Somogyi Hírlap, 1991. november (2. évfolyam, 256-281. szám)
1991-11-30 / 281. szám
8 SOMOGYI HÍRLAP — KULTÚRA 1991. november 30., szombat VASÁRNAP JUBILÁL A legnagyobb hazai gyűjtemény Értéke: ötmilliárd doílár Goya: Ceán Bermudez feleségének képmása Amikor a honalapítás ezredik évfordulójának megörökítésére alkotandó művekről szóló törvény 1896-ban kimondta az Országos Szép- művészeti Múzeum létesítésének szükségességét, már évtizedes igényeknek tett eleget. Országos pályázatot hirdettek, s a második díjas Schic- kedanz Albert és Herzog Fü- löp némileg módosított tervei alapján 1900 nyarán megkezdték az építkezést. (Nyilván azért döntöttek e tervek mellett, mert akkor már állt a Sugár utat — ma Andrássy út — lezáró Hősök terén az ugyancsak Schickedancz által emelt Műcsarnok és a Millenniumi emlékmű.) 1906 december elsején Ferenc József jelenlétében nyitották meg a Szépművészeti Múzeumot. Ez a klasszicizáló, eklektikus épület „különleges építészeti mintagyűjtemény”. Külsejében antik görög templomokra emlékeztet, belsejében görög, román, barokk és reneszánsz stílusú hatalmas termekkel. Persze a múzeum nem épülete, hanem gyűjteménye okán világhírű. A legrangosabb hazai gyűjtemény több mint másfél százezer értékes műtárgyat őriz. A madridi Pradó után itt látható a legnagyobb spanyol festészeti anyag, világhírű a rajzgyűjteménye és számos speciális kollekciója. Már Petrovics Elek, a múzeum nagyhírű igazgatója a Louvre-hoz mérve így jellemezte a Szép- művészeti kincseit: „Különlegesen figyelemre méltó különlegességek az olasz trecento képeinek számottevő sorozata, a reneszánsz-beli olasz arcképfestészet kiváló alkotásai, a gazdag spanyol gyűjtemény, a kisebb németalföldi művészek elsőrendű munkái.” 1984-ben került az épület rekonstrukciójának terve az Állami Tervbizottság elé. Felmérték ekkor a múzeum kincseit: a világ nagy aukciós házainak árverési áraihoz viszonyítva leírták, hogy a Szép- művészeti száz felbecsülhetetlen (Raffaello, Leonardo stb.), pénzben kifejezhetetlen alkotás mellett akkori áron öt- milliárd(l) dolllár értékű műkinccsel rendelkezik. S ez, noha a múzeumok csak ritkán értékelik így kollekciójukat, a gazdasági szakemberek előtt is nyomós érvként hatott. így meg is született a döntés, hogy központi keretből biztosítják a pénzt a Szépművészeti Múzeum teljes rekonstrukciójához. Bár a múzeum épülete még csak 85 éves, páratlan értékű gyűjteménye jóval korábbi. Az első hazai múzeum anyaga a Széchenyi Ferenc által 1802-ben a Nemzeti Múzeum létesítésére felajánlott könyv-, címer- és érmegyűjteményből teremtődött meg. Ebben a Széchényi-féle anyagban volt néhány festmény is — ezek a Nemzeti Múzeum Képtárának első darabjai. Az 1832-36-os országgyűlés a képtárral kapcsolatban is hozott határozatokat: megszavazta a nagyrészt régiségeket, köztük hatvan festményt és szobrot is tartalmazó Jankovich-féle gyűjtemény megszerzéséhez szükséges összeget, és törvénybe iktatta Pyrker János egri érsek adományát. Pyrker 190 festményből álló kollekciót ajándékozott a Nemzeti Múzeumnak, köztük számos olyan képet, amely ma is a Szépművészeti Múzeum legnagyobb értéke: Bellini Cor- naro Katalin-ját, Lorenzo Lotto, Palma Vecchio, Veronese, Strozzi, Guardi festményeit. A szabadságharc idején Kossuth utasítására a magyar kincstári elnöki lakhoz tartozó 78 olajfestmény került a múzeumba. így Lucas Cranach három remekműve, Dürer Fér- fiportréja, Tintoretto két arcképe. Megalakult a második gazdag gyűjtemény, az Országos Képtár, amely a Nemzeti Múzeum Képtárától függetlenül jött létre. Gerincét az 1870-ben állami tulajdonba került világhírű Esterházy képtár alkotta. Az Esterházy család művészet iránt érdeklődő főurai már a 17. századtól gyűjtik a