Somogyi Hírlap, 1991. október (2. évfolyam, 230-255. szám)
1991-10-02 / 231. szám
1991. október 2., szerda SOMOGYI HÍRLAP — MŰVELŐDÉS 5 Vállalom a múltamat” Horn Gyula cölöpjei „Scarletthadművelet” Végre elérkezett a nagy nap: 40 országban lezajlott az 1988 óta gondosan és a legnagyobb titokban előkészített „Scarlett-hadmüve- let” — megjelent Margaret Mitchell világhírű regényének, az Elfújta a szélnek folytatása, Alexandra Rip- ley amerikai írónő tollából, A hamburgi Hoffmann és Campe Kiadó 200 000 példányban dobta piacra a 780 oldalas, Scarlett című eposzt, egyidejűleg a párizsi Belfond és a New York-l Warner Books kiadókkal, A könyv megjelenésének előzményeihez tartozik, hogy Alexandra Rlpley 1988-ban megkapta a szerzői jogot a Mlt- chell-örökösöktől a folytatás megirásárára. Az amerikaiak a tőlük megszokott gyakorlatiassággal „GWTW”-kódnévvel indították el a vállalkozást. („Gone with the wind’’). Margaret Mitchell regénye 1936-ban jelent meg először. Rövidesen 27 millió példányban kelt el 37 országban, s a Biblia után a legsikeresebb könyv lett. 1939-ben megfilmesítették, a főszerepeket Vivien Leigh és Clark Gable alakította. A francia Belfond Kiadó egyelőre 170 000 példányban jelentette meg a Scar- lettet, de arra számít, hogy azonnal megkezdi az utánnyomást és az év végére 250 000 példányt ad el belőle. A francia terjesztés a legnagyobb titokban történt. A Belfondnak szeptember 16-ig kellett leszállítania a példányokat Maure- pas-ba, az Hachette óriás könyvforgalmazó központjába, ahonnan szeptember 18-tól kamionok egész ár- mádája vitte a könyveket. Horn Gyula egy költő — Benjámin László — négy sorát állította frissen megjelent könyvének elejére. Mintha a politikus Is Igazolná a rólunk tanított tényt: sorsfordító pillanatokban Itt a költők foglalták össze az Igazságot. A történelem sohasem Ural. Kiváltképpen nem volt az a miénk „az Isten nélküli mítoszok Idején". Mit tart tehát fontosnak a politikus, aki tanúként, majd meghatározó személyiségként volt részese közelmúltunknak? — Horn Gyula emlékező politikusként milyen rendezőelvek szerint Irta meg a Cölöpöket? — A könyv mondanivalója ©gy részét az 1988. májusi partkonferenciára fűztem fel, ahhoz térek vissza. A további rendezőelvet a történelem sajátossága adja; minthogy a politika a történések folyamata és az emberekét ez érdekli, arra törekedtem, hogy fllozo- fálgatás helyett magukat az eseményeket írjam le. Továbbá, hogy arról beszéljek, amit átéltem. Hiszen, ha többen részesei ugyanannak az eseménynek, mindenki a maga módján számol be róluk. — A tárgyalt időben szélesedő nemzetközi kapcsolatok Is Jelezték a magyarországi belső folyamatokat. Könyvéből úgy tűnik, mintha prlvilégizált helyzetben lett volna a német kapcsolat. Az események követelték, vagy ennek kívánt utólag is hangsúlyt adni? , — Meglep ez a vélemény. Én úgy értékelem, hogy a németekkel való kapcsolatnak a többi eseményhez képest nem szenteltem nagyobb terjedelmet. Azonban felhívom a figyelmet, hogy amikor a szociáldemokráciával megkezdtük a kapcsolatok építését, a hetvenes évek derekán, az SPD-vel kezdhettük, mert ez mutatkozott a legnyitottabb- nak. Tény az is, hogy mind a szociálliberális kormány, mind az azt követő Kohl-kormány rendkívüli figyelmet tanúsított Magyarország iránt. Hozzáteszem: nemcsak figyelmet, hanem