Somogyi Hírlap, 1992. február (3. évfolyam, 27-51. szám)
1992-02-13 / 37. szám
1992. február 13., csütörtök SOMOGYI HÍRLAP — MŰVELŐDÉS 5 Kis ország kis kapacitása Szabó István a „megritkult” filmszemléről, a díjak elmaradásáról, filmművészetünk pusztuló relikviáiról KÖSZÖNTŐ SZÉP SZÓVAL, VIRÁGGAL Elnöki születésnap az írószövetségben Jókai Anna átnyújtja a virágcsokrot Pohárköszöntö. Göncz Árpád társaságában jobbról Takáts Gyula Kossuth-díjas köitő /Folytatás az 1. oldalról) Új alkotása, az Édes Emma, drága Böbe a most zajló 23. magyar filmszemle záróprogramja. Ezúttal azonban nem az életmű új darabjáról, hanem a filmek és filmesek hosszabb szünet után megrendezett találkozásáról, a szemle újszerű kereteiről beszélgettünk vele. — Úgy vélem, helyes, hogy filmjeink bemutatásával hosz- szabb szünetet tartottunk — mondja Szabó István. — Kis ország vagyunk, meglehetősen kis „kapacitással”: az általunk évente készített és gyártott 17 film nemigen elegendő egy-egy ilyen nagyobb szabású szemle megrendezéséhez. Jómagam éppen ezért annak örülnék, ha a jövőben nem egy, hanem kétévenként kerülne sor hasonló eseményekre. — így viszont fölöttébb tömény a program, ennyi játék- és dokumentumfilmet nehéz megemészteni. — Igen, szerintem is... Szerencsésebb, ha van egyfajta előszelekció és csak a legértékesebb művek kerülnek a szemle közönsége elé. Ennek ellenére a mostani seregszemle nekem tetszik, úgy, ahogy van... Jó a szervezés és kitűnő az ötlet, hogy a megmérettetés vagy bemutatkozás színhelye nem a kongresszusi palota, hanem három nagykörúti mozi: a Metró, a Művész és a Szinbád. A korábbi hasonló eseményeket nagy csinnadratta előzte meg, meghívott „elittel”, belépőkkel, tiszteletjegyekkel (amiket a tulajdonosok nagy része nem használt fel), most viszont a főváros központjában bárki beülhet a vetítésekre. Igaz, a belépőjegyet meg kell venni, még az alkotóknak is, ha kollégáik alkotásait meg akarják nézni, de aki ott ül a nézőtéren, az „csak” azért megy el, hogy az új termés egy-egy darabját lássa... — Az idén nincs zsűrizés és nincs díjazás sem. — Ez is jó dolog. Mindig is azt tartottam, hogy nem lehet egy almát egy fürt szőlővel összehasonlítani, s megmondani, melyik a jobb gyümölcs. A szemle valójában szemle, nem pedig verseny. Rokonszenves, hogy a filmeket csak nézni kell, nem rangsorolni és díjazni. Ha rajtam állna, a jövőben is ezt a gyakorlatot követném. — A jelen mellett föltehetően a magyar film múltja és jövője is szóba kerül a szakmai vitákon. — Természetesen. Tragikusnak tartom, hogy a magyar film ebek harmincadján van. Elszomorító az is, hogy sok kolléga csak azokkal a filmekkel foglalkozik, amiket maga csinál. A magyar filmművészet igazi egyetemes értékeket hozott létre; gondolok például a Valahol Európában-ra, a Körhintára, a Talpalatnyi föld-re és sok más kitűnő alkotásra. Ezek a filmek ma már a vég^ pusztulás állapotában vannak: a rablógazdálkodás tönkretette eredeti kópiáikat. Sok más mű is közel jár az enyészethez. Cselekedni kell megmentésükért! — A Magyar Filmintézet munkatársai, (talán a 24. órában), létrehoztak egy alapítványt a filmek védelmére. — Meggyőződésem, hogy kezdeményezésük minden támogatást megérdemel. Ha segíthetek, melléjük állok! Úgy érzem, ennyivel tartozom Fábry Zoltánnak, Máriássy Félixnek, Herskó Jánosnak, Szűcs Istvánnak, Korda Sándornak vagy akár saját magamnak is. Tehát nemcsak saját filmjeimet szeretném jó állapotban tudni, hanem azokét is, akiktől ezt a szakmát tanultam s akiknek műveit büszkén mutathatjuk be bárhol a világon... Szémann Béla Vasárnap óta mindennap kijutott az ünneplésből. A család után a parlamentben, kedden a Magyar írószövetségben köszöntötték Göncz Árpád írót, műfordítót, a Magyar Köztársaság elnökét hetvenedik születésnapján. A családias hangulatú ünnepségen az írószövetségben jelen voltak a magyar irodalom jeles