Somogyi Hírlap, 1992. január (3. évfolyam, 1-26. szám)

1992-01-22 / 18. szám

Négyes karambol — lángoló autók KRÓNIKA Egy 27 éves fiatalasz- szony életét követelte az a baleset, amely tegnap dél­előtt Taszár külterületén történt. Nem az útviszo­nyoknak megfelelő sebes­séggel vezette Trabantját (amit felső képünk ábrázol) a taszári, 27 éves Manka Imre, megcsúszott és a menetirány szerinti balol­dalon összeütközött egy Skoda Liaz pótkocsis te­herautóval. A teherautó felborult és nekicsapódott a szemből érkező Ladának, amelyet a kaposvári 28 éves Gyulai Zsolt vezetett. A Lada visszavágódott és összeütközött a vele azo­nos irányból érkező másik Lada személygépkocsinak. Manka Imréné a helyszínen életét vesztette, Manka Imre és Gyulai Zsolt sú­lyos, a két éves Manka Marci könnyű sérülést szenvedett. A Trabant és a járműszerelvény kiégett. (Fotó: Gyertyás László) JANUAR A nap 7.23 órakor kél, és 16.29 órakor nyugszik; a hold 20.19 órakor kél, és 8.26 órakor nyugszik. Enyhül az idő Szerda Vince, Artúr Ma dél-nyugaton még vár­ható havazás, másutt válto­zóan felhős lesz az ég, de csapadékra nem kell számí­tani. Néhány órás napsütés is valószínű. A legmagasabb nappali hőmérséklet ma, szerdán 0 és 6 fok között ala­kul. HAMIS SZÁZMÁRKÁSOK A MEGYÉBEN Önvédelmi csoport Cserénfán Ötven személlyel önvédelmi csoport alakult Cserénfán. Éj­szakánként ketten járják a fa­lut, hogy a bűnözést megelőz­zék. Tavasztól a határban is járőröznek. Tisztelt Szerkesztőség! Tavaly nyáron megrendeltem a budapesti Home Shopping Kfi-től egy GFX 100-as típusjelű szobaan­tennát. November 12-én megérkezett a lakásomra, a leírtakkal ellentétben azonban semmire sem használ­ható. Levelemet okulásul szánom... Tisztelettel: ifj. Galambos Lajos Kaposvár, Komárom u. 29. — Pályaválasztás előtt álló nyolcadikosokkal és szüle­ikkel találkozik a kaposvári me­gyei könyvtár előadótermében pénteken délután fél négykor Varga Sándor, a munkaügyi központ főelőadója. A diákok to­vábbtanulási esélyeiről, lehető­ségeiről ad majd tájékoztatást és válaszol az érdeklődőknek. A múlt év novemberében több hamisított német száz­márkás talált — most már bol­dogtalan — gazdára. S a rendkívül ügyes bankjegyha­misítók ellen megkezdődött a nyomozás. A helyi pénzgyár­tók remekbe szabott „alkotá­sait” a megyeszékhelyen kívül Kaposfüreden is árusították, ám fellelhető volt Debrecentől Pécsig számos helyen. Eddig 12 500 márkát, 125 darab százmárkást sikerült felderí­teni. Előállítására csupán két­féle színes fénymásoló alkal­mas: a Canon 1000-es és az Olivetti. Mivel a rendőrségnek az ilyen gépek tulajdonosaira vonatkozóan nem voltak ada­tai, a szervizhálózathoz fordult segítségért. Megtudta, hogy Kaposváron egyetlen ilyen gép működik, ám a nyomo­— Az autógumi-import átmeneti korlátozását tervezi az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium, valamint a Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Minisztériuma. Az ilyen szállítmányok minő­ségi ellenőrzésének szigorí­tását is szeretné elérni a két tárca. Új pedagógus kamarai tagok Negyvennyolc új tag kérte felvételét a Magyar Pedagógus Kamara Somogy megyei tagozatába. Legutóbbi közgyűlésén valamennyi kérelmet elfogadta a tagozat, s így 140-re bővült taglétszáma. A közgyűlés megválasztotta azt a hét küldöttet is, aki a január 25-i, országos közgyűlésen képviseli majd Somo- gyot. Szemtanút keresnek 1991. december 31-én az éjsza­kai órákban Kaposvár város belte­rületén a Gilice u. 33. számú ház előtt ismeretlen jármű ütközött a kaposvári vasútállomás kerítésé­nek. Kérjük jelentkezzenek azok, akik a járműről vagy a baleset kö­rülményeiről felvilágosítással tudnak szolgálni. Jelentkezni személyesen a rendőrkapitányság közlekedési osztályán, Kaposvár, Szent I. u. 12. fszt. 22. sz. alatt le­het, telefonon a kaposvári 14- 422/25-10 számon. * * * Balatonlelle belterületén a 7-es főútvonal 67-es mellékútvonal ke­reszteződésében 1991. december 15- én 20 óra 45 perckor Földes Alfréd az általa vezetett Pegueot 605 típusú személygépkocsijával az úttesten megcsúszott, letért az úttestről és egy lakóház falának ütközve állt meg. A baleset követ­keztében a gépkocsi két utasa a kórházba szállítás után életét vesztette. A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság közleke­dési osztálya kéri, hogy jelentkez­zen a fehér Lada vezetője, aki a baleset idején a vasútállomás felől a 67-es út irányába közlekedett. Várjuk azoknak a jelentkezését is, aki(k) a balesettel kapcsolatban bármilyen felvilágosítást tudnak adni vagy látták a történteket. Je­lentkezni lehet a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság közleke­dési osztályán Kaposvár, Szent I. utca 14/0, vagy a 14-422/22-82 te­lefonon. Buldózeres szerelem A holland sajtóban megje­lent tudósítások szerint Be- verwijk városházán örök hű­séget esküdött egymásnak az a 28 éves férfi, aki a nyá­ron — szerelméért — a szomszédos Heemeskerk- ben buldózerével parkoló gépkocsikat tört össze és kresz-táblákat döntött ki. Az eset, amiért az egyéb­ként diszkréten meg nem nevezett vérmes férfiú jelenleg 18 havi börtönbün­tetését tölti, tavaly július 18-án történt. A férfi akkor kezdett dühöngeni, amikor meglátta szerelmét — aki­vel egyébként napokkal az­előtt szakított — egy másik férfi társaságában... Nos, azóta kibékültek, a bul- dózeres férfit pedig a házasságkötés napjára szabadságolták a börtön­ből. — Az Áramszolgáltató Vállalat értesíti Kaposvár lakosságát és közületelt, hogy 1992. január 23-án, 7.30-tól 15.30 óráig a Jutái úton az Esze T. utca és a Tóth Á. u. között, a Badacsony utcában, a Balaton utcában, a Szigligeti E. utcában és az Esze T. utcában áramszünet lesz. (209650/b) — Trieszt január 27-28, február 25-26. Utazás: autóbusszal. Rész­vételi díj: 1500.- Ft+5 DEM. Isz­tambul február 12-16, március 11- 15. Utazás: autóbusszal. Részvé­teli díj: 4200.- Ft. + 40 DEM. Je­lentkezés és felvilágsítás: Minaret BT, Kaposvár, Ady E.u.12. (209683) — Levelező felvételi előkészítő­ket indítunk egyetemre, illetve fő­iskolára jelentkezőknek! Kérjen tá­jékoztatót! Pallas Felvételi Elő­készítő GM, 1364 Budapest 4. Pf.: 126. (7841) — A siófoki TIT az alábbi 10 he­tes nyelvtanfolyamokat indítja heti 2x2 órában: német kezdő, haladó; angol kezdő; olasz kezdő. Jelent­kezési határidő: január 31. Január 28-tól szakmai képesítést adó, nagy teljesítményű kazánfűtői tanfolyam indul 3 hónapos képzési idővel. Jelentkezés: TIT Siófok, Petőfi sétány 32. Tel: 84/11-156. (209678) Rendőrségi felhívás A Somogy Megyei Rendőr-főka­pitányság közlekedési osztálya kéri annak vagy azoknak a szemé­lyeknek a jelentkezését, akik 1992. január 10-én 20 óra 20 perckor Lad község belterületén segítségnyúj­tás elmulasztásának bűntettét el­követő gépkocsi vezetőjéről, il­letve a gépkocsiról bővebb felvi­lágosítást tudnak adni. A járművezető a baleset hely­színén megállt, járművéből kiszállt és pár másodperc műlva a hely­színről eltávozott. A gépkocsinak erős motorhangja volt, feltehetően Zsiguli típusú, jobb eleje, illetve oldala sérült meg. Kéri a rendőrség annak a szőke, hátrafésült hajú fiatalembernek a jelentkezését is, aki ugyanebben az időben Lad község italboltjából telefonálni szándékozott, mivel a sérült személynek mentőt kívánt hívni. Felhívjuk a javítóműhelyek, autószervizek, karosszéria javí­tással foglalkozók figyelmét, hogy ahol olyan gépkocsit szándékoz­nak javíttatni, amelynek sérülései gyalogos elütésére utalhatnak, soron kívül jelezzenek. Azok, akik információval tudnak szolgálni a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság közleke­dési osztályán (tel.: 14-422/22-93 mellék vagy Nagyatádi Rendőrka­pitányság közlekedési osztály, tel.: 12-811) vagy bármely rendőri szervnél kérjük jelentkezni szí­veskedjenek. zásból ezt a helyszínt kizárták. A hamis pénzjegyek előállí­tása igen nagy szakértelemre vall: miután a jó minőségű másolópapírra ráfényképezték a bankjegy mindkét oldalát (szinte valamennyihez más eredeti százmárkást használ­tak, tehát azonos számúak el­vétve találhatók), ráfestették a fémszálat, a vízjelet pedig utó­lag szitázták a pénzre. A rendőrség felvette a kap­csolatot a Nemzetközi Szer­vezett és Kábítószer-elleni Szolgálattal, illetve annak a pénzhamisítással foglalkozó részlegével. A hamis pénzjegyek terjesz­tésével a rendőrség előtt már különböző bűncselekmények miatt jól ismert két személyt — T. Ferencet és B. Ferencet — gyanúsítanak. Tamási Kopog - locsog Tegnap reggel csúsz­káltunk. Elővettük a „te­repjáró” lábbelit, hogy bokatörés nélkül érkez­hessünk célunkhoz. Ki, hogy viselte el mindezt? Nem tudom! Én suttyom­ban örültem. Mert: „ha Ágnes kopog” - az már egy jó előjel! Viszont: „ha Vince locsog” - az már maga a tökély! Hiszen minden tisztes szőlőter­melő vallja ősidőtől: „ha csordul a Vince, tele lesz a pince!” Tegnap a kopogó Ág­nesnek titokban örültem. De jó lenne ma egy csor­duló Vincét köszönteni! (vörös) Tarka sorok Okos gyerek — Edukám, kis­fiam, edd meg szé­pen a spenótot, jó színt kap tőle az ar­cod! — Akkor pláne nem eszem meg. — De miért? — Nem akarok zöld lenni! Mi a különbség? — Apu, ez nem igazság! Anyutól minden cipőpucolá- sért tíz forintot kapok, te meg öttel akarod kiszúrni a szemem! — Ja, könnyű anyádnak! Neki egy jól kereső férje van, nekem pedig csak egy költekező felesé­gem... Állattani ismeretek — Anyu! A tehén is marha? — Igen, fiacskám. De főleg a férje. — És ki a férje? — A bika. — Akkor kicsodája az ökör? — A nagybácsija. — És mi teszi az ökröt ökörré? A mamának elakad a szava, de a férje gyorsan kisegíti: — A rokonság. Ajándék — Apu, mit szólnál, ha kapnál tőlem a születésnapodra egy új kulcstartót? — Kedves volna tő­led, de egy jó bizo­nyítványnak jobban örülnék! — Késő. A kulcs­tartó már megvan. Földrajz — Mi van mesz- szebb tőlünk? — kérdi a tanár Mórická­tól. — Kína vagy a Hold? — Szerintem Kína! — Miből gondolod? — A Holdat innen is látni. Kínát nem. Repülőgépen — Mennyi az idő? — Öt perccel múlt Kecskemét. SOMOGYI HÍRLAP Az Axel Springer-Magyarország Kft pártoktól független lapja Felelős vezető az ügyvezető igazgató Főszerkesztő: DR.KERCZA IMRE Felelős szörkösztő­BÍRÓ FERENC (társadalom és gazdaság), DR. TRÖSZT TIBOR (művelődés és kultúra) Gyártásvezető-szerkesztő: KURUCZ FERENC. Tervezőszerkesztő: CHRIST LÁSZLÓ, KATONA A. CSONGOR, NAGY MIKLÓS. Olvasószerkesztő: LAJOS GÉZA Kiadja az AS-M Kft. Somogy Megyei Irodája Felelős kiadó: PORDÁNY H. LÁSZLÓ irodavezető Hirdetés és reklám: DR. TÓTH MIKLÓS Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kaposvár, Kontrássy u. 2/a. Telefon: 11-644 Telex: 13-360, Telefax: 12-315 Siófoki iroda (szerkesztőség és hirdetésfelvétel): Siófok Szabadság tér 9. Telefon: (84) 11-668, Telefax: (84) 10-861 Készült a szerkesztőség számítógépes szövegszerkesztő-rendszerén. Nyomtatta a Nyomdaipari Szolgáltató Kft üzeme, Kaposvár, Fő utca 101. Felelős vezető: MIKE FERENC Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a posta hír­lapüzleteiben és a hírlapelőfizetési és lapellátási irodánál (HELIR), Budapest, XIII. Lehel u. 10/a 1900., közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215— 96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 245 forint, negyed évre 735 forint, fél évre 1470 forint, egy évre 2940 forint. ISSN 0865-9125 Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.

Next

/
Thumbnails
Contents