Somogyi Hírlap, 1992. február (3. évfolyam, 27-51. szám)
1992-02-01 / 27. szám
6 SOMOGYI HÍRLAP — KÖZELKÉPEK 1992. február 1., szombat Egy este az elnökkel A hét közepén Marcali vendége volt Göncz Árpád, a Magyar Köztársaság elnöke. Noha az elhúzódott Zala megyei program miatt késve érkezett, a marcaliak nem tágítottak a városháza elől. Nagy taps fogadta a gépkocsiból kiszálló elnököt, Göncz Árpád úgy üdvözölte vendéglátóit, mintha már régóta ismerné őket. A város vezetőivel folytatott rövid megbeszélés után ismét az utcán volt. Úgy döntött ugyanis, hogy gyalog teszi meg az utat a város parkjába, ahoi Széchenyi István mellszobrára kívánt koszorút helyezni. Azt mondják: ezt úgy tartotta számon, hogy tartozik vele a városnak. A szoborava- tóra a váratlanul rátört influenza miatt nem tudott eljönni tavaly, ám a kényszerű mulasztást mindenképpen pótolni akarta. Hajadonfővel, lendületes léptekkel haladt a verőfényesnek egyáltalán nem nevezhető — imitt-amott kátyúktól sem mentes — marcali utcán, kíváncsi gyerekek csoportjától kísérve. A szembe jövő idősebb házaspár férfi tagja egy pillanatra úgy tett, mintha nem hinne a szemének, aztán az elhaladó elnök után fordulva azt mondta feleségének: — Te, ez az Árpád... — Milyen Árpád? — kérdezte az asszony. — Hát a Göncz Árpád... A köztársaság elnöke... Mire az asszony jól megnézegette volna az elnök alakját elnyelte a sötét. Néhány perc múlva már bátran gázolt át a park csapadéktól kissé süppedős talaján és elhelyezte a koszorút. A kórház volt a következő állomás. A kissé megilletődött kórháziak az elnök közvetlensége, az egészségügy iránt tanúsított őszinte érdeklődése láttán hamar feloldódtak. Minden érdekelte. Sokáig időzött egy rendkívül korszerű vérelemző műszernél, ám a munkába érkező két ápolónő sem kerülte el figyelmét: — Milyen munka vár önökre az éjszaka? — kérdezte tőlük. — A legszebb — mondták. — Ugyanis a szülészeten dolgozunk, és ma éjjel valószínű új élettel gyarapszik az osztály. A városba érkezésekor Göncz Árpád kissé fáradt ember benyomását keltette. Nem titkolta: ehhez az út fáradalmain kívül az országos gondok is hozzájárultak. Nem véletlen, hogy már az első rövid megbeszélésen mindenekelőtt a mezőgazdaság egyáltalán nem zökkenő nélküli átalakulása érdekelte. Úgy látszik azonban, hogy egy vidéki kórház igen korszerű új szárnya örömet szerzett neki. Derűsen, felszabadultan köszönt el dr. Rádler Antal igazgatótól és lelkes csapatától. A gondoktól azonban jóformán csak percekre tudott szabadulni, hiszen visszaérkezve — a városházán — várta képviselő-testület. Dr. Sütő László polgármester már a bevezető után rázúdította a város gondjait, bajait, amelyeket mostanában elsősorban az egyre növekvő munkanélküliség és a szűkre szabott fejkvóta okoz. — Fejkvóta? Félelmetes szó — vetette közbe Göncz Árpád. Azért a polgármester szavaiból arról is értesülhetett, hogy a város mégis működőképes, és már két olyan üzeme is van, amelyikben túlsúlyba került a külföldi tőke, és mintegy hatszáz embernek ad kenyeret. No persze ez az 1800 — főként környékbeliekből álló — munkanélkülinek még nem jelent megoldást. Ezért továbbra is erőfeszítéseket tesznek új munkahelyek teremtésére. Az is kiderült: Marcali nem akar a környék mesterségesen felduzzasztott „metropolisa” lenni. Továbbra is igyekszik megmaradni életképes kisvárosnak. A köztársasági elnököt egyébként meglepte Marcali fejlődése. Fiatal korában járt itt utoljára, akkor hosszabb időt töltött a közeli Balatonbe- rényben. Ez a látogatás egészen más. — Elnök úr! Tessék