Somogyi Hírlap, 1991. december (2. évfolyam, 282-304. szám)
1991-12-11 / 290. szám
Tisztelt Szerkesztőség! Soraimat lapjuk november 21-i számában Az emberiség megtestesítői — Nevelőszülők és társadalmi pártfogók tanácskoztak címmel megjelent írás elolvasása után vetettem papírra. Egyetértek a cikkel, csak valahányszor az állami gondozott gyerekek sorsáról, annak jobbításáról olvasok, mindig a kiváló nevelőszülőkről és az ö áldozatos munkájukról esik szó. Úgy látszik, hogy az állami gondozott gyerek 6-18 év év közöttiek, pedig ez nem így van. A gyerekek különböző életkorban — még csecsemőkorban is — kerülnek állami gondozásba. A csecsemőotthoni gondozónők áldozatos munkájáról még nem olvastam cikket lapjukban. Higgyék el, ez is megér pár sort, főleg most, hogy — úgy tudom — a kaposvári csecsemőotthont meg akarják szüntetni. Nem ideális körülmények között, de magas színvonalú, igényes munkát végeznek az itt dolgozó gondozónők. Köztudott, hogy egy kisgyermek életében milyen fontos az első 3-4 év. A gondozónő ebben az időben foglalkozik a kisgyermekkel, tanítja beszélni, járni, alakítgatja az első kapcsolatokat környezetével. És ez nagy dolog! Ennek az intézménynek is voltak tervei, melyek a felszámolással romba dőltek. Olyan emberek lesznek munka- nélküliek, akik áldozatos munkájukkal sokat tettek az elhagyott csecsemőkért. Az ö fáradságos munkájuk is megérné a méltatást, esetleg az arra illetékes szervek részéről az egyéb elismerést. Tisztelettel: Hegedűs Józsefné (volt gondozónő) Kaposvár, Kölcsey u. 78. Krónika Arcra fagyhat a kacaj A hőmérő higanyszálának süllyedésével fordított arányban nő a téli sportok szerelmeseinek öröme, így természetesen a korizóké is. Ám üröm lehet az önfeledt örömben, ha a jégpáncél még nincs kellőképpen felvértezve a megpróbáltatások ellen... Megelőzendő az esetleges beszakadások okozta hideglelést, önfeláldozón magunk is felmerészkedtünk a Deseda jegére. Merthogy bizony valóban befagyott. S hogy mi volt rögtönzött tesztünk eredménye? Nos, többszöri próbálkozásra sem sikerült léket ütnünk, már ami a testsúlyunk jégre gyakorolt hatását illeti. Egy-egy fogósabb kőtömb azonban — mint kés a vajba — hatolt bele a négy-ötcentis jégrétegbe. Egyszóval: tessék még várni a fakutyák és a korcsolyák portalanításával, mert a „tripplalucc” öröme könnyen az arcukra fagyhat... B. T. — Börzebolt ajánlata: a Beatles zenekart Ön ismeri! Cégük, az APPLE kozmetikai termékeit forgalmazzuk: MŰM dezodorok (il- latmentest Is), stiftek, parfümök, rúzs+körömlakk szettek. Fa építőjáték (natúr) 189 Ft, Persll llcenc UND mosópor 399 Ft. Ingek, játékok, ajándéktárgyak. Gyapjúszö- nyegek 390 Ft-tól. (Kaposvár, Szondi u. 20. Toldi ABC mellett). (209269) — Ruhavásár EXTRA bálából Nagyatádon, a helyőrségi klubban december 12-13-án 9-től 16 óráig. (209104) — December 9-től december 23-ig a Marcali Kulturális Központban és udvarán karácsonyi vásárt rendezünk vállalkozók, kiskereskedők részvételével. A legszélesebb választékkal várjuk a kedves vásárlókat: játék, bazár, divatáru, gyermekruházat, szabadidő-sportruházat, ajándék, dísztárgy, fehérnemű, ágynemű, vegyi áru, illatszer, karácsonyi díszek, csomagolok, dísznövény, hanglemez, kazetta, teflonedény, lámpa, szőttesek. Nyitva tartás: naponta 10-20 óráig, szombat-vasárnap: 9-14 óráig. (209241) A Kapos Tv műsora 20-tól 23 óráig Helyi információk. — Mese. — Játék sok zenével. — 21.20-tól New York szép lányai. Amerikai erotikus film. MSZP-fórum Kaposváron a megyeháza nagytermében december 12-én 17.30 órai kezdettel Ta- bajdi Csaba országgyűlési képviselő „Közép-Kelet-Eu- rópa biztonsági kérdései; nemzeti, nemzetiségi, belpolitikai kérdések” címmel fórumot tart a szocialista párt városi szervezetének nyilvános taggyűlésén. Erre meghívják az érdeklődő állampolgárokat is. (X) 190 éve születettChristian Dietrich Grabbe (1801-1836) német drámaíró. Lipcsében és Berlinben végzett jogi tnulmányokat, s ezen közben megismerkedett kora jelentős irodalmáraival, többek között Heinével Is. 22 évesen Drezdába ment színésznek, de játékával nem aratott valami nagy sikereket, úgyhogy hamar ott is hagyta a világot jelentő deszkákat, visszatért szülővárosába, Detmoldba, ahol hadbíró lett. Békében éldegélhetett volna, de ő inkább a kicsapongásokat szerette, ezért sehol sem alkalmazták sokáig, Det- moldból hamar elkerült Frankfurtba, majd onnan is mennie kellett. Ezután Düsseldorfban kapott állást, megpróbált jó útra térni, de nem bírta sokáig, folytatta feslett életmódját, s állandóan botrányokba keveredett. Züllött életvitele teljesen felemésztette egészségét. Halálakor még nem volt harmincöt éves. A múlt század első felének — Georg Büchner mellett — egyik legeredetibb drámaírója volt. Elvetette a Sha- kespeare-utánzatú drámákat, s ebből kiindulva élesen bírálta Goethe művészetét és a német klasszicizmus hagyományait, egyúttal viszont követelte a nemzeti történelmi dráma megteremtését. Müveiben realista történelem-ábrázolásra törekedett, legjelentősebb könyve a Napóleon, avagy a száz nap. Érdekes értekezést írt A Sha- kespeare-mániáról. Kihalnak a bohócok Bohóckonferencia lesz december közepén Berlinben. Szervezője Bernhard Paul, aki tizenöt éve igazgatója a világhírű Roncalli cirkusznak. Az igazgató borúlátó. — Ez lesz a bohócok utolsó nagyobb összejövetele — mondja. — A nagy cirkuszi tréfamesterek megöregedtek, utánpótlás pedig alig van. A fiatalemberek . nem hajlandók „komikus emberként” szerepelni a manézsban. Bernhard Paul maga is fellép bohócszerepben esténként a Roncalli cirkuszban. Mint mondja, annak, hogy a bohóc sikert arasson, egyetlen receptje van: nevetésre kell bírnia az embereket. A nézőket már a porondra lépés pillanatában jókedvre kell hangolni. Fontos az időzítés is, mert a poénok úgy pattannak szét, mint a szappanbuborék. Csak hosszú, fegyelmezett munkával lehet elérni, hogy egy bohóc megalkossa a saját karikatúráját. Ahogyan a nézők elé lép s amilyen a külseje, ez már a siker vagy a bukás 70 százalékának a kulcsa. Ami pedig a legnehezebb: egészen banális dolgokkal kell elérnie, hogy a nézők nevessenek. Grock, a felejthetetlen bohóc sokszor igazolta ezt. Például, amikor kitűnt, hogy a szék távol van a zongorától, a zongorát tolta oda a székhez. Megrendelem a Masita szabadidőruhát Méret db egységár Összérték M 2999 L 2999 XL 2999 XXL 2999 A vételárat és a postaköltséget az átvételkor fizetem. Név: .................................................... U tca, házsz. Ir. sz. helység:.................................... a láírás A kupont a Somogyi Hírlap hirdetőjébe kérjük küldeni a 6413. számra. Aki a MASITA ruhát hordja, annak az időjárás nem játszik szerepet. Ultramodern anyagból fejlesztették ki: — könnyen szellőzik, de szélálló —; víztaszító és könnyű — sok mosás után is megtartja ezeket a tulajdonságait. Megrendelésénél használja a mellékelt lapot és igyekezzék, mert az ajánlat gyorsan kimerül. Szállítási határidő: postafordultával. (6413) DECEMBER A nap 7.21 órakor kél, és 15.53 órakor nyugszik; a hold 10.35 órakor kél, és 21.02 órakor nyugszik. Száraz, hideg idő Szerda Árpád Tovább tart az igen hideg idő. Csapadék nem valószínű. A szél mérsékelt marad. Éjszaka -6, -12, fok alá süllyed a hőmérő higanyszála. Napközben is fagypont körüli hőmérséklet várható. A kis elmélkedő... (Fotó: Lang Róbert) Halálos baleset Halálos baleset történt hétfőn éjjel Feketebézseny közelében. Nem a látási, időjárási és útviszonyoknak megfelelő sebességgel vezette személygépkocsiját a 6701. számú mellékúton — Lengyeltóti felől Fonyód felé haladva — Bállá Szilveszter 28 éves fűtő, fonyódi lakos; járművével lesodródott az útról, s a jobb oldali mély, füves területen egy fának ütközött, majd felborult. A baleset következtében Bállá Szilveszter a helyszínen életét vesztette. Utasa, Ács Gábor 27 éves fonyódi lakos — az első orvosi vélemény szerint könnyebb — fejsérülést szenvedett. BÚCSÚZZON VIDÁMAN AZ ÓÉVTŐL és köszöntse az újat szilveszterkor a kaposvári BÉKE SÖRÖZŐBEN, A PARK VENDÉGLŐBEN vagy az IPAR VENDÉGLŐBEN Helyfoglalás az üzletvezetőnél Magyar csempész Újabb — immár a negyedik — magyar állampolgárt vették őrizetbe Bulgáriában kábítószercsempészet gyanújával. A szófiai magyar konzulátus adatai szerint december 5-én este a bulgáriai Kalotina határátkelőnél a bolgár vámosok 10,2 kilogramm heroint találtak a 42 éves budapesti Komáromi János által vezetett Zsiguliban. Egyelőre nem tisztázott, hogy a gépkocsivezető tudott-e arról, mit rejt az autó. Tarka Sorok Spórolás — Apu, sok pénzt spóroltam meg neked. — Hogyan? — Mert az idei tankönyveim jók lesznek jövőre is. Kannibálok A kannibál törzsfőnök üzenetet küld a gyarmati kormányzónak, hogy nagyon beteg, küldjön gyógyszert. A kormányzó saját háziorvosát küldi a törzsfőnökhöz. Két nap múlva újabb üzenet jő a törzsfőnöktől: — Orvost bevettem, de nem használt. Kérek valami mást. Orvosnál Az orvos szigorú diétát rendelt a betegnek. A beteg hallgatja, hogy mi mindent nem szabad ennie, majd kifakad: — Bolond leszek éhenhalni, hogy néhány évvel tovább éljek. Utcán Egy hölgy találkozik az utcán az orvosával. Hogy megspóroljon egy drága vizitet, megkérdezi: — Doktor úr, napok óta itt szúr a hátam. Mit csináljak, hogy elmúljon? — Megmondom — feleli az orvos, — kérem vetkőzzön le, hogy megvizsgálhassam. Pályaudvaron Nyihora áll a pályaudvaron. — A feleségedet várod? — kérdi a barátja. — Várja a fene. Jön. Borbélynál A részeges színházi borbély véletlenül megvágja az ismeretlen színészt. —; Ennek is az az átkozott ital az oka — mérgelődik a színész. — Tökéletesen igaza van. A sok pálinkától ugyanis a bőr nagyon durva lesz. SOMOGYI HÍRLAP Az Axel Sprínger-Magyarország Kft pártoktól független lapja Felelős vezető az ügyvezető igazgató Főszerkesztő: DR.KERCZA IMRE Felelős szerkesztő: BÍRÓ FERENC (társadalom és gazdaság), DR. TRÖSZT TIBOR (művelődés és kultúra) Gyártásvezető-szerkesztő: KURUCZ FERENC. Tervezőszerkesztő: CHRIST LÁSZLÓ, KATONA A. CSONGOR, NAGY MIKLÓS. Olvasószerkesztő: LAJOS GÉZA Kiadja az AS-M Kft. Somogy Megyei Irodája Felelős kiadó: PORDÁNY H. LÁSZLÓ irodavezető Hirdetés és reklám: DR. TÓTH MIKLÓS Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kaposvár, Kontrássy u. 2/a. Telefon: 11-644 Telex: 13-360, Telefax: 12-315 Siófoki iroda (szerkesztőség és hirdetésfelvétel): Siófok Szabadság tér 9. Telefon: (84) 11-668, Telefax: (84) 10-861 Készült a szerkesztőség számítógépes szövegszerkesztő-rendszerén. Nyomtatta a Nyomdaipari Szolgáltató Kft üzeme. Kaposvár, Fő utca 101. Felelős vezető: MIKE FERENC Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a hírlapelőfizetésí és lapellátási irodánál (HELÍR), Budapest, XIII. Lehel u. 10/a 1900., közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215— 96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 245 forint, negyed évre 735 forint, fél évre 1470 forint, egy évre 2940 forint. ISSN 0865-9125 Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.