Somogyi Hírlap, 1991. szeptember (2. évfolyam, 205-229. szám)
1991-09-16 / 217. szám
4 SOMOGYI HÍRLAP — PIAC ES GAZDASAG 1991. szeptember 16., hétfő A mezőgazdaság nem lehet a nemzetgazdaság motorja Beszélgetés dr. Raskó Györggyel, az FM közigazgatási államtitkárával A Coats Viyella angol cég az Újpesti Cérnagyárral vegyesvállalatot hozott létre. Az új vállalatot Coast Magyarország Kft. névvel jegyezték be, melynek alaptőkéje hatszázhu- szonötmillió forint, melyből 60 százalék angol, 40 százalék magyar tulajdonba került. A Coats Magyarország Kft. programjában szerepel a fonoda teljes rekonstrukciója a legkorszerűbb gépcserékkel, új precíziós orsozó gépek beállítása, a meglévő párosító gépek teljes felújítása, a cérnázó részlegben, valamint a festőrészleg teljes felújítása. A bankszakma többségi tulajdona állami kézben marad (Folytatás az 1. oldalról) — Az értékesítést akadályozzák a vámok, kvóták, a fokozott egészségügyi előírások, minőségi követelmények stb. Ezért ha egyes régiókban a piac radikálisan megváltozik, korlátozottak a lehetőségek arra, hogy más piacokon, más régiókban a felszabaduló feleslegeket értékesíteni lehessen — mondta dr. Raskó György. Hozzáfűzte: — Magyarország esetében a kelet-európai térség, elsősorban a Szovjetunió vásárlóképessége erőteljesen csökkent, illetve gyökeresen megváltozott a kereskedelem technikája is. Ennek következtében számos termékből átmeneti feleslegek keletkeztek. A szocialista állam hagyományos eszközei és technikái nem alkalmazhatók. A szigorú és tiszta piaci értékítélet alapján számos termelői, vállalkozói és gazdaságpolitikai döntés változik, átmeneti időszak alatt alakul ki, majd új, elfogadható egyensúlyi helyzet jöhet létre a magyar agrártermékek kínálatában és keresletében. Ezért egyes termékek értékesítésében kisebb válság tapasztalható, amelynek levezetésére a kormány már eddig is számos intézkedést hozott. A termelői magatartásban is kedvező vonások tapasztalhatók; ez a piaci alkalmazkodást segíti elő. Természetesen figyelembe kell venni, hogy a mezőgazdasági termelésben a ciklusidő legalább egy év vagy még ennél is több. — A világ 24 legfejlettebb ipari állama évente 299 milliárd dollárt fordít az agrárágazat felkarolására. A támogatás következménye, hogy növekszik az agrártermékek fölöslege a világban. Ebből kikövetkeztethető, hogy Keiet-Európa egyre inkább kirekesztődik a nyugati agrárpiacról. Milyen mértékű az agrár-túltermelés Magyarországon? — Az élelmiszergazdaság jelentősége, a biztonságpolitikai megfontolások, és a mindenütt működő agrárlobbik tevékenysége nyomán a fejlett országokban a mezőgazdaság jelentős támogatásban részesül. Azt az álláspontot azonban nem osztom, hogy a világban az agrártermékek fölöslege növekszik, hiszen például a világ gabonakészletei az utóbbi években csökkenő tendenciát mutattak. Egyes gazdasági övezetekben bizonyos termékekből azonban valóban növekednek a fölöslegek. Kelet-Európának rendkívüli akadályokkal (agrárpiaci rendtartás, kvóták, lefölözések, vámok) kell megküzdenie, hogy az Európai Közösség országaiban növelhesse eladásait. Hasonló a helyzet Dél-Kelet-Ázsiában is. Reményeink szerint azonban a Közös Piaccal megkötendő társulási szerződés, illetve más országok kilátásba helyezett kereskedelem-liberá- ciós intézkedései következtében a korábbi agrárexport a jövőben is folytatódhat. A kormány szándéka mindenképpen az, hogy ehhez megfelelő politikai, gazdaságdiplomáciai és jogi kereteket nyújtson. A magyar agrártermelés az ország adottságaiból és kultúrájából következően mindig is magán hordozott egyfajta exportorientációs jelleget. A múltban ez mennyiségi növekedésben mutatkozott meg; agrárpolitikánk céljai szerint a jövőben minőség-javulást jelent. Mindent megteszünk azért is, hogy a kétségtelenül