Somogyi Hírlap, 1992. február (3. évfolyam, 27-51. szám)
1992-02-01 / 27. szám
1992. február 1., szombat SOMOGYI HÍRLAP — FIATALOK OLDALA 7 TISZTA SZOBA A bátor úszóavagy mit mondtak a „fülek” Dóriékról és mit mond Dóri Szandiról Kezdem azzal, mit nem jelent a címbe foglalt két szó: nem jelenti a paraszti kultúra egyik fogalmát (lásd jelesül a buzsáki falumúzeumot), és hasonlóképpen nem jelent bejárónő által kisuvikszolt lakrészt. Ám egy Cream-nóta a lehető legtökéletesebben magyarázza értelmét. A dal címe: Fair room. E nevet (nem kacag) választotta egy kaposvári hard-rock banda is, melynek egyik tagjával a minap elegyedtem szóba (az előre megbeszélt időpontban). Elöljáróban: érintettünk néhány időszerű problémát, amivel a ma hangszerekböl-hango- kat-kicsiholó-i küszködnek. A Fair Room oszlopos tagja (ahogy ezt mondani szokás), Dóri Péter — akivel az előre megbeszélt időpontban ültünk le, hogy megdünnyögjük a megdünnyögendöt. (Ford.: dumcsL) Péter a Táncsics gimnáziumban érett meg, amit egy mechanikaiműsze- rész-tanfolyam, majd kemény nyolc hónap meló követett. Ami nem igazán érdekelte. Hát némileg rontott az amúgy is elkeserítő munkás-munkanélküli arányon, miközben a kultúra bástyáján tevékenykedett: újságot hordott ki és elárulta a könyveket. A gitár nyolcadik osztályos korában szegődött mellé, azóta elválaszthatatlan haverok. A Led Zeppelin és a Cream hangzásvilágával a fülében a Hemendex, az Inverzió és a Démon zenekarokban élte ki szenvedélyét: a zenélést. És jött a Fair Room. — Hogy milyen muzsikát játszunk? — kérdez vissza Péter, majd rövid szünet után találja meg a stílust. — Talán a blues és hard-rock címkés skatulyába passzolunk. Többnyire általunk szerzett számokat nyomunk, a szövegeket Balogh János barátunk írja, De elvétve előfordulnak Gream-feldogozások is koncertjeinken, és van, amikor öinsberg-verseket zenésítünk meg. A felállás: Koltaí Tamás (dob), Schenk Tamás (bass, ének), valamint vendégként Gömbös G. Gyula és Torma Zoltán gitárosok. Jómagam szintén gitáron játszom. — Mik a kilátásai manapság egy amatőr csapatnak? — Ez nehéz ügy. Legfőképpen (ekkor már tudtam mit mond majd) anyagi gondjaink vannak. Próbahelyet havi öt rongyért bérelünk a lőtéren, a motyónk fejlesztése is tömérdek lóvé. — Bevétel? Működési engedélyünk nincs, csak szerződés alapján kaphatunk tiszteletdíjat, ami az útiköltség és esetleg koponyánként egy ezres. Jártunk már Bonyhádon, Tabon, Pécsett és Baján. — Visszajelzés? — A bonyhádi rocktaláko- zón a „fülek” azt mondták, jó, amit csinálunk. Ami pedig egy hetilapban megjelent kritikánkat illeti, arról nem mi tehetünk, hogy a Csonka Pisti eldőlt egy létrával. Nem volt „halál a májra’1- akció. Csupán egy dzsesszkocsma. — Azért volt piálás a színpadon, nem? — Egy ici-pici... — Merre tart most a Fair Room? — Jelenleg azon vagyunk, hogy egy igényes demót készítsünk, amivel meg lehet jelenni bárhol. Ez haveri alapon kerül majd tizenöt rongyba. — A hazai könnyűzenei paletta nem azt mutatja, hogy éveken belül habostorta lesz a rockzenészek élete. Hogy látod ezt? — Ez valóban így van. Csak egy oldalt nyomnak. — Mi a véleményed Szandiról? — Ha bejön a pénze, miért ne csinálja? (b— t—) Banda Zoltán rejtvényrovata A Kapossystem Számítástechnikai, Irodatechnikai Szolgáltató Kft ajándékával Január 18-i rejtvényünk helyes megfejtése: 1. Dolly, 2. Lulu, 3. Richie, 4. Csoki. A Kapossystem ajándékkazettáját Gelencsér Ágnes kadarkúti olvasónk nyerte. Gratulálunkl FILMZENÉK Zenei feladványaink gyakorta kapcsolódnak filmekhez. A totókérdésekben ezúttal népszerű filmzenék szerzőit, előadóit gyűjtöttük Össze. Jó válaszok esetén az Összeolvasott betűkből egy híres vl- deóklip címét kapjátok, ezt küldjétek be. A fotón ebből a klipből láthattok egy jellegzetes jelenetet. 