Somogyi Hírlap, 1992. január (3. évfolyam, 1-26. szám)

1992-01-07 / 5. szám

1992. január 7., kedd SOMOGYI HÍRLAP — MEGYEI KÖRKÉP 3 A költségvetéstől az átadásig Önkormányzati beruházásokat szervez a társulás (Folytatás az 1. oldalról) — Miben segít a társulás az önkormányzatoknak ? — Beruházások lebonyolí­tásában a programtól a hasz­nálatbavételi engedély kiadá­sáig. Aztán felújítások, kar­bantartások irányításával is foglalkozunk, elkészítjük a költségvetésüket, segítünk az anyag beszerzésében, sőt ki­sebb tervezéseket is elválla­lunk. A csoportunk földmérést, ingatlan- és vagyonértékelést, ha szükséges, akkor ingatlan- közvetítést is végez. Az indu­láskor két nagyobb beruhá­zással, ezen kívül kisebb fel­újításokkal foglalkoztunk, az­tán két önkormányzat azzal bízta meg a társulást, hogy az 1992-ben kezdődő esetleges beruházások tervezését ver­senyeztessük. — Mi volt a két legnagyobb beruházás? — Balatonföldvár orvosi rendelője, valamint Karád is­kolájának bővítése. Aztán a hetesi önkormányzat ránk bízta a tornacsarnok építésé­nek irányítását. Ezek az idén készülnek el, szeptemberben mindhárom létesítmény mű­ködik. — Mi az, ami már elkészült a társulás szervezésében? — Ez kisebb beruházás, de büszkék vagyunk rá. Az öre­gek otthona Somogydöröcs- kén. Ez az önkormányzat volt egyébként az első megbízónk, mi szerveztük meg nekik há­rom kisebb létesítmény átala­kítását. Most ugyanott kap­tunk egy nagyon szép felada­tot, az evangélikus templom felújítási munkálatainak irányí­tását. Már fölvettük a kapcso­latot az Országos Műemlék- védelmi Felügyelőséggel, el­készítettük a költségvetést, ők pedig engedélyezték a temp­lom felújítását. Most már csak az egyház beleegyezését vár­juk, hogy elfogadnak-e ben­nünket vagy csak azt a részt irányítjuk, amennyivel az ön- kormányzat, illetve a helyi egyházközösség beszáll. Ők ugyanis pénzt gyűjtöttek, sőt nyugatról (Nyugat-Németor- szágból) is kapnak pénzt, s ennek a felhasználását ránk bízták. Gondolom azonban, hogy az egyház is kinevez va­lakit, aki a felújítást kézben tartja. — Milyen problémái vannak a társulásnak? — Csak kisebbek, ezeket minél előbb szeretnénk meg­oldani. Ha a kivitelezőt nem mi választjuk ki, már adott volt, akkor nem tudjuk kézben tar­tani. Igyekszünk mindent meg­tenni ugyanis azért, hogy ele­get tegyünk a társulásba be­lépett önkormányzatoknak és intézményeknek. — Hány tagja van a társu­lásnak? — Az induláskor 18 önkor­mányzat lépett be, majd 23-ra nőtt a számuk, aztán három intézmény is tag. Még 10-15 önkormányzat jelezte belépési szándékát. A tagok számát azonban nem lehet korlátlanul növelni, mert ahhoz nem ele­gendő a három szakember. Lajos Géza Az első felvonás porcukor a habostortán Harmincezret meghaladó kárpótlási igény Somogybán Dr. Matusik Walter: Jó lenne visszaállni a napi 8 órás munkaidőre Tegnapig összesen 28 994 ügyiratot iktattak a megyei kárrendezési hivatal munka­társai, s még mintegy 500 fel­dolgozása van hátra. A jog­vesztő határidőt követő idő­szakról kérdeztük dr. Matusik Walter hivatalvezetőt. — A január másodiki ösz- szesítés alapján 28 793 ügy­irat érkezett hivatalunkhoz. A földügyekkel 21 335 bead­vány, 58 450 „F” lapon foglal­kozik. Házas ingatlan ügyé­ben 5204 beadvány érkezett, míg vállalkozás kárrendezését 2264 ügyirat kérelmezi. — Hány beadvány érkezett bizonyíthatóan a jogvesztő ha­táridő után, és mi lesz ezek sorsa? — A postai bélyegző bi­zonysága szerint 98 kérelem érkezett a határidő után. Saj­nos, ezeket vissza kell utasí­tani. Volt rá négy hónap, hogy eldöntsék a kárrendezés igé­nyének bejelentését. — Mi lesz azoknak a bead­ványoknak a sorsa, melyeket az egységcsomag hiányában „mezítlábasán”, de határidő előtt nyújtottak be? — Mintegy 300 olyan ügy­irat érkezett , esetenként mindössze kockás papíron, melyekhez beszereztük a szükséges