Somogyi Hírlap, 1991. december (2. évfolyam, 282-304. szám)

1991-12-11 / 290. szám

1991. december 11., szerda SOMOGYI HÍRLAP — SPORT 7 Karácsonyi segély a rászorulóknak Fontos döntéseket hozott a megyei sportbizottság A megyei közgyűlés sport- bizottsága legutóbbi ülésén számos fontos, köztük „hús­bavágónak” tekinthető kér­désben hozott döntést. Szá­mos kérelem feküdt a bizott­ság asztalán, s ezúttal kellett döntenie arról, hogy az igényt benyújtók közül kiket részesí­tenek anyagi támogatásban. Tizenkilenc kérelem futott be hozzájuk, s úgy tűnik, hogy a benyújtók többségének jó karácsonya lesz. A gyorsse­gélyben részesülők között ta­láljuk több kaposvári egyesü­let nevét is. Jut a karácsonyfa alá a Kaposcukor SE-nek, a Kaposvári Somogy SC-nek és a Kapos-Zselic AC-nek épp­úgy, mint a Vityai Medosznak, a siófoki önkormányzatnak, valamint a lengyeltóti sport­egyesületnek. Bizonyára feltűnt, hogy a megyei keretből juttattak a ka­posvári egyesületeknek is. A bizottság — állásfoglalása szerint — Kaposvárt is So­mogy szerves részének te­kinti, amelynek a sportja ezer­nyi szállal kötődik a megyé­hez, így annak működőképes­ségének fennmaradása az egész megye érdeke. A sportbizottság a beérke­zett tizenkilencből mindössze két kaposvári és két vidéki ké­relmet utasított el. Ugyancsak dönteni kellett az utánpótlás-nevelési tevé­kenység fejlesztése érdeké­ben beadott pályázatok támo­gatásáról is. Másfél millió fo­rint állt rendelkezésre, s ebből hat vidéki és hat kaposvári egyesületnek jutott. Két pá­lyázónál bizonyos feltételek­hez kötötték a pénz kiutalását. Ezután a sportbizottság megtárgyalta és elfogadta a megyei önkormányzat diák- és szabadidő-, valamint ver­senysportfejlesztésre, to­vábbá a természetjárás és a sportlétesítmények építésére tett támogatási javaslatát. A következő évben erre a célra harmincötmillió forintot fordí­tanak. A közeli napokban megyénk a testnevelés és a sport fej­lesztéséről megállapodást ír alá az OTSH-val. Ennek ter­vezetét szintén megvitatta a bizottság, majd tudomásul vette, hogy a miniszteri rende­let értelmében január 1-jétől a megyei sportigazgatóság az OTSH szerves része lesz, s annak felügyelete alá kerül. — J — Vendégünk lesz a kínai világbajnok Újabb ETTU Kupa mérkőzés Kaposváron Két fordulón jutott túl si­kerrel a Kaposplast női asz­taliteniszcsapata az ETTU Kupában. Előbb Görögor­szágban, majd idehaza osztrák ellenfelével szem­ben is sikerrel vette az aka­dályt. Most már a legjobb nyolc közé kerülés a tét, s úgy tűnik, hogy az oda ve­zető út nagyon nehéz lesz. A kaposváriaknak a német TSG Dülmen csapatával szemben kell most idehaza kiharcolniuk a továbbjutást. Ez bizony szinte megoldha- -tatlan feladatnak látszik, hisz a német együttesben játszik idegenlégiósként a négyszeres világbajnok kí­nai Ling Tong, továbbá a háromszoros Európa-baj- nok Olga Nemes, valamint a több nemzetközi versenyen eredményesen szereplő Ilka Böhning. Feltételezhetően a németek komolyan veszik a kupát — már csak azért is, mert ők a védői —, s a leg­jobb összeállításban érkez­nek Kaposvárra. Ebben az esetben természetesen ők a mérkőzés esélyesei, annak ellenére, hogy a Kaposplast várhatóan ugyancsak a leg­jobbjaival állhat asztalhoz. Gazsi Ildikó sérülése rend­bejött, már edzésbe állt, s várhatóan ott lesz a pénteki mérkőzésen dr. Bolvári Ka­talinnal együtt. Még nem dőlt el, hogy ki lesz a har­madik szereplő. Háttá Ist­ván vezetőedzőnek Limbek Anett és Rák Szilvia közül kell majd választania. Az érdeklődéssel várt ta­lálkozó december 13-án, pénteken 17 órakor lesz sor a Kaposplast Kinizsi lakóte­lepi asztalitenisz-csarnoká­ban. Különleges TOTÓ-kombinációk A 50. heti tippajánlatunkat az első oszlopban ismertet­jük. Számítógépünk ennek alapján készítette húszoszlo­pos kombinációját. 