Somogyi Hírlap, 1992. január (3. évfolyam, 1-26. szám)
1992-01-16 / 13. szám
1992. január 16., csütörtök SOMOGYI HÍRLAP — GYERMEKEKNEK 7 „Tudós” társasjáték Kitűnő szellemi játék, részt vehet benne kisebb és nagyobb gyerek egyaránt. Az egyik gyerek elkezd egy történetet, például: „A múlt héten írt a nagybácsim Pizából” (most rámutat egy másik gyerekre, akinek a történetet folytatnia kell, mégpedig az említett hely vagy esetleg tárgy nevezetességével, például így), „ ez az a város, mely híres a ferde tornyáról. Manapság már nem építenek annyi tornyot, mint” (itt rámutat egy következő gyerekre, aki folytatja) „a középkorban. A középkorban a várakhoz épültek a tornyok” (most rámutat egy másik gyerekre, aki így folytatja) „manapság viszont fontosabbak a tengeri világító tornyok, melyek fényjeleikkel irányítják a hajósokat” (a következő gyerek, akire rámutatnak így folytatja),,, de a hajósokat a rádió is irányítja és tájékoztatja mindenről.” (A következő gyereké a szó) „A rádió korunk egyik legnagyobb találmánya és Marconi olasz tudós fedezte fel.” És a játék így megy tovább. A kisebb ygerekek tanulhatnak a nagyobbaktól, de ha kedvük van, ők is bekapcsolódhatnak a játékba. A rádióval kapcsolatban példáéul egy kisebb gyerek elmondhatja:„A rádió olyan gépezet, melyet a kisgyerek bekapcsolhat, de belepiszkálni, belenyúlni nem szabad...) Aztán ha kimerült a téma, lehet új történetet kezdeni. Hóemberek Vágjátok ki a hóembereket elől álljon a legmagasabb, leg- és állítsátok őket sorba. Leg- hátúi a legkisebb. Vendégségben „családoknál” DOMINÓ A dominókockák közül cseréljetek meg kettőt úgy, hogy a kirakott négyzet oldalán a pontszámok összege tíz-tíz legyen! Egy kosár kisgyerek (Fotó: Lang Róbert) HŰSÉGES BARÁT LETT Cimbora, a kis tacskó Egyik reggel azt mondtam a feleségemnek, hogy hozzon több tejet, mert mától eggyel többen leszünk. Miért? — talán vendégünk lesz? — kérdezte. Lesz bizony, és méghozzá nagyon kicsike kis vendégünk, aki egyelőre csak tejet iszik, és lehet, hogy örökre nálunk marad. Meglepetésnek szántam Cimborát, ezért nem árultam el előre érkezését. Nagy hó esett, mikor elmentem Cimboráért. Hazaérve a kosárból kimászott egy ici-pici, simaszőrű, tapsifülű, álmosszemű, rövidlábú tacskó. Betotyogott a szoba a közepére, körülnézett, kicsi fekete gombszemével mondta a gazdaasszonynak: megjöttem hát. Nagyot ivott a tejből, szétnézett a lakásban és elment aludni. Másnap már otthonosan érezte magát, mindent, ami útjába került megszagolt és megrágott. Papucsok, zoknik, cipők elmenekültek a polcokra, hogy ne kerüljenek Cimbora éles fogai közé. A lépcsőn inkább gurult, mint ment, de az utat becsülettel megtette — végtére szalonképes akart lenni. Később már nagyobb utat is vállalt, a szőlőhegyre vezető lépcsőket. A szomszéd farkaskutya félelmetes ugatására Cimbora határozottan válaszolt és kutyanyelven azt mondta neki: te nagy vagy, de én nem félek tőled, mert nem a nagyság a döntő, hanem a bátorság. Rex a nagy kutya meghunyászkodva lefeküdt a földre, Cimbora felmászott a hasára és előbb még ugatott egyet, aztán puszit adott neki. Ettől a naptól puszipajtások lettek. Pamaccsal a másik szomszéd kutyával