egységcsomagot, és a nyilvántartásba vétel után kitöltésre visszaküldjük. Csak utána tudjuk feldolgozni. — Számítógépes feldolgo­zás segíti a hivatal munkáját. Mikorra várhatók az első érte­sítések? — Miután több mint 30 ezer államigazgatási határozatot kell meghozni, roppant fele­lősségteljes a hivatal mun­kája. Vélhetően január 20-ára minden ügy felkerül a számí­tógépre. A hiánypótlásra visz- szaküldött iratokat már nem kell személyesen benyújtani, elég, ha a borítékra ráírják az ügyiratszámot. A számítógép önmagában nem mindenható, vélhetően csak márciusban tudjuk pos­tázni a határozatok zömét. Mindenesetre megpróbáljuk tartani a törvény szabta határ­időt, bár sok esetben az ügyek egyedisége és bonyolultsága gátat szab ennek. — Túl az első felvonáson, hogyan készülnek az év első felében várhatóan megalko­tásra kerülő második kárpót­lási törvényre, és a személyi­ségi ügyekkel kapcsolatos va­gyoni károk rendezésére? — Az említett első felvonás csak porcukor a habostortán. Az érdemi munka most követ­kezik. Jó lenne viszont visz- szaállni a napi 8 órás munka­tempóra, hiszen a tartósan végsebességen üzemeltetett szuperautó is előbb-utóbb ki­purcan. Az említett második és harmadik menet akkor lesz könnyebb, ha a dokumentáció könnyebben hozzáférhető lesz, nem úgy mint a föld- és ingatlannyilvántartások köré­ben. Mészáros Tamás Kommunális (kriminális) adóbevallás AUTÓKLUB-AKCIÓ- Kiolvasztás árengedménnyel CSŐDÖT JELENT A HÚSKOMBINÁT Több panasz is érkezett szerkesztőségünkhöz: érthe­tetlen a magánszemélyek kommunális adójának megál­lapításához kézbesített nyom­tatvány. A kaposvári önkor­mányzati hivataltól Klapsz László elmondta, hogyan is kellene kitölteni e bavallást. Ha ez mégsem érthető (min­den valószínűség szerint így lesz, bevallom én sem tudnám bevallani...), a polgármesteri hivatal készséggel áll az ér­deklődők rendelkezésére. Adótárgyanként kell a lakás és lakásbérlemény, a telek után évente 1000-1000 forin­tot adózniuk a magánszemé­lyeknek, tehát az adóbevallást az adótárgyra (lakás, garázs, telek stb.) külön-külön kell be­nyújtani. Akik ezt nem tudják fizetni, elbírálás alapján mél­tányosságot kaphatnak. A nehezebben érthető pon­tok: a nyomtatvány 1. pont­jába az adótárgy címét kell be­írni, tehát például lakásnál Kaposvár, Virág utca 126. Be kell karikázni, hogy melyik adótárgyra vonatkozik az adat. A 4. pontot csak akkor kell kitölteni, ha a telek adóbe­vallását készíti az állampol­gár. A 3. pont: ha lakásbérlet­ről van szó, azt kell feltüntetni, hogy mióta áll fenn a jogvi­szony. Az 5. pontba az adó­alany nevét kell beírni, címmel, személyi számmal együtt, s be kell karikázni a használat típusát. (A tulajdonosok meg­állapodhatnak abban, hogy ki lesz az adó alanya, ekkor egy megállapodást is csatolni kell az adóbevalláshoz). A 6. pontban férj és feleség esetén a feleség címét kell feltüntetni és például a lakásnál a tulaj­donjogi hányadot (pl. 50-50 százalék) A 7. pontot csak az önadózóknak kell kitölteni, ér­telem szerint. A 8. pont: ha adómentesség áll fenn vala­melyik építményre, az arra vonatkozó adóbevallás készí­tésekor itt kell feltüntetni ezt. Ha a telekről szóló adóbeval­lást töltjük ki, akkor a 8. pont­ban a telek nagyságát is fel kell tüntetni. Az adóbevallást január 31-ig kell benyújtani a polgármesteri hivatalhoz, mi­vel a bevallási nyilatkozatokat nem egyszerre kézbesítették. T. K. XXX Eddig a tájékoztatás. Nem lepődnénk meg, ha az is aki a tájékoztatást adta rosszul töltené ki adóbevallási lap­ját. Számunkra sem világos, hogy mit tegyen az, akinek például van egy háza, egy telke és egy garázsa Kapos­váron. Nem lehetett volna egyszerűbben? A „csillaggarázs’-tulajdonos autósok téli mumusa a reggeli indítózás. Lemerült akkumulá­torok, torokgyulladásos karbu­rátorok, a rosszul beállított gyújtás mínusz fokokkal