Somogyi Hírlap, 1992. január (3. évfolyam, 1-26. szám)
1992-01-22 / 18. szám
1992. január 22., szerda SOMOGYI HÍRLAP — SPORT 7 Lesz-e újabb NB l-es tekecsapata Somogynak? A második helyről várja a tavaszt a Közút Már tavaly is szép sikerként lehetett elkönyvelni a Kaposvári Közút-Strabag SE (akkor még csak „simán” Kaposvári Közút) harmadik helyét. Amikor az idei bajnoki küzdelemsorozat megkezdődött, a kaposvári tekézők még nagyobb feladatot tűztek ki maguk elé: az első vagy a második hely megszerzését. Az idei bajnokságra sikerült megerősíteni a csapatot; leigazolták az Erdélyből áttelepült Láng Józsefet, aki Romániában sokáig az első osztályban játszott. Ugyanakkor viszont nem várt érzékeny veszteség is érte a kaposvári teké- zőket: Kiss Lajos jobb kezét olyan súlyos baleset érte, hogy az egész őszi szezonban nem lehetett a játékára számítani, Pintér Györgyöt pedig egy sajnálatos baleset vetette vissza. Sikerek és kudarcok Remekül kezdte a bajnokságot a Kaposvári Közút-Strabag SE csapata. Mindjárt a nyitófordulóban magabiztosan, jó játékkal győzött Zalaegerszegen, majd ezután a volt NB l-es Győri Richards két vállra fektetése sem jelentett túl nagy gondot. Ekkor látogatott el a kaposvári együttes az őszi listavezető Inota otthonába. Sokáig úgy tűnt, hogy a csapat itt is folytatja menetelését — hiszen már 3:0-ra, 65 fával vezetett —, az összecsapás vége azonban mégis vereség lett. Mint később kiderült, ez jóval több volt egy egyszerű vereségnél. Ez a találkozó volt a kezdete — szerencsére csak néhány mérkőzés erejéig — a Közút „mélyrepülésének”. Hazai pályán az újonc Székesfehérvári Alba Regia Építők, majd a Mosonmagyaróvár is legyőzte Schleining Endre csapatát. Három vereség egymás után, s a csapat máris a nyolcadik helyen találta magát. Nagyszerű őszi hajrá Ezután azonban szerencsére ismét magára talált a gárda. Azt a Herendet sikerült idegenben megverniük, amelynek az otthonában eddig még pontot sem szereztek a kaposváriak. Csak növelte a nagyszerű idegenbeli győzelem értékét, hogy sérülés miatt hiányzott két meghatározó játékosuk, Ládonyi Csaba és Lőczi László. Ha a többiek nem is játszottak végig jól, de fogcsikorgatva küzdöttek; ennek volt köszönhető a siker. Végre sikerült rendezni a sorokat, és a visszalévő valamennyi mérkőzését „hozta” az együttes. Először a Győri ÉPFU kitűnő gárdája szenvedett vereséget a somogyi megyeszékhelyen, majd Sopronban következett egy emlékezetes mérkőzés. A Közút az utóbbi évek legjobb játékával, új pályacsúccsal győzött. A zárófordulóban nem okozhatott különösebb gondot a sereghajtó Csorna SE legyőzése. Kitűnő őszi hajrájának köszönhetően a Kaposvári A Kaposvári Közút-Strabag SE két meghatározó játékosa: Ládonyi Csaba és Pintér György (Kovács Tibor felvételei) Közút-Strabag SE feltornászta magát a második helyre, s innen várhatja a tavaszi folytatást. így gurítottak Az idegenbeli találkozókon Pintér György nyújtotta a legjobb teljesítményt: öt mérkőzésen 421 fás átlagot ért el. Őt Láng József (420 fa három mérkőzésen), Varga József (418 fa öt mérkőzésen), Schleining Endre (409 fa két mérkőzésen), Illyés András (408 fa négy mérkőzésen), Ládonyi Csaba (408 fa három mérkőzésen), Lőczi László (406 fa két mérkőzésen) és Tamás József (386 fa négy mérkőzésen) követi. A hazai mérkőzéseken elért átlagok alapján a sorrend: Lőczi László (433 fa három mérkőzésen), Ládonyi Csaba (423 fa négy mérkőzésen), Varga József (418 fa négy mérkőzésen), Illyés András (414 fa négy mérkőzésen), Láng József (406 fa három mérkőzésen), Pintér György (404 fa négy mérkőzésen), Kiss Lajos (398 fa egy mérkőzésen), és végül Fajtai István (395 fa egy mérkőzésen). Sikerül-e a nagy bravúr? Hogy mit hoz a tavaszi folytatás? Schleining Endre edző bizakodva várja a bajnoki