Somogyi Hírlap, 1991. június (2. évfolyam, 126-150. szám)

1991-06-26 / 147. szám

1991 .június 26., szerda SOMOGYI HÍRLAP 5 Hangversenyek Kőröshegyen & 100 ezer forint támogatás a megyétől Már-már úgy tűnt, hogy vége szakad annak a hagyományos, nyári hangversenysorozatnak, melyet 1967-ben indított útjára Kőröshegyen a Nemzeti Fil­harmónia. A ferencesek híres gótikus templomában annak­idején Kovács Endre orgona­művész kezdeményezésére csendültek fel a zeneművek. Azóta a templomot és az orgo­nát is restaurálták, bár ez utóbbi még rászorulna egy kis javításra. Ezért is és a szervezés lebo­nyolításához szükséges ősz- szeg előteremtéséért fogtak most ismét össze a szakembe­rek. Kovács Endre, a Nemzeti Filharmónia főszervezője nem­rég Kaposváron járt. Tárgyalá­sainak erednményeképpen 100 ezer forinttal támogatja a megyei közgyűlés a rangos rendezvényt. Az európai hírű orgonamű­vész elmondta: az idén új szempontok szerint állították össze a hangversenyprogra­mot. Nyolc tematikus egy­ségbe foglalták egy-egy est programját. Az érdeklődők így, minden alkalommal újdonsá­got hallhatnak. Lehetőséget biztosítottak továbbá arra is, hogy megyénk egyik kiváló együttese, a Vikár Béla Kórus is felléphessen. Az első hangversenyt július 5-én 20 órai kezdettel hallhatja a közönség. „Laudate Domi­num” címmel a 150. zsoltár csendül fel a Budapesti Madri­gálkórus tolmácsolásában. „Cantus Pannonicus" cím­mel Farkas Ferenc zeneszerző előtt tisztelegnek a művészek és a zenerajongók július 19-én. Ökumenikus egyházi zene címmel egy három részből álló — egyenként önálló egységet alkotó — hangversenyestnek is örvendhetünk majd. II. János Pál Pápa magyar- országi látogatásának tisztele­tére augusztus 16-án egész es­tét betöltő hangversenyt hall­hatunk kiváló muzsikusok részvételével a kőröshegyi templomban. A hangversenysorozatot augusztus 23-án Virágh Endre orgonaművész és a kaposvári Vikár Kórus közös estje zárja. (Várnai) Szakkör az Edoszban Nemcsak terveket szőnek Egyre nagyobb érdeklődés­nek örvendenek dédapáink, dédanyáink egykor mindenna­pos mesterségei, — gondol­junk itt elsősorban a szövésre és fafaragásra —, melyek ko­runkban szakkörökön belül je­lennek meg. Igaz, napjainkban különösen nagy a keletje a ré­giségeknek, de talán mégsem csak a divat miatt nagy az ér­deklődés. Úgy tetszik, kezdjük felmérni, s ami ennél is lénye­gesebb, értékelni hagyomá­nyos kultúránk elfeledett kin­cseit. Kitűnő példa erre a kapos­vári Édosz Művelődési Köz­pontban nemrég alakult szö­vőszakkör, ahol a csoport ve­zetője, Aleksic Márta okítja a szakma fortélyait. Nála érdek­lődtünk a szakkör indulásának előzményeiről., — Németh Árpád, a ház ve­zetőjének kezdeményezésére szerveződtünk, mivel a kör­nyéken sok érdeklődő asz- szonyka lakik, akiknek-messze van a belváros, s akiket szeret­nénk becsalogatni. Kaposvá­ron még két helyen tartok tanfo­lyamokat, a Kilián Művelődési Központban és a Somogy Me­gyei Művelődési Központban. E mesterség ebben a gazda­sági helyzetben igen hasznos, mert aki megtanulja rászánni az idejét, saját lakását fel tudja díszíteni: díszpárnát, asztali fu­tót, faliszőnyeget, tarisznyát tud készíteni. — Foglalkozik még valaki a városban szakkörvezetéssel? — Működött itt egy szakkör, melynek vezetője, Mautner Jó- zsefné sajnos már két éve el (Fotó: Lang Róbert) hunyt. Jelenleg rajtam kívül nemigen foglalkoznak ezzel, képesítés, vagy idő hiányában. — Hány tagot számlálnak? — Jelen pillanatban hatan vagyunk. Az érdeklődők min­den csütörtökön találnak itt bennünket, fél négytől. (Balassa) Brigitte Bardot 17 éve nem jár moziba Fiatalsága a férfiaké volt, bölcsessége az állatoké „A fiatalságomat és a szépségemet a férfi­aknak ajándékoztam. Bölcsességemet és tapasztalataimat az állatoknak adom" — mondta Brigitte Bardot a Springer Tudósítói Irodának (SAD) adott exkluzív interjúban. Ő volt a világ legszebb és legérzékibb nője. Amikor barnára sült, hosszú lábai fölött deré­kig felgombolt szoknyában mambót táncolt a kis párizsi lány, a szemtelen csitri egycsa- pásra botrányos sztárrá vált. Roger Vadim egyetlen filmmel megalkotta a 60-as évek szexszimbólumát. B. B. sugárzó életöröme, látszólagos gon­datlansága egy egész nemzedéket elbűvölt. 