képviselői, akikhez régi, baráti szálak fűzik Göncz Árpádot, ott voltak az 1956-os forradalom kimagasló személyiségei, köztük Vásárhelyi Miklós. A Magyar írószövetség nevében Jókai Anna köszöntötte. — Húszéves energiádhoz, százéves bölcsességedhez hetvenedik születésnapodon szeretetteljes irigységgel gratulálunk mi mindannyian. Nem újkeletű ez az érzés, nem tiszavirág-életű, és nem a funkcióhoz kötődik. Nem is múlik el azzal. Az külön szerencse és mérhetetlen kegyelem, ami a mindennapokban nyilvánul meg: hogy a politika kemény iskolája egy pillanatra sem csinált belőled pojácát, hanem mindig megmaradtál szuverén egyéniségnek. Arra a kérdésre, hogy ki vagy, a leg- megszenteltebb személyiség válaszával tudtál felelni: én vagyok. Mindig megmaradtál önmagadnak úgy, hogy egyúttal senki sem érezte: elhagytad a többieket. Arra kérlek, hogy bármilyen fáradt vagy is néha — bár ez sosem látszik rajtad —, gondolj arra, milyen sokan szeretnek. Szeretnek az egyszerű, megfáradt emberek, akik úgy érzik, hogy kell nekik az emberi szó, szeretnek téged a barátaid, és nem tudok az írók közül olyat, aki ne tisztelné személyiségedet. Az írótársadalom nevében Jókai Anna egy hatalmas virágcsokrot nyújtott át Göncz Árpádnak. A csokor egy szívre emlékeztetett. A köszöntők sorát Vásárhelyi Miklós kezdte. A gyűjtőfog- házbeli és váci fegyházbeli közös emlékeiket idézte föl; Cseres Tibor arról szólt, hogy Göncz Árpád már korábban hány elnöki tisztet töltött be — igaz, az írószövetségben. Fodor András köszöntő versét olvasta föl. Sándor Iván, Zalán Tibor, Konrád György, a nemzetközi Pen Klub elnöke, Hegedűs László és az íróbarátok doyenje, Bárány Tamás után emelkedett szólásra az ünnepelt. Az első mondata különösen megragadott. így hangzott: — Köszönöm, hogy úgy dicsértetek, hogy el tudtam viselni. Tudom, akik dicsérnek, azok a hibáimmal együtt szeretnek. Még valamit szeretnék mondani a mosolyomról is: nagyon sok levelet kapok. Egy debreceni orvos írta: Göncz Árpád takarodjon azonnal az elnöki székből. Mélységesen unom oligofrén vigyorát. Bántódás nélkül fűzte hozzá: — Isten adta joga, hogy elmondja a véleményét. Következtek a pezsgőspo- haras köszöntők, az elsők között Takáts Gyula Kaposváron élő Kossuth-díjas költő mondott Isten éltessen-t. Miután minden vendéggel koccintott az ünnepelt, megkérdeztem Göncz Árpádot:— A születés- napi ünneplések közül melyik a legemlékezetesebb? — Furcsán keveredik a protokoll, a szeretet és az öröm ezekben a napokban. Úgy látszik, hogy köztársasági elnök reggeltől estig állandóan születik. A legkedvesebb ünneplésben a családom és volt rabtársaim részesítettek. A családom az egyik bormúzeum révén hozzájutott egy 1956-ban palackozott butéliá- hoz, azt fogyasztottuk el. A protokoll nélküli, baráti körben ünnepelt születésnap a kora esti órákban ért véget. A köztársasági elnök programja nyilván még folytatódott. Kép és szöveg: Horányi Barna Lépcsősorok és díszes épületek (Tiltott Város) UTAZÁS A MENNYEI BIRODALOMBAN Ismerkedés Pekinggel A hőség egyre borzalmasabb. Nemcsak éhesek, hanem szomjasak is vagyunk. Az önkiszolgáló étteremben nagyon sokan vannak, de azok, akik az ebéddel végeztek, átadják a helyüket. Sőt sehol máshol, de mi előlünk az asztalokról elhordják az ételmaradékot. A csoporttal a Tiltott Város bejáratánál a Mao-kép alatt beszéltem meg a találkozót. Egy teaboltot kerestünk fel először. Soha nem látott tea száz- és százféle csomagolásban. A helybeliek azonban nem az előre csomagoltat vásárolták. Mérlegen kimérték nekik a kért mennyiséget, majd az elárusító lányok boszorkányos ügyességgel formásán becsomagolták. Minden egyes adagot pontosan, egyformán. Ezután egy gyógynövény- boltba mentünk be. Ott a több száz különleges növény (csomagolt, szárított, őrölt, stb.) közül egyedül a ginzen- gyökeret ismertem fel. Rengeteg fajtája van természetesen, igen