Somogyi Hírlap, 1992. február (3. évfolyam, 27-51. szám)
1992-02-22 / 45. szám
1992. február 22., szombat SOMOGYI HÍRLAP — FIATALOK OLDALA 7 Banda Zoltán rejt vény rovata (Gyertyás László felvétele) Nem tartozom a sportolók hatalmas táborába, de elismerésem illeti azokat a versenyzőket, akik győzelmet győzelemre halmoznak. Milyen töretlen akaraterő és kitartás kell ahhoz, hogy valaki a dobogó legmagasabb fokára állA birkózás kis bajnoka jón. Az elért sikereket csakis kemény edzések előzhetik meg. A felkészülést pedig sohasem lehet elég korán kezdeni. Tollvégre kaptam Kole- szár Gábort, a Kaposvári Sportiskola tehetséges birkózó-növendékét, aki súlycsoportjában kiváló eredményeket ért el. — Hogyan jut eszébe egy alacsony, vékony kissrácnak, hogy a birkózást válassza a sportágak közül? —- Az indíttatást az adta, hogy kiskorom óta ,mindig is szerettem birkózni. Édesapám sokat mesélt erről a küzdősportról, sőt versenyekre is magával vitt. Csodáltam a birkózószőnyeg hőseit, és szerettem volna olyan lenni, mint ők. így aztán bekerültem a sportiskolába. — Nem fárasztanak el a gyakori edzések? — Tagadhatatlan, hogy az edzések néha bizony lehangolnak, sőt az utazás is sok időt igénybe vesz. A tréninge- zés azért nagyon fontos, mert a befektetett energia így válik gyümölcsözővé. — Ki a példaképed az ismertebb birkózók közül? — Szerencsére a birkózás sikeres sportág, így könnyű választani a nagy egyéniségek közül. Példaképemnek Farkas Pétert tartom. Szeretnék a nyomdokaiba lépni. — Véleményed szerint csak a „szuperversenyzők" nyerhetnek? — Nem hiszem, hogy a sikeres sportolók szuperemberek lennének. Nagyszerű és felejthetetlen érzés dobogóra állni. El kell viselni viszont a kudarcot is, mert jöhetnek jobb és ügyesebb ellenfelek. Veszíteni pedig úgy kell, hogy erőt adjon az újrakezdéshez. Egy-egy bajnokság után Gábor mindig derűs mosollyal, szerényen mutatja az iskolatáskából előhorgászott érmet és serleget. — Melyik győzelmedre vagy a legbüszkébb? — Talán a Szombathelyen rendezett országos bajnokságon elért első helyezésemet említeném. Ezenkívül boldog vagyok, hogy Bécsben is aranyérmes lettem. Csodálatos emlék, amikor az én tiszteletemre — külföldi versenyről lévén szó — hangzott el a Himnusz. — Hogyan fogadják a sportsikereidet a környezetedben élők? — Az osztálytársaim mindig faggatnak a mérkőzésekről és természetesen gratulálnak. A tanáraim közül is többen örülnek a sportban elért eredményeimnek. Továbbá az érmek mellé megkapom az edzőm, Benkő László és a családom elismerését is. A birkózás kis bajnoka napokban ünnepli a születésnapját. Remélhetőleg méltó utódja lesz választott példaképének. Banda Zoltán A rocknagyi „ aranykamerája ” A fáraó átka Az 1920-as években égbekiáltó újságcikkek közölték a fáraó átka áldozatait, akiknek halálát kapcsolatba hozták az egyiptomi Tutenkhamen sírjának felnyitásával. Szerencsétlen emberek nem tudtak védekezni: megzavarták a több ezer éves múmia álmát, ezért életükkel kellett fizetniük. Igaz? Nem igaz? Emberöltők távolságából nehezen tudjuk felmérni az eseményeket. Azonban túl sokan hagyták el világunkat azok közül, akik kapcsolatba kerültek a fáraóval. Nemhiába hát, hogy a fáraó átkában keresték és találták meg az indokot. A több ezer éve halott Téba