1. Ki szerezte a Volt egyszer egy vadnyugat című film zenéjét? A/ Vladimir Cosma T/ Ennio Morricone P/ Nino Rota 2. Kinek a slágere a She's Like the Wind (Olyan, mint a szél) a Dirty Dancing című filmből? H/ Patrick Swayze E/ David Hasselhoff T/ Eddy Murphy 3. Melyik népszerű énekes játszotta a Nyári vakáció főszerepét? 0/ Sting K/ David Bowie R/ Cliff Richard 4. Melyik együttes slágere a Visszatérés a kék lagúnába című film lírai betétdala? I/ Surface M/ Simple Minds D/ Starship 5. Ki énekelte a Reality (Valóság) című Házibuli-slágert? \J Richard Sanderson I/ Michael York H/ Richard Marx 6. Melyik együttes felvétele az egyik James Bond-film (A Wiew to a Kill) címadó slágere? U / Chicago L/ Duran Duran C / Foreigner 7. Melyik hazai rockzenész szerezte A hercegnő és a kohold című rajzfilm zenéjét? 2/ Presser Gábor S/ Benkő László E/ Lerch István 9. Ki írt kísérőzenét a Twin Peaks című tévéfilmsorozathoz? N/ Mark Knopfler R/ Angelo Badalamenti E/ Jean Michel Jarre Megfejtéseket február 11-ig fogadunk el, eredményt 15-ón hirdetünk. Pletykák A testemet is a müveim közé sorolom. S minden okom megvan rá, hogy büszke legyek rá. — Cher * * * Én is éppoly gyakran káromkodom, mint Madonna. Csak nem éppen a nyilvánosság előtt. — Kylie Minogue * * * Nem tudom mit esznek rajtam az emberek. Olyan az arcom, mint egy kacsáé. — Michelle Pfeiffer * * * A feleségem 21 éves és úgy viselkedik, mint egy 35 éves. Én 46 vagyok, s úgy viselkedem, mint egy 14 éves. Tehát jól összeillünk. — Rod Stewart * * * Remek érzés valakit egy preparált falra kenni. Mert azt gondolhatod: istenem, milyen erős ember vagyok. — Arnold Schwarzenegger * * * Mielőtt újra egy tv-sorozathoz leszerződnék, előtte inkább egy lyukat fúrnék a föld közepébe. A nyelvemmel. — Johnny Depp * * * Ha felvonom a szemöldököm, akkor a kritikusok szerint Jack Nicholsont utánozom. Ml a fenét csináljak? Borotváljam le a szemöldökömet? — Christian Slater * * * 17 éves koromig nemhogy nem volt dolgom fiúkkal, de még meztelenül se láttam egyet sem. — Madonna magasugro s yy Riportalanyom, egy kaposvári úszó, természetesen vízben van, amíg várok rá. Távol álljon tőlem, hogy ezzel a túlbuzgóságát próbáljam bemutatni. Egyszerűen csak fürdik. Otthon, a kádban. Pár perc múlva nyílik a fürdőszobaajtó, és int,hogy kezdhetjük. — Először is egy rövid bemutatkozást kérnék! — Hegedűs József vagyok, Pécsen születtem, tíz éve Kaposváron élek. A Táncsics Mihály Gimnáziumba járok, és a „KASr'-ban úszom. — Mikor kezdődött a pályafutásod? — Igen korán kedveltem meg ezt a sportot. Ugyanis már születésem után rögtön, a templomi keresztelőkor a víz hatására állítólag gyakorlott hátúszómozgást végeztem. De félretéve a tréfát, Pécsen sajátítottam el az úszás alapjait, 6-7 éves koromban, majd Kaposváron lettem igazolt versenyző. Azóta egy-két kisebb megszakítástól eltekintve folyamatosan űzöm ezt a sportot. — Hogy telik egy úszó hétköznapja? — Igen mozgalmas nap az enyém, rengeteg energiát igényel. Öt órakor kelek, háromnegyed hatkor edzés, majd rohanás nyolcra a suliba. Kettőkor a menzán vagyok, ezután négyig van egy kis szabadidőm, ezt „gyakorlatilag” tanulással töltöm. Négytől fél nyolcig ismét tréning, és fél kilenc körüli hazatérés után pedig beborulok az ágyba. Sajnos, tanulmányi átlagom nem a legfényesebb, de még így is csak igen ritkán jut idő mozira, színházra, tévére. — Mennyi érmet szereztél