Somogyi Hírlap, 1991. július (2. évfolyam, 151-177. szám)
1991-07-29 / 175. szám
4 SOMOGYI HÍRLAP 1991. július 29., hétfő Ezermesterek előnyben Szakismeret nélkül javított autók Tetőtér-beépítések gondokkal Figyelmeztető jelek jS. ----j TT______/I_______ 1__"1__” 1 N éhány éve a Somogyterv fiatal mérnökei föltérképezték Kaposvár beépíthető tetőtereit. így kívántak segítséget nyújtani a fiatalok lakásgondjainak megoldásához. A listát a városi főépítésznél és az IKV-nál bárki megtekintheti. — Az utóbbi időben észrevehetően erősödik az ésszerű megoldások keresése — mondta Schiller Pál, a városi önkormányzat műszaki igazgatója. A lapostetőket nem újítják fel, hanem magastetőket építenek. Gazdaságossági szempontból mindenképpen jobb így, mert csak körülbelül 30 százalékkal kerül többe egy tető, mintha ugyanazt a felületet meleg szigeteléssel látnák el. A szigetelésre legföljebb tíz év a garancia, viszont például a Bramac cserépre harminc év. Mindenképpen megtérül a befektetés a felújítandó épületeknél. Mostanában a Rákóczi téren, a Honvéd utcában és a Léva közben készülnek így tetőtérlakások. Mi hozzájárulunk ehhez a megoldáshoz. — Hova forduljon, aki így akar építeni? — Mindenekelőtt egy tervezőhöz, aki ismeri a lehetőségeket és műszaki szempontból meg tudja vizsgálni, hogy alkalmas-e az épület ilyen célra. A tervező feladata, hogy elvi, majd építési engedélyt kérjen. Ezek beszerzése után elkezdődhet a részletes kiviteli tervek elkészítése, majd a gyakorlati munka. Ha az épület statikailag elbírja a plusz terhelést, akkor előfordulhatnak még gépészeti problémák. Csatlakoztatni kell a vizet, a szennyvizet, az elektromos vezetékeket, a szellőzőket. Ezeknek a megoldása során adódhatnak leginkább gondok a többi lakóval. Sokszor elég komolyak a viták a régi lakóközösség és az építő között, mert nem rögzítik előre írásban: ki milyen föltételekkel vállalja az építkezést. Gondot jelent az is, hogy a régi épületeknél a zárófödém fából készült. Ennek a kicserélése nagy többletköltséggel jár. így lesz ez a Fő utcai An- ker-ház épületében is, ahol a közgyűlés határozata szerint megvizsgáltuk a tetőtér-beépítés lehetőségét. Födémcsere után, úgy tetszik, nyolc-tíz lakást lehet így kialakítani. Valószínű, hogy néhány műteremlakás is lesz itt. A tetőteret négyzetméterenként 2-3000 forintért adják (Fotó: Király J. Béla) el a lakók az építtetőnek. így ugyanolyan tulajdonos lesz abban a társasházban, mint a többiek. A Generál Kft a már elkészült Honvéd utcai tetőtérlakásokat 22 ezer forintos négyzetméterenkénti áron építette. Úgy gondolom, 15 ezer forint négyzetméterenkénti áron el lehet jutni odáig, hogy egy lapostetős épület magastetőt kapjon. Újabb 20-25 ezer forintba kerül a belső válaszfalazás, a gépészet és egyéb szakipari munka. Föltétlenül jól jár, aki a befejező munkákat maga is el tudja végezni. Schiller Pál javaslatára becsöngettem a belváros egyik nemrég épített tetőtérlakásába. Fiatal nő nyitott ajtót. — Decemberben költöztünk be. A belső szakipari munkákat magunk végeztük, a férjem barátai és a rokonok segítettek. — Milyen gondjaik voltak az építkezés közben? — Úgy kellett dolgozni, hogy a lakók minden lakásba bejárhassanak. Nem pénzért vettük meg a tetőteret, hanem vállaltuk a teljes külső tatarozást és a tetőfelújítást. Ezért a lakók egy évig elviselték az állványozás kellemetlenségeit, a kopácsolást és fűrészelést. Utólag rájöttünk: jobb lett volna pénzért megvenni és a tatarozást később