1. 1 xx112 x21x1 1xx21 2x11x 2. 1 12x1x 2xx11 x21x1 121 xx 3. 1 x1x21 1x1x2 1xx21 xx112 4. X x2x11 121xx xx121 211 xx 5. 1 1x221 1x122 1x212 21x12 6. 1 122x1 x1212 1212x 11x22 7. 2 2x121 112x2 2112x 1212x 8. 1 2x1x1 121 xx 1x1x2 xx112 9. 1 x12x1 x11x2 1xx21 x121x 10. 1 x12x1 121 xx 12x1x 12xx1 11. 2 2112x 12x12 X1212 x2112 12. 1 21xx1 21xx1 1x1x2 xx211 13. 2 121x2 21x12 1221x 1x212 A TOTÓ-kombinációt a SZOLINFO Informatikai és Ke­reskedelmi Kft Budapest készítette olvasóink számára. Pelikán János Röplabda NB II Kettős siker KASI-Veszprémi SE 3-2 (-14, 6,-10, 13, 11) KAS!. Pásztor, Antal, Valek, Gelle, Ágfalvi, Varga. Csere: Tárnái, Sipos, Vajda. Edző: Kökényesy Péter. A november 30-áról elha­lasztott kaposvári találkozón a középmezőny két tagja vívott egymással helyosztó mérkő­zést. A hullámzó játékú, izgal­mas, változatos találkozón a kaposvári sportiskelások na­gyobb ütőerejükkel fordították a maguk javára a mérkőzést. A KASI ötven százalékos tel­jesítménnyel várhatóan a ha­todik helyen várhatja a tavaszi folytatást. KASI ifi-Veszprémi SE ifi 3-1 Az ifjúsági csapat veretlenül zárta az őszt. Férfi mérkőzésen: Tabi Videoton- Veszprémi SE 3-0 (10,9, 3) Tabi Videoton: Lakatos, Angyal, Szabó B., Horváth, Miklós, Csizmadia. Csere: Kudich. Edző: Csizmadia Nándor. A fiatal veszprémi együttes nem állította túl nehéz feladat elé a lelkesen játszó hazaia­kat. Ezzel a tabi csapat a Pásztor és Gelle sáncol harmadik-negyedik helyek egyikén zárta az őszi idényt. (Csobod Péter felvétele) Tabi Videoton ifi-Veszprémi SE ifi 3-2 Teke Tarsoly Péter a bajnok Gschwindt Olivér aranyérmes Kaposvári birkózók Bécsben A Somogy megyei Teke­szövetség a napokban ren­dezte meg Kaposváron a Közút-pályán a megyei felnőtt és ifjúságiak „tízek” bajnoksá­got. A felnőtt versenyzők 120, az ifjúságiak pedig 100 ve­gyes gurítást végeztek mind a négy pályán végigmenve. A megyei „tízek” bajnokságon nagyrészt közepes eredmé­nyek születtek, de a küzde­lemre nem lehetett panasz. Sajnos, az ifjúsági versenyzők mezőnyét mindössze csak he­ten alkották, ami nem éppen biztató a jövőre nézve. A me­gyei bajnoki címet a felnőttek között Tarsoly Péter, a Ka- posmérői Építők Spartacus SE tekézője szerezte meg 549, az ifjúságiaknál pedig Csendes Péter (Kaposvári Közút-Strabag SE) 418 fás tel­jesítményével. A megyei „tizek" bajnokság végeredménye. Felnőttek: 1. Tarsoly Péter (Kaposmérői Építők Sparta­cus SE) 549 fa, 2. Hász Mi­hály (Kaposmérői Építők Spar­tacus SE) 545 fa, 3. Láng Jó­zsef (Kaposvári Közút-Strabag SE) 522 fa, 4. Ládonyi Csaba (Kaposvári Közút-Strabag SE) 507 fa, 5. Pintér György (Ka­posvári Közút-Strabag SE) 506 fa, 6. Varga József (Ka­posvári Közút-Strabag SE) 504 fa, 7. Miklós Gyula (Ka­posmérői Építők Spartacus SE) 504 fa, 8. Mucsi Sándor (Kaposmérői Építők Sparta­cus SE) 496 fa, 9. Illyés And­rás (Kaposvári Közút-Strabag SE) 491 fa, 10. Székelyt Zot­A megyei „tízek” bajnoka: Tarsoly Péter (Kovács Tibor felvétele) tán (Kaposmérői Építők Spar­tacus SE) 490 fa, 11. Bognár Józsefi Kaposvári Fáklya) 471 fa, 12. dr. Bekker Tamás (Ka­posvári Fáklya) 469 fa. Ifjúságiak: 1. Csendes Péter (Kaposvári Közút-Strabag SE) 418 fa, 2. Tihanyi Péter (Ka­posmérői Építők Spartacus SE) 406 fa, 3. Horváth László (Kaposmérői Építők Sparta­cus SE) 402 fa, 4. Bodor Ist­ván (Kaposmérői Építők Spar­tacus SE) 397 fa, 5. Illés Ri­chard (Kaposmérői Építők