egyik mumifikált papnőjének a holtteste szintén sok bonyodalmat okozott. A múmia hihetetlen pályafutása elég volt, hogy a régi kor emberei újból felkapják a fáraó átkáról szóló történeteket. Kezdődött azzal, hogy egy tisztítás közben elsült puska miatt amputálták annak az embernek a kezét, aki megtalálta Téba papnőjét. Nemsokkal ezután egy angol úriember megszerezte a holttestet, de pár nappal később sietve a British Múzeumnak ajándékozta. Szerencsétlenségek sorozata zúdult rá, így jobbnak vélte nem tartogatni tovább. A múzeumtól egy tisztviselő vette át a becses papnőt, balsorsára: hét nap múlva halott volt... Segítőtársa jobban járt valamivel, csak súlyos sérüléseket szenvedett, amikor véletlenül megbotlott. A British Múzeum első lépése az volt, hogy katalógusba vette a múmiát, persze nem zökkenő nélkül. Két fotós jött ki, hogy lefényképezze, de a rossz megvilágítás miatt másnapra halasztották az exponálás idejét. A fényképész gyanútlanul szállt fel a metróra, amikor annak automatikusan záródó ajtaja szétlapította az ujját. Társa is boldogan ment haza, ám otthonában öSszevérezve találta gyermekét, akit egy betört üveg sebesített meg igen súlyosan. Azért sikerült megörökíteni az utókornak a papnő holttestét. A fényképész pár nap múlva úgy nyilatkozott, hogy a felvételen nem a múmia, hanem egy asszony dühös és fenyegető arca látható. A szigetországból nem sokkal később egy egyiptológus látogatta meg a múzeumot azzal a szándékkal, hogy cikket írjon Téba papnőjéről. De írása nem készülhetett el, mert hirtelen megbetegedett, majd nem sokkal később meghalt. A kiállított múmia a látogatókat sem kímélte. Egy gyanútlanul nézelődőnek nem tetszett a kinézete, és ennek a gondolatának hangot is adott. Másnap elbocsátották munkahelyéről, fiát pedig elmegyógyintézetbe zárták, mert jó jelekkel indult vállalkozása csődbe ment. A British Múzeum igazgatói megelégelték a papnő ármánykodásait, és a pincébe helyezték el: ott nem sok bajt okozhat. Helyette pontosan elkészített viaszmásolatát állították ki. Nem sokai később egy amerikai egyiptológus, nem adva hitelt a papnő körül szálló mende-mondáknak, megvette a múmiát. Kérésére gondosan becsomagolták, és az első Amerikába induló hajóra rakták. A hajó neve Titanic volt... Ifj. Fehér János László 17 éves kaposvári diák Tina Turner, a világhírű amerikai rockénekesnö széles mosollyal fogadja Klaus Meine-nek, a Scorpions együttes énekesének köszöntését, miután február 12-én átvette az Arany Kamera-díjat. SLÁGERLISTÁK Német TOP 10: 1. KLF Feat. Tammy Wynette (Justifield and ancient) 2. Ten Sharp (You) 3. Army of Lovers (Obsession) 4. G. Michael & E. John (Don't let the sun go down) 5. Genesis (I can't dance) 6. Nirvana (Smells like teen spirit) 7. Monty Python (Always look on the bright side) 8. Garland Jeffreys (Hail hail rock'n roll) 9. Queen (The show must go on) 10. Snap (Colour of love) Angol TOP 10: 1. Michael Jackson (Black or white) 2. G. Michael & E. John (Don't let the sun go down) 3. KLF Feat. Tammy Wynette (Justifield and ancient) 4. Queen (Bohemian rapsody) 5. Nirvana (Smells loke teen spirit) 6. Wet Wet Wet (Goodnight girl) 7. Salt'n Pepa (Let's talk about sex) 8. 