közösen megoldani, így sok konfliktust elkerülhettünk volna. A legnagyobb gondot a beázás okozta. A régi tető még rajta volt a házon, és alatta már készült az új. Ilyenkor elkerülhetetlen, hogy bizonyos ideig tető nélkül legyen az épület. Az új födém elkészültekor bontották le a régi tetőt, s épp akkor kezdődött egy nagyon esős időszak, és a padlástér alatti lakásokba befolyt a víz. Mindet ki kellett festetnünk,s ez megint plusz költséget okozott. — Az volt a szerencsénk, hogy megkaptuk ugyanazokat a kedvezményeket , mintha családi házat építettünk volna. — Mit tanácsol a fiataloknak? — A fizetésünkből soha nem tudtuk volna összerakni a lakásra valót. Már a telekárak is megfizethetetlenek. Ha akkor nem kezdjük el az építkezést, még mindig albérletben élnénk. Bele kell vágni! S. Pap Gitta Veszélyes „bütykölés” Miközben egyik-másik autójavítónak alig akad munkája, az utakon szaporodnak a rosszul megjavított gépjárművek. A Megyei Közlekedési Felügyeletnél elmondták, hogy gyakran a közlekedés biztonságát súlyosan veszélyeztető hiányosságokkal találkoznak ellenőrzéskor. Előfordult már fordítva berakott rugó, működésképtelen fék, alig használható kormány. Az idén hatszáz gépkocsit kellett rendkívüli műszaki vizsgára visszarendelni. A hibák nagy része hozzá nem értésről árulkodik. Azért van ez — mondják a szakemberek —, mert mind több gépjárművet javítanak otthon, házilagos- módszerekkel, szerszám és szakismeret nélkül. Ez jelzi az anyagi gondokat. Ugyanis az utóbbi időben jelentősen megnövekedtek a gépjárművek fenntartási költségei. Ezt sokan képtelenek állni, ezért aztán inkább választják a maguk és mások életét, testi épségét egyaránt veszélyeztető barkácsolást. Sajnos, a járműjavítók és -fenntartók magatartása, szemlélete is hagy kívánnivalót maga után. Bizonyítja ezt többek között az előírásokhoz való viszonyuk. A legfrissebb példa: rendelet írta elő, hogy január elsejétől milyen személyi, tárgyi feltételekkel dolgozhatnak. Be kellett jelenteniük a közlekedési felügyelethez tevékenységüket. Erre egyrészt azért van szükség, hogy nyilvántartásba vegyék őket, másrészt ellenőrizhessék, valóban az előírásoknak megfelelő feltételek mellett dolgoznak-e. A rendeletnek a termelőszövetkezetek javítóműhelyeinek mintegy nyolcvan százaléka nem tett eleget. Kibújni az ellenőrzés alól persze ők sem tudnak, jobb lenne tehát, ha tiszteletben tartanák a törvényt. így több segítségre és megértésre számíthatnak. A Megyei Közlekedési Felügyelet nem állíttatja le nyomban a munkát ott, ahol esetleg nincsenek meg a megfelelő feltételek. Előbb határidőt szab, és segíti is a megvalósítást. így többek között előmozdítja a mestervizsga letételét, a vezetőszerelő „jogosítványának” megszerzését és tanácsokat is ad. Tudomásul kellene venni, hogy az utóbbi időben a közlekedésben szinte forradalmiak a változások, s ezek nagy kihívás elé állítják az üzemeltetőket, a fenntartókat és a javítókat. Számolni kell velük, különben összeomlik az egész, és a mind több áldozat előbb-utóbb drasztikus intézkedéseket tesz szükségessé. Nem kellene ezt megvárni. (Szegedi) Tűz a panoptikumban Szokatlan feladat elé állította a londoni tűzoltókat a Madame Tussaud híres panoptikumában kitört múltheti tűzvész: a sűrű füstben képtelenek voltak megállapítani, élő embereket vagy viaszbabákat látnak maguk előtt. Az épület padlástere borult lángba, amit hamarosan sikerült eloltani, de a sűrű füst a szellőzőberendezésen át le- szivárgott az úgynevezett Rémségek Termébe, ahol a nevezetes figurák álldogálnak. — Nem volt könnyű dolguk a fiúknak — nyilatkozta a tűzoltóság, — nem kérdezhették meg minden egyes bábutól, élő ember-e vagy sem. BRITTA WINCKLER: Riválisok fehér köpenyben A fiatal anya némán U. hallgatta Neumayr gondnok szavait. — Holnap vagy holnapután magát elbocsátják, Zimmermann kisasszony — fejezte be mondanivalóját a gondnok, és egy papírt tolt a lány elé. — Megkapja a pénzt — mondott egy összeget —, és ezzel letette minden gondját. A gyerekének biztosan jó sora lesz. — Hová... kihez kerül? — kérdezte halkan Uschi Zimmermann. — Ezt nem tudom és nem is szabad megmondanom — válaszolt a hájas Neumayer olajos mosollyal. — Kérem, itt írja alá! Ez a lemondó nyilatkozat, amelyben kötelezi magát, hogy a gyerekre semminemű igényt nem támaszt, sem most, sem később. A fiatal anya arca elsötétült. Lelkében a legkülönbözőbb érzések kavarogtak. Úgynevezett „otthonára” gondolt: az ócska vityillóra, ahol Freddel meghúzza magát. Borzadt attól a gondolattól, hogy ilyen környezetben nevelje gyermekét. Az ezzel járó kiadásokra már nem is mert gondolni. — Másrészt — ugráltak összevissza a gondolatai —, azzal a pénzzel, amit a gyerekről való lemondásért kap, lehetne valamit kezdeni, esetleg megteremthetnék életük alapjait. A kilátás csábító volt. Úschi Zimmermann zaklatott volt. Nem egyszerű dolog a saját húsát és vérét, a gyereket, akit fájdalommal hordott ki és hozott a világra, másnak odaadni. — Nos? — sürgette Neumayer. — Döntött végre? A lány összerezzent. Volt még benne egy kis vonakodás, de aztán határozott mozdulattal megragadta a tollat, és odaírta a nevét a nyilatkozat alá. Az, hogy ennek nem volt hivatalos jellege, egyáltalán nem tűnt fel neki. — Mikor kapom meg a pénzt? — kérdezte halkan. — Azonnal. — Neumayer tárcájába süllyesztette az aláírt lemondó nyilatkozatot, és átnyújtott egy sárga borítékot. — Nem kell utánaszámolnia, annyi. — Köszönöm — Ursula felállt, és az ajtó felé indult. — Még valami — szólt utána Neumayer. — Először is azt tanácsolom, hogy saját érdekében senkinek se beszéljen a megállapodásunkról. Másodszor pedig: fontos, hogy holnap, az elbocsátáskor jelentse ki az osztályon, hogy a gyereket csak másnap fogja elvinni. Világos? Uschi Zimmermann bólintott. Szobája felé menet a „K” szoba előtt kellett elhaladnia. Ott van a kisfia... Másodpercekig tétovázott, aztán folytatta útját. A kocka el volt vetve... Dr. Keller sötét arccal ült íróasztalánál. Szívgörcse már elmúlt, de lelki nyugalma erősen megingott. Most már tisztán látta, hogy Barbarával kapcsolatos reményeit el kell temetnie. Ez fájt neki. Barbara ugyan egy szót sem szólt arról, hogy mit érez az igazgató főorvos iránt, de Matthias Keller biztos volt benne, hogy előbb vagy utóbb egymásra találnak. — Mindig én vagyok a vesztes — sziszegte. A szülőszobából hívták telefonon. Egy segédorvos izgatottan jelentette, hogy az egyik, szülés előtt álló beteg fájásai hirtelen abbamaradtak. — Mit csináljunk? — Adjanak neki serkentőt! — fújt dühösen, és megnevezte az injekciót. Elégedetlenül önmagával és a világgal, lecsapta a kagylót, s kivihar- zott a szobából. Friss levegőre volt szüksége. * ■ Dr. Keller még negyedórája sem volt távol, amikor a szülőszobában vészhelyzet állt elő. Dr. Schober nem sokat töprengett. Először megpróbálta elérni Barbara Fernbachot; amikor ez nem sikerült, felhívta a főorvost. Vele sem volt szerencséje. Nem volt más hátra, a főnököt