Spartacus SE) 391 fa, 6. La­pát Krisztián (Kaposvári Közút-Strabag SE) 355 fa, 7. Németh Zsolt (Kaposvári Közút-Strabag SE) 345 fa. Az azonos egyéni teljesít­ményeknél a jobb tarolás dön­tött. A hét végén rendezték meg a hagyományos bécsi nem­zetközi „B” kategóriás birkó­zóversenyt, amelyen kapos­vári versenyzők is részt vet­tek. Sajnos, jónéhány kapos­vári birkózó nem tudta vállalni a többnapos távollétet, így há­rom fiatal tehetség kapott be­mutatkozási lehetőséget, akik nem is okoztak csalódást. Va­lamennyien jól megállták a he­lyüket és sikerült pontot is sze­rezniük. A rendezők mindkét fogás­nemben rendeztek versenye­ket, de nem minden súlycso­portban. így fordulhatott elő az az eset, hogy a 90 kg-os súly­csoportban szabadfogásban nem rendeztek versenyt, és ami még ennél is fájóbb volt a kaposváriaknak; Gschwindt Olivért nem a 90 kg-os kötött- fogásúak mezőnyébe, hanem a 130 kg-os szabadfogású csoportba sorolták be. így — mint a verseny végén kiderült — a két aranyéremre esélyes kaposvári versenyző közül csak egy nyerhetett. Amint azt várni lehetett, ka­posvári „házidöntőt” hozott a 130 kg-os súlycsoport részt­vevőinek küzdelme. A két ka­Székesfehérváron a hét vé­gén bonyolították le a hagyo­mányos Vörösmarty leány röp­labdakupát. Az utánpótlás se­regszemlén nyolc csapat in­dult, köztük a Nagybajom és a posvári versenyző mindjárt az első fordulóban találkozott egymással, ahol az igazi ne­hézsúlyú Győr-Varga Norbert pontozással nyert Gschwindt ellen. Ezután Győr-Varga pon­tozásos vereséget szenvedett csehszlovák ellenfelétől, Gschwindt Olivér viszont hu­száros hajrával tussal győzte le a csehszlovák birkózót. Ez a nagyszerű tusgyőzelem egyben azt is jelentette, hogy — mint a visszaszámlálások során kiderült — Gschwindt Olivér szerezte meg az ara­nyérmet, míg a második Győr-Varga Norbert lett, a csehszlovák versenyzőnek pedig a dobogó harmadik foka jutott. Szabadfogású eredmények. 52 kg:... 5. Király Szabolcs. 62 kg: ... 4. Köcski Zoltán. 68 kg: ... 6. Jankovics Péter. 82 kg: ... 3. Horváth János. 130 kg: 1. Gschwindt Olivér, 2. Győr-Varga Norbert. Csapat­ban: ... 2. Kaposvár. Kötöttfogású eredmények. 57 kg: ... 4. Takács László. 68 kg: ... 3. Fórián Lajos. 82 kg: ...5. Flór László. Csapatban (16 induló együttes közül): ... 6. Kaposvár. kaposvári Toldi általános is­kola csapata. A nagybajomiak egy vereséggel bronzérmesek lettek, s játékosaik közül Pápp Nelli különdíjat kapott. A toldi- sok a negyedikek lettek. Bajomi bronz Kézilabda Egy győzelem, egy vereség Fonyód-Mezőberény 28-12 (11-5) Góllövők: Varga K. 8, Csonka 6, Szekeres 4, Nagy 4, Berkes 3, Joó 2, Kovács 1. Békéscsaba-Fonyód 18-15(8-10) Góllövők: Varga K. 8, Sze­keres 3, Joó 2, Nagy 1, Csonka 1. Megkezdte téli sorozatát a Balaton-parti együttes az or­szágos ifjúsági kupa kereté­ben. A két alföldi városban le­játszott mérkőzéseken főleg az NB l-es játékosokból álló Békéscsaba elleni találkozó hozott színvonalas összecsa­pást. S Megújult árukészlettel 5 jj folytatódik a ! : NOVOKER-vásár : E Kaposvár, Ezredév u. 16-ban, E J december 10-től Tabon, a művelődési J * házban, n I december 14-től Kaposváron, a Kilián Mű- £ « velődési Központban is. * E Zokni, harisnya, játék, kötöttáru, ! J gyermekkerékpár (4—7 évesig). J n Viszonteladóknak árengedmény. n E Minőség — olcsón. E M (6395) H •V.............................V KÖSZÖNTSE VIDÁMAN AZ ÚJÉVET ©IÓ'PA SÖRÖZŐ -ben Szilveszteri ételspecialitások, kitűnő italok! Helyfoglalás az üzletvezetőnél Kaposvár, Zárda u. és József Attila u. sarkán Telefon: 82/12-154 (6246)

Next

/
Thumbnails
Contents