Somogyi Hírlap, 1991. augusztus (2. évfolyam, 178-204. szám)

1991-08-15 / 191. szám

1991. augusztus 15., csütörtök SOMOGYI HÍRLAP 3 A pápa Kelet-Európábán Hazatérés és új kihívás II. János Pál a héten Magyar- országra érkezik. Ezt megelő­zően látogatott el — ötöd ízben — szülőhazájába, Lengyelor­szágba. Ez az utazás azonban a Reuter hírügynökség varsói tudósítója szerint más, mint az előzőek. A Szentatya egymillió hívőt fog köszönteni ma a katoli­kus egyház ifjúsági világnapján, az első Kelet-Európábán tar­tandó nemzetközi misén. A Jas- naCora-i apátságban, Lengyel- ország legfontosabb katolikus szentélyének megerősített falai között Oszentségének újra le­hetősége nyílik arra, hogy meg­ünnepelhesse a valaha „tragi­kus utópiának” nevezett kom­munizmus fölött aratott győzel­met. A pápa lengyelországi és magyarországi útja azonban egyben kihívást is jelent: ho­gyan juttassa el üzenetét azok­hoz a felbolydult társadalmak­hoz, amelyekben az egyház sem találja új szerepét. Amikor a pápa júniusban első ízben kereste föl a kommunizmus bukása utáni Lengyelországot, utazása egyértelműen külön­bözött a korábbi — az 1979-es, 1983-as, 1987-es — látogatá­soktól. Júniusban, amikor egy tucat lengyel várost látogatott meg, valóságos morális keresz­tes hadjáratot vezetett, amely­nek során kikelt a nyugati deka­dencia hatása és a keresztény erkölcsök kiveszése ellen. Meglehetősen ellentmondásos volt az a politikai álláspont, amelyben újra szembeszállt az abortusz intézményével, és ala­posan feldühítette a nemzetkö­zi zsidóságot ama kijelentésé­vel, amelyben a terhesség­megszakítást a hatmillió zsidó halálát okozó holocausthoz hasonlította. „Ez a zarándoklat most más volt; a pápa első íz­ben kereste fel az országot azó­ta, hogy kivívtuk a demokráciát és a függetlenséget” — nyilat­kozta Jerzy Turowicz, a koráb­ban ellenzéki hetilap, a Tygod- nik Powszechny katolikus újsá­gírója és szerkesztője. ,,A ko­rábbi zarándoklatok idején in­kább a hatalom képviselőihez szólt a társadalom érdekében. Most egyenesen a társadalom­hoz intézte szavait a nehéz, el­lentmondásos problémákról. ” Kelet-Európábán rég alább­hagyott már a kommunizmus bukását követő eufóriás bol­dogság. Az emberek keveseb­bet gondolnak a győzelemre, amelyben a Szentatyának is nagy szerepe volt. Mindenki rá­jött már, hogy a kapitalizmus felé rohanó társadalmak hatal­mas munkanélküliséggel, re- cesszióval és a reálbérek zuha­násával kell fizessenek. Az első bűvölet elszállt; felváltotta az általános apátia, így sokak szá­mára a pápa jól ismert kirohaná­sai a materializmus és a kapzsi­ság ellen, „a vágyak és fo­gyasztói javak társadalma” el­len ma keserűen ironikus ki­csengést kapnak. Magyaror­szágon, ahol 6 millió ember, vagyis a népesség háromötöde meg van keresztelve, a kommu­nizmus bukása az egyház teljes szabadságát eredményezte. Múlt hónapban egy parlamenti rendelet részben visszaadta a több évtizeddel ezelőtt államo­sított egyházi javakat. Miután azonban kevés a pénz és a papok száma sem elegendő, az egyház szerepe erősen korláto­zott az am úgyis látványosan vi­lágiasodó társadalomban. Lengyelországban, bár a hi­vatalos adatok szerint a társa­dalom 95 százaléka katolikus, szintén csökkent az egyház népszerűsége. A felmérések azt mutatják, hogy elismertsége kisebb, mint a hadseregé. A katolikus intézményrendszer heves abortuszellenes kampá­nya nem járt sikerrel, a