rajtot. Mindenképpen szeretnék megtartani a most elfoglalt második helyüket, de (a sorsolás ismeretében) az sem kizárt — annak ellenére, hogy a Közútnak tetemesnek látszó, négy pont a hátránya az éllovas Inotával szemben —, hogy a gárda behozza hátrányát az őszi elsővel szemben. Vajon mire alapozza az edző (talán sokak számára meglepő) optimizmusát? Nos, a Kaposvári Közút-Strabag SE csapata hazai pályán fogadja az éllovas Inotát és a harmadik helyen álló Soproni Sört. Az sem mellékes, hogy a tavasszal egy mérkőzéssel többet játszik a kaposvári csapat hazai pályán. S ha visszatekintünk az elmúlt évekre, jól megfigyelhető, hogy a bajnokság második szakaszában mindig sokkal eredményesebben szerepelt az együttes, mint ősszel. (Volt olyan esztendő például, hogy a gárda az őszi 12. helyről év végére a negyedikre tornászta fel magát.) Hogy a csapat minél eredményesebben szerepeljen a tavaszi folytatásban, ezért a játékosok edzésben maradtak, sőt az ünnepek között naponta volt edzés. Schleining Endre edzőnek nem lehet oka panasza, hiszen mindenki szorgalmasan, nagy becsvággyal készül. A Kaposvári Építők SC-től a télen leigazolták a Mettner fivéreket, Tibort és a még ifjúsági korú Lajost. A január 25-i rajtra — amikor is a MOFÉM Vasas látogat el Kaposvárra — a következő 14 fős keretből kerül majd ki a pályára lépő hat játékos: Varga József, Ládonyi Csaba, Lőczi László, Láng József, Pintér György, Tamás József, Illyés András, Kiss Lajos, Fajtai István, Mettner Tibor, Schleining Endre, valamint a három ifjúsági korú játékos, Csendes, Németh és Lapath. (Fenyő) I. mentöúszó országos bajnokság 1992. január 19-e sporttörténelmi dátum. Ezen a napon rendezték meg egy új sportág, a mentőúszás első országos bajnokságát. A versenyen 16 klub 172 versenyzője mérte össze tudását — de talán ezúttal az ügyesség szó lenne inkább a megfelelőbb — négy különböző versenyszámban. Az első alkalommal megrendezett országos bajnokságon a somogyi színeket a Deseda Vízimentő Egyesület és a Vitái Triatlon Sport Club versenyzői képviselték — szép sikerrel. Mindjárt a legelső versenyszámban — 50 m vízből mentés uszony nélkül — Hajdú Sándor (Deseda Vízimentő Egyesület) érte el a legjobb időt csaknem 100 induló közül, s lett országos bajnok. A másik versenyszámban (100 m vízből Három kaposvári bajnok mentés uszonnyal) ezüstérem jutott neki. A második számban — 200 m akadályúszás uszony nélkül — inkább a hölgyek szerepeltek eredményesebben. Itt a bajnoki elsőséget Böröczi Viktória (Vitái Tri- atlon Sport Club) szerezte meg.-A férfiak mezőnyében épphogy csak lecsúszott a dobogó legfelső fokáról, s lett végül második Katona Roland (Deseda Vízimentő Egyesület). A harmadik versenyszámban — 100 m vízből mentés uszonnyal — is kaposvári versenyzőnek jutott a bajnoki arany. Hideg Izolda (Deseda Vízimentő Egyesület) imponáló idővel bizonyult a legjobbnak. A harmadik helyet is somogyi sportoló, Koczka Anita szerezte meg. A váltószámokban két ezüstérem jutott a Deseda Vízimentő Egyesület versenyzőinek. A 4x50 m váltó mentőúszásban a hölgyeknél a Horváth Titanilla, Koczka Anita, Hideg Izolda, Vincze Anett, míg a férfiaknál a Szabó Csaba, Katona Roland, Hajdú Sándor, Koczka Zsolt alkotta „négyesfogat” állhatott fel a dobogó második fokára. A legeredményesebb csapatnak a Deseda Vízimentő Egyesület bizonyult, míg az összetett pontversenyben Hajdú Sándor a második lett. A mentőúszó országos bajnokság több fordulóból áll. A győztesekből állítják ösz- sze a sportág válogatottját, akik majd a tokiói világbajnokságon képviselik a magyar színeket. Nos, ha a kaposvári versenyzők továbbra is ilyen eredményesen folytatják szereplésüket, könnyen elképzelhető, hogy a tokiói vb-n is találkozunk velük. Labdarúgó diákolimpia Véget ért a diákolimpia