marad a mű és előadás szelleme üzenete — ha van neki ilyen —, és szórakoztató ereje. Ennek tudatában lehet erre érdemes színházvezetőt vá­lasztani. Az sem árt, ha a be­mutató idején a haját tépi a di­rektor, mert a megszülető elő­adást minden részletében magáénak érzi akkor is, ha művészileg semmi köze sincs hozzá. A kopaszság persze semmire sem igazolás, de azt hiszem, hideg, kívülálló, mér­nök vagy menedzser igazga­tókra (a szónak magatartás­beli értelmében) nincs szük­sége a magyar színházi élet­nek. Akárhonnan választják is a vezetőket. Bernáth László A szöveget még húsvét előtt megkapja II. János Pál pápa, s ha ő is jóváhagyta és aláírta, akkor végleges lesz. Előrelát­hatóan idén ősszel. A nemzeti egyházak feladata lesz azután mindent átültetni a hazai nyelvre az eredetiből, amely olasz, francia, angol, portugál, spanyol és német lesz. Állítólag később lefordítják latinra is, s ez számít majd hi­vatalosnak. A megírás nyelve azonban a francia. Több hittu­dós és oktató dolgozott rajta a Vatikánban, nemzetközi rész­vétellel Ratzinger irányításá­val. Az új tankönyv négyszáz oldalas. A modern társadalom igényei Célja a püspöki szinódus 1985-ben hozott határozata értelmében: a modern társa­dalom igényeihez alkalmazni a katolikus hit és erkölcstant. Csakhogy melyek ezek az igények? Nyilván egészen mások Európában, mint Afri­kában vagy Latin-Ameriká- ban. Nem jobb-e, ha a nem­zeti egyházak gondozzák sa­ját igényeiknek megfelelően a hitoktatást országukban? Er­ről kezdettől vita folyt a vati­káni falak mögött, s a vita máig sem ült el teljesen. Ratzinger szerint az egye­temes katekizmust afféle iránymutatónak szánják, azoknak, akik az egyes or­szágokban az anyanyelvi hit­tankönyveket készítik, és nem közvetlenül az iskolákban tör­ténő használatra. „A hittétele­ket egységesen kell ugyanis értelmezni” — szögezte le. Ke­let-Európábán mindez isme­rős és teljesen érthető... Ma a világon forgalomban levő hittankönyvek nagyon is eltérő módszereket és nyelve­zetet használnak. A római egyházközpont szerint ez bi­zonyos ponton túl helytelen. A hit egységes, nem értelmez­hető különbözőképpen, és egységes nyelvezettel kell azt tolmácsolni is. A munka ennek érdekében körültekintő és va­lóban kollektív volt. „Ne csald el az adót!” Az első változatot megküld­ték a nemzeti egyházaknak, amelyek észrevételeket tettek, összesen 24 ezret — mondta el Ratzinger. A nemzetközi szerkesztő bizottság ezeket egyenként mérlegelte, és amit elfogadhatónak tartott, azt be­építette a most elfogadott szövegbe.' „Egyik fő módszer a rövid, tömör meghatározások, for­mulák alkalmazása — mondta el a bíboros. — Jól megje­gyezhető, egyszerű formák­ban rögzíteni a hit legfőbb té­teleit.” A tankönyv három részre tagolódik: a hittan, a li­turgia és az erkölcstan kifejté­sére. Ez utóbbi adta a legtöbb gondot és munkát a szerkesz­tőknek. Ám sok az újdonság az első, hittani részben is. A Tízparancsolat kifejtése és magyarázata például kitér a negyedik parancsnál — „Tisz­teld apádat és anyádat...” — a család mai problematikájára, az ezzel kapcsolatos taní­tásra. Az ötödiknél — „Ne ölj” — a háború kérdésére. A he­tediknél — „Ne lopj” — az Egyház egész szociális taní­tására, méghozzá a legújabb pápai enciklika, a Centesimus Annus tükrében. A hetedik parancsolatnál a hitoktató az új könyv nyomán kitérhet például arra, hogy lo­pás az is, ha valaki nem fizeti be az adóját, fedezetlen hamis csekket ad ki, netán számlák­kal manipulálva tesz szert idegen javakra. A parancsolat széles és helyes értelmezé­sébe az új katekizmus szerint beletartozik az is: „Ne csald el az adót”, „Ne hamisíts szám­lát”, „Ne vegyél át vagy köve­telj kenőpénzt”. — „A szerződéseket szigo­rúan be kell tartani” — tanítja az Egyház a polgári magatar­tás legfőbb szabályát. A teremtés épségéért Egyebekben is igen kor­szerű eligazításra törekszik az új hittankönyv. Elítéli a sze­rencsejátékokat, minden olyan kereskedelmet, amely megalázza a személyiséget (például a leánykereskedel­met vagy a kábítószerterjesz­tést). De elítéli azokat a válla­latokat is, amelyek szennyezik a környezetet, „Nem óvják kel­lően a teremtés épségét” — úgymond. S azokat is, ame­lyek: „Nem fizetnek méltányos bért dolgozóiknak”. — A nagy újdonság — mu­tatott rá Alessandro Maggio- lini, comói püspök, a szer­kesztő bizottság olasz tagja — pontosan ez, az Egyház szo­ciális tanításának kifejtése a katekizmusban. XIII. Leo pá­pától és a Rerum Novarum kezdetű enciklikától máig ez egységes ívet alkot és II. Já­nos Pál legutóbbi enciklikájá- val vált teljessé. Végül figyelemre méltó megállapítása az új katekiz­musnak, hogy „a zsidók kol­lektiven nem felelősök Jézus Krisztus haláláért”. Magyar Péter Kodály életútjáról országos gyermekvetélkedő Kodály Zoltán születésének 110. évfordulója alkalmából 10- 15 éves gyerekek számára országos vetéledőt indít a kecske­méti Kincskeresők Egyesülete. A játékra csoportok — iskolai osztályok, szakkörök, alkalmi közösségek — jelentkezhetnek. A benevezés határideje: 1992. március 25. Jelentkezni lehet a Kincskeresők Egyesülete címén. (6000. Kecskemét, Pf. 127). Felvilágosítás a 76/21-511-es telefonszámon kérhető. Idők, modellek, választások Miért nem kopaszok a színigazgatók?

Next

/
Thumbnails
Contents