Somogyi Hírlap, 1991. november (2. évfolyam, 256-281. szám)

1991-11-09 / 263. szám

1991. november 9., szombat SOMOGYI HÍRLAP — MŰVELŐDÉS 5 Az Alkotmánybíróság közbeszólt: Nincs többé igazgatóválasztás Nem kis vihart kavart az elmúlt időszakban az a miniszteri rendelet, amely a nevelőtestület hatáskörébe utalta az isko­lák vezetőinek kiválasztását. Az alkotmánybírók most közbeszóltak. Szerintük az 1990-ben elfogadott önkor­mányzati törvény a települé­sek önkormányzatainak ha­táskörébe utalta a közszolgá- latatások — és így az oktatási, nevelési intézmények vezető­inek kinevezési hatáskörét is. Alacsonyabb rendű jogsza­bály — mint amilyen az 1986-os miniszteri rendelet is volt — annak ellenében nem intézkedhet. Helyesnek látják azonban megtartani a tantes­tület javaslattételi, vélemé­nyezési jogát, amely ha nem is helyettesítheti, de meg­könnyítheti . a kinevezésről végsősoron döntő önkor­mányzati testületek dolgát. Ehhez azonban új jogi szabá­lyozásra lesz szükség, amely­nek tervezetét már elkészí­tette a művelődési kormány­zat. Kik jelentkezhetnek e fon­tos posztra és milyen alapon bírálják majd el a jelentkező­ket? Szűcs Miklós, a Művelő­dési és Közoktatási Miniszté­rium főosztályvezetője: — Az igazgatói posztra pá­lyázóknak természetesen rendelkezniük kell a megfelelő felsőfokú végzettséggel és le­galább ötéves szakmai gya­korlattal. Be kell nyújtaniuk egy vezetési programot, amelynek tartalmaznia kell a helyzetelemzést és az iskola fejlesztésére vonatkozó el­képzelését. — Milyen szerepe marad ezek után a nevelőtestület­nek? — A pályázatokat három­tagú bizottság ismerteti a ne­velőtestület, illetve a szülők képviselőivel. A pályázatokról a nevelőtestület titkos szava­zással, minősített többséggel dönt. A szülők véleményét szintén titkos szavazással alakítják ki, és írásban juttat­ják el a bizottsághoz. Ha a je­lölt belső „személy”, viszony­lag könnyebb a helyzet, ha külső pályázó dolgában kell dönteni, akkor meg kell terem­teni a .kölcsönös megismerke­dés lehetőségét is. Ezek után a tantestület szakmai véle­ményt mondhat a jelöltről, a je­löltekről, s az önkormányzati képviselőtestület ennek isme­retében dönthet a kinevezés­ről. — Ebben a folyamatban mennyit nyom a latban a neve­lők véleménye? — Az önkormányzatoknak meg kell ismerniük a többségi és a kisebbségi véleménye­ket, de ha úgy látják jónak, akár a többségi vélemény el­lenére is dönthetnek. — Előfordulhat olyan szél­sőséges helyzet, amikor a ne­velőtestület semmiképpen sem tudja elfogadni az ön- kormányzat döntését. — Hát... Csak akkor, ha a döntés eljárási jogszabályt sért. Ilyen esetekben a köztár­sasági megbízott felülbírál­hatja az önkormányzati dön­tést. S. P. — L. B. „TE MEG CSAK ITT” * Bodosi György: Ebresztgetések Az északi part hegy-völ- gyes, szőlős, pinceszeres tá­ján irodalmi hivataloktól, hiva­talos irodalmároktól távol egy Pécsely nevű faluban ébred — évtizedek óta minden haj­nalon — Bodosi György, a költő. Mint Bessenyei Györ­gyöt — Beöthy Zsolt látomása szerint — ama bécsi hajnalon, a saját lelke ébresztgette föl­vállalni a feladatot, „miután — Nadányi Zoltán szavaival — látta már sokat a szép királynő vállait” — őt is egykor, a negy­venes évek végén a saját lelke késztette arra, hogy ifjú or­vosdoktorként néhány vers­publikáció és egy Berzse­nyi-tanulmány után elinduljon Budapestről az Isten háta mögé, parasztokat gyógyítani. Nos, valóban a háta mögé ke­rült