Somogyi Hírlap, 1992. január (3. évfolyam, 1-26. szám)
1992-01-20 / 16. szám
1992. január 20., hétfő SOMOGYI HÍRLAP — MEGYEI KÖRKÉP 3 Palotából ismét Marylla lesz SIKLÓERNYŐK MARCALIBÓL Marcaliban valamikor a hatvanas évek közepén létesült egy kisebb bőrfeldolgozó üzem. Hívták már Horizont szövetkezetnek, 1970-től a rákospalotai bőrdíszmű üzemegységének, majd leányvállalat lett Marylla néven, aztán ismét rákospalotai üzem a Palota védjegy mellett. A vállalati tanács végül is beleegyezett abba, hogy önálló gyárként dolgozzanak. Marcaliban most várják a hivatalos iratokat, hogy megindulhasson a Marylla Bőrdíszmű Gyár. Csupa leleményes dolgot készítenek. Például a külföldön már sikert aratott siklóernyőt, amellyel bárhonnan lelehet ugrani, s mint az ejtőernyősök repülhetnek a különleges „paplannal”. Ebből tavaly kétezer darabot küldtek Ausztriába. Külföldi partnereknek csinálnak itt Marcaliban sporttáskákat, autóülés betéteket és rendkívül tetszetős autóstáskákat is. Vlasitsné Olbricht Margit szerint van jövője ennek az üzemnek, eddig még nem kellett dolgozókat elküldeniük, s talán a jövőben sem Nemcsak márkanevet váltanak (Fotó: Gyertyás László) kell, mert vevő mindig lesz. Kérdés persze, hogy találnak-e partnert a privatizációhoz. A jelenlegi partnereik nem alkalmasak a társulásra, újabbak kellenek. A Marylla bízik abban, hogy lesz partnere. N. J. Víziszony Ennél már nem lehet magasabb az ára — mondták sokan tavaly, amikor a fogyasztók erős ellenállását figyelmen kívül hagyva megyénkben is bevezették az új (tehát magasabb) víz- és csatornadíjat. Víz nélkül nincs élet — legalábbis a szakértők szerint, ám — takarékoskodni e nékülözhetetlen életelemmel is lehet. Január első napjaiban azután kiderült: tévedtek, akik a víz- és csatornadíj emelésének lehetetlenségét hangsúlyozták. Jött felülről az újabb áldás: január 6-tól átlagosan mintegy hatvan százalékkal emelkedett a víz- és csatornadíj. Ez már több mint sok a jóból — gondolhatja a földi halandó, hiszen minden tőle telhetőt megtett. Az új ár takarékosságra ösztönözte a fogyasztókat. Megrohanták a vízmérő órákat árusító boltokat, könyörögtek a szakembereknek a soronkí- vüli beszerelésért. Nem kis ráfordítás után az órák ketyegtek, mérték az elfogyasztott köbmétereket. És most újra áremelés. Vajon mi lehet az oka? A kormányzat szerint az állami támogatás elvonása miatt szükséges. Lehet, hogy így van, de mégsem megnyugtató a magyarázat. Meghökkentő a fővárosi csatornázási művek igazgatójának nemrégiben hallott véleménye. Elmondta, hogy a fővárosban a csatornadíj 7 forintról 9,50 forintra nőtt, ez az idei évre fedezi a költségeket. Az áremelkedés miatt azonban a lakosság kevesebb vizet fogyaszt, ez pedig mintegy 150 millió forintos bevételcsökkenést okoz. Ezért pedig jövőre újabb áremelésre lesz szükség(l). Itt aztán véglegesen összegabalyodtam, mégpedig kibogozhatatlanul. Megpróbáltam a logikát segítségül hívni. Tehát, ha több vizet fogyasztunk, akkor nagyobb a költség és több a csatornadíj. Emelik az árakat. Ez eddig stimmel. Ha viszont kevesebb vizet fogyasztunk, akkor csökken a csatornázási művek bevétele, és ezért árat kell emelni. Nem értem önmagamat sem. Ha takarékoskodom, ha spórolok, bármit csinálok, több víz- és csatornadíjat kell fizetnem. Feladtam. Még hogy szegény ember vízzel főz?! Víziszonyom van! Lengyel János Vendéglátók versenye A hideg fogas forró sikere Szebbnél szebb hidegkonyhai készítmények, cukrászsütemények és tortakülönlegességek ejtették bámulatba az érdeklődőket szombaton a Kapos Szálló éttermében. A látványos bemutató a kaposvári Széchenyi István Kereskedelmi Szakközépiskola, Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakmunkás- képző Iskola végzőseit dicsérte. Szakács- cukrász- és felszolgálótanulók hozták el remekműveiket, illetve bizonyították szakmára ter- mettségüket. Az intézmény régi hagyományt elevenített fel, hiszen több mint tíz évvel ezelőtt volt