18 éve azonban egyáltalán nem filmez, s bár állandóan ajánlatokkal sotromolják, az 56 éves sztár kijelentette, soha többé nem áll felvevőgép elé. Moziban sem járt 17 éve. Ha megnézi a tv-ben régi filmjeit, az az érzése támad, hogy a képernyőn valaki idegen sze­repel. Szőke hajzuhatagába már ősz szálak ve­gyülnek, mindig barnára sült arcán mély rán­cok. Fiatalos alakja ellenére B. B. öregebb­nek hat, mint amerikai kolléganői, Shirley MacLaine vagy Jane Fonda. Nyomot hagyott rajta az idő s szerelmi csa­lódásai. „Magányomban gyakran sírok az élet kegyetlensége miatt. Mi lesz ebből a vi­lágból?"— írta röviddel ezelőtt Rene Kollde- hoff berlini színésznek. Életét 17 éve az álla­toknak szenteli. „Ők segítettek nekem, hogy élhessek, én pedig segítek nekik, hogy túlél­hessék a bajokat. Kell, hogy az embernek célja, szenvedélye legyen"— mondja B. B. Az általa létrehozott alapítványért —, mely­nek időközben 3000 tagja lett — négy évvel ezelőtt elárvereztette az összes ékszerét és filmkarrierje emléktárgyait. Az egykori film­sztár még attól a három zafírral, gyémánttal és rubinnal kirakott gyűrűtói is megvált, ame­lyeket harmadik férje, Gunter Sachs 1966. jú­lius 14-én megtartott esküvőjükre ajándéko­zott neki. Menyasszonyi ruhája, melyet Ro­ger Vadim filmrendezővel kötött házassága alkalmából viselt, szintén kalapács alá kferült. „Vidéken élek és kevéssel is beérem. Alig járok el hazulról, így nincs szükségem ruha­tárra”— állítja Bardot, aki vegetáriánus lett. „A kutyáim és macskáim egész napra elfog­laltságot adnak, hiszen enniük kell és szere­tik, ha simogatják őket." Képes naponta legalább egy órát a tűzhely mellett tölteni, hogy kedvenceinek húst, rizst és zöldséget főzzön. Amikor három angol szetterje, Macho, Milou és Muulin születés­napját „ünnepelte” nagy, csont formájú tortát sütött nekik és 15 szál gyertyát gyújtott. Fotó: Gyertyás László AKIKNEK AZ ÖNKORMÁNYZAT IS SEGÍT Pénz a kultúrára pénz a kultúrából BARCSI KEZDEMÉNYEZÉSEK — LEHETŐSÉG AZ IDEGENFORGALOM — Intézmény- és kultúrapárti az önkormányzatunk — mondta találkozásunkkor Vér­tes György, a barcsi Ifjúsági és Művelődési Központ igazga­tója. A művelődési központban folyó színvonalas tevékenység indokolta, hogy csorbítatlanul megkapták a költségvetést, amit még jónéhány céltámoga­tás egészít ki. Ilyen például a barcsi kulturális hetekre, a Dráva menti nyár rendezvé­nyeire, vagy a cigány ifjúsági találkozóra szánt összeg. A városhoz tartozó két köz­ségre, Somogytarnócára és Drávaszentesre is jutott 130 ezer forint. Leginkább So- mogytarnócán jön jól ez a pénz, hiszen az elhanyagolt pinceklub berendezésre vár... A központban öt népművelő és három gazdasági szakem­ber dolgozik. Tíz és fél millió fo­rintos költségvetésük egyötö­dét maguk termelik ki. Pénzt csinálnak amiből tudnak. Kiad­ják termeiket, kiadványokat je­lentetnek meg, tanfolyamokat szerveznek. A nyelvtanulás iránt nagy az érdeklődés. Amikor ott jártunk éppen vízijártasságból vizs­gáztak a fiatalok. A tanfolyam bevételéből — bérbeadási szándékkal— vásároltak egy motorcsónakot. Manöken-je­löltek is részt vehettek már egy kurzuson, s a bálás áruk bör­zéje szintén hasznot hoz. Az idén több mint hetven prog­ramra tértek be a városlakók. Nem minden tevékenység hozhat anyagi hasznot: ilyen az amatőr mozgalom is, amelyre joggal büszke Vértes György. Másfélszáz fiatal tér be nap mint nap, hogy a Kis-Boróká- ban, illetve a Borókában tán­colhasson. Nincs utánpótlási gond az együttesekben. A ze­neiskola, a Novart rt., valamint a művelődési központ közös fenntartású fúvószenekara is itt próbál. Gyakran a fíiverside Band temperamentumos mu­zsikájától hangos a ház.Ebben a társulatban a fúvószenekar­ból „kiöregedett” zenészek ját­szanak. A heavy-metal-rajon- góknak szintén a művelődési központ ad otthont. A Butchers és a Detonic együttes gyakorol itt. A Pintér Éva és dr. Németh Jenőné-ve zette Csiri-biri együttes bábosai gyakran be­térnek ide; csakúgy, mint a Gá­bor Andor Ifjúsági Színpad tag­jai, akik Szilágyi Jánostól és feleségétől lesik el a színját­szás fortélyait. Tini- és nyugdíjasklubot mű­ködtetnek, s a Harmincasok klubjából a John Lennon klubbá avanzsált társaság nosztalgia esteket rendez; olyan vendégekkel mint Zorán, Komár László, Koltay és Nagy-Bandó. Augusztusban Bródy János jön Barcsra. A csoportok tehát ma is működ­hetnek. Bár korábban széles patrónusi rendszer segítette műhelymunkájukat, a szpon­zorok el-elkoptak; ezért örül­nek a kisebb cégek 5-10 ezer forintos támogatásának is. Határmenti település lévén, fontos Barcs idegenforgalma is. Az igazgató elmondta: az ősborókás, a Dráva mente megmaradt érintetlen területe­iben sok még a kihasználatlan lehetőség. Erre kell alapozni. A tervek közt szerepel egy strand és egy vízibázis kialakítása is. A környék, a babócsai ásatá­sok, a vendégmarasztaló Szü­lök és Csokonyavisonta, a testvérvárosi kapcsolatok, a három évenkénti nemzetközi zenei tábor szintén sokat sej­tetnek. Vértes György — édesapja nyomdokaiba lépve — közel másfél évtizede vezeti a műve­lődési központot. Most, 1991-ben mi a legnagyobb gondja az igazgatónak? — Ez a ház egy kicsit elavult már. Hiányzik egy tisztességes színház- és koncertterem. Emiatt hosszú évek óta nem tudunk színházi előadásokat szervezni. A színpadtechnika nem teszi ezt lehetővé. Az ud­varral is kellene valamit kez­deni. Még nem dőlt el, hogy kuglipályát, szabadtéri színpa­dot vagy kerthelyiséget épit- sünk-e. A képzőművészeti élet hi­ányzik palettánkról; amolyan fehér folt ez Barcson. Ezért irigylem Nagyatádot. De talán mi is tehetnénk e téren vala­mit... Lőrincz Sándor Fonyód, Barcs, Nagyatád Igazgatóváltások — középfokon Megyénk több középfokú ok­tatási intézménye további munkáját — az 1991 -92-es ta­névben — új igazgató irányítá­sával végzi. Az igazgatóváltá­sokról a polgármesterektől kér­tünk információt. — A fonyódi Híradástechni­kai Szakközépiskola és 521 -es számú Szakmunkásképző In­tézet igazgatói posztjára két pályázó volt: dr. Nárai Gábor igazgató és Zádori János igaz­gatóhelyettes — válaszolta kérdésünkre Horváth Gábor, Fonyód polgármestere. — A tantestületből ketten mindkét pályázót alkalmasnak találták, ketten egyiket sem, öten dr. Nárai Gáborra, 25-en pedig Zádori Jánosra szavaztak. Tehát a következő tanévtől Zádori János az igazgató. — A barcsi gimnáziumban eredetileg két pályázó volt: Káplár Adolf, az igazgató és Fejér Ferenc, az gimnázium tanára — mondta Feigli Ferenc polgármester. — Időközben azonban Káplár Adolf vissza­vonta a pályázatát. A képvise­lőtestület úgy döntött, hogy az új igazgató Fejér Ferenc lesz. Az 525-ös számú Ipari Szak­munkásképző Intézetben hár­man pályázták meg az igazga­tói kinevezést, a tantestület Szabó László jelenlegi igazga­tót javasolta. Őt azonban a képviselőtestület nem nevezte ki. Júliusban, akövetkezőtestü- leti ülésen döntünk arról, hogy ki legyen az intézmény megbí­zott igazgatója addig, amig az újabb pályázattal el nem dől a végleges kinevezés. A nagyatádi Szakmunkás- képző Intézet és Szakközépis­kola igazgatója a következő öt esztendőben is Mohári Jenő lesz. Az Ady Endre Gimnázium és Egészségügyi Szakközép- iskolában a nyugdíjba vonuló Varga József igazgató utódjául Knapp Ottót szavazták meg. T. R.

Next

/
Thumbnails
Contents