Istennek Magyarország legszebb vidékén, a Bala- ton-felvidéken, ahol motorke­rékpáron járta a környéket, s előfordult, hogy egy-egy írás- tudatlan cigány betegétől egyenesen az öröklétbe ké­szülő Illyés Gyulához sietett Tihanyba? Megadatott neki Berzsenyi, Bessenyei magá­nya, mely szabadság- és rab­ság-érzést egyaránt kelthet, de megadatott neki (amely keveseknek, mondjuk fővárosi kortársai közül), a nagy műhe­lyek miliőjében való tapaszta­latszerzés lehetősége szel­lemi ünnepnapjain, mely erőt adott a köznapi nyűgök, pesz- szimista órák elviseléséhez is. Bodosi György íróasztalá­nak írt verseit a kor legtekinté­lyesebb költője olvasta, bírálta el, s adott tanácsot, biztató szót a már férfikorú pályatárs­nak, aki első kötetében már érett versekkel örvendeztette meg az olvasót. Az ötvenes és hatvanas évek északi partját, mint isme­retes, a kor legnagyobb szel­lemei lakták; s adhattak volna-e magasabb mércét a pesti szerkesztők Illyésnél, Németh. Lászlónál, Dérynéi? No meg Tataynál, Kodolányi- nál, Egrynél, Borsos Miklós­nál?... Bodosi György (körorvosi nevén dr. Józsa Tivadar) több esszékötetben is vallott a táj­ról, s a táj lakóiról (páciensei­ről), s a szeretve tisztelt mes­terekről, akik szinte a szeme előtt foglalták el méltó helyü­ket a Parnasszuson. (Nemrég e hasábokon méltattam Illyés Gyuláról szóló vallomásos prózakötetét, amely a Pannó­nia Könyvek sorozatában je­lent meg.) Most — Ébresztge- tések című verseskönyvében — róluk is szól. Már levetette fehér köpenyét: dr. Józsa Ti­vadar nyugalomba vonult; Bo­dosi György pedig a magány sűrűsödő novemberében hoz­zájuk, emlékükhöz fordult enyhülésért, bátorításért, mércéért. Ébresztgeti őket. És velük együtt Janus Pannoni- ust, aki „latinul ír, de magyar vállakra borul sírva le”, Balassi Bálintot, kinek Esztergom vára alatt „nem jut fedezék" (miként „Petőfinek se jut nyereg”, a meneküléshez”), Csokonait, ki tudta, „nincsen szív az embe­rekben”, s Lilláért „Tihan rij- jadó leánya” vigasztalta; Zrini bánt, akinek „hős halála min­denkit szíven üt”, Berzsenyit, Katonát, Madáchot s Juhász Gyulát, akit megaláz a vállve­regető szó, példálózás: „Lám, barátod Ady rég túljutott az Óceánon is, Te meg csak itt, még mindig csak itt”... Itt, Pé- cselyen, tehetnők hozzá, mert érezzük, Juhász Gyula keserű órái a pécselyi estéket is nyo­masztja néha. A kötet utószavában az aszófői szomszéd, Gerencsér Miklós a többi között ezt írja; „Mert lássuk csak be, egy­szerre felejtettük el az imád­ságokat, a verseket, és a ma­darak nevét. Már-már a költők, az e kötetben ébresztgetett költők nevét is feledjük. Vajon őket kell-e ébresztgetni, avagy talán bennünket? Ok fordultak el tőlünk, vagy mi a költészet­től?” Érdemes ezen elgondol­kodni. Bodosi György kötete a Veszprémi Napló és a Pros­pektus GM-nyomda támoga­tásával jelent meg. Szapudi András 185 éves a kap ősi gimnázium A kaposvári fiúgimnázium történelmében, történetében, történetírásában fontos év­ként (fordulatként) vonul be az 1991/92-es tanév. Sok-sok vita (ha egyáltalán lehet vitáról szó) és huzavona után lezá­ródik az alapítása körüli medi­táció. Történeté során már több­ször felvetődött, hogy melyik évtől (1806-tól vagy 1812-től) számítható az intézmény tör­ténete. Amennyiben lehet vitá­ról beszélni, akkor azt tudjuk megállapítani, hogy ez a vita „akadémikus” volt; hiszen, aki történetével komolyan foglal­kozott, az egyértelműen 1806 mellett tette le