parla­ment nem bocsátott ki tiltó ren­deletet, ráadásul a kampány fo­lyamán sokakban fölmerült a gyanú, hogy az egyház túlságo­san nagy hatalmat és befolyást kíván szerezni a posztkommu­nista Lengyelországban. A pápa tagadta ezt a vádat, de ez nem változtat a tényen, hogy sok egyszerű ember távolodott el az egyháztól, amely egykor, a kommunizmus idején a szabad­ságot képviselte. „Mondhatjuk, hogy az egy­ház egyre több teret nyer, jogi értelemben. Jogait törvény védi. Ugyanakkor úgy tűnik, a vallást egyre kevesebben gya­korolják” — állítja Wilkanowicz. Mint mindig, most is nagy töme­gek gyűlnek össze a pápa üd­vözlésére, ezrek keltek útra Jasna Gora felé — mégis, Len­gyelország hangulata a pápa látogatásával kapcsolatban ma mérsékeltebb, mint a korábbi látogatások alkalmával volt. Mark Trevelyan Felhívás a pápalátogatás zavartalanságának biztosítására „Nemzeti ügyünk, hogy a Szentatya és híveinek találkozá­sa a béke és szeretet jegyében történjen. Közös célunk, hogy még véletlenül se zavarhassák meg a méltóságteljes rendez­vénysorozatot rendkívüli események.” Ennek érdekében a pápalátogatás zavartalan lebonyolításáért felelős kormány­tagok, a belügyminiszter, a polgári titkosszolgálatokat fel­ügyelő tárca nélküli miniszter és a Miniszterelnöki Hivatal po­litikai államtitkára felhívással fordulnak a hívő és nem hívő ál­lampolgárokhoz. Minden magyar állampolgárt arra kérnek, hogy a pápa által felkeresett helyszíneken a látogatás méltó­ságához híven tartsák be a rendezvények magatartási és biztonsági szabályait, támogassák a rendőri és biztonsági szervek munkáját. A rendezvényekkel kapcsolatos észrevé­teleikkel, javaslataikkal forduljanak a helyszíneken szolgála­tot teljesítőkhöz, illetve az egyházi, a rendőri vagy nemzetbiz­tonsági ügyeletekhez. Az Országos Rendőr-főkapitányságot a 133-6754-es és a 133-4124-es, a Nemzetbiztonsági Hivatal panaszirodáját pedig a 131 -0902-es és a 132-0113-as számon lehet hívni. Kiált a csend Szinte folyamatosan kísért a ' kudarc. A múlt vasárnap érdek­telenségbe fulladt a szerencsi időközi parlamenti választás Borsod-Abaúj-Zemplén megye 11. számú választókörzetében. A volt miniszterelnök, Németh Miklós lemondása után ürese­dett meg a vidék képviselői he­lye, amelyért többhetes kam­pány után 10 jelölt indult harc­ba. Köztük dr. Kupa Mihály pénzügyminiszter független je­löltként, MDF-es támogatással. A mintegy 50 ezer választásra jogosultból hozzávetőleg 8500- an adták le voksukat. Ez mesz- sze alatta marad a húsz száza­léknak. A politikusok és a politi­kai elemzők többsége pártállás­tól a vehemenciától függően íté­li meg a történeteket. Többen a kánikulára, az aratásra, a sza­badságok időszakára hivatkoz­nak. Mások szerint az ok a poli­tikai apály, a demokráciában való járatlanság. Pedig a vá­lasztandók listája bő kínálatot biztosított. Hiábavalónak bizo­nyult a plakátháború, a kam­pány, a sok-sok propaganda­anyag. Nem járultak urnához ott, ahol Németh Mikíós annak idején, az első választás alkal­mával már az első fordulóban képviselői mandátumot szer­zett. A tény viszont ettől függetle­nül még nem változik. A lakos­ság döntő része most (is!?) tá­volmaradásával szavazott. Vannak, akik megnyugtatják önmagukat: a kudarcok nem az egyik, vagy másik pártnak szól­nak, hiszen a politikából ábrán- dultak ki az emberek. Csak hát éppen arról feledkeznek meg, hogy a pártok a politika „csiná- lói”. Úgy tetszik, az emberek megcsalattak reményeikben és az ígéretekben is. De nem a nép, hanem pártok voltak azok, akik ígérgettek. Most viszont, mikor az ígéretek beváltásán van a sor, a kormánykoalíció a valóban nehéz örökségre hivat­kozik, az ellenzék pedig arra, hogy nem ők vannak hatalmon, s ezért nem tudják véghezvinni terveiket. Nehezen hihető, hogy a polgárok nagy többsége nem érti az idők szavát, pártellenes lett, s a régi rendszert kívánja vissza. Sokkal inkább arról van szó, hogy közéletben való rész­vételigényét kiszorította a min­dennapokért folytatott ádáz küzdelem. A többség már nem olvassa el a szórólapokat, nem kíváncsi a propagandára, s irtó­zik minden „rábeszéléstől”. Mert ahogyan él, úgy ítél. És a többség egyelőre kárvallottja, mintsem haszonélvezője a rendszerváltásnak. Az infláció mértékét nem a statisztika ada­tai alapján ítéli meg, hanem a bevásárlások alkalmával. A bőrükön érzik a kormány szo­ciális érzéketlenségét, az adó­terhek egyenlőtlenségét a pri­vatizáció gyakorlatát. És sok minden mást! Kiált a csend! A nagyfokú érdektelenségnek, amely nemcsak a választásoktól való távolmaradásban nyilvánul meg, valóban számos oka van. Ezek feltárása, a polgárokhoz vezető út „felfedezése" való­ban pártfeladat, mert a népet nem lehet leváltani. Nincs mo­dern demokrácia pártok nélkül. Őszintén és következetesen, az igazságot bevallva és „ki­szenvedve”, a hibák kijavítható- ságába vetett hittel, ha olykor botladozva is, de leküzdhetők a nehézségek. Akkor valóban ráébrednek majd a polgárok: tétje van minden voksuknak. Lengyel János Kérdőjelek Temetetlen földek? A búzáról eddig mindig csak egyetlen jelző jutott eszembe: sző­ke. Most egy újabbat tanultam a gazdáktól: a fekete búzát. A túlérett kalászok — mint az üszkös végtagok — megfeketedtek a száron. Se magnak, se kenyérnek nem jó már ez a gabona. Lehet, hogy szakemberek serege dolgozik azon a kimutatáso­kon, amelyekből kitűnik majd, hány hektáron maradt az idén aratat- lan a gabona. Talán azt is megtudjuk rövidesen mennyit veszítet­tünk a túlméretezett vetésterületekkel? Vagy éppen talán arról szólnak majd a számok, mennyit takarítottunk meg a hiába el nem végzett aratással? Arról, hogy mi kárt okoz a lélekben, az itt-ott új­jászülető vállalkozókedvben a temetetlen földek látványa? Esetleg azt mérlegelik a hivatalok hűvös szobáiban, hogy mennyi lesz jövő­re az ugar, mennyi gabonát kell importálni, hogy kenyér is kerüljön meg takarmány is az ólakba? Szomorú látvány a feketéllő búza. Szomorú a temetetlen föld. Somfai Péter Svéd tulajdonban a Lehel A jászberényi Lehel Hűtőgépgyárat a svéd Elektrolux cég vásárolta meg az Állami Vagyonügynökségtől. Az új gazda új követelményeket teremt: a svéd gondolkodás, munkatempó és minőség kerül előtérbe. A hütő- és fagyasztógyártás egyelőre megmarad, s piac is van: az Elektrolux 50 országgal áll kereskedelmi kapcsoltban. Képünkön: hűtőszekrényeket szerelnek össze a Bosch-üzemrészben (MTI-fotó — H. Szabó Sándor felv.) Vége a vicinális- korszaknak (Folytatás az 1. oldalról) A Kaposvár—Siófok közöt­ti, korábban halálraítélt mel­lékvonal felújítására 60 millió forintot költöttek. A munkák már hosszú évek óta tartanak. A legfontosabb azonban az, hogy végül is nem került sor e fontos szárnyvonal felszámo­lására. Egy időben ugyanis azt tervezték, hogy egyes szakaszain fölszedik a síne­ket. Az igazgatóhelyettes