kellett hívnia. Őt azonnal kapcsolták. Dr. Schober röviden vázolta a helyzetet. — Az egyik beteg szülés közben súlyosan begörcsölt, miután beadták neki a főorvos által rendelt injekciót... — És hol van dr. Keller? — kérdezte dr. Wrangel. — Fogalmam sincs — hangzott a válasz. Dr. Wrangel homlokát ráncolta. A dolog egyáltalán nem tetszett neki. — Azonnal megyek — mondta, és letette a kagylót. Néhány perc múlva már a szülőszobában volt. Tudta, hogy a páciens igen nagy veszélyben van, ha a serkentő beadása után súlyos görcsöt kapott. A születendő gyermeket még ennél is nagyobb veszély fenyegette. A szülőágyon fekvő nő nyö- szörgött a fájdalomtól; szemében félelem tükröződött. Dr. Wrangel a monitor jelzéseire nézett. A magzat szívhangjai gyengék és rend- szertelenek voltak. — Ne féljen — nyugtatta dr. Wrangel az asszonyt —, világra segítjük a gyerekét — mosolygott —, gyorsan fog menni. — Sectio vaginalis — határozta el dr. Wrangel rövid vizsgálat után, s egyetértő pillantást váltott dr. Schoberrel. A szülő nő felkapta a fejét. — Mi az? — kérdezte. — Egy különleges fajtája a szülésnek. Semmit sem fog érezni. Dr. Wrangel a szülésznőhöz fordult: — Oldalra fektetni a lumbálérzéstelenítéshez! — A másik nővérrel kezébe adatta a már előkészített fecskendőt, és beadta az injekciót. Az ismét hátára fektetett beteg rövidesen a hátsó bordáitól egészen a lábfejéig teljesen érzéketlenné vált, de eszméleténél maradt. Dr. Wrangel szájkendőt köttetett föl, s kesztyűt cserélt. Mély lélegzetet vett, és nekikezdett a munkának. Nem az első eset volt, hogy császármetszést végzett. Megfeszített figyelemmel dolgozott. Átmetszette a méhszáj falát, és a vákuumharanggal kiszívatta a magzatot az anyaméhből. Szó szerint az utolsó percben, hiszen a kis test már egészen elkékült. — Oxigénhiány... A szülésznő átvette az újszülöttet, aki levegő után kapkodott, majd felsírt. Ebben a pillanatban nyílt az ajtó, s dr. Keller lépett a szülőszobába. Erősen lihegett, mert ijedtében úgy futott, mint egy hosszútávfutó. Séta közben jutott eszébe, hogy a szülőszobából mit is telefonáltak neki, s hogy ő hogyan rendelkezett. — Későn érkeztem? — Még nem — mondta dr. Wrangel. — Lássa el, kérem, jaz anyát! Én a csecsemővel ifoglalkozom. 1 — Természetesen — válaszolt dr. Keller, s kutyául érezte magát. A következő percekben azonban bebizonyította, hogy valóban jó orvos. Megtisztította a szülőcsatornát, és bevarrta a méhszáj falát, majd megkönnyebbülten utasította a nővért, hogy a beteget helyezzék át a megfigyelőbe. A mozdulatlanul fekvő asszonyhoz néhány megnyugtató szót szólt. — Minden rendben van. Próbáljon meg most aludni! Később újra megnézem. A páciens mosolyogni próbált, de nem volt hozzá ereje. Dr. Keller odalépett főnökéhez, aki a szó szoros értelmében harcot folytatott az újszülött életéért. — Köszönöm, Wrangel doktor úr — szólt fojtott hangon. — Én... én nagyon sajnálom... — Felejtse el! — válaszolt röviden dr. Wrangel, s megint a csecsemő felé fordult. — Azt hiszem, a többit rábízhatjuk az inkubátorra — mondta dr. Kel- lernek. Pillantása ismét keresztezte a főorvosét, s észrevette szemében a sajátságos csillogást. A kolléga gyors lélegzése sem kerülte el a figyelmét. Nem tudott szabadulni attól az érzéstől, hogy dr. Keller egészségi állapota nem a legjobb, s elhatározta, hogy amint lehet, beszélni fog vele. — Átveszi most a kicsit? — Természetesen — mondta dr. Keller, és a távozó igazgató főorvos után nézett. (Folytatjuk)