eddig? — Körülbelül öt kilót. Sajnos, a 10-15 dekás érmek egyenként nem sokat nyomnak a latba, de azért mindegyiknek örülök. Emellett rengeteg ajándékot gyűjtöttem össze, plaketteket, kristályvázát, magnót és dísztárgyakat. Első aranyérmemet 1984-ben szereztem, a diákolimpián. — Igazán nem kell szégyenkezned... Levezeti-e az iskola idegi fáradalmait egy kiadós tréning? — Nem mondható egyértelműen szellemi kikapcsolódásnak az edzés, hiszen nem lehet csak úgy „ész nélkül” úszni. így tehát, mint már említem, tanulmányi eredmé- i yem nem a legjobb. Ennek ellenére edzésre nagyon szívesen járok, hiszen nagyon jól együtt van a csapat, jó a hangulat, és remek edzőm van, Kecskés Andrea, akinek .mm A nagyon sokat köszönhetek. — Mennyiben érint téged a sportolók íratlan törvénye: se nő, se ivás, se dohányzás? — Antialkoholista vagyok, s egyben a dohányzás nagy ellensége, baráti körömet is hasonló elvekre próbálom vezérelni. Kevés szabadidőmet viszont a barátnőmmel töltöm. Úgy gondolom, ez nem akadály a kettős munkámban. — A legkedvesebb emlék egy versenyről... — Hűha, nem is tudom, van-e ilyen, hisz mindig éri az embert valami kellemes meglepetés. Talán a legemlékezetesebb számomra egy tavaly- előtti (vidéki) országos bajnokság. A margitszigeti Hajós Alfréd uszodában voltunk, egy csodálatos ugrótorony „társaságában”. Persze, nekem is ki kellett próbálnom. Felmentem öt méterre, de majdnem leszédültem. Ennek ellenére valami fantasztikus vágy fogott el, hogy menjek följebb. Tíz méter... Erősen dobogott a szívem. Lemenni már nem mertem, az nagy leégés lett volna. Ekkor már emberek tömege vette körül a medencét. Egy kiáltást hallottam: „Ugorj, vagy megverlek száz melleni” Begorombultam és a következő pillanatban már ugrottam. Amikor feljöttem, mindenki a hasát fogta a nevetéstől. Állítólag úgy verdestem a kezemmel mint egy kolibri. — Köszönöm az interjút. — Én köszönöm, és remélem, hogy ezáltal is népszerűsíteni fogom a kaposvári úszósportot. Kiss Ernő Rovatszerkesztő: Tamási Rita Párizs messze van Kaposvártól Siet az utcán. Hosszú haja szemébe lóg, ám nem takarja filigrán fülbevalóját. Maga készítette, s — mégha ékszerké- szítésből él is — ritkán váltogatja. Ragaszkodik a megszokotthoz. Munkáit barátainak ajándékozza és egy-egy míves darabot elad, hogy ki tudja fizetni az albérletet, vagy fel tudjon Pestre utazni. — Ml van veled, mit csinálsz? — kérdezem, s már az úttest túloldaláról jön a válasz. — Még egy-két hétig tanítok, tudod óraadó vagyok két iskolában is, de a félév után nem kellek sehová — mondja és siet az órára. Nem kellek sehovál — cseng sokáig fülemben a válasz, egy fiatal, tehetséges lány nem kell sehová... Igaz, már két éve sem kellett, kirúgták... Akkor fogott hozzá az ékszerkészítéshez. Keze nyomán csodák születtek; rézből, gyöngyből és féldrágakövekből. Kiállításait sokan megnézték, és nem szabadulhattak a látványtól. Vettek néhány darabot az ékszerekből, amelyek azóta is kedvenceik. Óvónők, tanítónők dolgoznak módszertani kiadványából. Az egyszerűbb, ovisok és kisiskolások által is elkészíthető ékszerekről ír, és még azt is megjelöli, hol szerezhetők be az alapanyagok. Nem kellek sehovál — kísértenek tovább az igaz, mosolyogva kimondott, de egy embersorsot tükröző szavak. Itt, Kaposváron nem kell sehová — pontosíthatnék, hiszen megtudom: éppen most készíti elő párizsi kiállítási anyagát. Oda kell. A franciák fogadják és ünnepük. Talán ott több embernek átadhatja majd az ékszerkészítós titkait. S talán még az iskolák is adnak neki kenyérre valót. Igaz, Párizs messze van Kaposvártól. Lőríncz Sándor