műalkotásokat. „Fényes” Miklós, Fertőd építője szerezte meg Raffaello ma is Esterházy Madonnaként számon tartott képét. De a képtár igazi megalapítója Esterházy Miklós herceg volt, aki egymaga ezer féstményt, három és félezer rajzot, ötvenezer metszetet vásárolt. Olaszországi útja során szerezte meg a Goethe által is említett Coreggio Madonnáját. Gyűjteménye Raffaello-, Leonardo-, Rembrandt-, Vermer-, Hals-, Claude Lorrain-, Cranach-festmé- nyekkel dicsekedhet. Spanyol remekművek is voltak gyűjteményében: Goya, Ribera, Murillo, Velazquez, Tiepolo, Zur- baran képei. Pulszky Ferencnek, a Nemzeti Múzeum igazgatójának javaslatára rendezték át a képtárakat, úgy hogy az Országos Képtárban a régi műveket gyűjtik ezentúl. Az Országos Képtár 1878-as kiállításán már hét- százhuszonhat 14-18. századbeli festmény szerepel. Pulszky átrendezte a kiállítást, ő a képtár első vezetője, aki a gondjaira bízott műkincseket magas színvonalú műtörténeti előadások során ismertette meg a közönséggel. S ő készítette el a Szépművészeti Múzeum alapításáról szóló részletes terveket. Számos műkincset vásárolt. Közvetlenül az első világháború kitörése előtt nevezték ki Petrovics Eleket az időközben megnyílt Szépművészeti Múzeum igazgatójává. Az a huszonyegy év, amelyet ebben a tisztében eltöltött, a múzeum fénykora volt. Munkájának célja a gyűjteményének fejlesztése és tudományos rendezése volt. A II. világháborúban a műkincseket „menekítették”. Egy részük hónapokig hányódott a lebombázott gráci pályaudvaron, más részüket a szentgot- hárdi apátság pincéjében őrizték. Az anyag csaknem hiánytalanul 1947-ben került vissza. Azóta szűkösen csurran- cseppen pénz műtárgyvásárlásra, gyűjteménygyarapításra. 1970 óta nagy gondot fordítanak a kortárs művészet kollekciójának kialakítására is. Ezekben a napokban már csak részlegesen vannak nyitva a múzeum termei. Folyik a rekonstrukció, új kiállítási terek felszabadítása (az első emelet magasságában lévő márványcsarnok és a két belső udvar alatt). És éppen egy hónappal a múzeum megnyitásának 85. évfordulója után hosszabb időre bezár az építkezés miatt a Szépművészeti. (kádár) Raffaello: Esterházy-Madonna Fölösleges kalitka Kidobtam a kalitkát. Fölösleges lom lett, kacat, szemét. Nincs hol és miért őrizni. A szemeteszsák tetejére tettem azért, afféle kolduskoronának. Nyomban ki is nevettem buta kis érzelmeimet, bár ebbe a nevetésbe torkomban fakadt csomók tolakodtak. Ez a kalitka nem különleges alakú, nem készült rendkívüli anyagból sem. Egyszerű, bármelyik boltban kapható közönséges kalitka volt. Más kérdés, hogy egymást felülmúlva igyekeztünk mindannyian díszíteni, gazdagítani, hogy valódi otthona legyen két kicsi zebrapintynek. Volt ebben a kalitkában külön etető, itató, sőt elkerített hálószoba is, voltak száraz ágak, madárhinták, színes karikák, kicsi alumíniumedény fürdőkádnak, még egy gyékénykosárka is, mert azt hittük, az pótolhatja a fészket. A két madár költözgetett velünk egyik lakásból a másikba, s mire ide hazaérkeztünk (?), az egyik, a nőstény — akit a családi közakarat Szerénké- nek nevezett — beleunt a vándorlásba. A hím — aki a névadás szertartása során a Szerafin nevet kapta — még sokáig élt. Összesen több mint hét esztendeig. Azt mondják a szakemberek, ez már matuzsálemi kor a zebrapintyeknél. Igaz, megőszült a tolla, berekedt a torka az utolsó években. Már nem táncolt, nem röpködött, nem énekelt, csak evett és fürdött, és szárnyait széttárva lihegett az öregség tehetetlenségében. Valamikor vidámabb volt. Harciasabb. Reggelenként csodálatos énekkel ébresztett bennünket, várta, igényelte, hogy beszéljünk hozzá, és jöjjön a friss fürdővíz, a fűmag, amiből aztán jóízűen falatoz- gatott. Amíg ketten voltak, rendkívül