Somogyi Hírlap, 1991. július (2. évfolyam, 151-177. szám)
1991-07-29 / 175. szám
1991. július 29., hétfő SOMOGYI HÍRLAP — SPORTMAGAZIN 5 Itáliai edzőtáborozás családi felügyelettel Formabontás siófoki módra Olaszországba nyáron érdemes utazni... Olaszországba csak nyáron nem szabad utazni... így igaz—mármint mindkettő. így gondolhatta André Ritter úr is, a Siófoki Bányász új tulajdonosa, aki szakítva a honi hagyományokkal, egész csapatát családostól felpakolta a hamburgi Hanza Ferien Reisen utazási iroda szupermodern légkondicionált emeletes autóbuszába, és irány Itália. ... Formabontás a magyar labdarúgásban... Szentségtörés- Forradalmi tett... így, és ehhez hasonlóan kommentálták szak- és szurkoló berkekben az eseményt, amikor mindenhol híre futott. Mert hát ki hallott olyat Magyarországon, hogy a munka dandárjának idején ahelyett, hogy jól eldugnák a csapatot a kíváncsi szemek elől, inkább közszemlére teszik ki. Lám, itt vagytok Olaszországban, érezzétek csak jól magatokat! A nap huszonnégy órájából egy-másfél legyen a munkáé, a többi a tiétek, no és a családé. Hogy is van ez? Vajon a szív- és észérvek miként keveredtek e döntés meghozatalában? Magam sem kételyektől mentesen indultam útnak, hogy ott a helyszínen a legilletékesebbektől keressek és kapjak választ a mások által is megfogalmazott kérdésekre. A Hotel Lió lakói Az észak-olasz tengerpart egyik gyöngyszeme a Lido di Jesoló. Rövid keresgélés után rálelek a siófokiak főhadiszállására, a Hotel Lióra. Már a távoli „munkazaj” is útba igazít, a hotel édesvizű fürdőmedencéjében érkezésemkor heves fejelőderbi zajlik. Eduard Geyer technikai igazgató, Horváth Károly technikai vezető, aztán a játékosok, Fodor, Zare, Somogyi, Kámán és még néhányan látható vidámsággal „űzik az ipart”. Az árnyékos teraszon a Bíró és a Meksz házaspár éppen römiben méri össze tudását. Mások az árnyékos terasz kényelmes foteljeiben elnyújtózva önfeledten adják át magukat a haliból kiszűrődő fülbemászó olasz dallamoknak. Az egyik sarokasztalnál együtt a vezető stáb. Szigeti János, Illés János, Varga István és Horváth László élénk eszmecserét folytat, miközben le sem veszik a szemüket a vízben viháncolók- ról... Idilli környezetben idilli kép. Meg sem szólalhatnak, kételyem egyike máris eloszlott, nevezetesen az, hogy ha csapatot talán nem is lehet itt kialakítani, de egy kollektívát egységessé gyúrni, a tegnapi ellenfeleket egymáshoz közelebb hozni mindenképpen alkalmas e környezet. Szigeti János elnökhelyettes mintha gondolataimba látna, kérdezés nélkül fogalmaz. — Ezerszer beigazolódott, hogy sok jó labdarúgóból nem mindig lesz igazán jó csapat. Az igazolásokkal csak az első lépést tettük meg. Bár sokan más léptékkel mérnek, mi magunk ezt csak egy kis lépésnek tekintjük a célunkhoz vezető úton. Ahhoz, hogy nemzetközileg is mérhető együttesünk legyen, ebből a garnitúrából egy baráti közösséget is ki kellene alakítani. Fontos, hogy ne csak a játéktéren tartson össze a gárda. Miután kiutazó keretünkben tíz új labdarúgó van, mondhatnánk azt is, hogy amolyan ismerkedési hétnek tekintjük az itt együtt töltött időt. Illés János ügyvezető elnök folytatja: a huszonegy labdarúgón kívül még negyvenhetén jöttek ki. A vezetők és a labdarúgók is tetszésük szerint hozhatták magukkal családtagjaikat a klub számlájára. Aki járatos sportberkekben, az tudja, hogy a feleségeknek milyen nagy szerepük van a jó közösség kialakításában. Az ő áldozatvállalásuk közismert, így igazán rászolgálnak egy kis kedveskedésre. Meggyőződésünk, hogy hazafelé már nemcsak a busz ülése készteti közel egymáshoz a benne utazókat. Varga István vezető edző, aki figyelmesen hallgatja az elhangzottakat, szakmai oldalról világít rá a lényegre. Arra a kérdésemre, hogy az újak közül kit mennyire ismer, azt válaszolja, hogy ennél sokkal fontosabb, hogy maguk a játékosok ismerjék meg egymást. Hogy ők ebből a remek kis garnitúrából ütőképes csapatot kovácsolhassanak, alapja, hogy a labdarúgók