Somogyi Hírlap, 1991. augusztus (2. évfolyam, 178-204. szám)
1991-08-31 / 204. szám
8 SOMOGYI HÍRLAP — KULTÚRA 1991. augusztus 31., szombat 200 éve született a legnagyobb magyar (2.) SZÉCHENYI ISTVÁN ÉLETE ÉS PROGRAMJA Kétszáz éve, 1791. szeptember 21-én született gróf Széchenyi István. Felserdülvén, katonai pályára lépett, s huszártisztként kitüntette magát az 1813-ban vívott lipcsei csatában. 1815-ben sokat tartózkodott külföldön, többek között Angliában, ahol elsajátította a nyelvet, és tanulmányozni kezdte az ottani lótenyésztést, a gépipart és az angol alkotmányt. Lassacskán elfordult a katonai pályától, s külföldi útjain tapasztalván, hogy Magyarország mennyire elmaradt a nyugati fejlődéstől, elhatározta, hogy minden erejével és tehetségével honfitársaiért és hazájáért fog munkálkodni. Eme elhatározásának következményeként kezdett eljárni a pozsonyi országgyűlés üléseire. Az országgyűlés 1825. november 3-i kerületi ülésén Felsőbüki Nagy Pál a magyar nyelv csinosítására tudós társaság felállítását javasolta. Erre föl ajánlotta meg Széchenyi István egy esztendei jövedelmét, s ezzel atyja nyomdokaiba lépve (akinek a Nemzeti Múzeumot köszönhetjük), megvetette a Magyar Tudományos Akadémia alapját. Széchenyi programja tulajdonképpen egyszerű volt: „dolgozni és munkálkodni naponta és szüntelen. Van ugyan becsértéke a szónak is, tagadhatatlan, de a tett, százezreknek egy célra törekvő tette emelheti ki nemzetünket felettébb alacsony állásából...” Élete 1830-tól, a Hitel című könyvének megjelenésétől alkotások lázában élő egyetlen rohanás, amelynek során tettekkel kezdi megvalósítani reformelképzeléseit. Bátran állíthatjuk, hogy többet dolgozott Magyarország felemelkedéséért, európaivá tételén, mint számtalan uralkodónk. A Hitel, a Világ (1831) és a Stádium (1833) című könyvei azonos tárgykörben mozognak. A Hitelben keményen bírálja a feudális gazdasági viszonyokat, a polgárosodást jelentő haladás gátjait. A Világban ugyanezeket az eszméket magyarázza részletesen, míg a Stádium a gazdasági átalakuláshoz ad konkrét példát. Ezekkel a könyvekkel célba ért: a nemzetet felrázta fásultságából. Elindította a reformot. S miután a technika is izgatta, s a haladást, a nemzet gazdagodását csak a modern műszaki vívmányok meghonosításával tudta elképzelni, rátért a gyakorlati megvalósítások útjára is (például hajógyár Óbudán, Vaskapu, Lánchíd, Duna-Tisza szabályozás stb.) Annak ellenére, hogy gazdasági terveinek megvalósítása teljesen lekötötte, a negyvenes évek elejétől fokozódó aggodalommal figyelte Kossuth Lajosnak a Pesti Hírlapban megjelenő vezércikkeit. Úgy ítélte, hogy mialatt ő a reformokat lassan, lépésről lépésre akarja megvalósítani, addig Kossuth módszere a Béccsel való harcot jelenti. Tulajdonképpen Kossuth vezércikkei a reformok tartalmát illetően nem foglaltak magukba többet, mint amit Széchenyi kifejtett, s igaza volt abban, hogy a közöttük lévő különbséget „modor és taktika” kérGróf Széchenyi István désének minősítette. Míg Széchenyi mindig kerülte a bécsi kormány elleni fellépést, addig Kossuth egyenesen örömmel valósította volna meg a reformokat Bécs ellenében. A nemzet jövője iránt érzett aggodalmában 1841-ben kiadott Kelet népe című könyvében Széchenyi élesen megtámadta Kossuthot — aki kevéssel előtte, Pest vármegye 1840. november 18-i közgyűlésén nevezte őt a legnagyobb magyarnak —, mert véleménye szerint Kossuth nem a jobb jövő egyengetője, hanem a nemzet sírásója. Nevezetes ellentétük okának lényege tehát, hogy amíg Széchenyi először erősnek és gazdagnak akarta látni Magyarországot, és csak utána függetlennek, addig Kossuth először szabadnak, s csak utána gazdagnak. Széchenyi 1848-ban az első felelős magyar kormányban elvállalta a közlekedési tárcát. Az országos zavarok, a szerb zendülés stb. egyre jobban megbontották lelki egyensúlyát. Önvád marcangolta. Szeptember 2-án még beszédet mondott az országgyűlésen, de harmadnapra orvosa beszállította a döblingi elmegyógyintézetbe. Szellemi frissességét 1857-ben nyerte vissza, s ekkor ismét munkához látott. Megírta az Önismeretet és a Nagy Magyar Szatírát, majd a Rückblicket. Bár névtelenül