az első pillanattól fogva jó barátságba keveredett, annyit ugráltak a hóban örömükben, hogy körülöttük teljesen elsöpörték a havat. Ahogy elment a hó, Cimbora felcseperedett. Szót fogad és a tisztaságra sokat ad. Tavasszal, amikor kinyíltak a mezei virágok, egyik nap azt mondja Cimbora: gazduram, szedjünk egy csokor szép virágot, kösd a nyakam szíjához, a gazdaasszonyt szeretném megköszönteni a névnapján! Amikor indultunk a dombról lefelé, és Cimbora meghallotta a gazdaasszony hívogató hangját, keresz- tül-kasul nekivágott a bokrokon, füveken, és pillanatok alatt ott termett a gazdájánál, akit nagyon meghatott Cimbora figyelmessége. Egyik nap Gyula barátommal uzsonna közben megfeledkeztünk Cimboráról. Ő azonban szájába vett tányérjával bokán bökte Gyulát, és tudtunkra adta, ő is éhes. Aztán teltek a napok, a hetek. Cimbora megkomolyodott, és olyan hűséges barát lett, „akiben” nem lehet csalódni. Dr. Hiev Ilia Törő István Téli vándorlegények Az ónszürke égen gyűlnek a fellegek, három vándorlegény cipeli a telet. December havat hoz, fenyőfát öltöztet, batyujában ajándék gyereknek, felnőttnek, kemény legény Január, zuzmarás a bajsza, patkója szikrákat ver, ködcsikóit hajtja. Maskarát ölt Éebruár, farsangolni elmegy, égetik a bábut, vígan ünnepelnek. Libasorban járnak, a vándorlegények, csak előre mennek, vissza sohsem néznek. ARANYTORICtf PAVA Mese; / ' I RTA I ' ' - V V vr \ \ \ A játék úgy kezdődött: Marika néni azt ajánlotta, hogy játsszanak szomszédost. Legyenek családok, papák, mamák, az óvodában fellelhető eszközökből mindenki maga építse fel a házát. Nosza, dőltek az asztalok, feküdtek a székek és pillanatok alatt, mint az utcán, sorban simultak egymás mellé a játék-otthonok, melyek rövid időn belül be is népesültek. A nagyobbak vállalták a papa és a mama szerepét, a kicsik és a középső csoportosok lettek a gyerekek. Érdekes volt megfigyelni a családteremtést. A papa, mama közösen döntött mekkora legyen a család, közösen intézkedtek, kiosztották a szerepeket. Mert mindenkinek volt helye és a feladata a családban. Az egyik sokgyerekes családban a papa tanár volt, a mama fodrász. Amikor az óvó néni családlátogatásra ment hozzájuk, okosan elmondták hol dolgoznak, hogyan élnek otthon, ki vásárol, ki főz, ki vigyáz a gyerekekre. A mama, aki éppen egy szivacsról kelt fel, szívélyesen tessékelte befelé az óvónőt, miközben elmondta, hogy éppen egy kicsit pihent, újságot olvasott, mert fáj a feje. A gyerekek csendben kuporogtak a szivacson. A papa készítette a vacsorát, közben beszélgetett a vendéggel. A következő egy orvos és ápolónő családja volt. Nekik még csak egy kis pólyá- suk volt. A papa elmondta, hogy nagy gond a gyerek, mert felváltva kell rá vigyázni, ezért váltott műszakban dolgoznak. A pici vidáman vigyorgott és szerepéhez híven az ujját szopogatta. A következő családban emeletes ággyal lepték meg a vendéget. Nekik volt már autójuk sokat kirándultak és vitték a kedvenc kismacskájukat, aki egy vidám kisfiú volt, és szüntelenül nyávogott. Érdekes módon minden család más és más eszközt tartott fontosnak a lakásban. Egyben egyformák voltak: a gondoskodás, a szeretet egyetlen otthonból sem