szinte belelássanak egymás gondolatába. Ezért értékeli ő is sokra ezt az együttlétet, és a családtagok feltétlen segíthetik felgyorsítani ezt a folyamatot. Huszonegy játékos A huszonegyes a szerencse- játékokban mindig a nyerőszám. Tán nem véletlen, hogy éppen ennyi labdarúgót hozott magával a Bányász. Kik is hát a szerencsés huszonegy tagjai, akik hozzátartozóikkal itt tölt- hették el ezt a kellemes hetet? Varga István mielőtt sorolná a nyomaték kedvéért még megjegyzi, hogy ideérkezésük pillanatától nincs új és régi játékos, itt egyforma mindenki és minden igyekezetével maga is arra törekszik, hogy ez így is maradjon. (E kijelentését néhányan bizonyára elégedetten nyugtázzák.) íme a névsor: Bíró, Keszeg, Zare, Olajos, Kolovics, Máriási, Fodor, Somogyi, Meksz, Duró, Wolf, Menze, Ke- repeczky, Kirchmayer, Fischer, Gregor, Kámán, Varsányi, Szilágyi, Ruskó és Csák. Azonnal szembetűnik: Horváth Győző kapus nem utazott el Olaszországba. A vezetőkhöz intézett kérdésem révén egy kis bizonytalanságot véltem felfedezni, de aztán Szigeti János megadta a választ: Horváth otthon kívánt maradni — mondja —, mert távozni szeretne. Bár érvényes szerződése van, de megértjük álláspontját, miszerint nem akarja ezután is a kispadot koptatni. Természetesen csak akkor mehet, ha megfelelő tartalék kapust találunk, és választott klubjával is meg tudunk majd egyezni. Itt van viszont Kirchmayer, akiről odahaza az a hír járta, hogy az egyik Siófokhoz közeli város együtteséhez készül. Igaz-e a hír? — érdeklődöm magától az érintettől. — Magam sem tudom — válaszolja —, most csak annyit mondhatok, volt róla szó. Már én is elhittem, távoznom kell, de hát ez az olaszországi jelenlétem csak a kérdőjelek számát növeli bennem. Illés János: — Kirchmayer távozása csak abban az esetben kerülhet szóba, ha Fischer Pál ügye végleg rendeződik. — Fischer átigazolása meg mindig kérdéses? Meksz Gyula Szigeti János: — Véleményem ebben a kérdésben nem változott az NB l-es liga különbizottságának döntése után sem, amely arra késztette a tárgyaló két egyesületet, hogy ismét üljenek asztalhoz, és igyekezzenek kompromisszumos megoldást találni. Ha netán ez végképp nem sikerül, akkor vállalkozik csak a liga a döntő szó kimondására. Hogy Fischert is elhoztuk, jelzi bizakodásunk realitását — nyugtázta mondandóját az elnökhelyettes. Az olasz „Copabana” Reggel nyolc óra. A nap már hétágra süt a jesolói Lidó fölött. Egy félárnyékban levő hőmérő huszonöt fokot mutat. A játékosok tetszés szerinti öltözetben érkeznek a tengerpartra. A lidó e reggeli csendben is magával ragadó. Egy giccses festmény adhatja csak vissza ilyen vadul a színeket, amiket itt a napernyőerdő, a pasztelles homoktenger, no és az aranyban szikrázó, kékeszöld Adria mutat. Az olasz „Copabana” valójában csak az itt üdülőknek igazán csalogató. A bokáig süllyedő homokban futóedzéseket tartani bizony senkinek sem tartozhat álmai netovábbjai közé. Pedig nincs kegyelem. Négy hét múlva bajnoki rajt. Varga István és segítői, Pozsgai Lajos, valamint Horváth Károly „felosztja” a terepet. Pozsgai a kisebb sérüléssel bajlódókkal indul a parti sávon ismerkedő hosszú útra, míg Horváth Bíró kapust veszi kezelésbe. A többiek Varga István „nyakába szakadnak”. Gimnasztika és rövid távú futások váltogatják Varga István edző egymást. Az élelmesebbje közvetlen a víz szélén rója a hosz- szakat, ott, ahol még nedves a homok, s ezáltal tömörebb is. Meksz Gyula rajtuk is túltesz, ő a gimnasztikái gyakorlatokat féllábszárig a tengerben állva végzi. Alig várja a máskor „bor- zadályt” kiváltó fekvőtámaszokat. Kétely és derű loan Zare egy közeli nyugágyból úgy tekint társaira, mint egy kíváncsiskodó nyaralóra. Szomorúan mondja, hogy még odahaza az utolsó Intertotó mérkőzésen megsérült, s most számára valóban csak a pihenés maradt. Elragadtatással beszél az előző napi velencei kirándulásról. Ő és családja először járt a lagúnák városában, s csak azt sajnálja, hogy kevés idő jutott az