már ilyen bemutató a Dorottyában. Tóth Imre igazgató örömmel nyugtázta köszöntőjében: a szakma összefogott az oktatás sikeréért. Ahol kopogtattak, kinyíltak az ajtók, s vállalatok, vállalkozók, áfészek szponzorálták a versenyt, amelyen — négy kategóriában — 34 végzős növendék indult. Kaposváron kívül Nagyatád, Barcs, Marcali és Csurgó küldte el ígéretes cukrászait, szakácsait és felszolgálóit. Nemcsak a zsűri-tagoknak, a közönségnek is összecsordult a nyála a kiwitorta, a tejszínes kagyló és egyéb nyalánkságok láttán. No meg nagyot nyeltünk akkor is, amikor kocsonyázott nyúlpástétomra, angol bélszínre vagy hideg pisztrángra tévedt tekintetünk. Minden bizonnyal így voltak ezzel a díszvendégek is, akiknek elegáns felszolgálók kínálták az étkeket. A töltött tojást lazaccal, a fácánból készült erőlevest, a tűzdelt angol bélszínt párizsi körítéssel és a baná- nos pohárkrémet. Délután hirdettek eredményt. A cukrászok közül Fiszter Szilvia lett az első. A hideg- konyhai készítmények közül Pataki Tibor hideg fogasa vitte el a pálmát. Ő kapta a legszebb tálért járó különdíjas a Korona Rt ajándékát. A melegkonyhai készítmények kategóriájában Czink András remekelt. A legjobb felszolgáló pedig Havasi József és Kontra József volt. Büszkék lehetnek rájuk a barcsiak. Csapatversenyben a, barcsiak nyertek. így a Csillag Étterem kü- löndíja haza került. A Fűszért svájci óráit Szép Andrea cukrász-, Rácz Tímea és Szabó Beatrix felszolgálótanulók kapták. (Lőrincz) Befürödnek-e a somogyi fürdők? (Folytatás az 1. oldalról) Erre a veszélyre már korábban többen — lapunk is — felhívták a figyelmet. Akadtak, akik nem csak beszéltek, hanem tenni is akartak. Ezek a próbálkozások — elsősorban a vagyoni helyzet tisztázatlansága miatt — rendre kátyúba jutottak. Miután a fürdő az önkormányzat tulajdonába került, úgy látszott, hogy elhárulnak az útból az akadályok. Különösen örültek a fejlesztés szorgalmazói, amikor részben a szerencsének, részben az egyik vendéglő üzemeltetője közreműködésének köszönhetően a múlt éveben a Cívis kész volt harminc millió dollárt fektetni az igali fürdőbe. Megkezdődtek tárgyalások. Az érdekeltek úgy határoztak, hogy az ön- kormányzat, a villatulajdonosok, kereskedők, vendéglátósok részvételével mindenki számára nyitott részvénytársaságot alakítanak, amelybe pénzével részvényesként a Cívis is belép. A község beliek egy részének ez nem tetszett. A legnyomosóbb érv az rt ellen: „A fürdő alig került a község tulajdonába, máris kiadja a kezéből". A helyi ellendrukkereket sikerült legyűrni. A képviselőtestület decemberi ülésén, amelyen a Cívis képviselője is részt vett, már határoztak is az előkészítéshez szükséges egyszemélyes kft (ez az önkormányzat) megalakításáról és az rt ezt követő létrehozásáról. Nem sokkal ezután azonban váratlan akadályba ütköztek. Kiderült: az igali önkormányzati hivatal előnytelen szerződést kötött a nyugati érdekeltségű Medúza Kft-vel. Ez a szakemberek szerint szakmailag is gyenge szerződés, amely nagy területet szakít ki a fürdőből, és ad a kft-nek, valójában semmilyen fejlesztésre sem kötelezi a Medúzát. Amikor a közelmúltban erről a Cívis tudomást szerzett, közölte: ilyen feltételek mellett nem hajlandó befektetni. Minderről elbeszélgettem a napokban Herczegné Szél Edit polgármesterasszonnyal, Nagy Attila alpolgármesterrel, Hajnal Miklósnéval, a helyi kemping vezetőjével és Soós Tiborral, az igali képviselőtestület tagjával. Főként arra voltam kiváncsi, hogyan látják a kilábalás esélyét ebből a szerencsétlen helyzetből, illetve tettek-e már valamit azért, hogy kikerüljék a maguk állította csapdát. Valamennyien úgy látták, hogy valamiképpen meg kellene támadni az előnytelen szerződést, és megragadni a Cívis ajánlatot, amelyben látnak fantáziát. Kiderült azonban, hogy az önkormányzati hivatal semmit sem tett ennek érdekében. A patthelyzet óta nem tárgyalt sem a Medúzával, sem pedig a Cívissel, és érdemi jogi