Somogyi Hírlap, 1991. november (2. évfolyam, 256-281. szám)
1991-11-01 / 256. szám
1991. november 1., péntek SOMOGYI HÍRLAP — MEGYEI KÖRKÉP 3 Bizonytalan a privatizációs bevétel Igény van, de a döntés a parlamentre vár (Folytatás az 1. oldalról) Majd háromnegyed órás vita után — mivel kiderült, hogy év közben nem lehet megváltoztatni a prémiumfeltételeket — úgy döntöttek, hogy a beszámolót tudomásul veszik, ám jövőre a közgyűlés bizottságai határozzák meg a feltételeket. Szeptemberről elhalasztott napirendet is tárgyalt a megyei közgyűlés. Dr. Kolber István alelnök a tanácsi alapítású vállalatok privatizációjáról szóló tájékoztatóhoz fűzött szóbeli kiegészítést. Nem az előterjesztőn múlott, hogy az „eredmény” bizony, kevés optimizmusra ad okot. — A költségvetési törvény szerint a tanácsi alapítású vállalatoknak az Állami Vagyonügynökség által történő értékesítése esetén a bevétel 50 százaléka az alapító önkormányzatot illeti meg — mondta az alelnök. — Mindez a vagyonpolitikai irányelvek alapján. De jelenleg nincsenek vagyonpolitikai irányelvek. Jövőre csupán minimális privatizációs bevétel várható. Ugyanis a módosult elképzelések szerint ha az alapító jogokat a megyei önkormányzat gyakorolja, akkor a bevételből a megye csak 20 százalékkal részesül. A települési önkormányzatok esetében pedig marad az 50 százalék. A vállalatoknak egy éven belül kellene átalakulniuk, tehát privatizálásra kerülnének. Viszont lehetőség van a megszüntetésükre is. Ebben az esetben pedig hoppon marad az ön- kormányzat, tehát komoly költségvetési bevételre nem számíthatnak. A címzett- és céltámogatási igényekről szólva dr. Gyene- sei István elnök elmondta: a törvény szerint az önkormányzatoknak elsősorban az intézmények működését kell biztosítani, s ha marad még anyagi eszközük, akkor foglalkozhatnak a fejlesztéssel. Ugyanakkor a kormányzati szervek kérik a nyilatkozatunkat, hogy mit akarunk fejleszteni. Meg kellett vizsgálni, hogy mely fejlesztések húzódnak át a jövő évre. A címzett támogatás azt jelenti, hogy bizonyos beruházáshoz központi forrásból, egy adott helyre címezve adnak támogatást. Ilyen például a megyei kórház szülészetének a rekonstrukciója, amelyhez a jövő évre 105 millió forint címzett támogatást igénylünk. Összesen mintegy 240 millió forint az igényünk. Ám ebből a Belügyminisztérium csak 165 millió forintot ismer el, a Népjóléti Minisztérium viszont az egészet. Ha a parlament a BM álláspontját fogadja el, akkor valamelyik tervünket nem tudjuk megvalósítani. A céltámogatás lényege, hogy a. tervezett beruházás mintegy 50 százalékát a költségvetés finanszírozza, míg a másik felét önkormányzati forrásból kell fedezni. Csak akkor kapjuk meg a központi támogatást, ha rendelkezésre áll a saját forrás is. Például ilyen igényünk van egészségügyi gép és műszer beszerzésére, bár itt a teherviselés aránya 60-40 százalék. Vagy például a tabi gimnázium és általános iskola tornatermének az építésére. A megyei önkormányzat döntött arról is, hogy 500 ezer forint azonnali támogatásban részesíti a nagyatádi kórházat, amely jelentős részt vállal a menekülttábor ellátásában. Ugyancsak 500 ezer forintot kapott a barcsi önkormányzat, hogy a jugoszláv incidens következményeinek helyreállítására használja fel. (Lengyel) Biztonsági intézkedések Barcson (Folytatás az 1. oldalról) A középfokú oktatási intézetek mindenesetre hazaküldték a diákokat. Azt mondták nekik, hogy figyeljék a híreket, s ha minden rendben van, akkor hétfőn újra kezdődik az oktatás. A nemzetközi Vöröskereszt háromszáz csomagot osztott szét Barcson a menedékre szorulók között. Az Állami Biztosító az elsők között igyekezett