ismerkedésre. A bajnoki rajtnál már pályára szeretne lépni, s mint mondja, a jelek szerint jó csapatuk lesz. Máriási Zsolt egyike az újaknak. Őt mi hozta Siófokra? — Egy célom volt, miután Fehérváron lejárt a szerződésem: minél jobb csapathoz kerüljek. Úgy gondolom, hogy ez a vágyam valóra vált. Sokat kell még dolgoznunk, de akkor ütőképes együttessé válhat a Siófok. Peter Wolf jött a legmesz- szebbről, ő a Bundesligában szereplő Saint Pauli labdarúgója volt. A magyar fociról tudja, hogy bár jó képességű játékosaink vannak, az igazi profiszemlélet hiányzik a maiakból. Érdeklődéssel várja, hogy a Ritter úr által támasztott követelmények révén mire lesz képes loan Zare ez a csapat, no és arra is kíváncsi, hogy ő maga miként találja meg a helyét ebben az együttesben. Gregor József, a legutóbbi bajnokság gólkirálya, a bajnokcsapat egyik ásza volt. Most otthagyva „fele királyságát”, a BEK-siker lehetőségét, ő is a Balaton partjára költözött. Döntése elhamarkodott avagy megfontolt lépésre utal? Melyik az igaz? — A megfontoltság — mondja határozottan. — Úgy érzem, hogy Kispesten elértem mindent, amit akartam, vártam ott néhány marasztaló szót. Nem hangzott el, s ez megkönnyítette a döntésemet. Úgy érzem, hogy itt szívesen fogadtak, mindenki igyekszik segíteni a beilleszkedésben... Kámánnal és Fodorral a Honvédben, Fi- scherrel a válogatottban játszottunk együtt, így nem teljesen idegen a csapat. Tudom, tőlem gólokat várnak, jó lenne megtartani a királyi koronát! Duró Józsefről annyi, de any- nyi pletyka kering. Szuper „Merciről”, súlyos milliókról suttognak még a balaton-parti fák is. — Szerencsére itt a tenger morajlásától ezeket már én sem hallom. Annyit hadd mondjak hogy a fele sem igaz. Nincs Mercedes! Egy tisztességes és reális szerződést kötöttem a klubbal, és végre szeretnék a képsségeimhez méltóan játszani. Ehhez új környezetre volt szükségem. A magyar mezőny legjobbjai között szerepelni Mercedes nélkül is nagyon vonzó. Még csak annyit: ez az óla szországi út Ritter úr okos gesztusa, amit a Bundesligából hozott magával. Ilyet csak az visz végbe, aki nagyon is komolyan és megfontoltan gondolja azt, amit ő itt nálunk, Magyarországon elkezdett. Milyen is a menyasszony? És miként élik meg ezt az átalakulást azok, akik már régóta a csapatjátékosai, és döntő érdemeket szereztek a kétszeri hetedik hely elérésében? Meksz Gyula észrevehetően nem repes a boldogságtól. Mint mondja, néhány hete még úgy érezte, hogy biztos helye van a csapatban. Ma már... és tanácstalanul széttárja karjait... Aztán megjegyzi: nem a posztját félti, mert ő hajlandó azért harcolni. Inkább attól tart, hogy jó magyar szokás szerint az „új seprű” elv érvényesül, s ők, régiek a háttérbe szorulnak. Ha valaki garantálná az egyenlő esélyt a bekerüléshez, úgy egy szava sem lenne. Majd gyorsan még hozzáteszi: mielőtt bárki is félreértené, ők (mármint a régiek) nem vágynak előjogra, csak azonos feltételekre. Kolovics Zoltán minderre rábólint, és rezignáltan megjegyzi: ezek a feltételek már eleve nem egyformák, hisz ők még a „régi” klubbal kötöttek olyan szerződést, amely előnytelenebb az újnál. Ő is kíváncsian várja, hogy mi fő az edző boszorkánykonyhájában”, hisz egy három hátvédes játékformációban aligha tud helyet szorítani magának a csapatban. Olajos Sándor, a csapatkapitány — mint kiderül — már nem ennyire pesszimista. — Úgy érzem, mi eddig sem voltunk reflektorfényben, kis szürke csapatként szerepeltünk. Hogy most ennek vége? A vállalkozások korát éljük. André Ritter nagy pénzt fektetett ebbe a klubba, mert nyilván célja van vele. Hogy lesz-e helyem a csapatban? Itt senki sem mehet biztosra, nagyon meg kell küzdeni érte. De hát így van ez nyugaton is. Én remélem, hogy szorítok helyet magamnak, ezért írtam alá újabb kétéves szerződést. Mire taksálom ezt a csapatot? A dobogós helyre mindenképpen jó. Hogy milyen összetételben? Velünk, régiek kel vagy nélkülünk? Én derűlátó vagyok: hiszem, hogy velünk. Jutási Róbert