csökkenő kelet-európai agrárkivitel számára a piaci pozíciókat megtartsuk. A hazai fogyasztás csökkenése és a kelet-európai értékesítési nehézségek miatt a magyar agrártermelésben átmeneti túltermeléssel kell számolni. A mérték megítélésekor az újrarendeződő kelet-európai piac potenciális vásárlóképességét is figyelembe kell venni. Mindezek mérlegelésével 4-5 százalékos túltermelés számszerűsíthető. — A nyugati export nemcsak az ottani korlátozások miatt illúzió. Miközben a támogatás a világnak azon a részén nő, nálunk 55 milliárd forintról 29 milliárdra csökkent. A túltermelés az ágazatok és gazdaságok sorát teheti tönkre, veszélyeztetve a hazai élelmiszerellátást is. Merre lehet elmozdulni a mélypontról? — Nagyon gyakran szóba kerül, hogy a világ mezőgazdasági kereskedelmét az agrártámogatások határozzák meg. Nem tagadva azt, hogy a támogatás fontos determináló tényező; a világ agrárkereskedelme azért inkább a minőség, az óramű pontossággal szervezett és a hatékony mezőgazdaságban előállított termékek versenye. Magyar- országon a fejlődés mostani szakaszában a jobb szervezésre, a kisebb ráfordításokkal történő minőségi termelésre kell koncentrálnunk. Ezt segíti elő a gazdaság széleskörű liberalizációja, beleértve a kereskedelmi korlátok feloldását is. Ami a kérdésben említett támogatási adatokat illeti, a csökkenés jóval kisebb mértékű, mivel a kelet-európai kereskedelmi elszámolás megváltozása miatt a tavalyi támogatás egy jelentős, technikai jellegű tétellel, egyébként is mérséklődött volna. Érdekesség az is, hogy az egyáltalán nem támogatott agrártermékek exportja az átlagos kiviteli növekedést meghaladó mértékben emelkedett, például a Közös Piac országaiba is. A tavalyi aszály kedvező tapasztalata az, hogy a vállalkozói, gazdálkodói szervezetek életképessége sokkal nagyobb, mint azt sokan várták. Ugyanakkor a sikertelen vállalkozások és vállalatok csődje természetes jelenség a piacgazdasági fejlődés során, s egyben fontos eszköze a tőkeallokációnak, a szerkezeti átalakításnak, más szóval a piaci alkalmazkodásnak. A hazai élelmiszerellátás veszélyeztetéséről természetesen szó sem lehet, hiszen az exportunk a termelés egyhar- mada, gondjaink inkább ellenkező előjelűek. A mélypontról való elmozdulás irányát a kormány agrárpolitikai programja jól mutatja. Gyors privatizációval, a tulajdonviszonyok korszerű átalakításával, az agrárpiaci rendtartás és az infrastruktúra megteremtésével, a magyar agrárgazdaság külpiaci jogainak növelésével, megfelelő befektetési politikával, modern információs és szaktanácsadó rendszer kifejlesztésével alakítható ki a versenyképes áru- és szervezeti struktúra. Ez a mostani hazai piaci pozíciók megtartásán túl a kivitelt is fenntarthatja illetve növelheti, s ezzel elégséges jövedelmet nyújt a mezőgazdasági vállalkozóknak, termelőknek. — Az agrárexport — a támogatás növekvő igénye miatt — fékezhető, de az nem felejthető el, hogy nincs még egy olyan ágazata a nemzetgazdaságnak, amely akkora devizatöbbletet termelt volna, mint a mezőgazdaság. Ha az élelmiszergazdasági export elsorvad, honnan lehet pótolni az így keletkező devizahiányt? — Az élelmiszergazdaság nettó devizatöbblete az elmúlt évben meghaladta az 1300 millió dollárt, és az azt megelőző esztendőben is 1 milliárd dollár körül volt. A belföldi piac pangása miatt a termékek egyharmada mindenképpen kivitelre kerül. A közeljövőben tehát az agrárexport értékének drasztikus csökkenését kínálati oldalról nem támasztja alá semmi. A kormány gazdasági programjában az egyik fontos stabilizáló tényező éppen az élelmiszer- gazdaság. Azonban a külföldi tapasztalatok is azt bizonyítják, hogy századunk utolsó évtizedében az élelmiszer- gazdaság nem vállalhatja a nemzetgazdaság motorjának szerepét. V. Farkas József Botos Katalin