változatos árakon (láttam 800 jüanosat is). Július 24-én délelőtt az Ég templomát kerestük fel. Hosszú kövezett úton — ezt kisebb szentélyek övezik —, díszes kapuk során át jutunk a fő szentélyhez. A több emelet magas kör alakú, kupolás építmény, szintén kör alakú fehér alépítményen nyugszik, amelyhez széles lépcsősorok vezetnek fel. Az épület több irányban is átjárható, belül igen gazdag díszítésű, itt hívja fel a figyelmet kínai kísérőnk, hogy a lépcsők száma mindenhol 9, a kőalapok száma is ugyanennyi a teraszokon. (A 10-es már bűvös szám, az építtetők ilyen számú épületelemet nem mertek építeni.) Délutáni programunk a Láma templom megtekintése. A templomegyüttes eredetileg egy herceg palotája volt. Amikor a császár elfoglalta a trónt — a kínai gyakorlatnak megfelelően — lakhelye szentély lett. Ebbe a szentélybe aztán a mandzsu dinasztia idején terjedő buddhizmus — a tibetiek által képviselt lámaizmus — vert gyökeret. A kapuk és az épületek minden eddiginél díszesebbek (a felületek sárga majolikával borítottak), a homlokzatokon az írás nem kínai. A téglalap alakú terület négyzetekre különül, amelyeket épületek határolnak (az épületek udvarokat fognak közre). A négyzetek minden oldalán az épületek hármas tagozódásúak. Az udvarokon kisebb, de igen díszes épületek állnak. A szentélyek az épületegyüttest fölfűző út mentén csoportosulnak. Ahogy egyre beljebb kerülünk, ezek egyre díszesebbek, a bennük elhelyezett Buddha-szobrok egyre nagyobbak (a szentélyek az út irányában átjárhatók.) Öt ilyen udvar sorakozik egymás után, az ötödiket lezáró szentélyben már csak egyetlen Buddha-szobor található, amelynek a magassága 26 méter, egyetlen szantáltörzs- ből kifaragva. A kolostor melletti utcában felfedeztünk egy kabócaárust. Kerékpárjára több száz, esetleg • ezer kabócaketrec volt felerősítve. Az 5- 10 centiméteres ketrecek mindegyike háncsból font. Iszonyatos hangzavar származott a folyamatosan ciripelő rengeteg kabócától. A kabócák egyébként a városban — különösen a parkodban — igen elterjedtek. Július 25-én kellemes hőmérsékletre ébredünk. Dél-Kínába indulunk az esti vonattal. Délelőtt a Tiltott Várost tekintettük meg. (A nevét onnan kapta, hogy a közembereknek tilos volt a területére belépni.) Talán a T. Olvasónak sem ismeretlen, ugyanis ott forgatták az Utolsó kínai császár című Bertolucci-fil- met. A Tiltott Várost 1406-ban kezdték építeni és fölépülte után a császárok és a kormányzati munka székhelye. Jelenlegi méreteit jól jelzi, hogy a határoló várfalak 961, illetve 753 méter hosszúságúak. (A palotaegyüttesben állítólag 9999 helyiség van.) Kiterjedése persze — a kiszolgáló műhelyekkel együtt — aktív időszakában jóval nagyobb volt a jelenleginél. A Mennyei béke tere korábban jóval kisebb volt. Egy részén itt is a kiszolgáló épületek álltak. A Mennyei béke terétől az Arany folyóvíz választja el, amelyen hét márvány híd vezet át (a középsőn közlekedett a császár, majd az egyre távolabbi hidak az egyre alacsonyabb rangúak számára voltak kijelölve) a Tienanmen kapubástyához. Onnan a palotaegyüttesen végighaladó út négyzet alakban elrendezett épületcsoportokat fűz fel. A délebbi épületegyüttesekből az útra merőlegesen elhelyezkedő épületek a császárok munkájához kapcsolódó helyiségeknek adtak otthont (pl. a Fogadó terem vagy a Trónterem). A szárnyépületekben helyezték el az udvar kincseit. Az épületek déli és északi oldalain sorakoznak egymás mellett a díszített, fehér színű lépcsők, több pihenővel megtörve. A lépcsők gyakran az épületek előtt széles teraszokra vezetnek. Az északabbi épületek már kisebbek, de még díszesebbek és aprólékosabban tagoltak. Az itt is négyzet alakban elrendeződött épületegyüttesek a császár és környezetének lakóépületéül szolgáltak. Jelenleg az épületek közül sok múzeumnak van berendezve. Az egyikben óramúzeum látható. Dr. Veress Márton