2 Ultimited (Twilight zone) 9. Kylie Minogue (Give me just a little more time) 10. Snap (Colour of love) Amerikai TOP 10: 1. Right Said Fred (I'm too sexy) 2. Shanice (I love your smile) 3. G. Michael & E. John (Don't let the sun go down) 4. Prince and the N. P. G. (Diamond and pearls) 5. Color Me Badd (All 4 love) 6. Nirvana (Smells like teen spirit) 7. Mariah Carey (Can’t let go) 8. Mr. Big (To be with you) 9. Ce Ce Peniston (Finally) 10. Tevin Campbell (Tell me what you want me to do) 2. Ki magasabb? Bodnár Attila (I) vagy Kiki (E) 3. Milyen csillagjegyben született Pap Rita? Nyilas (T) vagy Szűz (N) 4. Kinek a beceneve Fűcsomó? Menczel Gábor (A) vagy Hau- ber Zsolt (R) 5. Melyik város zenekara a Bíborszél? Győr (O) vagy Miskolc (U) 6. Melyik rockzenésznek vegyész az eredeti szakmája? Végvári Ádám (L) vagy Somló Tamás (E) 7. Melyik kiadónál jelenik meg az Edda 13. nagylemeze? Hungaroton (N) vagy Magneo- ton(T) Megfejtéseket március 3-ig fogadunk el, eredményt pedig 7-én hirdetünk. Stewart papi Áprilisi tréfa lesz? Október kezdete óta hivatalosan is ismert: Rod Stewart és a gyönyörű topmodell felesége, Rachel régóta áhított örököst várnak. A kismama el van ragadtatva: „Rod teljesen happy, gondoskodó és ügy kezel, mintha a kilencedik hónapban lennék.” Rod reméli, hogy fiű lesz, mert „akkor már csak hét fiam kell, hogy szülessen és kész a saját focicsapatom...” (PopExpressz) A Kapossystem Számítástechnikai, Irodatechnikai Szolgáltató Kft ajándékával A február 8-án megjelent rejtvényünk helyes megfejtése: OMD. A Fortuna Gelencsér Imre marcali olvasónknak kedvezett. Gratulálunk, a kazettát hamarosan megkapod. Attila autója Népes az Edda rajongótábora, aranylemezek és teltházas koncertek bizonyítják az együttes népszerűségét. Kérdéseink az Éddával is kapcsolatosak, sőt kiderül, hogy milyen autója van az együttes vezetőjének, Pataky Attilának. Jó válaszok esetén a betűkből összeolvasható egy autómárka neve, amelyet megfejtésként várunk. 1. Melyik dal szerepelt az Edda első kislemezén? Álom (R) vagy A hűtlen (C) Rovatszerkesztő: Tamási Rita Elektromos csellentyűcske — „Vietnámul” Azoknak, akik éppen valamilyen idegen nyelvvel „birkóznak” (merthogy egyébként nagyon jól teszik), némi vigasztalásképpen közöljük egy vietnami játék használati utasítását. Hányszor mondjuk: nagyon nehéz nyelv az angol, német, francia, olasz és bármelyik, amivel éppen foglalkozunk. Ám a magyar sem könnyű... HASZN ÁLLATI ÚTMUJAÓ A játék neve elektromos CSELLENTYŰCSKE. Biztos nagy az öröm! Hogy a gyermek ezeket a játék neki, ünneplőalkalom kezébe venni, által kissé tanulás célzatából kaptál. Te hát akorlá Suk! 1. A doboz tetővel bír, Ez leszedés után szabad benyújtást enged a kezénk, négyszögalak ELEKTROMOS CSELLENTYŰCSKE. 2. Alapos és kézbentartva alányúlva óvatosan dobos fenekéről első játék bekezdését. FUGYULIM! Felszólít! A játék elektromos felnőtt nélkül, teljesen ulbada! 3. Mindez után meg lehet kezdeni játszását a játéknak vele. 4. Foglyátok a drót elfelét a kéz magsuja közé, és jobb kezetek föl-le mozgat, majd onnét villany bekapcsol, hirtelen smirglin erősen, különben a villany se át se hosszú se tyű. 5. Egyfejű magánjáték. Ha vagytok etyed, és nincs játszó, önmagátoktól és összerakni, és azé a pálma, aki előbb. MINDENFEJÜ VÉTELEMBEREKNEK ÜZEN KEDVES JÁTSZÁS! Gyártmánytyó cég!