tárcanélküli miniszter a születendő banktörvényről kijelentette: a törvény elsősorban szakmai marad, noha vitathatatlanul vannak politikai kihatásai is. A készülő törvény két kardinális pontját — az állami, illetve a külföldi tulajdonlás arányát — elemezve emlékeztetett arra, hogy a kormány privatizációs stratégiájában kiemelt helyen szerepel a bankszférában a nemzeti majoritás érvényesítése, de a külföldi banktőke bevonása nélkül — jelenlegi gazdasági helyzetünkben — nem képzelhető el működőképes magyar bankrendszer. Stratégiailag is szüksége van az országnak idegen befektetőkre, akik technikát, tudást hoznak, s felkészítik a jövő magyar szakembereit. Ezzel közvetve is emelik bankszakmánk színvonalát. Az állami részvételről szólva Botos Katalin kijelentette: ha a törvény szigorúan megkötné az állami tulajdon részarányát, miközben a magánszektornak szabad teret engedne, akkor ez utóbbi kerülne erőfölénybe. Ez persze, nem azt jelenti, hogy egyáltalán nem lehet állami részvétel nélkül bankot alapítani, mint ahogy erre már működő példa a vállalkozói bank. A tények, számok azt bizonyítják, hogy a híresztelések ellenére sincs elsöprő többségi állami tulajdon a magyar bankoknál, hiszen még akkora sincs, mint amekkora mondjuk Németországban az állami tulajdonrész a bankszférában. Ezzel kapcsolatban nyomatékkai hangsúlyozta: már csak gazdasági szempontból sem mondhat le az állam a banktevékenységből származó haszonról, így tehát ez a dominancia a nemzetközi gyakorlatban is általánosan elfogadott szokás volt és az is kell, hogy maradjon. (Domi) Ki veszi meg a nagyvállalatok romjaitf Közhellyé koptatott megállapítás, hogy a magyar gazdaság csak a privatizáció útján válhat valódi piacgazdasággá, vagyis igazi tulajdonosok kezébe kell adni az állami vállalatokat. Ám bármilyen sokszor beszélünk róla, bármilyen sok nyilatkozat, sőt kinyilatkoztatás hangzik el e témában, a privatizáció, különösen a nagy állami vállalatoké enyhén szólva döcög. Míg egy-másfél éve olyan félelmeket fogalmaztak meg egyesek, hogy kiárusítjuk a vállalatainkat, azok nagy része külföldiek kezére kerül, ma úgy tűnik épp az ellenkezője, a gyér kereslet, és a még kevesebb valóban megkötött üzlet az igazi gond. Ezekről a kérdésekről beszélgettünk Kopátsy Sándor közgazdásszal, aki az Állami Vagyonügynökség igazgató tanácsának is tagja. — A magyar ipar egykori büszkeségei, azok a bizonyos szocialista nagyvállalatok, a jelek szerint alig- alig kellenek bárkinek is. Ennyire értéktelenek lennének, vagy ennyire ügyetlenek lennénk az eladásban? — Nemigen beszélünk róla, pedig napnál világosabb, hogy ha egy vállalatnak nagyobbak a tartozásai, mint a lehetséges értéke, akkor csak negatív lehet az az összeg, amelyen el lehetne adni. Egy valódi piacgazdaságban az ilyen vállalat nem az államé, vagy akár egy vagyonügynökségé, hanem egyszerűen a hitelezőié, a bankoké, a társadalombiztosításé, azoké, akiknek tartozik. Nálunk ezt a kényelmetlen helyzetet mindenki igyekszik elkerülni - konkrétan azt, hogy bevallják, a cégnek nagyobbak a passzívumai, mint a lehetséges összes aktívuma. A vezetők és persze a dolgozók is reménykednek, hogy valami csoda mégis történik, valaki megmenti őket, hiszen effajta mentőakciók sorozatban történtek az elmúlt évtizedekben, sőt még az utóbbi években is. Ezeknek a nagyon rossz helyzetű vállalatoknak az értékesítése mindenképpen külön eljárást kívánna. — Külföldiek sokszor szóvá teszik, hogy képtelenek kiigazodni a hazai vállalatok számviteli rendszerében. Most megszületett az új számviteli törvény, amely állítólag szakmailag kiváló munka, csak éppen a bevezetését halasztották el évekkel. — A mai vállalati mérlegek nem csak a külföldinek, még a saját vezetőiknek sem mondanak semmit a valóságos vagyoni helyzetről. További