Somogyi Hírlap, 1992. március (3. évfolyam, 52-77. szám)
1992-03-05 / 55. szám
6 SOMOGYI HÍRLAP — GYERMEKEKNEK 1992. március 5., csütörtök Márciusi napfényben az udvaron (Gyertyás László felvétele) Szarka Zoltán Judit, Zoli meg a cica Nyáú! Mául Jaj, ki nyávog? Egy kis cica. Van is rá ok: Elkergette a gazdája - Judit, Zoli leltek rája. Be is hozzák, melengetik, Jaj, ők ezt el nem engedik! Olyan nagyon tetszik nekik: Fésülgetik, dédelgetik. No, a cicus ott is marad, Általános tetszést arat, - Zoli, Judit úgy szereti, Egeret is keres neki. Tányérjukon libamáj van, Otthagyják azt ők vidáman Judit, Zoli dehogy enne, Míg cicusnak nincs pecsenye. Várj ránk szépen! - mondja Judit. Elmegyünk most egerészni! Légycsapóval a polc megett, Le is ütnek egy egeret. Hozzák büszkén, de a cica, Bajszot töröl: nem kell biz' a! Ő már libamájat evett! Judit, Zoli, ha megfogta, Egye is meg az egeret! Az óra története Az időmérés alapja a csillagos ég látszólagos mozgása, a nap- és a holdjárás. A napdelelés észlelésére a napórát használták, amelyet ősidőktől fogva ismertek. Az ókori görögök a napórák segítségével már kisebb időközöket is mértek. A napórákat a babiloniaknál a vízóra váltotta fel. A kínaiak, később a görögök és a rómaiak a homokórát is ismerték; ez főleg a középkorban jutott nagy szerephez. Sokan II. Szilveszter pápának tulajdonítják a kerekes óra felfedezését. Az órakészítést óriási léptekkel vitte előre a fizika nagy alakja, Galileo Galilei, aki időmérésre sárgaréz ingát használt és azt ajánlotta, hogy a lengéseket fogaskerék segítségével számlálják. Ebből a kezdetleges szerkezetből szerkesztette meg az igazi ingaórát a holland Huyghens. Az ingaórán kívül ő szerke- szette az első kronométert is, amelyet a 16. században Peter Helle fejlesztett — úgy, hogy zsebórát készíthetett. A zsebórák mint ékszerek is elterjedtek, és az óra a 17. században az iparművészeti remeklés célja lett. A magyarországi óratörténetről annyit tudunk, hogy az első toronyóra 1516-ban Lőcsén jelent meg. A képünkön látható óra nem a régisége miatt lett múzeumi tárgy, hiszen csak 1926-ban készült. A Misztériumóra nevet viselő szerkezet kvarccal, ónixszal, korallal és gyémántokkal van kirakva. Közmondás Ha az ábra szótagjait helyes sorrendben olvassátok össze, egy közmondást kaptok eredményül. Csupán azt kell kitalálni, hogy az összeolvasáskor mindig hány sziromlevelet kell kihagyni. Ha jól oldottátok meg a feladatot, megtudhatjátok, hogy szól ez a közmondás. Az álmát titkoló fiú Szép munka került ki a kaposvári Megyei-Városi Könyvtár nyomdájából. Kellner Bernát nyugalmazott könyvtárigazgató nyolc népmesét ad közre Az álmát titkoló fiú című könyvben. A Somogybán gyűjtött anyag több évtizede íróasztalfiókban lapult, ám most átírva, feldolgozva ezer példányban megjelent, a gyerekek örömére. A szerző — aki több mint húsz évig tanító volt — azt vallja: amit láttatni tud a tiszta, egyszerű beszéddel, azt megértik a gyerekek. Ennek igazolására fogott hozzá a könyvhöz, és azzal a nem titkolt szándékkal, hogy annak a kisgyereknek is kedvet csináljon az olvasáshoz, akinek fárad a szeme. Jól olvasható, szépen tagolt mesék csokrát nyújtja át a 83 esztendős Kellner Bernát, aki most egy ifjúsági regénye megjelentetésén töri a fejét, s már régóta kiadóra vár egy novellás- kötet is. Ez Krúdy Balatonról szóló elbeszéléseit, valamint a Balaton partján írott műveit tartalmazza. Az álmát titkoló fiú című mesekönyvet vala- mennyiőtöknek ajánljuk. Az ízes történetekhez a kaposvári születésű, Budapesten élő Győrfi András grafikusművész szebbnél szebb rajzaival csinál még nagyobb kedvet. (íme, a nyolc népmeséből egy!) (Lörincz) Az ördög ajándéka Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy szorgalmas juhász, aki a birkák után járva mindig kötögetett, mert sajnálta úgy elverni az időt, hogy semmit se tegyen. Egy napon éppen zacskót kötött, mikor elébe toppant egy öreg, sánta ördög és megkérdezte: — Mit kötsz te birkás? — Olyan zacskót kötök, amelybe belekötök minden ördögöt, ahány csak van a világon. — Jó, jó, csak engem bele ne köss! — riadt meg az ördög. — Megadok mindent, amit kívánsz. Hozz egy tarisznyát, megtöltöm arannyal, ezüsttel! — Nem kell nekem sem az aranyad, sem az ezüstöd, van