keretében rendezett városi teremlabdarúgó-bajnokság az 5-6. osztályosok csoportjában. A győzelmet a kaposvári II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola focistái szerezték meg a Petőfi és a Kisfaludy iskola előtt. Az első helyezett képviseli Kaposvárt a csurgói megyei döntőn. Különbusz Bajára A Baja-Kaposcukor SE NB l-es kosárlabdamérkőzésre autóbusz indul szombaton 13 órakor a Köjál épülete elől. Minden érdeklődő szurkolót szívesen látnak. Kropkó Péter Nágocson Január 23-án, csütörtökön 18 órakor Nágocson a faluházban tart élménybeszámolót Kropkó Péter, Magyarország legismertebb és legeredményesebb triatlonistája. Az ingyenes rendezvényre minden érdeklődőt várnak a szervezők. Doppingoló jégkorongozók A Lengyel Jégkorongszövetség (PZHL) szóvivője bejelentette, hogy három játékost azonnali hatállyal kizártak az olimpiai keretből, mert doppingtesztjük pozitívnak bizonyult. Idénynyitó világcsúcs Még alig kezdődött el az új esztendő, a fedettpályás atlétikai idény, máris megvan az első világcsúcs. Egy volgog- rádi viadalon ötpróbában az orosz Irina Bjelova 4720 pontot szerzett, s 61 ponttal javította meg a román Liliana Nas- tase rekordját. A 23 éves sportolónő részeredményei a csúcsjavításkor a következők voltak: 60 m gát 8.51 mp, magas 185 cm, súly 13.17 m, távol 643 cm, 800 m 2:11.72 p. Olimpiatörténeti kiállítás Szombaton 11 órakor az Újpesti Gyermek- és Ifjúsági Házban olimpiatörténeti kiállítást nyitnak meg, amelyen Bo- rovitz Tamás gyűjteménye lesz látható. A gyerekek és diákok ingyen tekinthetik meg a tárlatot. Aki elmegy, jól jár, hiszen érdekes, izgalmas, a kiállítás anyagához kapcsolódó vetítéseket is szerveznek. Különleges TOTÓ-kombinációk A 4. heti tippajánlatunkat az első oszlopban ismertetjük. Számítógépünk ennek alapján készítette húszoszlopos „véletlen” kombinációját. 1. X 11x2x 211 xx xx211 21x1x 2. X x112x 1x2x1 x121x 121 xx 3. X 12xx1 21xx1 x211x x1x12 4. 1 xx112 11x2x 112xx 11xx2 5. 1 x21x1 211 xx 11x2x x12x1 6. 1 1x2x1 x21x1 xx211 1xx12 7. 1 1x2x1 1xx12 1x1x2 21xx1 8. 1 1xx12 21xx1 121 xx x2x11 9. X xx211 2x1x1 12xx1 xx112 10. 1 xx112 1x1x2 x2x11 x1x21 11. X 112xx 1x12x 112xx x1x21 12. X xx221 21xx2 12xx2 x1x22 13. X x122x 12x2x 2x12x xx212 A TOTÓ-kombinációt a SZOLINFO Informatikai és Kereskedelmi Kft (Budapest) készítette olvasóink számára. Pelikán János Az „Alcsoport állása: 1. Bp. Honvéd 14 1 1646-1126 29 2. Kaposcukor 12 3 1440-1375 27 3. Csepel SC 11 4 1383-1275 26 4. Atomerőmű 10 5 1423-1350 25 5. Videoton 8 7 1385-1319 23 6. Baja 8 7 1289-1303 23 7. Sopron 8 7 1347-1354 23 8. AR Építők 6 9 1357-1315 21 •9. MAFC 5 10 1354-1423 20 10. Dombóvár 4 11 1332-1513 19 11.DEK0 4 11 1332-1513 19 12. Szeged SC15 1166-1620 15 A „B”-csoport állása: 1. Nagykőrös 15 1 1555-1246 31 2. Pécsi VSK 13 3 1392-1037 29 3. Falco SE 13 3 1572-1408 29 4. Dunai Kőolaj 11 5 1505-1409 27 5. Vásárhely 10 6 1472-1368 26 6. Nyíregyháza 7 9 1309-1381 23 7. Univer KSE 7 9 1285-1338 23 8. Salgótarján 7 9 1297-1282 23 9. K. Honvéd 6 10 1419-1555 22 10. Pécsi Postás 4 12 1316-1530 20 11. Pilar itivál. 3 13 1217-1439 19 12. TFSE16 1194-1540 16 PADLÓSZŐNYEG OLCSÓ, MUTATÓS, 21 SZÍNBEN NÉMET IMPORTBÓL KAPOSVÁRON: Kaposvári Lakberendező Ipari Szövetkezet, Berzsenyi u. 4. 48-as ifjúsági útja 5. Dobó I. u. 39. BOGLÁRLELLÉN: Gábor Áron tér BALATONSZÁRSZÓN: Szemesi út 9. KARÁDON: Traktoros u. 16. KAPOSMÉRŐN: Rákóczi u. 27. (209604) EGY UJ HÍR TEHERAUTÓK • 3 év garancia vagy 100 000 km • 5 féle szín • átépítőcsomag 6 vagy 9 személyre MAZDA E2200 D platós 1,51 1 290 000 + áfa MAZDA E2200 D zárt 1 t 1 375 000 + áfa Forgalmazza: TSZKER RT. Szombathely, Puskás T. u. 1. Tel.: 94/12-692 Fax; 94/24-549 Szerviz: SZIGETVÁRI Á. G. Szentegát Tel.: 70/10-821,10-805 Fax: 70/12-2 1 4 (209669)