probléma, és ez már nenupusztán technikai kérdés, hogy emiatt a múltszázadi számviteli rendszer miatt a hazai vállalatok piaci értékének kétharmada elveszett az elmúlt öt évben. A még mindig érvényben lévő számviteli előírások ugyanis nem engedik, hogy a pótlást, az amortizációt az inflációval együtt emeljék. Ennek az a gyakorlati következménye, hogy a nagyvállalati szektorban az idén elszámolt amortizáció például már csak a valós értékcsökkenés legfeljebb egyharmadát fedezi. A többit nyereségként kell kimutatni, és ezután természetesen adózni is kell. Vagyis a költségvetés pluszbevételhez jut, miközben a vállalat nem tudja pótolni az állóeszközeit, folyamatosan romlik a műszaki színvonala. A most elfogadott számviteli törvény elvben rendezi ezt a problémát. De én is megdöbbenve tapasztaltam, hogy 3-5 évig lényegében semmi sem valósul meg ebből a fontos törvényből. Ez annál különösebb, hogy miközben a képviselők hosszasan tárgyalták magát a törvényt, szó nélkül tudomásul vették, hogy a bevezetés még hosszú évekig is eltarthat. — A pénzügyileg mégoly gyönge lábakon is álló magyar vállalatokat sokan a szovjet kapcsolataik miatt tartották értékesnek. Ám úgy tűnik, ez sem elég vonzerő a külföldi befektetők számára. — A magyar ipar azon részének, amelyet a külföld számára valóban el lehet adni, az árát elsősorban a szovjet piaccal való kapcsolata határozta meg az elmúlt években. És sajnos ez a kapcsolat határozza meg ma is, most már egyre inkább negatív értelemben. Sajnos a szovjet piac fizető- képessége rendkívül leromlott és ez rajtunk kívülálló módon a mi vállalataink értékét is tovább csökkenti. De tény, hogy az elmúlt egy-másfél évben sem politikailag, sem gazdaságilag nem sikerült olyan viszonyt kialakítani a Szovjetunióval, ami ezt a rendkívül fontos ugródeszka szerepet legalább részben megőrizte volna Magyarország számára. Betegesen féltünk a szovjet külkereskedelmi egyenleg romlásától és ezért olyan kapcsolatokat is megszakítottunk, amelyek most akárhogy is alakultak időközben a viszonyok, jól jönnének. — A privatizációhoz egyik leggyakrabban kapcsolódó jelző, a "spontán". Ez ugye lényegében nem jelent mást, mint hogy a vállalatok döntési helyzetben levő emberei, lényegében a vezetők a jogszabályok adta lehetőségekkel élve kimentették a vállalati vagyon egy részét különféle gazdasági társaságokba. Ezekben az új vállalkozásokban természetesen továbbra is ők a vezetők, rész- ben-egészben tulajdonosok is. — A spontán privatizációt a lakosság egy része és a politikusok egy része elítéli, viszont a közgazdászok - köztük például Kupa Mihály pénzügyminiszter is - úgy nyilatkoznak, hogy gazdasági szempontból ezek a legsikeresebb privatizációk. Önnek mi erről a véleménye? — Szerintem azokat a gazdasági eredményeket amiket minden ellenkező híreszteléssel szemben igenis fel tud mutatni a magyar gazdaság, épp a spontán privatizáció miatt érte el. Tény ugyanakkor, hogy azokat a vállalatrészeket privatizálták ily módon, ahol például létszámot lehetett bújtatni, jövedelmező szolgáltatásokat lehetett beindítani, esetleg adót lehetett csalni. Azt privatizálták, ami megérte. így alakult ki az a mai helyzet, hogy nagyon sok vállalatnál már csak azt nem privatizálták ilyen úgymond spontán módon, amit nem volt érdemes. — De mindezek után mégiscsak megmaradtak, ha már csak értékük romjaiban is, az egykori szocialista fellegvárak. Mi lesz velük Ön szerint? — Én el tudnék képzelni ezekben az esetekben egy olyan privatizációt is, hogy bárkinek akár ingyen odaadjuk ezeket a csaknem teljesen elértéktelenedett vállalatmaradékokat azzal a feltétellel, hogy az itt dolgozók túlnyomó többségét nem teszik ezután az utcára. A munkanélküliség ugyanis egy kritikus mértéken felül működésképtelenné teheti az egész magyar gazdaságot.