nyomtatta ki Londonban, mindenki tudta, hogy ki a szerző. Ettől kezdve a császári rendőrség szüntelen zaklatta. Végső kétségbeesésében, miután elolvasta a rendőrminiszter fenyegető hangvételű levelét, amelyben kifejezte, hogy „az ön által évekkel ezelőtt kiválasztott azilum régen megszűnt ilyennel lenni...”, 1860. április 7-én önkezével vetett véget életének: a legnagyobb magyar szívében és elméjében kihunyt a láng. Dr. Csonkaréti Károly „Sorsfordulókon kell egy ideál” KERÉK IMRE VERSEI SZOZOPOL Véglegesítették a Katona József-emlékünnepségek programját Komáromi Attila a százesztendős Katona József Társaság tizenkettedik alelnöke. A közelgő Katona József bicen- tenárium előtt kértük a kettős jubileumra készülő kulturális egyesület terveinek áttekintésére. — Szomorú, hogy a humán kultúrára egyre kevesebb pénz jut. Mind kevesebb lehetőség lesz arra, hogy művelődési intézmények rendezvényein találkozhassanak, akik még érdeklődnek az irodalom, a képzőművészetek iránt. Az évforduló programjának ösz- szeállítása közben nyilvánvalóvá vált számunkra, hogy a humán érdeklődésű emberek közös cselekvéseinek kell minél több lehetőséget teremteni. — Vonzó alkalmakkal élesztették az elmúlt években is az érdeklődést. — Éppen a napokban néztem át, hogy ki mindenki volt vendégünk az elmúlt években. A teljesség igénye nélkül említem Grandel Lajost, Grezsa Ferencet, Pomogáts Bélát, Szőcs Gézát, Váry Attilát, Ve- kerdi Lászlót. Valamennyiüket erősen foglalkoztatják a nemzet sorskérdései. — Akinek nevét korábbi művelődéspolitikánk nagyobb dicsőségére általános iskolai tankönyveink meg sem említik, pedig nemcsak a Bánk bán miatt érdemes tiszteletünkre. — Mintha tanúsítaná életút- jával, hogy vidéken is lehetett) értelmiségiként, európai színvonalon élni. A takácsmester fia jogot végzett, színészkedett, drámákat fordított és írt, teátrumot tervezett, foglalkozott Kecskemét város történetével, kritikákra vállalkozott, mindezt 39 év alatt. — Még a Bánk bán értékeit is sokan megkérdőjelezik. — Ha máson nem, azon mindenképpen el kell gondolkodni, hogy a politika mindig fölhasználta. Volt, amikor szerencsére jó ügyekre használta fel, mert a nagy sorsfordulókon mindig kell egy ideál. Főbb szereplőihez hasonlóan jelkép lett. Bánk, Petur, Tiborc nemcsak név, hanem magatartás. — Nemzeti drámánk alaposabb megismerését is segítik az őszi emlékünnepségek, az évfordulókhoz kapcsolódó rendezvények? — Arra ügyelünk mindenekelőtt, hogy az emlékünnepség ne váljék pártpolitikai üggyé. Szeretném hinni, hogy az egész magyarság magáénak vallja Katona Józsefet. Elgondolkodtató, hogy az emlékbizottság kecskeméti alakuló ülésére Kassáról, Kolozsvárról eljött a meghívott, de a fővárosiak túlnyomó többsége még csak ki sem mentette magát. Ezért is számítunk különösen a vidéki Magyarországra. — Milyen kiadványokkal gazdagodik a drámaíróra vonatkozó irodalom? — A Szépirodalmi Könyvkiadó gondozásában megjelent Katona József verseinek hasonmás kiadása. Rigó Béla vállalta az így élt Katona József megírását. A népszerű sorozat új kötetét a Móra Ferenc Könyvkiadó adja ki. Természetesen a Forrás is külön- számmal jelentkezik. Bízunk abban, hogy az őszi ünnepségekre a szakemberek kezébe kerülhet a Lisztes László által összeállított, több ezer tételt tartalmazó Katona József életművének megismerését segítő bibliográfia, és Beke József Bánk bán szótára. A Katona József Társaság jubileumi évkönyve nemcsak az egyesület történetét feldolgozó tanulmányt közli, hanem több, Bánk bánt és korát elemző színvonalas írást is. — Véglegessé vált, hogy itt tartja idei vándorgyűlését a Magyar Irodalomtörténeti Társaság? — Igen. Értesüléseink szerint meglepően nagy érdeklődés mutatkozik a háromnapos kecskeméti rendezvény iránt. A résztvevők természetesen ott lesznek a felújított, újjáépített Katona József Emlékház avatási ünnepségén, és az ünnepi színházi bemutatón. A Nemzeti Színház és a Katona József Színház társulata közös produkciót tervezett. A pesti igazgatóváltás azonban bizonytalanná tette a Jeruzsálem pusztulása bemutatását. — A napokban tudatta Bányai Gábor: a tévé egyes műsora fontos feladatának tekinti a Széchenyi- és