Somogyi Hírlap, 1992. január (3. évfolyam, 1-26. szám)
1992-01-25 / 21. szám
4 SOMOGYI HÍRLAP — AGRARGAZDASAG 1992. január 25., szombat Szakemberek bizonytalanságban Megszűnt a Növény- és Talajvédelmi Szolgálat Három éve szétválasztották a növényvédelmi és agrokémiai állomásokat egy hatósági feladatokat ellátó és egy szolgáltató részre. A múlt év végén pedig egy miniszteri határozattal az ország minden megyéjében megszüntették a Növény- és Talajvédelmi Szolgálatot. Nehéz napok járnak - mondta egybehangzóan dr. Tóth István, a növényegészségügyi és talajvédelmi állomás igazgatója, és dr. Jasinka János, a megszüntetett szolgálat volt vezetője. Érezhető bukás Előttem a döntés: a Földművelésügyi Minisztérium a december 16-án tartott miniszteri értekezleten úgy döntött, hogy a 479/1988 számú miniszteri határozattal létrehozott Növény- és Talajvédelmi Szolgálatot megszünteti, az állami feladatokat átruházza a növényegészségügyi állomásokra, a jogutód pedig az FM költségvetési irodája lesz. — Mindenekelőtt: viszonylag rövid idő után, miért vált szükségessé ez a lépés?' Rossz volt a döntés, és most ennek „árát" emberek százainak kell fizetni? Dr. Jasinka János: — Szabó István az akkori TOT-elnök szorgalmazta ezt — véleményem szerint is melléfogást. — Azzal indokolta, hogy nem láthat el szervezet hatósági és szolgáltatási feladatokat. A kiváló szakemberekből álló jó intézményből létrehoztak két gyengébbet. Szakmailag tehát indokolt a régi helyzet visszaállítása: persze ennek ára van... Dr. Tóth István: - A szétválás már csírájában magában hordta a bukás lehetőségét; óhatatlanúl párhuzamosságok keletkeztek. A két intézmény 1989. január elsejétől működött külön, és a szolgálat első két éve kifejezetten jó volt. Az összeomlás 1991-ben következett be. Országosan olyan veszteségeket „termelt” a szolgálat, amelyet a minisztérium képtelen maga előtt tovább görgetni. Meggyőződésem , hogy a múlt évi csőd szorosan kapcsolódik a magyar mezőgazdaság, a nagyüzemek súlyos problémáihoz — bizonytalan helyzetük, pénzügyi gondjaik miatt lényegesen csökkentek rendeléseik a szolgáltatásainkra. — A döntés decemberben született. Nem lehetett látni ennek az előjeleit? Közbeszólt a háború Dr. Jasinka János: — De igen! A teljességhez hozzátartozik, hogy Somogybán az első két év annak ellenére lett sikeres , hogy a hozzánk tartozó pécsi kirendeltség kezdettől veszteséget „termelt”. Amikor tavaly tavasszal zuhant a szolgáltatások iránti igény, két lehetőség kínálkozott: el kell bocsátani a kiváló szakembereket vagy keresni kell új feladatokat. Egy vezető nyílván az utóbbi mellett dönt. Ma már tudom, hogy nagy hibát követtem el vele: arra a tárgyalássorozatra alapoztam a szolgálat jövőjét, amelyet a minisztériumi államtitkárral, helyettesével, egyszóval felelős vezetőkkel folytattunk arról, hogy a drávai vízlépcsővel kapcsolatos vizsgálatokat mi végezzük. A hónapok múltak, engem még a nyár végén is hitegettek: „még egy kis türelem”. Aztán jött a jugoszláv háború... — A drávai vízlépcső ügye — legalábbis egyelőre — lefolyt a Dráván, és bizonyára nem kevés veszteséget hagyott itt maga mögött. Mindez a történtek gazdasági oldala. De van egy másik vetülete is: az emberek sorsa. Dr. Tóth István: — Mi az állomáson 45-en dolgoztunk. A decemberi döntés értelmében a szolgálatnál levő 49 személyt — mint mindenütt az országban — az állomásoknak kell átvenniük. Egy „róka fogta csuka”-helyzet alakult ki: az eredeti 45-ös létszámunkat is 20 százalékkal csökkenteni kell az év végéig, és a növényvédelmi kódex előírásai szerint (költségvetési intézmény a mienk) 47 személy az engedélyezett létszám. — Vagyis: több mint három tucat szakember kapja meg a munkakönyvét. Dr. Tóth István: — Az egész átszervezésnek ez a legnehezebb pontja. Megbecsült szakemberektől kell megválni. A munkaügyi központtal kötött megállapodás szerint április 10-ig mindenki itt dolgozik, hogy közben tájékozódhassanak, legyen idejük új munka- lehetőséget keresni. Természetesen minden távozó tisztességes végkielégítést kap. — Ez amennyire természetes, annyira szomorú is. Dr. Jasinka János: — Munkatársaim jó része keresi a megoldást. Már működik egy kft, ők nem éltek a három hónapos türelmi idővel sem, már dolgoznak. A modern eszközök kellenek Dr. Tóth István: — Sokoldalú tárgyalásokat folytatunk, erőfeszítéseket teszünk azért, hogy valami módon „átmentsük”, hasznosítsuk a kitűnően felszerelt talajlaboratóriumot. Bérbeadásról, társasági hasznosításról tárgyalunk. A mai nehéz helyzet miatt a meglevő modern eszközökről nem szabad lemondani! — Jasinka Jánost személyesen is sok kertbarát és kistermelő ismeri a megyében. Hogyan lesz tovább? — Nem kétséges, emberileg megráz ez a helyzet, hiszen egész szakmai életem ide kötődik. Megjártam a ranglétra minden fokát, de arra ügyeltem: szakember maradjak. Voltam már nagyobb kutyaszorítóban is, mégis talpra tudtam állni. Bizonyos, hogy ebből a válsághelyzetből is lesz kiút. Meg fogom találni azt a területet, ahol hasznossá tehetem magam mások számára. Jobban aggódom munkatársaim helyzete miatt. Remélem, hogy valamilyen módon nem fog elveszni a szakmai, a szellemi érték. Úgy gondolom, ebben a reményben sokan társak. Vörös Márta Konyhakész krumpli Mikéből Szorgos kezek pucolják a burgonyát a mikei tsz hámozóüzemében. A megtisztított krumplit egy különleges páco- lási eljárásssal tartósítják, majd így — konyhakészen — kerül az üzemi konyhák asztalaira. A mikeiek legnagyobb vásárlója egy pesti kft, ám a termelőszövetkezet vezetői remélik, hogy egy hasábszeletelő megvásárlásával, kisebb csomagolásban a megye élelmiszerboltjaiban is forgalmazni tudják majd a sütésre váró burgonyát. Együtt maradunk (Folytatás az 1. oldalról) — Az év folyamán nőttek a mezőgazdaságban felhasznált ipari termékek árai, s ezek egyes gazdaságok számára megfizethetetlenek voltak, s ez vagy megbénította gazdálkodásukat,' vagy kényszerpályára irányította őket. Öröm a nyereség — Ez a probléma minket sem került el. Nehezítette a helyzetet, hogy csődöt mondott a „szocialista” nagyvállalati struktúra a feldolgozóiparban és a kereskedelemben is, a külkereskedelem pedig csak a 24. órában ébredt fel és kezdett el működni. Áldatlan helyzetet teremtett, hogy a húskombinátok csak többhavi késéssel tudnak fizetni (ha tudnak). A megyei gabonaforgalmi vállalat 505 forintot fizet mázsánként a kukoricáért. Még nem fordult elő, hogy a kalászosok exportja csak szeptemberben, októberben kezdődik. Szerencsésnek mondhatja magát az a gazdaság, amely decemberre minden terményét el tudta szállítani. Ez ismétlődött meg az ősziekkel is. A kukorica elszállítása csak az első negyedévben fejeződik be. Ilyen nehézségek után érthető — s erről már decemberben beszámoltam a tagságnak —, hogy öröm a várhatóan néhány millió forintos eredmény, amellyel az évet zártuk. Az idén pedig 30 százalékos bérfejlesztéssel kezdtünk. — Minek köszönhető ez? — Egyrészt több lábon álló gazdaság vagyunk, s az ipari és kereskedelmi egységeinkben mindig forgott a pénz. A hitel mellett így folyamatosan számolhattunk saját bevétellel is. Jó a szarvasmarha-állományunk, ezért exportra tudtuk értékesíteni, a belföldinél jobb árért. A mezőgazdasági termények eladásakor pedig jó partnerekre találtunk. Kevesebb taggal (gy december végéig — egy minimális tételtől eltekintve — mindent értékesíteni tudtunk. Igaz, a kukoricát erre az évre áthúzódó szállítással. Húztunk egyet a nadrágszíjon is; igyekeztünk minden fillért megfogni. Takarékoskodtunk anyaggal, eszközzel, létszámmal. A csökkenő létszámot nem pótoltuk. így az aktív dolgozói szám 224-ről 197-re csökkent. És végül a tagság nagy része érezte, tudta, hogy milyen nehézségekkel kell megbirkóznunk, ezért mindenki tette a dolgát. Karácsony előtti napokban mentünk bérbe kukoricát betakarítani, az év végén — a két ünnep között — éjjel-nappal kellett a vagonokat rakni... — Mi várható, hogyan alakul a szövetkezet jövője? — Azt még nem tudjuk! Csak azt, hogy tőlünk távol könnyebb a mezőgazdasággal foglalkozni, mint itt a földközelben. Azt is tudja minden jóravaló ember, hogy akit kár ért, azt kártalanítani kell. Meg azt is, hogy nem ez a kolhozforma a legjobb szövetkezeti forma. Én megkockáztatom, hogy a parasztság számára most érkezett el a szabad, demokratikus választás lehetősége: saját sorsa felől dönt. Csak egyet nem tudunk! Azt, hogy egy igazságosabb kártalanítás mellett, miért nem hagyták meg a parasztságnak azt a szabadságát, hogy valóban szabadon döntsön és nem gazdasági kényszerhelyzetben... Padlóra kell küldeni egy gazdaságot azzal a jelszóval: ha feláll akkor jó, ha nem, az még jobb, mert úgyis életképtelen? Mondom azt, amit a környzetemben mindenki tud. Támogatnunk kell azt, aki magángazdálkodó akar lenni. Ezt kívánja a tisztesség és a gazdasági egymásrautaltság is. A magán- gazdálkodók a környezetükben ugyanezt mondják. Azaz szükségét látják ők a szövetkezésnek, amelyen belül folyhat közös termelés, érdekvédelem, beszerzés és értékesítés. Együtt könnyebb Nem kell sokat bizonygatni: más pozicióból tárgyal az, aki jelentősebb árualappal rendelkezik, mint az egymástól elszigetelten kisebb árualappal rendelkezők. Én úgy gondolom, hogy ez helyes meglátás. Ha egymástól elszigetelten gazdálkodnak 5-10-20 holdon, akkor az nem biztosít megfelelő életszínvonalat. Akik valamikor ezt már csinálták, azok jól tudják... Átalakulás előtt állunk. Nekünk vezetőknek az a feladatunk, hogy a szabályok ismeretében ebből tisztességesen kivegyük a részünket. Minden lehetőséget tárjunk föl a tagság és a kívülállók előtt, akik ennek ismeretében dönthetnek a sorsuk felől. Természetes, hogy addig is jól kell gazdálkodnunk. Ezt eddig is kötelességünknek tartottuk. így szántottunk, vetettünk az őszszel, és így indítottuk az idei évet is. Bízom abban, ha más formában vagy más összetételben is, kisebb területen, esetleg más tevékenységi körben, de együtt is aratunk! — Köszönöm a véleményét. Krutek József A kiút: támogatott privatizáció A privatizációs folyamat egyik lényeges eleme a mezőgazdaságban előreláthatóan bekövetkező jelentős tulajdonosváltás. A napokban ismeretessé vált, hogy a tavaly működött mintegy 120 állami gazdaság közül 68-at államigazgatási felügyelet alá vontak — ezek privatizációjában tehát az Állami Vagyonügynökségnek jelentős szerepe lesz. Nyereséges vállalkozás Kevesebb szó esik azonban arról, hogy milyen szerepet töltöttek, töltenek be a tsz-ek ipari, építőipari, szolgáltató egységei, az úgynevezett melléküzemágak — pedig ez a szerep köztudottan többsíkú és nem elhanyagolható mértékű. A tsz-ek nyereségének jelentős hányadát, sőt sok esetben egész nyereségét ezek a mezőgazdasági profiltól idegen tevékenységek adták. Ráadásul a foglalkoztatásban és az ellátásban is nagy feladatokat oldottak meg. Az átalakulást megelőző évben, 1989-ben a mezőgazdasági termelő- szövetkezetek összes tevékenységének 37,4 százaléka alaptevékenységen kívüli, tehát nem mezőgazda- sági jellegű volt, s ezeken a területeken foglalkoztatták a tsz-ek munkaerejének 46,3 százalékát. Másik jellemző adat: az 100 főnél többet foglalkoztató, tehát a legnagyobb közös gazdaságok körében — amelyek átlagosan 6500-7000 hektáron gazdálkodtak — a termelés 56,6, a foglalkoztatás 60,1 százalékát a melléküzemág adta. A közepes méretű tsz-eknél az arány kisebb volt, a 300 főnél kevesebbet foglalkoztató tsz-ek termeléséből és munkaerejéből körülbelül egyharmaddal részesedtek a Nem mellékes a melléküzemág „profilidegen” tevékenységek. 1990-ben, a privatizáció kezdetekor, majd a tavalyi átalakulás során a melléküzemágak egy része valamilyen társasági formában önállóvá vált, nem ritkán a tagok anyagi erejéből. Nehéz a verseny Sok helyen megjelentek a külső versenytársak, azaz a községben vagy a környéken a nyereséggel kecsegtető munkák jelentős részét új kisvállalkozások kezdték végezni. Velük a versenyt a melléküzemágak nemigen tudták fölvenni, már csak azért sem, mert nekik a mezőgazda- sági tevékenység hiányzó nyereségét is pótolniuk kellett. Más esetekben a kereslet csökkent, s ez vezetett a korábbi melléküzemágak elsorvadásához. így állt elő az a helyzet, hogy a korábbi mintegy 150 000 embernek munkát adó üzemágakban — 1989- hez képest — 1991 első félévében már csupán néhány tízezren dolgoztak teljes vagy részleges munkaidőben. Ez is hozzájárul ahhoz, hogy nőtt a veszteséges mező- gazdasági termelőszövetkezetek száma. 1989-ben például 103, 1990- ben 297 gazdaság volt veszteséges, tavaly viszont — az FM becslése szerint — 450. Somogyi deficit Míg 1990-91-ben több megyében (Somogy, Tolna, Vas, Veszprém és Zala) egyáltalán nem vagy csak elenyésző számban voltak veszteséges mezőgazdasági egységek, addig 1991- ben e régiókban is 10-20 között mozgott a deficites gazdaságok száma. Az ország más területein a munkanélküliek számának növekedését, illetve a foglalkoztatottak egy része keresetének tetemes visszaesését okozta a melléküzemágak visszafejlődése. A kivezető út e téren is a privatizáció és annak kormányzati, önkormányzati támogatása — hitelekkel, adó- és más kedvezményekkel, hiszen itt nemcsak regionális, hanem — a növekvő munkanélküliséget tekintetbe véve — országos érdekről is szó van. A farmergazdaságok e réteg nagyobb részének nem fognak munkát adni, mivel a többség nem szak-, hanem betanított munkás. Az egyetlen lehetőség tehát a kedvező feltételek melletti munkahelyteremtés, a vállalkozók ösztönzése ilyen munkalehetőségek biztosítására a helyenként máris hiánycikké vált korábbi termékek, szolgáltatások előállítására. (Ferenczy Europress)