sokat veszekedtek. Főként a hím volt harcias, néhányszor tollcsomók is maradtak a kalitka küzdőterén, de a végeredmény mindig pár darab parányi tojás volt a hálószobának nevezett kibélelt sarokban. Mit is jelent két madár, uramisten! Oktalan élőlények, tudom, de én bebeszéltem magamnak, hogy megismernek, megismerik a kutyát is, miután néhányszor már megpróbált erélyesebb eszközökkel beavatkozni veszekedésükbe. Számomra életem egy fontos szakaszát jelentették, ahogyan mellettük a fiam — mert ő kapta őket nyolcadikos korában — gyerekből felnőtt férfivá érett. Láttam tündöklő ragaszkodását, majd azt a folyamatot, ahogyan érdeklődése fokozatosan a madarakról az élet más örömeire fordult, s egyre többször kellett Szerünkének és Szerafinnak vizet tölteni, magot szórni, lakóhelyet takarítani a család más tagjainak. Neki már erre nem maradt ideje. Néhány napja aztán Szerafin megunta a magányt meg az öregséget. Elhúzódott a kalitka legrejtetteb sarkába, a kosárka mögé, és elszende- redett örökre. Szépen ment el, nem ágaskodtak lábai az égnek, nem rántotta testét görcsbe a fájdalom. Végelgyengülés volt, azt hiszem. Mindenesetre lenyűgöző szépségű csoda, ahogyan a madarak elbújnak meghalni. Nem akarnak zavarni senkit, hihetetlen ösztönnel keresik a rejtekhelyét, ne lássa, ne zavarja, ne bántsa_ senki őket utolsó óráikban. És ők se zavarjanak senkit. Mi ez? Szemérem? Védekezés? Milyen kár, hogy mi, emberek, nem tudjuk utánozni a madarakat. Szeráf int fehér papírszalvétába csomagoltam — akár régebben Szerünkét —, akkora volt a tenyeremen, mint egy galambpihe. Élettelen, de nem hideg. A tolla megőrzött még valamit a csöppnyi test melegéből. Aztán dobozba tettük, a száraz föld nehezen engedelmeskedett a fiam ásójának. Bután, érzelgősen, kinevetni való fájdalommal elkísértük mind a hárman a parányi gödörhöz a bokrok alá, ahol ásónyom sem zavarhatja többé nyugalmát. Álltunk a gödör fölött némán, mi öregek torkunkba fojtott zsoltárokkal. Ha egy: huszonegyéves fiatalember nem mer, nem tud megszólalni, valami történik benne. És ha megszólal, s hangja mélyről jövőért rekedt, talán a könnyeivel is küszködik. A visszafojtott, visszanyelt fájdalom nagyon keserű. Ó, tudom én, nem ezt a vacak kis madarat siratná, hát mi is egy zebrapinty? Leheletnyi élet. Nem, az a fiatalember a gyermekkorától búcsúzik ásóval a kezében. A madártetemmel együtt temette a gyermekkorát, és megérkezett a felnőttkorba, ahol meg kell tanulnia az embernek sírgödröket ásni, temetni, búcsúzni. Az a fiatalember ezért nem szólalt meg, ezért nyelte a könnyeit. Hátén? Volt egyszer egy család... Ne folytassuk. Eggyel megint kevesebben vagyunk. És ami még szomorúbb: restel- jük, letagadjuk, rejtegetjük az emlékeinket, érzelmeinket, könnyeinket. Percenként, naponként kidobunk valamit a múltunkból. Pár óráig még ott lapul a szemeteszsák tetején, mint ez a kalitka, aztán jönnek a közömbös idegenek, elviszik, nekünk meg megint üresebb lett a tenyerünk és a szívünk. Bényei József L. PÁLOS ÉVA In memóriám József Attila * Sötétkék éj, acélezüstnyi villódzás megálljt csikorgó jajvonat, és síri szél és síró szél... Álomjövendölte fehér ingujj, benne kitépett férfikar, mely korall-nedűvel élteti, anyaszerelemmel öleli a vágyott harmóniát. Teste azonnal a földé lett, nem várt koporsós menetet. Folytatódott fűben, fában, gyökérben, lelkek útvesztőjében. Jázminarák fehér rezdülésében, guggoló bokrok smaragd-nevetésében, rubin-rózsák vértengerében, lengő lombok puha kontyán, árvácska bánat-lila bársonyán. Reményszínű gyep-paplanon, fényre pergő hangyarajon, ordas éjben farkasjajon, szürke szavú lánysóhajon, neszre rezdülő alakon, a gyárudvaron. * 54 évvel ezelőtt, december 3-án halt meg József Attila