nekem elég pénzem. — Hát mit kívánsz? — kérdezte ijedten a sánta ördög. — Adjál nekem egy olyan sípot, amelynek hangjára táncra perdül, aki hallja. A megrémült ördög adott neki olyan sípot, amilyet kért. Mihelyt az ördög eltűnt, a juhász belefújt új sípjába. Kipróbálta, hogy csakugyan igazat szólt-e az ördög. A birkák ahogy meghallották a sípszót, mindjárt táncra perdültek. Nem sokkal később arra járt egy rongyszedő. Ő is, amint meghallotta a sípszót, táncba indult. A juhász beletáncoltatta a tüskés bozótosba, úgy, hogy még a ruháját is leszedte róla. Könyörgött a rongyszedő, hogy ne táncoltassa, inkább nekiadja a bugyrát. De a juhász annál inkább fújta. Mikor megszabadult a táncból a rongyszedő, panaszt tett az uraságnál. Az uraság kiment elébb a rétre, hogy meggyőződjék, igaz-e a rongyszedő panasza. Már messziről látta, hogy a juhász valóban táncoltatja a birkáit. Mikor pedig kiszállt a hinRovatszerkesztő: Vörös Márta OVODASSAROK Kati nem akar megjavulni — Óvó néni! De régen láttalak! — csimpaszkodott a kezembe egyik nap egy pár éve iskolába járó volt óvodásom. — Mi újság? Hogy megy a tanulás? — kérdeztem. — Hát még nem javultam meg. De nem is akarok! — jelentette ki határozottan. — Mert tudod, te mindig azt mondtad: Kati, Kati, te sohasem fogsz megjavulni! Emlékszel, mikor levágtam a Zoli haját barkácsolás közben? — Hát lehet azt elfelejteni? Kicsit haragudtam is. — De Zoli anyukája nem haragudott; emlékszem, hogy a hasát fogva nevetett! Arra is emlékszem, amikor nem szerettem a kakaót és te kérted, hogy igyam meg, szándékosan az Andrea ölébe öntöttem. — Bizony, te csináltál ilyeneket. — Ez mind semmi óvó néni! Az volt az igazi az iskolában, amikor a tanító nénit bezártam az osztályba! No, ezt nem szándékosan tettem, csak nem vettem észre, hogy a teremben tesz-vesz, és bezártam az ajtót. — Haragudott rád? Elismerted, hogy te tetted? — Persze, hogy beismertem, de én jót akartam: ne legyen nyitva a tanterem. Huncut szemei közben csillogtak, és nyomban egy újabb történetbe kezdett. — Képzeld óvó néni! A tanító nénit akkor borítottam ki még nagyon, amikor az elsőben tornaórára készültünk. A tanítónéni mondta, hogy gyorsan vetkőzzünk és irány a tornaterem. Én meg megkérdeztem, hogy mindent levegyünk? Hát persze — válaszolta ő. Hát akkor Zoli vetkőzz! — mondtam Zolinak, tudod, akinek levágtam a haját. Ő meg levetkőzött anyaszült meztelenre. A tanító néninek égnek állt a haja. — Mi történt azután? — Zoli elmondta, hogy úgy gondolta, hogy ma csak vetkőzni kell. A tanító néni meg azt válaszolta: jobb lett volna, ha mi ketten még egy évig az óvodában maradunk, komolyodni. Pedig én már elég komoly vagyok! Elég jól tanulok, és ha én nem mókázok, nem nevet az osztály. Végülis a tréfát mindenki szereti. Nem? Kati elköszönt, lobogott utána szép szőke haja. Én meg elgondolkodtam. Nem akar megjavulni, mert nem is rossz, — csak éppen mindig történik körülötte és vele valami. Báli Györgyné tájából, azonnyomban rá kellett kezdenie a táncra. A juhász jól megtáncoltatta az uraságot is. Az uraság nagyon megharagudott a juhászra, föl akarta akasztatni. Be is vitette a siralomházba. Onnan vitték a bitófa alá. A sípot már előbb elvették tőle és átadták a feleségének. Az elszomorodott juhászt odaállították az akasztófa alá, mikor egy dűlőúton a távoli mezőben megpillantotta a feleségét. Akkor az urasághoz fordult és arra kérte, hogy teljesítse utolsó kívánságát. — Mi lenne az? — kérdezték tőle. — Ott jön a feleségem, engedjenek hozzá, hadd szólhassak vele utoljára. Kívánságát teljesítették. Odament a feleségéhez és megölelte. Az uraság és pribékjei nem is vették észre, amikor a juhász átvette feleségétől a sípot. Visz- szatérve belefújt a sípba. Táncra perdült mindenki, még a hóhér is. Táncoltatta őket késő éjszakáig, míg csak ösz- sze nem estek. Akkor kézen fogta a feleségét, és elindultak világgá. Még ma is mennek, ha meg nem álltak. Mozognak az állatok > í '!' ) í ;• < 7. v y \ / s/ v / s _ .. .yt. • —' - . *y’ vr X’ n •y y p 0 o 1 / \ / ü i * i : y ...... K ísérd útjukra a kis állatokat, kösd össze a pontokat. A vonalon átmehetsz többször is. De közben figyelj! És nevezd meg azt az állatot, amelyik nem úgy változtatja a helyét, mint a másik négy társa.