komoly támogatást is nyújtott nekünk. Ne felejtsük el, hogy a gazdasági átalakuláshoz az első vállalkozók Németországból jöttek! Az NDK-polgárok kiengedésére, a határok megnyitó- sáramem kerülhetett volna sor anélkül a folyamat nélkül, melyet úgy jellemeznék, hogy a hatalmon levő pártnak kialakult a párton belüli ellenzéke. De ez az ellenzék a leghatékonyabb morális, politikai, valamint az ország a gazdasági támogatást az NSZK-tol kapta, — ön a könyvében viszonylag nagy terjedelemben enged bepillantani a gyermek- és ifjúkorába. Miért tartotta ezt ilyen összefüggésben is szükségesnek? Sokáig hittem — Két dolgot említhetek, bár lehet, hogy tudat alatt többről is beszélni lehetne. Az egyik, hogy ennek a gyermekkornak egy része a Horthy-korszakhoz kötődik, valamint az azt követő átalakulási folyamathoz. Ma, amikor sok helyütt tapasztalok nosztalgiát e kor iránt, be akartam mutatni: miképpen éltem át azt az időt, a családi nyomort, a megaláztatást. A másik érvem: nem hiszek azoknak, akik „mindig tudták, melyik a helyes út”; akik már Rákosi idején is „megmondták”. Az ember felismerései folyamat nyomán születnek. Bevallom, én nagyon sokáig hittem. Egészen addig, amíg — a tények alapján — rá nem döbbentem, hogy a rendszer bukásra van ítélve. Emiatt írtam meg a Szovjetunióban töltött diákéveket is. Nem tudok olyanról, hogy bárki is tárgyilagosan szólt volna Magyarországon arról, hogy mit jelentett ott élni, az ötvenes években. — Volt-e olyan szándéka, hogy a könyv valamely részletével válaszoljon a múltját és személyét érintő pletykákra, megjegyzésekre? — Nem tudok pletykákról. Ezekről akkor lehetne beszélni, ha bármikor is tagadtam volna, ami velem történt. Én az utolsó elemig vállalom a múltamat. Ide sorolva a tévedéseket, a hibákat, mert sok hibát követtem el, de bűnt soha! Az 56-os szerepemet is vállalom. Meg szeretném jegyezni, ha már szóba került, hogy 1990 januárjában Ri- bánszki egy interjúban megtámadott, amire én válaszoltam. A választási kampány során, Somogybán, valaki fölvetette a karhatalmista múltamat, erre is válaszoltam. Ám úgy kerültem be listavezetőként a parlamentbe, Somogy- ból, hogy semmit sem titkoltam a múltból. Eldurvult a személyeskedés Az a véleményem, hogy nem tenne jót senkinek ebben az országban, ha a legkényesebb problémákat egyoldalúan akarná beállítani. — Számít e arra, hogy a Cölöpök után volt szövetségesei ellenséggé válnak? Bár a könyvből az is kitűnik, hogy meglepően kevés politikust nevez néven. Miért? — Szándékosan nem említettem őket. Arra is ügyeltem, hogy még a nagyköveteket se nevezzem meg; név szerint csak a legfelsőbb vezetőkről írtam. Tettem mindezt azért, mert úgy látom, hogy nálunk mostmár nagyon eldurvult a személyeskedés a politikusok körében, a sajtóban. Olyan stílus kezd eluralkodni, amelynek semmi köze az európai politikai kultúrához. És én nem vagyok hajlandó ehhez a stílushoz igazodni. — Fontos, kortörténeti epizódokat Idéz részletező pontossággal. Naplót írt ezekről vagy ha nem, milyen segítséggel Idézi a múltat? — Minden korábbi fontos feljegyzést megőriztem. Például igen részletes dokumentációt készítettem magamnak az NDK-menekültproblémáról. Ugyanez vonatkozik a dél-koreaiakkal való kapcsolatfelvételre is, mert én az igazi áttörésnek az utóbbit tekintem. Az volt az első nagy próbatételünk. Megőrzőm