segíteni. Bármennyire is meglepő: nagy értékű károkkal nem kell számolniuk. A temető azonban tönkrement; idecsapódott a legtöbb repesz ... Ez a határon túli áldozatokra is emlékeztet. Értük is gyújtunk gyertyát. . Nagy Jenő Pénz kell a teljes kiépítéshez Jól vizsgázott a balatoni viharjelzö rendszer 1990 augusztusában szólalt meg először viharjelző sziréna a Balatonon, a fényjelzést kiegészítendő, mely akkor még — kétes értelme miatt — bonyodalmakat szült a fürdőzők körében. így az idei nyáron már módosított frekvenciájú hangjelekkel üzemelt a rendszer, melyet a siófoki obszervatórium, illetve a zamárdi Hotel Kerámia tetőterén helyeztek el kísérletképpen. A szirénák 35 esetben hívták fel a fürdőzők figyelmét a vihar közeledtére. A rendszer a már ismert szignálon kívül háromnyelvű szöveges tájékoztatást is adott. A vízirendészet tapasztalata szerint az új módszer óriási mértékben szolgálta az életvédelmet, hisz az idén az akusztikus jelzésnek köszönhetően szinte nem akadt dolguk a térségben. A Balaton területén valamennyi nagyforgalmú strandon, vízparton szükséges tehát a rendszer telepítése. A kérdés csupán az, hogy miből. Ezt a témát boncolgatták a part polgármesterei, a polgári védelem illetékes parancsnokai, a balatoni viharjelző szolgálat vezetői, valamint az akusztikus rendszer tervezői (Elektris Ipari Szövetkezet) csütörtökön délután a zamárdi Hotel Kerámia Üdülőben. A tanácskozáson kiderült: 320-350 ezer forintba kerülne egy-egy rendszer kiépítése. Bár ez nemcsak a viharjelzést, hanem a tényleges polgárvédelmet is szolgálná, az ön- kormányzatok képtelenek pénzt teremteni erre a célra. Közös álláspontjuk: mivel az idegenforgalom, a minőségi turizmus szintjének emelését szolgálná az intézkedés, és áttételesen a bevételeket is növeli, kérik, hogy járuljanak hozzá a beruházáshoz a szállodaipari vállalatok, az utazási irodák, a pénzintézetek, a Kereskedelmi, illetve a Közlekedési Minisztérium esetleges támogatásán kívül. Mert csak közös összefogással valósulhat meg a Balatont átfogó, korszerű viharjelző rendszer. Dénesi Erika Megszűnik a Kaposvári Katonai Bíróság Az Országgyűlés kedd este hozott határozata értelmében megszűnnek a katonai bíróságok. Megkerestük dr. Bi- szak János hadbíró alezredest, a Kaposvári Katonai Bíróság elnökét. — Önt meglepte a hír? — Nem. A katonai bíróságok hatáskörét még tavaly március elsejével szabályozták, s csak katonai bűncselekményekben ítélkezhettünk. Néhány nappal később már szó volt róla, hogy a katönai bíróságokról szóló törvény tervezete a kormány elé kerül, s arra számítottunk, hogy 1990. július elsejével felszámolják a szervezetet. Ennek egyszerű a magyarázata: Magyarországon egyetlen büntető törvény- könyv van; a speciális, katonai bűncselekményeket leszámítva 1961-től ennek alapján kell ítélkezni. Ha egy katonatiszt elkövetett valamilyen „hétköznapi” bűncselekményt, akkor ugyanolyan ítéletet szabtunk ki, mint a polgári bíróság. Alig különböztünk a polgári bíróságoktól. Ugyanúgy az Igazságügyi Minisztériumhoz tartozunk, mint a többi bíróság. A különbség talán csak annyi volt, hogy a fizetésünket, az egyenruhánkat és a lakásunkat a honvédelmi tárcától kaptuk. — A parlamentben nagy vita volt arról, hogy kellenek-e katonai bíróságok, s ha igen, mikor. — Az SZDSZ és a Fidesz álláspontja szerint békeidőben nem szerepelhet az ítélkezésben a katonai szó; ilyenre csak háborúban van szükség, hiszen olyankor fordulnak elő speciális katonai bűncselekmények. A parlament végül úgy döntött, hogy megszünteti a katonai bíróságokat, helyettük létrehozza a megyei katonai tanácsokat: Budapesten, Győrben, Debrecenben, Szegeden és Kaposváron. Ezentúl a