a to­vábbiakban elmondta, hogy e vasúti pálya a jövőben sem lesz szupervonal. A jelenlegi 40 kilométeres sebesség helyett azonban 60—80 kilométeres sebes­séggel robognak majd rajta a vonatok. Az utazási idő Siófok és Kaposvár között a mostani, több mint 4 óráról, 3 órára rövi­dül. A 12 tonna súlyú tengely­nyomású síneket 21 tonnásra cserélték át. Siófokról Kaposvárt válto­zatlanul rövidebb idő alatt le­het Fonyódon át elérni, és for­dítva. A pálya átépítésének nem is a két város közötti va­súti összeköttetés meggyor­sításában van jelentősége, hanem abban, hogy a 100 ki­lométer hosszú vasútvonal mentén levő falvak lakói köny- nyebben eljussanak akár Sió­fokra, akár Kaposvárra vagy a két város közötti településre. (Cseresznyék) Egy tapasztalattal több, egy illúzióval kevesebb (Folytatás az 1. oldalról) —Részlegesen hajtják végre a szakszervezetekre vonatko­zó parlamenti törvényt? — Nem hajtjuk végre. De itt két törvényről van szó. Az egyik törvény a munkáltatóknak tiltja, hogy ha nem újítják meg a szakszervezeti tagdíj levonásá­ra szóló megbízásokat, akkor ezt a munkáltató nem vonhatja le. Tehát kénytelen-kelletlen megújítjuk ezeket a megbízá­sokat. A másik törvény viszont kifejezetten ránk vonatkozik; kezünkben a döntés, hogy e törvényt végrehajtjuk-e. Az emberek, amikor most eldöntik, hogy belépnek-e egy adott szakszervezetbe, ezt többen úgy állítják be, mintha ez nem választás lenne a szakszerve­zetek között. Ez bizony kemény választás! Az ellenkezőjét az állítja, aki más eredményre ju­tott saját tagságának létszámát illetően, mint amit szeretett vol­na. — Milyen tapasztalataik van­nak: mennyien újítják meg a szakszervezeti tagdíj levoná­sára vonatkozó megbízásokat? — Az országos tapasztalatok nem rosszak. Annak ellenére, hogy a nyár kellős közepén kényszerítettek bennünket erre, amikor sok üzem áll, a pedagógusok szabadságon vannak, s mindössze harminc nap a határidő; a nagy szakmai szerveződések már azt jelez­ték, hogy drasztikus létszám- csökkenésre nem kell számíta­nunk. — Az ágazati szakszerveze­tek véleménye eléggé egyértel­mű a vagyonmegosztással kapcsolatban. Mire számít a MSZOSZ, ha az Alkotmánybíró­ság helyben hagyja a parlamen­ti döntést? — Ha az Alkotmánybíróság valamilyen ok folytán nem mél­tányolja nyilvánvalóan alkotmá­nyos kifogásainkat, új döntési helyzet elé kerülünk. Akkor újra föl kell tenni a kérdést, hogy mi a viszonyunk a törvényekhez. Úgy látom, jó néhány szakszer­vezeti vezető erre a változatra is kész válasszal rendelkezik s vál­lalja a személyes konzekvenciá­kat. Nem működnek közre egy ilyen arcátlanul szakszervezet­és munkásellenes törvény vég­rehajtásában. — Cserbenhagyják a tagjai­kat? — Ellenkezőleg! Ezek az emberek azzal is szembenéz­nek, ha személyükre nézve jogi vagy büntethető következmé­nyei lennének az ügynek, mert azt is vállalják. — Igaz-e, hogy önt is megfe­nyegették? — Ha tagadnám, akkor nem mondanék igazat. A sztrájkfel­hívás időpontjától több tényező együttes hatásaként sikerült felszítani olyan embereknek az indulatát, akik a vitás kérdések rendezésének az útját a fizikai erőszak alkalmazásában látják. Kaptam fenyegető leveleket, telefonokat. Úgy tetszik, hogy ez ma hozzátartozik ahhoz, ha valaki szakszervezeti tisztség- viselő, és olyan szakszervezet­ben tölt be tisztséget, amely nem az állam meghosszabbí­tott keze. (Lengyel)

Next

/
Thumbnails
Contents