hiányzott. Amikor a névtáblák is kikerültek a lakásra, már este lett és kezdődhetett a fürdetés. A játék még sokáig eltartott a csoportban, újabb ötletekkel, eseményekkel gazdagodva. Csak a vendég vonult el, hogy a családok éljék saját, otthoni önálló életüket. Báli Gyuláné Nagy ' esemény történt a madárdalos, rigófüttyös erdőben. A tapasztalatokban megkopaszodott Öreg Rigó egy táblát szögezett fel a Rigó-lak zöld indával befuttatott, mohos falára: ÉNEKISKOLA. Nosza, lett nagy álmélkodás az erdő lakói között! De a csodálkozásnál rövidesen még nagyobb lett a sürgés-forgás. Gondos cinegepapák, kopottbundás mókusmamák, hegyesen lépkedő pávák hozták kézenfogva csemetéiket az Öreg Rigó új iskolájába, hogy megtanuljanak énekelni, muzsikálni. Öreg Rigó alig győzte a sok kukacot, gilisztát, bogarat elraktározni Rigó nénivel, hűséges feleségével, hogy a tanítványoknak mindig legyen egy-két jó falat. A jótorkú, fürge cinegefiókákkal a legkönnyebben boldogult: már egy hét alatt úgy trilláztak, mint a pinty, volt olyan, aki egykettőre kivágta a magas a cét. Ám a mókás mókuscsemetékből hangos vinnyogásnál többet sehogy- sem tudott kihozni, pedig már rekedre énekelte magát velük. Legjobban a három pávától félt. Szépen leültette őket és elmagyarázta, mit kell tenniük hogy énekelni megtanuljanak. Mikor énekeltetni kezdte őket, kétségbeesett az első két kis páva fülhasogató rikoltozá- sán. Annál nagyobb volt a csodálkozása, amikor a harmadik pávafióka szépen csengő, tiszta hangját meghallotta. — Pávától ilyen hangot még nem hallott a világ! - kiáltott fel boldogan az Öreg Rigó. - Hiszen ennek arany van a torkában! így kapta a tehetséges páva az „aranytorkú páva” nevet. Mindenki értetlenül állt a csodálatos eset előtt. Mikor tollazatát a napfényben csillogtatva énekelni kezdett, minden zaj elnémult körülötte a csodálkozástól. Zoli az erdészék vásott fiacskája sejtette csak egyedül, honnan van az erdőnek ilyen csodája. Nemrégiben egy csodás hangú aranysípot kapott nagypapájától, melyet egy szép napon elveszített. Szólni nem mert róla otthon, - de az aranytorkú páva énekében azonnal ráismert elveszett kincsére. Igen ám, de hogyan szerezze vissza?! Mivel hallott már a páva-pulyka nemzetség régi harcáról, felkereste a legvéresebb taréjú, legberzenkedőbb vén pulykát. — Pulyka koma, segíts rajtam, hogy visszakapjam az aranysípomat, az aranytorkú pávától — szólította. — Ha csak ez a bajod, ezen könnyen tudok segíteni. Kihívom csőrpárbajra azt a híres pávát, csúffá teszem az ország-világ előtt, meglásdI így is történt. A nagy párbaj hírére öszesereglettek az aranytorkú páva hívei és dühös szemmel méregették pulyka barátunkat. Az első összecsapásnál nem történt semmi. Már-már fenyegtő moraj hallatszott a mérges pulyka ellen, mikor az egy jól irányzott csőrütéssel úgy begyen vágta a kényes pávát, hogy valami fényes kiugrott a torkából. A Zoli aranysípja volt. Mondanom sem kell, hogy az arany torkú páva elvesztette a hangját, és azóta sem akadt olyan páva többé, amelyiknek egy szem hangja is lett volna. Zolinak viszont még ma is megvan az aranysípja. Talán annak is köszönheti, hogy híres énekes lett belőle. Óvodás sarok