elhinni, látogatása nyomán szinte átalakult a város! — mondta az egyik buzgó képviselőnő. — Ugyan! — felelte Göncz Árpád — ettől holnap még ugyanannyiba kerül a tej... Á beszélgetés közben a város, az ország gondjai rendre előkerültek anélkül, hogy valaki is arra készült volna; hogy kemény és kényes kérdéseket tesz fel az államfőnek, netán benyújtja a számlát. A képviselők: Benczik Vince, Berkes Jánosné, Jandrics Róbert, Kardos Lajos, Tóth Jenő és dr. Vörös Katalin inkább csak az elnök életéről, munkájáról érdeklődtek és legfeljebb érzékeltették a gondokat. Az elnök viszont — családias légkört teremtve — mindannyiszor maga hozta szóba hosszú percekig tartó válaszaiban a problémákat, szinte ráérezve: mi fogalkoztatja mostanában az embereket. Azért a képviselők legtöbbjének szavaiban ott bújkáltak kimondva, kimondatlanul az olyan kérdések: „Mi lesz velünk, elnök úr?”, „Ön mit ajánl a mai nehéz helyzetben?” „Mennyi idő kell, amíg talpra állunk?” Az utóbbira igen röviden válaszolt: nem tudja. Ugyanis — mint később kifejtette — a „gazdasági Mohács” után, amelyet a szovjet piacok ellehetetlenülése okozott, nem könnyű kikecmeregni a gödörből. Ám, ha valami újabb katasztrófa nem jön közbe, viszonylag rövid időn belül ösz- szeszedhetjük magunkat. Ehhez azonban elengedhetetlen, (Fotó: Csobod Péter) hogy a szélsőségek, a gyűlölködés közepette is megőrizze a nép azt a „bölcs nyugalmat”, amelyet ma is — főként a falusi emberek — tanúsítanak. A terheket lehet ide-oda tologatni, ám akármelyik ujjúnkat harapjuk meg, mindegyik fáj. A legtöbbet azzal tehetjük, ha feltárjuk és kihasználjuk a helyi lehetőségeket, ha a nehéz helyzetben levőket segíti a környezet, a család. Szükséges, hogy az ember váltságos napokban mindenekelőtt önmagával legyen békességben. Ezt ajánlotta annak a két nyugdíjasnak is, akik az egyik képviselő kérdésére: mit üzennek az elnöknek, csak annyit mondtak: pusziljuk. Noha a „szegény ország szegény elnöke” egy fillért sem ígért Marcalinak, azért erről a találkozóról senki sem távozott üres kézzel. Az elnök sem. Azt mondta: elsősorban tanulni jár vidékre. Marcaliban sem csalódott. Szegedi Nándor Most Lellén „sugároz” Kalandos út, sajátos terápia A szekrényben: „Bocskai” Völgyesi Ferenc pihenni, regenerálódni jött a balaton- lellei Giuseppe Hotelbe, amely télen szanatóriumként működik. Magával hozta videóját, kazettáit, amelynek révén megismerkedhetünk a „sugárzó kezű ember” (e szavakkal szokták emlegetni a lapok) sajátos terápiájával, s hallhatjuk a meggyógyított betegek örömkiáltásait. Magával hozta még vadonatúj zsinó- ros „Bocskai" öltönyét, amely 56-os szabadságharcos múltját hivatott szimbolizálni (57-ben fegyveres tiltott határátlépés kísérletért tíz hónapra ítélték), továbbá azokat az újságkivágásokat, fénymásolatokat, amelyek gyógyítóképességéről tesznek tanúbizonyságot. o A filmen egy kisfiút kezel, aki állítólag mankóval érkezett (a mankókat is láthatjuk majd gyógyulás után), s a terápia roppant egyszerű. Völgyesi Ferenc nem tesz mást, csak a kezét tartja a fájó vagy nem működő testrész fölé; néha egy kis masszázst is végez, s a betegnek meg kell gyógyulnia. A kisfiú, úgy tetszik, meg is gyógyult. Kezelés közben — mint minden betegének — elmagyarázza, hogy ő most bioenergiát bocsát ki, ennek következtében elgyöngül ugyan — például bereked —, de hát szerencsére elég energiával bír. A kisfiú nagy puszit ad Feri bácsinak (ez a fizetség, mert egyébként ingyen gyógyít), a mama öleli-csó- kolja gyermekét, s hálálkodik. Ennyi a klip. Több is van ilyen