tanácsért, segítségért sem fordult senkihez. Érthetetlen okokból ölhetett kézzel várja azt a bizonyos jószerencsét, amely — a körülményeket ismerve — magától aligha jön el. — Kétségtelen lassúak vagyunk — ismerte el egykedvűen a polgármesterasszony. Attól tartok ezt egyszer mások, máshol, majd másnak minősítik. Szegedi Nándor Falusi beszélgetések Kiskorpád és Somogysárd között a hó nélküli januári szürkeségben magányosan, komótosan kukoricaföldet szánt egy traktor. Fényes hátú hantokat fordítanak az ekék — ez az idő alkalmas arra, hogy az őszi „lemaradások” némiképpen mérséklődjenek. Csendes, kihalt a falu is, Somogysárd, csak a csendesen pipázó kémények jelzik: az élet a házak falai közé húzódott. így szokott ez lenni ezidőtájt, amikor a falu legfőbb gazdálkodó szervezete készíti az előző évi munkáról szóló számvetését. A külső hasonlatos, a tartalom azonban merőben más. — A mai valóság borzasztóan nehéz — mondja Erdélyi Lajos, a szövetkezet elnöke. — Az elmúlt év a szövetkezetek lezüllesztésének éve volt. Nemcsak amiatt, hogy késett a szövetkezeti, az átmeneti törvény, — amelyet véSzegénységben, bizonytalanságban gül úgy alkottak meg, hogy nem kérdezték meg a szövetkezetek tagságát —, hanem minden jelentősebb gazdasági ágazatot a zavar, a kapkodás jellemzett. — Például? — Késett a gabona kiszállítására vonatkozó engedély. Csaknem két évtized óta még soha nem fordult elő, hogy augusztusban, de legkésőbb szeptemberben ne kapta volna meg a szövetkezet a gabonáért a pénzét. Ma? Összesen, s ebben nemcsak a búza van benne, húsz milliós kintlevőségünk van. Mit lehet tenni az élet „viteléhez”? Hitelt felvenni, az ismert óriási kamatterhek mellett. Nem kell pénzügyi, gazdasági szakembernek lenni ahhoz, hogy megértse valaki, ez a körülmény csak tovább súlyosbítja, nehezíti a helyzetet. — Meggyőződésem, hogy országosan, a valóságban az előző évi búzának csak 55-60 százalékát vetették el a gazdaságok. A korábbi 1500-1600 hektár helyett mi 635 hektárra vetettünk. A gabonapiac múlt évi problémái mellett más is közrejátszott ebben. Azt már tudjuk, hogy kárpótlásra 18 ezer aranykorona értékű igényt jelentettek be, ami hozzávetőlegesen nálunk ezerhatszáz hektárt jelent. A rendelkezések szerint majd február végén tudjuk meg mi, hogy ki és mennyi földet kér, ki az, aki például nem földre, hanem életjáradékra tart igényt. Mindenesetre ezt a hozzávetőlegesen ezerhatszáz területet tiszta, vetetlen föld formájában szeretnénk átadni a kárpótlást kérőknek. — Ugyanakkor tervezni kell, vetőmagokról, egyebekről, gazdálkodási szándékokról dönteni... — Csak úgy gondolkodhatunk, hogy alternatív terveket készítünk. Olyat is, hogy tavasszal rendezzük a kárpótlási igényeket, olyat is, — ha ez valami miatt mégsem sikerül — akkor ősszel. — A mostani időszak mégiscsak az előző év lezárásnak szakasza. Egy kis csend telepszik a beszélgetésre, aztán az elnök halk szóval válaszol: — Tizennyolc év után először veszteséggel zárunk. Egyetlen reményünk, hogy a tartalékalap fel- használásával ezt a veszteséget rendezzük. Ez a legjobb eset, de bízom benne, hogy a mérlegben nulla eredményre „kifutunk”. A korábbi években a sárdi szövetkezet 12-15 milliós nyereséggel zárt általában. A fő termékek értékesítési árai csökkentek, a költségek lényegesen emelkedtek, a korábbinál sokkal kisebb területű őszi vetésekhez is hitelt kellett felvenni. Ez is példa nélküli! Csakhogy kintlevőség húsz millió... A műhelyben ilyenkor szokott lenni a csúcsidő. Most a műhely is csendes. — Úgy javítunk, hogy az egyik gépből rakjuk át a használhatót a másikba. — Na, de végülis, ha kijön a tavasz, csak meg kell kezdeni a munkát. — Természetesen a nélkülözhetetlen eszközöket felkészítjük. Ha nem találunk a magunk szegénységében hozzá alkatrészt, azokat feljegyezzük és az utolsó pillanatban megvesszük. De csak akkor! A falu csendes. A késő délutáni szürkeségben a szántótraktor szorgalmasan rója a köröket. Vörös Márta