a fontosabb sajtószemléket. Ezek a dokumentumok már egy fél év múltán is igen tanulságosak. — Most hogyan fog alakulni? — Óriási nyomás alatt vagyok, és ez már a hogyan to- vábbot érinti. Elvállaltam a parlament külügyi bizottsága elnöki tisztét, Antall József személyes fölkérésére. Megkeresett annak idején a hivatalomban, amikor külügyminiszter voltam. Az új parlamentről és egyebekről beszéltünk. Azt mondta: „Jó lenne, ha elvállalnád”. Hogy ezt saját elhatározás alapján vagy biztatásra tette, nem tudom. Meg kell azonban mondani, hogy mind kevesebb sikerélményem van a külügyi bizottságban, mert egyre nagyobb a szakadék a kormány és a parlament között. Nem kívánok hosszú távra berendezkedni ebben a tisztségben. Sikerélmény nélkül — önnek azonban van egy másik tisztsége is, az MSZP elnöke. — Igen, ezt 1990 májusában vállaltam el, de voltak már olyan időszakok, amikor megbántam ezt a döntést. Nem elsősorban a párt belső viszonyai miatt, mert ott jó csapat alakult ki; mi nem megyünk bele presztizscsatákba, politikai üresjáratokba. Hanem amiatt, mert idővel mást is lát az ember. No, őszintén: többen cserbenhagytak bennünket olyanok, akik a párt megalakulásakor hangadók voltak. Utána viszont már — úgymond — nem vállalták a „gyűrődést”. Márpedig becsületesebbnek tartom a Szocialista Párt megalakulása után vállalni a baloldali értékeket, mint azt, hogy volt MSZMP-tagok- ként átlódulni más pártokba. Lelkűk rajta. De akik 1989-ig az MSZMP tagjai voltak, ne mondják most. hogy mi vagyunk a régi rendszer hordozói! Cserbenhagyott bennünket néhány olyan prominens személyiség is, akit nagyon sajnálok. Az a véleményem, hogy mostmár jöjjenek a fiatalok, az új arcok. Persze nem arról van szó, hogy holnap bedobom a törülközőt, hanem hogy kialakulhasson az új vezető garnitúra. És akkor nekem is több időm lesz, hogy megírjam a következő könyvet. — Az miről szólna? — Az 1989 októberi párt- kongresszusról. Mert az nagyon tanulságos volt. Számomra azok a napok olykor hátborzongató élményt jelentettek. De ma még erről korai lenne beszélni. Király Ernő Horn Gyula: Cölöpök című művéből részleteket közlünk csütörtöki számaink Téka-rovatában. a pusztulás! Valamit tenni kell, mert a vizek lefolynak, de a kövek maradnak! Zöld Lajos megszállottként, szervezte a társadalmi munkát. Kilincselt pénzekért, a célok érdekében sokat tárgyalt a tulajdonjogról. Mindeközben újságíró volt, ám lapjánál — a Hargita Népénél — mindenki tudta, ha riportra utazik valahová, más ügyeket is intéz. Nem a maga hasznára! — Először a kolostort tettük rendbe. Mond ez valamit önnek, hogy ezerötszáz köbméter törmeléket takarítottunk ki?! — Mikor volt ez? — 1973-ban. Egy év múlva már három szobában negyven részvevővel megnyílt a Barátság képzőművészeti tábor. Aztán lépésről, lépésre mentünk előre. Ma már nemzetközivé vált a művésztelep, minden év augusztusában 30-35 neves művész alkot itt. Műveik jórészét itt hagyják. Lenn a kastélyban szigorú leltár szerint immár 700 festmémyt, al- koltást őrzünk. — Beletúr a hajába, vibrál, látnivaló, hogy szeretne annyi mindent elmondani...no, de az idő! — Tíz éve működik a népművészeti alkotótábor, irodalmi konferenciáknak adunk otthont. Gyakorlatilag egész éven át pezseg itt az élet. Közben újabb vendégek érkeznek Magyarországról, az Európa Kiadótól. Odaszalad, üdvözli