kom­binálva: a biztos mozdulatlan­ság. Erre a — szocialista gyárt­mányok közt meglehetősen el­terjedt — jelenségre találta ki az Autóklub a városi indító­szolgálatát. Ennek a lényege, hogy a köhögő gépkopcsi tulajdonosa feltárcsázta a számot, a sárga angyal pedig, mint a mesé­ben, megjelent és segített életre kelteni a tetszhalottat. Mindez szép és jó, a bibi mindössze abban volt, hogy egy ilyen megmozdulásért bi­zony 414 forintot (áfával együtt) kellett kiperkálnia a pó­(Fotytatás az 1. oldalról) A központi igazgatás terüle­téről 14-en kapták meg mun­kakönyvüket, míg a növény- termesztésből 11, az állatte­nyésztésből 6 személyt kény­szerült április végéig elküldeni a szövetkezet. A sérsekszö- lősi gumifutózóból március 31-ig kilenc személy munkavi­szonya szűnt meg. A tsz meg­állapodást kötött elküldött tag­jaival, a foglalkoztatási kötele­zettség szüneteltetéséről, és a rult járt autósnak. Ismerve a százéves Ladákat, ezt az ak­ciót naponta lehetne ismételni, ezt egyetlen pénztárca sem bírja ki hosszú távon. Ezért az­tán persze csak igen ritkán csengett a telefon ezügyben az Autóklubnál. Tegnaptól azonban úgy ha­tároztak, hogy ellentétben a magyarországi árak irányával, lefelé módosítják a díjat. Ez nem volt könnyű döntés, mert igaz ugyan hogy sok esetben csak meg kellett tolni az autót, de volt hogy gyújtásállításra és más szerelésre is szükséq volt. Akárhogy is, tegnaptól 30 százalékkal olcsóbban, azaz 290 forintért (áfával együtt) hívhatják a klubtagok a men­tőangyalt a reggeli indításhoz.. V. O. meghatározott idő után az eredeti munkakörben való fog­lalkoztatásról. így a tagsági vi­szonyuk fennmaradt. Az al­kalmazottak munkaviszonyát közös megegyezéssel szün­tették meg, és a szövetkezet kötelezettséget vállalt újbóli alkalmazásukra. A szövetke­zet gazdasági vezetőinek számításai szerint az átmeneti elbocsátás összesen mintegy 3 millió forint megtakarítást je­lent. K. J. A január elsején életbe lé­pett csődtörvény értelmében a fizetésképtelenné vált Ka­posvári Húskombinát csődöt jelent. Tegnap a privatizációs át­alakulást kidolgozó szakem­Tabon a múlt évben néhá- nyan kezdeményezték: alakít­sák meg a Tabi Munkás Ön­segélyező Egyesületet. Bajkó László az egyik ala­pító a következőket mondta: — Az egyre fokozódó létbi­zonytalanság, a növekvő munkanélküliség, a szakszer­vezetek működésképtelen­sége, az ígért, de máig sem létező szociális védőháló arra indított néhányunkat, hogy lét­rehozzuk a pártoktól független önsegélyező egyesületet. Egyesületünk önálló jogi sze­mélyiséggel rendelkező, az önkéntesség alapján létrejött és szerveződő független, de­mokratikus társadalmi szerve­zet. Célja az, hogy tagjait anya­gilag és erkölcsileg támo­gassa, az egymás iránti szoli­daritást megteremtse, illetve erősítse. Ennek megvalósítására tag­berekkel, ma a hitelező bank képviselőivel tárgyal a válla­lat vezetése. Holnapi számunkban rész­letesen beszámolunk az 1600 dolgozó sorsát érintő kombinát sorsáról. jainak a társadalombiztosítási és szociális vonatkozású jogszabályokon túl segélyeket is nyújt, amely érdekében gazdasági és vállalkozói tevé­kenységet is folytat. Vagyo­nunk a tagdíjból (havi 100 fo­rint) a pártolótagok befizetései­ből, a támogatásokból, illetve pályázatokból és adományok­ból származik. A Tabi Munkás Önsegé­lyező Egyesület belépett a megyei társadalmi egyesüle­tek szövetségébe is. Tagja lehet minden 18. élet­évét betöltött személy, aki a belépési nyilatkozatot aláírja és fizeti a tagsági díjat. Az egyesület nyitott, így minden érdeklődőt szívesen várnak. Bővebb felvilágosítást a Ba­latonföldvár- és Vidéke Taka­rékszövetkezet tabi kirendelt­ségén adnak, ahol az egyesü­let bankszámláját is vezetik. (Krutek) Átmeneti elbocsátások Egymás megsegítésére Munkás Önsegélyező Egyesület Tabon Kárpótlási hivatal

Next

/
Thumbnails
Contents