voksát. Minden komoly szakiroda- lomban az olvasható, hogy az iskola alapításának éve 1806 (november 1.), s csak nyilvá­nossági jogának deklarálása fűződik 1812-höz (november 5.) Ha történetében a fent állí­tott tény mindegyik kutatójánál — egybehangzóan — azonos, akkor miből adódik az ellent­mondás? Azt nem lehet állí­tani, hogy elődeink nem ismer­ték a tényeket (talán jobban is mint mi!), de azt igen, hogy a tények tisztelete mellett en­gedték, hogy a szubjektív momentumok (igazgatói hiú­ság, nevelőtestületi hivalko­dás) váljanak meghatározóvá. Ennek a „szellemnek” jegyé­ben rendezték meg (rendez­tük meg) a 100., a 150. és a 175. évfordulót. (Hibásan és tévesen.) Miről tanúskodnak a száraz tények? A megye lakóinak, földesurának — gróf Eszter- házy Miklósnak —, a megye­gyűlésnek (Lásd: a megyei küldötteknek adott feladato­kat; Melhárd Gyula: „Somogy- vármegye a rendi országgyű­léseken I. 1661-1812”.) hosz- szú küzdelme nyomán a hely­tartótanács 1806. január 8-án kelt leiratában arról értesítette a megyét, hogy: „tudtul adatik mindenkinek, hogy a legköze­lebb beálló iskolai év kezdeté­vel, t. /'. november első napján a deák iskolában a 2-ik és 3-ik grammatikális osztályok meg­nyílnak Kaposvárott. ” Ez a leirat azt jelentette, hogy 1806. november 1-jén (az iskolai év kezdetén) a jel­zett kisgimnázium három évfo­lyammal megindulhat és meg is indult! A helytartótanács 1812. szeptember 29-i leirata az 1806-ban létesült „kisgimná- ziumnak" adta meg a nyilvá­nossági jogot. Tehát: 1812-ben a megye arra nyert jogot, hogy mint pat- rónus egy már meglevő iskolát tovább fejleszthet és azt nyil­vánossá, nagygimnáziummá átalakíthatja. Egy létező iskola kapta meg a nyilvánossági jo­gát. Nem más, nem is egy új, hanem az 1806 óta működő intézmény. A tények ismeretében mind az egyetértőkben, mind a két­kedőkben jogosan fogalma­zódik meg a kérdés: ha ilyen egyértelmű az 1806-os kez­det, akkor miből adódik a gond? Szerintem (szerintünk) a korabeli hiányos adminiszt­rációból. Ismerve a „kisgimná­zium” kinevezett igazgatóját (megyei főorvos, népiskolai igazgató) és nevelőit; az is­kola önálló élete ellenére sem sokat törődtek a dolgok admi­nisztrálásával. Valószínű, hogy nem demonstrálták ki­felé az iskola belső életét. Nem tartom valószínűnek, hogy az iratok eltűntek. Sokkal valószínűbb, hogy nem is ké­szültek el. (Az iskolatörténetét alaposan kutató Bécsy-Prili- sauer „páros" sem akadt nyo­mára.) A hiányzó iratok elle­nére is kimondhatjuk, hogy: iskolánk 1806-ban létesült, és a napjainkban — november 11-én — rendezett ünnepség a történelmi hűség jegyében zajlik le. A 185. évforduló nem „kerek” dátum, de az ügy ér­dekében mégis van szerepe. E gondolatok jegyében hí­vunk és várunk az e napon rendezett ünnepségre minden volt sommssichos és táncsi- csos diákot, érdeklődőt, váro­sunk lakóit. Dr. Miklós Endre az iskola történetével foglal­kozó nevelő A jubileumi ünnepség programjából A városi művelődési központban hétfőn délelőtt fél tízkor kezdődő jubileumi ünnepségen az egykori tanítvány, Sza­bados Péter, Kaposvár polgármestere köszönti a résztvevő­ket, majd megalakul a Táncsics Baráti Kör. A programsoro­zat fél 11 -kor koszorúzással folytatódik, s a gimnázium diák­jainak munkáiból és az iskola alapításakor használt tan­könyvekből nyílik kiállítás. 