megyei bíróság katonai tanácsaként működünk. A katonai bíróságok azonban kormány eredeti elképzelésével szemben nem vehetnek részt polgári perek tárgyalásában. Hatáskörünk kiterjed a katonai bűncselekményeken kívül a szolgálati helyen elkövetett bűncselekményekre és a szolgálati vi- szonnyal összefüggő bűncselekményekre is. De csak a katonáknál és a határőröknél. Ha egy katona otthon a kocsmában verekszik, akkor polgári bíróság tárgyalja majd az ügyét, de ha a laktanyában lop, akkor ismét — a tavaly márciusi döntéssel ellentétben — előttünk fog felelni. Mivel mi a négy megyére kiterjedően megyei bíróságként fogunk dönteni, másodfokon a Legfelsőbb Bíróság fog ítélkezni. A Legfelsőbb Bíróság katonai kollégiuma ugyancsak megszűnik. Nagy Jenő A takarékossági világnapon Szegények és gazdagok kamatai 1924-ben határozták el, hogy október utolsó napja a takarékosság világnapja legyen. Ünnepeljük a takarékosokat, akik megspórolt pénzüket a „kaptárba” tették. Egy gazdasági válság szélén álltunk akkor. Kellett, hogy az állam... Szóval ugyanott tartottunk, ahol most állunk. Ezért is volt rokonszenves Illés Antalnak, az OTP és Kereskedelmi Bank Rt Somogy megyei Igazgatósága vezetőjének ünnepi beszéde. — Mostanában gyakran hallani: nem érdemes takarékoskodni, hiszen ilyen inflációs időkben egyre csökken a pénz értéke. A megélhetés is egyre nehezebb. Szinte hetenként emelkednek az élelmiszer- árak, drágábban melegszünk és világítunk. Egyre többe kerülnek a tartós fogyasztási cikkek és lassan már megfizethetetlenek lesznek a lakásárak. De érdemes egy kicsit elgondolkodni. Bármilyen drá(Fotó: Király J. Béla) gaság is van, élni és lakni kell. Es ez az átlagemberek számára csak egyre beosztóbb, takarékosabb életmóddal lehetséges. A pénztakarékosság tágabb értelmet kapott. Ma már nemcsak azt jelenti, hogy havonta ha tudunk, beteszünk kisebb-nagyobb ösz- szegeket a takarékba. Az élet rákényszeríti az embereket az általános takarékosságra is. Az OTP kaposvári ünnepségén megkoszorúzták Fáy Andrásnak, az első magyar takarékpénztár alapítójának emlékművét a megyei igazgatóságon. Többen jutalmat kaptak, elismeréseket adtak át a takarékosság szervezőinek. Dr. Dobor Márta tanácsosi címet kapott. Ma reggeltől ismét várnak bennünket a takarékpénztárak. Azt mondja a szlogenük, hogy bízzunk bennük! N. J. Somogyszobtól kérdéses a vasútvillamosítás A hideg ellenére is folytatódik a vasút villamosítása Kaposvár és Somogyszob között. Állítják az oszlopokat, feszítik a vezetékeket. Busch Károly, a MÁV Pécsi Igazgatóságának vezetője kérdésünkre elmondta, hogy a tervek szerint az 1992 nyarán érvénybe lépő új menetrendben már szerepelnek a villanymozdonyok által vontatott vonatok. A következő év végéig pedig megteremtik annak a műszaki föltételeit, hogy Gyékényesig közlekedjenek a villanymozdonyok, s így tovább haladhassanak délre. Busch Károly sem titkolja, hogy ez egyelőre csak álom. Ugyanis egy meglévő transzformátorállomás segítségével — ha korlátozott forgalommal — csak Somogyszobig vontathatnak. Ahhoz, hogy innen tovább mehessenek a vonatok, szükség van a kaposvári transzformátorállomás bekapcsolására. Mint ismeretes emiatt berzenkedett a lakosság... A MÁV legutóbbi helyszíni tárgyalásánál már bemutattak egy újabb elképzelést, s véglegesítésén most dolgoznak. Ha ezt sem fogadják el a környéken lakók, akkor kritikus helyzet alakulhat ki a vasút korszerűsítésében. Pedig kellene a korszerű pálya, mert ha Gyékényestől Mura- keresztúrig is eljuthatnának, akkor vasúton külön-külön megközelíthető-lenne Horvátország és Szlovénia is. Ugyanakkor a Balaton déli partja mentesíthető lenne a teherforgalomtól. N. J.