a Katona-évforduló megünneplését. — Bírjuk Hankiss Elemér elnök ígéretét, de konkrétumokról még nem tudok beszámolni. Bízunk benne, hogy a televíziós átszervezések közepette nem süllyednek el a szép elgondolások. Heltai Nándor a part kövén szétloccsan a zúduló hullám leláncolt csónakok ingának öblös farukba visszahullik íveket írva a sűrű permet gördülve lassan már a zenitre ér a Nap sirályhad surrog a víz fölött vérfagylaló vad vijjogással csap le a tornyosodó habokra hal- s fűszerillat leng tovalépsz a szűk utcák során tenyérnyi kis udvarok kerítésén átkandikálva ráköszön egy fügefácska ága s a tarka forgatagba vegyülve még magadra ismersz olykor egy-egy futó mosolyban egy szemvillanásban s már tudod egyszer ez is csak $ miék lesz vagy még annyi sem tovatűnik az idő szelében mint libegő törékeny lepke csak sajgó hiánya lüktet utána soká szemedben AMIKOR LEGNAGYOBB Amikor belül már a legnagyobb a zűrzavar: egyszerre átsajog zsibbadt érzékeiben a való, elég egy rózsatő felvillanó torkolattüze, egy zöld lombos ág eleven rajza az ablakon át, egy nem-tudod-milyen-nevű madár szárnyverdesése, amint tovaszáll — s megnyílnak hirtelen a zsilipek, kifele zúdul minden, ami bent föltorlódott, s beleoldódik a létezés sodró hullámaiba, míg lassan kitisztúl a benti táj és az egyensúly, a rend helyreáll. SZAPUDIANDRAS: KÁRPÓTLÁS Lázasan takarítanak. Vikszelik a parkettet Sövényházon. Mama! 49-ben fényes volt a parkett? 45-ben, januári napon egy nyilas csaknem hanyatt esett a dolgozó- szobában. Bilgeri csizmás lábbal rálépett egy kisszőnyegre, ami odébb csúszott, s a behemót ember elvesztette egyensúlyát. Apám, akit még aznap éjszaka agyonlőttek — talán éppen ez a nyilas szorította a géppisztoly csövét a tarkójához — megragadta a karját. Nehogy elessen. Nehogy megüsse magát. Mama! És 49-ben?, amikor a fekete rendőr meg a gépállomás igazgató... Álombéli ház, égigérő fenyő, erdőnyi diófa. Egy vénséges vén kertész — Isten emlékezetében — elindul a diófák között. Kánikula. Izzik az ég. Verítékező traktorok közelednek, fellobogózva, csatasorban. A diófák ellen vonulnak. Kujtoroghy úr, hoztam magának egy diófát kárpótlásul, — a kisasz- szony egy másik „hűvös, enyhet adó" álomból szól át — egy kedves diófát Sokoróaljáról... A piros tojáshéj már iekopdtt az úrfi fenekéről, most pillangó ül az ádámcsutkáján. Csokornyakkendős milliárdos. Neki fényesítik a parkettet, az ő puha lépteinek mossák fel a folyosót, neki hajlong majd a megju- hászodott botosispán, neki hízeleg, hogy el ne veszítse mindennapi kakastejjel sütött kenyerét... „és az apám hangja? és az örökre búcsúzok szomorú léptei kaján bilgeri csizmák, durva bakancsok között?” Lázasan takarítanak. Súrolják, vikszelik a parkettet; asszonyok, lányok — úgy tetszik, száz éve ugyanazok végzik itt ezt a munkát —, az egyik térdepel, a kontya kibomlott, mintha a hajával súrolna, a másik táncol, szoknyája libeg-lobog, izgága kefe a talpa alatt, mintha száz éve ugyanazok... és legutóbb... talán már fél évszázada... A munka hevében észre sem veszik a bilgeri csizmás karszalagos gyilkosokat... sem a gépállomás igazgatót a fekete rendőrrel... „osztályidegenek nem lakhatnak itt", s magukban „micsoda vastag falak, mennyi jó tégla, cserép, faanyag"; az asszonyok miután befejezik a munkát, letörlik arcukról a verítéket, megigazítják szoknyáikat, kontyaikat, s vödreikkel csörömpölve elvonulnak; „ránk, ugye, semmi sem tartozik a történelemből, mi csak súrolunk, vikszelünk, ha ötven év múlva megint rossz lesz valakiknek a lelkiismerete, hívjanak csak! Eljövünk megint, és takarítunk. Eltüntetjük a koszt. ” A gesztenye alléban — Isten emlékezetében — megvillan egy színezüst bajusz. Nagyapa áll a lomb alatt — egyenes derék, mellé- nyes öltöny, kemény gallér, nyakkendő, sétabot —, s erdélyi, felvidéki erdők morajával a szívében szemléli a kisalföldi fákat. A fáit. Aztán elindul, és egy idő után már csak a kalapja körvonalait látni. Álombéli táj, kánikula, „ide már álmomban sem térhetek többé visz- sza. Kisasszony, hol randevúzunk ezután?” Isten emlékezetében, feleli — egy másik álomból szól át —, és a randevúra viszek magának egy diófát.