11 órától pedig a német kvízmű­sorba, számítástechnikai versenybe kapcsolódhatnak be az érdeklődők. De cseveghetünk Földes Lászlóval, élménybeszámolót hallhatunk az USÁ-ról, lesz antropológiai és didaktikai kiállí­tás, biológiai és történelmi előadás is. Iskolatörténetben 14 órakor mérhetik össze erejüket a tanulók. A jubileumi ren­dezvényre minden kaposvári lakost, volt táncsicsos diákot vár az intézmény tanári kara és tanulóifjúsága. KÍSÉRLETEK AZ ISKOLÁBAN (6.) A szorongás száműzetése A Waldorf Astoria cigarettagyár tulajdonosa, Emil Molt 1919-ben alapította meg első iskolá­ját, amelynek irányítására Rudolf Steinert kérte fel. Steiner neveléselmélete a gyermeki lélek, az emberi fejlődés szakaszainak pontos isme­retére épül, s rövid időn beikül annyira nép­szerű lett, hogy nemcsak Németországban, hanem az egész világon gombamód szaporod­tak a Waldorf-típusú iskolák, amelyeknek spe­ciális felkészültségű tanárait jó ideig maga Ste­iner képezte. Az első hasonló magyarországi iskola 65 év­vel ezelőtt egy kis-svábhegyi családi villában nyílt meg, mindössze két osztállyal. 1926-tól 1933-ig működött. 1989-től éli reneszánszát a módszer: Solymáron előbb óvoda, majd iskola nyílt, az idén nyáron pedig megalakult a Wal- dorf-módszerrel tanító tanárok szövetsége is. E különleges iskolatípus a személyiségfej­lesztés talán legsikeresebb módszerét alkal­mazza. Abból indul ki, hogy a gyermekek 9-12 éves koruk között a legfogékonyabbak a me­morizálásra; sem előbb, sem később nem szí­vesen tanulnak szó szerinti szövegeket. Ellen­tétben a poroszos iskolával, a Waldorf-mód- szer száműzi a szorongást. Nincsenek számmal jelölt osztályzatok, bi­zonyítvány helyett igen gondos írásbeli jellem­zés készül minden gyerekről, amelyben szor­galmát, tudásszintjét, a tantárgyakhoz való vi­szonyát minősítik. Bukás nincs, osztályt csak azoknak kell is­mételniük, akik olyan sokat hiányoznak, hogy képtelenek elvégezni a kijelölt tananyagot. Utó­lagos vizsgálatok sora bizonyította, hogy az is­kolai szorongást nem ismerő gyerekek jobban beválnak az életben, mint akik a hagyományos módon tanultak. A Waldorf-iskolában délelőtt értelmi-logikai tárgyakat tanítanak, délután testi-művészeti foglalkozások vannak. A tanítási időt nem a kü­lönböző tárgyak egymást követő órái töltik ki; úgynevezett epochális tanítást folytatnak: né­hány héten át minden délelőtt 2-3 órát ugyan­annak a tárgynak szentelnek, s ha a ciklus le­zárul, másik téma másik szakasza kerül napi­rendre. Ez alól csak a nyelvórák kivételek, hi­szen ezeket csak folyamatos tanulással lehet eredményesen elsajátítani. A diákok az első osztálytól direkt módon tanulják a nyelveket, azaz érzéki tapasztalásból, utánzásból kiin­dulva. A Waldorf-iskolák még egy különleges mód­szerét érdemes megemlíteni: a tanulócsopor­tokat az osztályfőnökökhöz hasonló „Klassen- lehrerek” vezetik, akik a 12 évből 8 esztendőn át foglalkoznak a rájuk bízott gyerekekkel, s le­hetőleg minden tárgyat maguk tanítanak. Kü­lönleges megértés, bizalom alakul ki tanár-diák között, s ez a gyermekek fejlődéséhez nélkü­lözhetetlen érzelmi biztonságot is megteremti. Középiskolás korban a „tútorok”, a tanítók, a gyámok veszik át a csoportokat. Noha velük már lazább a kapcsolat, személyes problémá­ikkal a diákok ebben a kritikus korban is meg­kereshetik a számukra legrokonszenvesebb nevelőt. A hazai pedagógiai újítások számos ponton találkoznak a Waldorf-módszerrel — föltehe­tően nem véletlenül. Péhl Gabriella

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents