Somogyi Hírlap, 1991. június (2. évfolyam, 126-150. szám)
1991-06-27 / 148. szám
1991. június 27., csütörtök SOMOGYI HÍRLAP — TÉKA 7 Ismerjük meg a Bibliát (13.) A megváltás Izsák megáldja Jákobot. Mozaik. 4. sz. közepe. Róma, S. Maria Maggiore A Biblia az embert egyszerre írja le nagyra hivatott és esendő állapotában. Isten szándéka szerint az embernek erkölcsi tettekkel kell életét kibontakoztatnia. A jóra, igazságra és szentségre hívott, de ezt személyes döntéseivel kell vállalnia. Az ember ugyanis erkölcsi lény, szabad akarata van, képes választani jó és rossz között. Elhivatottságában nem magára hagyott, teremtője Isten áll mellette, akinek segítségére mindig számíthat. Az ember erkölcsi voltában kudarcokat kénytelen megtapasztalni. Belsőleg érzi, hogy nem képes ösztöneit és vágyait személyes elhatározásának alárendelni, választásaiban nem tudja magát végérvényesen a jó mellett elkötelezni. Ismételten szembekerül Istennel, teremtőjével és jóakarójával, sőt el is fordul tőle. Adottságaival tehát élhet és naggyá lehet, de ellenkezőjét is teheti. Lázadás Isten ellen Az izraelita történetírás az ember jó és rossz, Istenhez való hűség és hűtlenség közötti ingadozást Izrael történetének tükrében mutatja be. Feltűnő a nép tehetetlensége a megtérésre, Isten figyelmeztetéseinek befogadására. Ezt a tapasztalatot erősítik meg a próféták is. Jeremiás és Ezekiel megállapítják, hogy népük kezdettől fogva Isten ellen lázadt. Jeremiás a megtérésre, a jó és rossz közötti választásban a jó melletti döntésre való tehetetlenséget egy szemléletes képpel érzékelteti: „Megvál- toztathatja-e bőrét a szere- csen vagy a párduc tarka szőrét? És ti, vajon tudtok-e ti még jót tenni, amikor már úgy hozzászoktatok a rosszhoz?” (Jer 13,23). Majd ezt mondja még: „Csalárdabb az emberi szív mindennél, tele gonoszsággal. Ki lát bele titkos rejtekeibe?” (Jer 17,9). S itt eljutunk a megváltás problémájához. Az Ószövetség felteszi a kérdést: a bűn, esendőség, igazságtalanság, gyűlölet — igaz volt, szentség, jóság ellentéteinek kettőssége kíséri végig az egyén és a közösség életét a történelemben. Hogyan tud az ember megszabadulni ebből a meghasonlottságból? Egyedül csak Isten képes a feszültséget feloldani. Istennek ezt a szabadító tettét a Biblia nyelvén megváltásnak nevezzük. „Új szövetséget köt népével” A Kr.e. 5. századtól kezdve egyre inkább tisztázódik Izrael hitében az Istentől készített megváltás mibenléte. Az ember számára szabadulását a bűntől, a rossztól, a gyengeségtől Isten uralmának eljövetele hozza meg. A történelem végén maga Isten nyúl bele az események menetébe, s a végső időben eljövendő isteni uralom az ember világának teljes átalakulását hozza magával. Elsősorban a próféták írják le ezt az állapotot, amelyet Izrael nemzeti történelmével és annak teljes megújulásával kapcsolnak össze. Isten országa meghozza a babiloniak által szétszórt nép összegyűjtését (Jer 30;31), egy „szent maradékból” létrejön az új közösség, a végidő Izraelje (Iz 4,2 köv.). Az új állapot több mint evilági valóság: Isten kegyelmi tette révén jön létre benne az igazság, szentség, béke, megtérés és megbocsátás. Jeremiás és Ezekiel próféták szerint a jó és rossz közötti választás, a megtérésre való tehetetlenség és a megtérésre szólító meghívás feszültségét nem az ember erőlködése, hanem Isten oldja fel, aki szeretetében megbocsát az embernek és visszafogadja őt. Új szövetséget köt népével és az emberi szívbe írja be akaratát (Jer 31,31-34), új szívet Ígér és lelkét kiárasztja az emberre. Isten tehát maga siet az esendő ember segítségére és átformálja benső világát, hogy képes legyen a jóra, igazságra, megtérésre. A világtörténelem célja Az isteni uralom nemcsak Izrael sorsának, hanem az egyetemes emberi történelemnek beteljesedését is jelenti. Jahve, Izrael Istene egyúttal az egész emberiség Istene is. A próféták reménységgel tekintenek a jövőbe és vallják, hogy Isten a nemzeteket is üdvözíteni fogja. A végidőben ők is felismerik Izrael Istenében az egyetlen és igaz Istent (Iz 2; 60; 66.) Dániel könyvének tanítása szerint a világtörténelem célja Isten egyetemes uralmának eljövetele (Dán 2; 7). A történelmet ítélet zárja le, amelyben Isten megsemmisíti a gonoszság erőit, s utána megvalósul örökké való uralma, a szentek országa. A Biblia az életet a sötét színek mellett is reménységgel nézi. Bár az emberi gyöngeség rányomja bélyegét az egyed sorsára és a történelemre is, de van belőle szabadulás és az emberi történelem jó véget ér. Nem az ember teljesítménye folytán, hanem Isten üdvözítő tette miatt. A bibliai megváltás-fogalom vallási természetű, mégis örök emberi problémát ragad meg, amelynek megoldását oly gyakran reménytelennek látjuk. A Szentírás azt az örömhírt tanítja, hogy van szabadulás a jó és rossz reménytelennek látszó küzdelméből. (Folytatjuk) Rózsa Huba a budapesti rom. kát. hittudományi egyetem tanára Magyar Péter: A WOJTYLA-REJTÉLY (5.) A pápa és a szerelem Az ateizmus és a kommunizmus problémájánál talán csak egy dolog foglalkoztatja jobban II. János Pált, s ez a szexualitás. Ami természetesen tágan értelmezendő: beszédeiben számtalanszor érintette a szerelem, a házasság, a párkapcsolat, az abortusz témáját. Távolról idekapcsolódik a papi nőtlenséggel kapcsolatos szigora, és az is, hogy mereven ellenzi a papi hivatás megnyitását a nők előtt. Karol Wojtyla erkölcsi világképéről van tulajdonképpen szó. Az abortusz nála nem társadalmi vagy jogi probléma, nem a nők helyzetével és jogaival kapcsolatos, hanem egyedül és kizárólag az emberi élet tiszteletét érintő morális kérdés. Ha az emberi jogokról beszél, majdnem mindig szóba kerül az abortusz is, mint a „még meg nem született személy” joga az élethez. — „Az, amit szépítően csak úgy emlegetnek, mint terhességmegszakítás, nem értékelhető semmilyen más emberi viszonylattal, mint a lelkiismeret és az erkölcsi törvény kategóriáival... Ha polgárjogot adunk annak, hogy meggyilkoljanak embereket még anyjuk méhében, kiszámíthatatlan erkölcsi következményekkel járó útra lépünk.” — mondta erről egyik úgynevezett úran- gyala-beszédében, amelyet dolgozó- szobája ablakából intéz minden vasárnap délben a Szent Péter téren egybegyűltekhez. Kereszteshadjárat az abortusz ellen Lélektanilag — mint már utaltunk rá — egyesek azzal magyarázzák ezt, hogy egész életét végigkíséri az ő megszületése előtt néhány évvel holtan világra jött nővére képe, és a korán elveszített édesanya emléke. A hozzá legközelebb álló két nő korai halála mély nyomot hagyott a gyermek Wojtylában, s ez a női nemhez fűződő viszonyát egész életére megjelölte — mondják a pszichológusok.Lehet. Senki sem tagadhatja azonban, hogy az abortusz-kérdés hatalmas, és a pápa függetlenül személyes élményeitől és meghatározottságától—joggal állítja középpontba. Ahogyan az olasz feminista mozgalom egyik képviselője mondta: „Az abortusz sohasem örömünnep egyetlen nőnek sem. Miközben a szülést mindenütt, minden társadalomban ünnepnek tekintik, megemlékezésre méltó jeles napnak, nem akad egyetlen normális nő sem, aki ünnepnek és ne drámának tekintené, ha meg kell szakítania terhességét. Az abortusz mindig trauma. De bizonyos eseteken sajnos élet- és létszükséglet, s éppen ezért a nők jogai közé kell, hogy tartozzék. Olyan jog, amit senki sem vitathat el.” Ez tehát a másik álláspont. Az abortusz trauma, de vajon lelkiismeret-fur- dalás forrása is egyben? Mert ha igen, a katolikus egyház és a pápa megközelítése jogászi nyelven legalábbis alapos. Érre válaszolni természetesen leginkább az érintettek, a nők az illetékesek. Érdekes tanúságtétel azonban Micuku Jamagucsi, egy japán feminista közlése, aki szerint Japánban, vagyis egy nem keresztény országban, ahol évente félmillió törvényes terhességmegszakítást végeznek, és legalább ugyanannyit illegálisan, köztük tízezerszámra kiskorúaknál, az abortuszt, mint születész- szabályozási módszert bűntudattal éli meg a nők többsége. Tokió mellett — mesélte egy konferencián —, a Ka- makura téren álló „Könyörületes Buddha” szobrához nők tömege vo- nulminden évben, hogy bocsánatot nyerjen az istenektől, és áldozzon egy „mizuko gizóval” (kis figurával) a meg nem született gyermekek emlékhelyén. Mindegyikük cipeli a maga emlékét, és a tér megtelik velük, amint meggörnyedve, csendben imádkoznak, kezükben a meg nem született gyermekre emlékeztető kis szobrocskával. A férfi-nő viszonyáról Az igazi probléma ott kezdődik, hogy a katolikus egyház és II. János Pál a születésszabályozás egyéb módjait sem fogadja el, és ugyanúgy „élet elleni merényletnek” tartja, mint az abortuszt. A fogamzásgátlók használatát elítélő „Humanae Vitae” enciklika szerzője VI. Pál és nem Wojtyla. Ő legfeljebb hangsúlyosabb „súlyponti kérdést" csinált abból, ami korábban is jelen volt már a katolikus egyházi felfogásban. Afféle állandó „kampánytémaként” kezeli, előtérbe állítva, de nem ő találta ki. Miközben az emberi élet tisztelete jelen van más vallások etikai követel- meényrendszerében is, az abortusz kérdésében azok korántsem olyan szigorúak, mint ll.János Pál egyháza. És akadnak jócskán katolikusmoralisták, hittudósok, katolikus nőmozgalmak, társadalmi szervezetek, akik és amelyek szintén vitatják az egyházfő hajthatatlan merevségét ebben a dologban. „Lehetnek olyan egyéni és társadalmi helyzetek, általában drámai helyzetek, amikor a kisebb rossz az abortusz, amikor tehát a nő felmentést kaphat, nem kell bűnösnek éreznie magát egy megszakított terhességért” — hangoztatják. II. János Pál, a „modern gondolkodású” pápa, az a pápa, aki sokat és elmélyülten foglalkozott a család, a szerelem és szexualitás problémáival, általában a férfi-nő viszonnyal (és nemcsak főpásztori minőségben, hanem versekben, irodalmi művekben is), az abortuszt és a születésszabályozás bármely módját elveti, megbé- lyegzi. Szemében az tulajdonképpen a terrorizmussal, emberkínzással és a mai kor számtalan más erőszakosságával azonos. Vajon miért? — a választ részben megadhatja a házasságról és a házasságon belüli szexuális életről alkotott felfogása, amely nem kevésbé szigorú. „A szexuális élet, amelyen keresztül a férfi és nő egymásnak adja magát, mint házhastárs, nem pusztán biológiai aktus, hanem az emberi személyiség legbensőbb magját érintő cselekvés... A teljes fizikai odaadás hazugság, ha nem jelenti egyben a személyiség odaadását is” — írta a „Keresztény családok feladatairól” (Familiáris Consortio) című munkában. II. János Pál szemében a szexuális élet kizárólag a házasságon belül jogosult és így „mentes hazugságtól”, s azon belül is kizárólag a gyer- meknemzés céljával. Az „önmagáért” való szexualitás nem egyéb, mint „buja érzékiség" még a házasságon belül is. Az igazi katolikus eszménynek szerinte az önmegtartóztatás tekinthető. Még a házastársak között is. A házasságon belüli szüzességről Több általános kihallgatáson beszélt a „házasságon belüli szüzességről”, mint kívánatos keresztény eszményről és magatartásról. Utána a vatikáni sajtóhivatalban a várható kérdések kielégítésére „tájékoztatási illetékesek” fejtették ki részletesebben a pápa gondolatait. Az egyik újságíró nem állhatta meg és egyenesen nekiszegezte az illetőnek a kérdést: „Ön valóban azt hiszi, hogy a pápa, akinek nincs semmiféle személyes tapasztalata ezen a téren, sem a szexuális, sem a családi életről, joggal és mértékadóan szólhat erről a témáról?” A válasz igencsak meglepőnek bizonyult. A pápa — mondta el az illető — a múlt nyáron Castelgandolfóban, nyári lakhelyén vendégül látott egy négygyermekes lengyel családot, és egy álló hónapon keresztül beszélgetett velük elmélyülten ezekről a kérdésekről. „Ez a család győzte meg őt arról, hogy az ideális házasságon belül is létezik az önmegtartóztató szüzesség.” A család — úgy is, mint egymásért élő személyek közössége, s úgy is, mint „a társadalmi elnyomással szembeni ellenállás sejtje” — központi jelentőségű II. János Pál számára. Könyvet írt útmutatásul á keresztény családok számára. A családi élet középpontja — olvasható — a gyermekek felnevelése. Minden ennek rendelődik alá. A szexuális élet csak „célzattal” élhető, nem önmagáért. Valósággal felmagasztalódik a család: a bajok és megpróbáltatások egyetlen orvossága, az egyetlen menedék. A csonka család élménye, amelyben felnőtt, valóságos égi eszményt formált benne a családról. Hogyan dönt a Szent Törvényszék? Az ő irányelvei szerint például elváltak nem köthetnek ismét egyházi házasságot, még akkor sem, ha az új családi együttélés komoly, megalapozott és minden tekintetben megfelelne a katolikus családideálnak... Kimondható tehát, hogy II. János Pál felfogása a házasság szentségéről szigorúbb, mint Szent Ágostoné. Utóbbi ugyanis azt mondta egyik példabeszédében: „Ha betérek egy otthonba, és látok két egymást szerető embert, nem kérdezem tőlük, hogy házastársak-e, hiszen a legfontosabb, hogy szerelemben élnek, ha viszont azt látom, hogy haragban élnek, alig viselik egymást, szintén nem kérdezem, mert hiába házastársak, kölcsönös szerelem nélkül hiányzik a házasság szentsége.” Wojtyla véleménye más erről: A házasságban az egyház által adott szentesítés nélkül nincs igazi tartalom, és az egyszer így megkötött kapcsolat felbonthatatlan. Csakhogy a Vatikánban ma is létezik a Sacra Rota, a Szent Törvényszék, amely felbonthat egyházi házasságokat úgy, hogy „bebizonyítja”: valójában nem jött létre házastársi életközösség a felek között. Ezt a vatikáni egyházi bírák be tudták bizonyítani a múltban sokszor olyan esetekben is, amikor az érintettek több gyermeket is a világra hoztak már. Wojtyla ugyanezt az eljárást alkalmazza egyébként a kiugrott papokra, akik azért hagyják el a szolgálatot, mert nősülni akarnak. Az ilyen papoknak az általa elrendeltek szerint be kell bizonyítanuk, hogy amikor a papi szolgálatot választották és beléptek a szemináriumba, ezt kényszer hatására tették és nem szabad akaratukból. Csak ebben az esetben kapnak engedélyt egyházi házasságra. Ugyan ki tudja közülük ezt meggyőzően bizonyítani? Általában az édesanyák írnak alá ilyenkor olyan nyilatkozatot, hogy ők „kényszerítették” a fiukat papnak. Wojtyla nem enged ebben a kérdésben sem. (Folytatjuk)