őket — és szalad visz- sza. — Csak annyit hadd kérdezzek,: mi indította erre az egészre, ami itt Szárhegyen A Bethlen-kastély Szárhegy lábánál (Fotó: Katona Csongor) történt és történik? Beletúr ősz hajába és azonnal kész a válasszal: — Szárhegyi vagyok! A szülőföldet szeretni nem szavakkal, nem nagy gallérral kell, hanem úgy, hogy egy téglát tegyen le az ember valahol. Vagy ültessen egy fát, esetleg tegyen rendbe öt négyzetmétert! Szárhegyen alakult meg a romániai cserkész mozgalom, itt született meg az erdélyi Kárpát Egyesület, az idős népművészek itt tanítják a gyerekeket az ősök mesterségére. Szárhegy szellemi centrum. Sugárzik. Vörös Márta „A vizek lefolynak, a kövek megmaradnak” ...és a látvány gyakran többet mond a legmívesebben megformált mondatoknál. Amit az útikönyvek írnak a Gyilkos tóról, a Békás szorosról, a Nyerges tetőről, a még létező, és a pusztulásba senyvedő gyógyfürdőkről, kirándulóhelyekről, — az csupán lélektelen útjelző táblának tűnik számomra. Hargita megyéből megannyi emlékképet, sok kis apró történetet hoztam. A bőség zavara kínoz. Jó lenne elmondani — kicsit részletesebben —, hogy a Pogányhavasokon túl, Gyimeslokon a Görbe, az a településnek egy épp olyan része, mint a Sötét. A hegyekről lefutó patakok mellé épült utcasorok a csörgedező vízről nyerték el a nevüket. Érdemes lenne megismertetni Dani Gergely, gyímesbükki plébános történetét, akinek makacs konoksággal sikerült templomot építeni 1976-ban(l), — nem beszélve a megannyi legendáról, regéről, amely apáról fiúrta öröklődik. Ami viszont a gyergyói medencét ölelő Szárhegyen van, az nem legenda. Egyszer inkább történelem lesz. Ma inkább mesébe illő események sora. Kezdhetném úgy is:,,...volt egyszer egy szárhegyi fiúcska, aki kicsiny korától bújta Zöld Lajos a könyveket és barangolta a környék fenyveseit... Ismert minden zugot, tudta, hogy a hegy lábánál, abban a romos, de építészetileg remekmű várkastélyban a nagy, fejedelem, Bethlen lakott. És tudta azt is, hogy a kastélytól egy kicsit feljebb, a Szárhegy oldalában levő ferencesrendi kolostor és kápolna harangja minden konduláskor egy kicsit megemlékezik egy másik vonatkozásban nagy szellemű emberről, Kájoni Jánosról...” Folytathatnám azzal, hogy eszmélése, leikébe, idegrendszerébe az oly kedves táj, a történelmi tény pusztulásának látványa. A „fiúcska” neve Zöld Lajos. Barátai csak Lajának szólítják. Őszbe csavarodott a haja, öltözékével szemmel láthatóan nem törődik. Minden mozdulata vibrál, örökké fut, kér és szid, mindig mosolyog és mindig dühös. Tíz perc beszélgetés alatt öt másik ügyet intéz. Ő a szárhegyi művésztábor igazgatója. A hegyre futó, daliás fenyősor övezte átmentén szoborpark. Csodás látvány nyílik innen a lennebi Bethlen-kas- télyra, ahol a az immár rend- betett épületrészekben óriási értékeket rejtő képtár van. — Ha tudja, próbálja elképzelni, hogy volt itt egy össze- roskadt kolostor. Mellette egy tábla figyelmeztette az erre járót: a romok megközelítése életveszélyes! Lenn a kastély hajdani lovagtermében a pusztuló építményben annyi fa nőtt, hogy mikor elkezdtük a rendcsinálást, három évig tüzeltünk belőle. Viszont itt élt Kájoni és Bethlen! És mivel itt születtem én is, elsősorban ez a két, főhajtásra méltó történelmi személyiség emléke késztetett arra: Álljon meg ez HARGITAI BARANGOLÁSOK
