Somogyi Hírlap, 1992. február (3. évfolyam, 27-51. szám)
1992-02-13 / 37. szám
6 SOMOGYI HÍRLAP — PÁLYÁZATOK 1992. február 13., csütörtök Foglalkoztatást segítő munkaerőpiaci programok benyújtására Az Országos Munkaerőpiaci Bizottság a foglalkoztatáspolitika kiemelt céljainak megvalósításához a központi foglalkoztatási alap erre elkülönített keretéből, pályázati úton elnyerhető kiegészítő támogatást nyújt egyes megyei programokhoz. A támogatásokra a Somogy Megyei Munkaügyi Tanács és a Somogy Megyei Munkaügyi Központ által meghirdetett, közvetlenül helyi döntési körbe tartozó programokon, pályázatokon (pl. munkahelyteremtő fejlesztések) túlmenően, azokon felül lehet pályázni. A központi, kiegészítő jellegű pályázatok és támogatások a munkaerőpiac egyes legrászorultabb rétegeinek munkába állítását hivatottak segíteni. A megpályázható programok céljai, tartalmi követelményei, föltételei a következők: 1. Közhasznú munkahelyek teremtése szociális, egészségügyi, környezetvédelmi és településfejlesztési feladatok ellátására A pályázat célja: központi támogatással segíteni a lakosság vagy a település szociális, egészség- ügyi, környezetvédelmi és terület- fejlesztési feladatainak ellátását, a munkanélküliek tartós foglalkoztatását nem nyereségérdekeltségű tevékenységekben. A pályázat tartalma: A munkanélküliek foglalkoztatásának közvetlen költségeihez a foglalkoztatási törvény 16. paragrafus (3.) bekezdése alapján (a költségek maximum 70 százalékáig lehet) hozzájárulni. A foglalkoztatási törvény 14. paragrafus (1 .c.) bekezdése lehetőséget biztosít a közhasznú munkavégzés mellett képzés biztosítására is. E program keretében azok a képzések támogathatóak, amelyek szükségesek az adott munkakör betöltéséhez. A program elsősorban a pályázati célban megjelölt feladatok ellátására hivatott költségvetési, illetve humánszolgáltatást ellátó nem állami intézmények (pl. egyházi, társadalmi szervek) körében szervezhető. Cél, hogy a közhasznú munkavégzésre vonatkozó program ne az addigi főfoglalkozásúak létszámleépítését eredményezze,, hanem valóban többletfoglalkoztatást biztosítson. 2. A pályakezdők és fiatalok elhelyezkedésének segítése A pályázat célja: központi támogatással segíteni a pályakezdők és munkanélküli fiatalok elhelyezkedését és ehhez szükséges képzését. Az elhelyezkedés támogatásával a pályázat célja: a munkaadónak nyújtott bértámogatással, illetve vissztehermentes tőkejuttatással segíteni a pályakezdők munkahelyhez jutását és tartós foglalkoztatását. A képzések támogatásával a pályázat célja: a) az érettségizettek képzésével — a középfokú műveltségre alapozva — szakmai ismeretek megszerzésének támogatása. Ez az érintett fiataloknak megkönnyíti a megfelelő munkahelyhez jutást. b) a nyelvi képzéssel a már nyelvi ismeretekkel rendelkező pályakezdő munkanélküli fiatalok munkaerőpiaci esélyeinek növelése az adott nyelvből való továbbképzés, valamilyen szintű nyelvvizsga megszerzése érdekében. d a munkaerőpiaci tréninggel az iskolarendszerből kikerülő és a munkaerőpiacra belépő fiatalok készségfejlesztő és speciális ismereteket adó támogatása. Ennek birtokában nagyobb eséllyel vehetnek részt az álláskeresésben. d) az alacsony iskolázottságúak képzésével az érintett fiatalok felzárkóztatásának támogatása, a pályaválasztás, a szakmatanulás megalapozása, s ezáltal az elhelyezkedés esélyének növelése. A pályázat tartalma: A pályakezdők foglalkoztatásához bértámogatással a foglalkoztatási törvény 16. paragrafus (1.) és (3.) bekezdése alapján lehet hozzájárulni. A pályakezdők munkahelyteremtésének támogatására a törvény 17. paragrafusa alapján pályázat útján van lehetőség. A támogatás vissztehermentes végleges állami juttatás, meghatározott idejű — 5 év — foglalkoztatás vállalása fejében. A program megszervezése szempontjából kedvezményezettnek az minősül, aki valamilyen alap-, közép-, illetve felsőfokú oktatási intézményben két évnél nem régebben végzett, vagy esetleg lemorzsolódott. Lehet pályázni a foglalkoztatás segítésének a képzésekkel való kombinációjával (például: közhasznú foglalkoztatás + képzés; munkahelyteremtés a beruházás idején megvalósuló képzés támogatásával kombinálva), és lehetőséget biztosít az egyes képzési irányok kombinációjára (például: szakmai + nyelvi képzés; szakmai + nyelvi képzés + munkaerőpiaci tréning). 3. Tartósan munka nélkül levők elhelyezkedésének elősegítése A pályázat célja: olyan programok megvalósításának központi támogatása, amelyek az adott településen hatékonyan járulnak hozzá a munkaerőpiacról tartósan kiszorulók foglalkoztatásához. A pályázat keretében csak azok a pályázatok részesülhetnek központi támogatásban, amelyek e réteg — hosszabb távú foglalkoztatása érdekében új munkahelyeket, vagy munkaalkalmakat létesítenek, — foglalkoztatását közhasznú munkák körében megszervezik és biztosítják, — elhelyezkedési esélyének növelését célzó ismeretek megszerzését, illetve szakma tanulását vagy szakirányú továbbképzését biztosítják. A pályázat tartalma: a foglalkoztatási alapból nyújtható támogatások elnyerésére irányulhat: a) az induló új vagy pótlólagos beruházás során a tartósan munkanélküliek alkalmazását is figyelembe vevő munkahelyteremtés támogatása végleges állami támogatásként. Ennek fejében meghatározott idejű foglalkoztatást — 5 év — írnak elő. b) a munkabér és azt azt terhelő járulékok átvállalásával a tartósan munkanélküliek felvételének és foglalkoztatásának támogatása (foglalkoztatási törvény 16.paragrafus (1.)—(2.) bek.), c) a munkabér és járulékai, valamint a foglalkoztatást közvetlen költségeinek átvállalásával közhasznú munkahelyeken a tartósan munkanélküliek foglalkoztatásának támogatása (foglalkoztatási törvény 16. paragrafus (3.) bek. és a 4/1991.IV.13. MÜM-rendelet 3. paragrafus), d) a munkaerőpiac igényeihez igazodó szakképzettség vagy szakismeret megszerzésének támogatása (foglalkoztatási törvény 14. paragrafus és a 4/1991. IV.13. MÜM-rendelet 1. paragrafus). Egy pályázaton belül az egyes támogatási lehetőségek a kívánt cél elérésére való tekintettel kü- lön-külön is, de egymással kombinálva, összekapcsolva is igénybe vehetők. 4.Megváltozott munkaképességű munkanélküliek elhelyezkedésének elősegítése A pályázat célja: központi támogatással elősegíteni a megváltozott munkaképességűek képzését, illetve a megváltozott munkaképességű munkanélküliek részére foglalkoztatási lehetőségek megteremtését, bővítését. A pályázat tartalma Pályázni lehet minden olyan programmal, amely lehetővé teszi a megváltozott munkaképességűek részére: — munkabér és járulékainak átvállalásával többletfoglalkoztatásuk biztosítását a foglalkoztatási törvény 16. paragrafus (1)—(2.) bek. alapján. — nem eredményérdekeltségű területen, a lakosság vagy a település általános szükségleteit kielégítő munkába való bekapcsolódást a foglalkoztatási törvény 16. paragrafus (3.) bekezdése alapján, — beruházással, fejlesztéssel új munkahelyek kialakítását, a foglalkoztatási törvény 17. paragrafusa alapján, — betanító és szakmai képzéssel munkaerőpiaci pozíciójuk javítását a foglalkoztatási törvény 14. paragrafusának figyelembevételével. A megváltozott munkaképességűek programja lehetővé teszi az egyes támogatási lehetőségek kü- lön-külön igénylését is, de azok egymással kombinálva, összekapcsolva is igénybe vehetők. A pályázatokat a Somogy Megyei Munkaügyi Központhoz 1992. március 16-ig kell beküldeni. Ezeket a munkaügyi központ szakmailag értékeli, összefoglalja és így terjeszti az Országos Mun- karőpiaci Bizottság elé. A bizottság a megyei pályázatokról várhatóan 1992. április 30-ig dönt, utána a támogatást elnyert pályázókkal a Somogy Megyei Munkaügyi Központ köti meg a megállapodásokat. A pályázatokról további felvilágosítást lehet kapni a Somogy Megyei Munkaügyi Központ (Kaposvár, Fő u. 37-39. II. em.) Elemzési és Munkaerőpiaci Program Osztályán tel.: 21-566/16. mellék; Szakképzési és Átképzési Osztályán tel.: 21-566/52. mellék, valamint valamennyi városi kirendeltségen. Somogy Megyei Munkaügyi Központ Munkahelyteremtő beruházások támogatásának elnyerésére A Somogy Megyei Munkaügyi Tanács és a Somogy Megyei Munkaügyi Központ a megyében megvalósuló, a munkaerőpiacról tartósan kiszoruló munkanélküliek számára munkahelyet teremtő beruházások támogatására pályázatot hirdet. 1. A pályázat célja: Pénzügyi segítséget nyújtani olyan beruházások megvalósításához, amelyek munkanélküliek számára teremtenek új munkahelyeket, és tartós foglalkoztatást biztosítanak. 2. A pályázat tárgya: Bármely szférában működő, vagy újonnan létrehozandó piacképes vállalkozások bővítése, amelyek ezáltal elősegítik a foglalkoztatottsági szint emelését. 3. A pályázat pénzügyi támogatásának módja: A pályázók a pályázati cél megvalósításához új munkahelyenként maximum 120 000 forintot igényelhetnek a Somogy Megyei Munkaügyi Központ e célra elkülönített keretéből. Az elnyert támogatás vissza nem térítendő. 4. A pályázat feltételei: 4/1. A pályázatban részt vehet minden természetes és jogi személy, jogi személyiséggel nem rendelkező társaság és egyéni vállalkozó. 4/2. A pályázati célnak lehetőleg az 1992-ben, de a szerződéskötés időpontjától kezdődően maximum 1 éven belül meg kell valósulnia, elsősorban a munkaerőpiacról tartósan kiszoruló munkanélküliek és pályakezdők alkalmazásával. 4/3. A pályázónak tervet kell készítenie annak bemutatására, hogy vállalkozásának indítása, illetve bővítése megalapozott, és így a pályázatban vállalt foglalkoztatást tartósan tudja biztosítani. 4/4. A pályázat formailag és tartalmilag feleljen meg a Somogy Megyei Munkaügyi Központban beszerezhető pályázati egységcsomagban foglaltaknak, tartalmazva a szükséges mellékleteket is. Csak az alakilag kifogástalan és valamennyi pontjában értelemszerűen kitöltött pályázatokat bírálják el. 4/5. A pályázatokat a területileg illetékes önkormányzatnak véleményeznie szükséges. 4/6. A támogatásként adott tőke- juttatás és az egyéb állami támogatások összege nem haladhatja meg az összes bekerülési költség 50 százalékát, és a tőkejuttatás fel- használása a saját tőke felhasználásával arányosan történhet. 4/7. A létrehozandó munkahelyeknek piaci igényre alapozottan legalább 5 évig fenn kell maradniuk. 4/8. A pályázóknak az első munkaerő felvételével és az öt év során bekövetkező fluktuáció kapcsán szükséges munkaerőpótlás tekintetében együtt kell működnie a munkaügyi központ területileg illetékes kirendeltségével. Az együttműködés elmulasztása a támogatás visszavonását vonja maga után. 5. A pályázat elbírálása A pályázatokat a Somogy Megyei Munkaügyi Tanács és a Somogy Megyei Munkaügyi Központ közösen bírálja el, a szakértői bizottság előzetes véleménye alapján. A bírálat során előnyben részesülnek azok a pályázók, akik: — piaci szükségleten alapuló, ezért előreláthatólag tartós foglalkoztatást biztosító munkahelyeket teremtenek; — nagyobb létszámú foglalkoztatást biztosító beruházást valósítanak meg: — a munkahelyteremtést rövidebb idő alatt biztosítják; — egy munkahely megteremtéséhez kisebb összegű támogatást igényelnek; — a nagyobb munkanélküliségi rátájú foglalkoztatási körzetekből adnak be pályázatot. A bírálat eredményéről minden pályázó írásban értesítést kap. Pozitív döntés esetén a munkaügyi központ a megállapított támogatási föltételeket az érintett vállalkozóval szerződésben rögzíti. Ebben kikötik a fejleszteni szánt tevékenység üzemeltetésének időtartamát, valamint az egyéb követelményeket. A megállapodásban rögzítettek megszegése esetén a polgári jogi szabályozás szerint kell eljárni. Szerződésszegésnek minősül — és a támogatás arányos, késedelmi kamattal növelt összegének visszavonásával jár —, ha a beruházás, illetve foglalkoztatási kötelezettség részben valósul meg. Súlyos szerződésszegés — a támogatás teljes, késedelmi kamattal növelt visszavonásával jár —, ha a beruházás, illetve foglalkoztatási kötelezettség a támogatást felvevőnek felróható okból nem teljesül. A szerződésben foglaltak megvalósítását a Somogy Megyei Munkaügyi Központ ellenőrzi. 6. A pályázat benyújtása: A pályázatokat folyamatosan lehet benyújtani két példányban, személyesen vagy postai úton, ajánlva a Somogy Megyei Munkaügyi Központba. A pályázatokat a benyújtás utáni legközelebbi munkaügyi tanácsülésen bírálják el, szintén folyamatosan. A pályázatot a következő címre lehet benyújtani: Somogy Megyei Munkaügyi Központ 7400. Kaposvár, Fő u. 37-39. A pályázati egységcsomag átvehető: A Somogy Megyei Munkaügyi Központ valamennyi kirendeltségén, illetve a Központ Elemzési és Munkaerőpiaci Program Osztályán munkanapokon 8-16 óráig. Az osztály címe: Kaposvár, Fő u. 37-39. If. emelet. Tel.: 82/21-566/17, 19. mellék. A pályázattal kapcsolatos további felvilágosítást a fenti helyeken adunk. Somogy Megyei Munkaügyi Tanács Somogy Megyei Munkaügyi Központ