a repertoárban. A 62 éves Völgyesi Ferenc Győrött él, s a sajtó meglehetősen sokat foglalkozott vele. A Kisalföld egyik cikkéből megtudhatjuk, hogy a fél szerkesztőséget meggyógyította. Az egyik kollegina például „enyhe hipnózisban részesült” (mert hipnotizálni is tud, természetesen,) majd „ujjongva tért magához”, végül Völgyesi Ferenc „érintés nélkül rendbehozta a szóban forgó hölgy mindeddig alig-alig hajló mutatóujját. A kollegina azóta is széles mosollyal, ritka látványként mutogatja ismét működő ujjacskáját.” Önzetlenségét egy olvasói levél (ugyancsak a Kisalföldből) a Hála Völgyesiéknek című dicséri. Egy elkeseredett édesanya írta, aki 13 éves sérült gyermekével élvezhette két napig Győrött Völgyesiék vendégszeretetét — „minden honorárium nélkül”. S ami a lényeg: „ottlétünk alatt szemlátomást javult a gyermekem állapota”. Nyilvánvaló a kérdés: mióta hisz a saját gyógyító erejében Völgyesi Ferenc? © — 1957-ben, miután letartóztattak, úgynevezett „megfigyelőbe” kerültem az elmeosztályra. Ott egy dühöngő őrülttel tettek egy szobába, lehet, hogy azzal a céllal, hogy reggelre elpusztítson. Én imádkoztam, hogy legalább tizedannyi energiát adjon az Isten, mint Jézusnak, aki valószínű, szintén bioenergiával gyógyított. Nos, az őrültet sikerült ártalmatlanná tennem... így kezdődött. Egy másik verzió a Nyugati Futárból: „Egy budapesti kórházban dolgoztam, ahol megharapott egy mesterségesen rákossá tett patkány. Amikor a nyakszirtem alatt daganatot éreztem, nem mertem orvoshoz menni, mert úgy gondoltam, hogy a rosszindulatú daganat felnyitása csak előbbre hozza a halál óráját. Megijedtem, és elkezdtem sugarazni önmagamat. Néhány ilyen kezelés után a csomó eltűnt. Egy közelmúltbeli stresszes állapottól ismét kiújult a régi daganat... Mostanában már csak a nyoma látszik.” Életútja rendkívül változatos, sőt kalandosnak mondható. Kispesti munkáscsaládban született, volt rendőr, bokszoló, segédmunkás, kórházi ápoló, műtős, ökölvívóedző, fotóriporter, és évtizedekig Lengyelországban élt. Lengyel felesége halála után tért haza, s Győrben telepedett le. Kislánya a folyók városában végezte el az egészségügyi szakközépiskolát, s most élettársával, egy somogyi származású szállodással Floridában él. Róla egyébként a Pesti Riport közölt terjedelmes, fényképes írást, mégpedig egy szenzációs ufó-élményével kapcsolatban. Az egyébként nagyon csinos kislányt az ufósok magukkal akarták vinni a saját világukba, hogy megmutassák neki, hogyan kell értelmesen, szépen élni. Az ufóból kiszállt férfiak és nők gyönyörűek voltak. Mellesleg az udvarlójával együtt akarták elvinni (aki „kikapcsolt aggyal” vezette a Mercedest a balatonszárszói úton, mert másnap semmire sem emlékezett), de a földön- túliak megállapították róla, hogy már nem elég egészséges egy ilyen kiránduláshoz. (Az udvarló vagy élettárs ugyanis jóval idősebb, mint a lány.) Ezért aztán őt sem vitték el, bár szívesen menl volna. Maradt hát Florida. De ha esetleg ismét jelentkeznek az ufósok — ígérte — természetesen tájékoztatni fogja a Pesti Riport munkatársait. — Észerint nemcsak a papa, henem a lánya is „kiválasztott” — mondom. — Lehetséges, bár ő egye lőre nem gyógyít az én mód szeremmel. Nem is akarom mert ez nagy energiaveszte séggel jár. Es ő esetleg nen tudja visszaszerezni az ener giáját. © A szanatórium vendégeinél előadást tartott a bioenergiá val való gyógyításról, s bárk fordul hozzá, számíthat a se gítőkészségére. Egyébkén vállalkozói engedélye is van E szerint: masszőr, talpmasz szőr és fényképész. Szapudi Andrá:
