Somogyi Hírlap, 1991. június (2. évfolyam, 126-150. szám)

1991-06-26 / 147. szám

4 SOMOGYI HÍRLAP 1991 .június 26., szerda Szász Endre poharai Pohárkészleteket tervezett Szász Endre az ajkai Kristály kft-nek, amelyet a Fotex és a Blackburne cég alapított. A Várdán letelepedett művész csaknem nyolcvan alkotása nagy tetszést aratott a meg­rendelők körében. Honismereti tábor Mesztegnyőn Honismereti tábort szerve­zett a marcali családsegítő központ Mesztegnyőn, a helyi honismereti kör segítségével. A programok közt szerepel a régi magyar paraszti élet meg­ismerése, népi mesterségek alapjainak elsajátítása, vala­mint a templom történetének megismerése. A gyerekek gya­logos és kisvasutas túrákon ismerkedhetnek meg a kör­nyék növény- és állatvilágával. A június 30-ig tartó táborban 18 gyerek vesz részt, ingyenesen. Színpad a fürdőben Szabadtéri színpadot adtak át az igali fürdő területén. Az új létesítményt az önkormányzat és az igali Aranykalász terme­lőszövetkezet közösen épí­tette. Ez a fürdő történetében már a második szabadtéri színpad, az elsőt kihasználat­lanságra hivatkozva lebontot­ták. Szemészeti alapítvány A szembetegségek megelő­zésére és a szemészeti ellátás színvonalának emelése érde­kében alapítványt hozott létre három tatabányai szemészor­vos. A bárki által támogatható alapítványon összegyűlt pénz­ből egyrészt a tatabányai kór­ház szemészeti osztályának és á megye más szemészeti ren­delőjének műszerezettségét kívánják javítani. Csontkovácsok Sopronban Sopronban nyílik Magyaror­szágon a harmadik kiroterápi- ával foglalkozó rendelő. A kiro- terápia a csontkovács ősi mes­terségéhez hasonlatos, tudo­mányos alapokon, orvosok ál­tal művelt gyógyító eljárás. Klíma­berendezések szerelése A nyári meleg "alaposan próbára teszi a hűtőgépeket. A Hűtő- és Villamosgépja­vító Kisszövetkezet nem­csak a háztartási gépeket ja­vítja, hanem a kereskede­lemben és a vendéglátásban használatos, nagy teljesít­ményű hűtőberendezéseket is. Képünkön Takács Zoltán a klímaberendezést szereli. Fotó: Kovács Tibor A MUSZ 1951-56 tagozatának véleménye: Támogatásunkról egyelőre nincs szó Szöcs Zoltán: Mi 1956 után is csak hátrányt szenvedtünk Megyei gyűlést tartott a MUSZ 1951-56 Tagozat So­mogy Megyei Szervezete. A régi sorstársak — már akik el­fogadták a meghívást — gyak­ran érzelmektől fűtötten nyil­vánítottak véleményt, eddigi sérelmeiket sorolták. Többen felvetették a kormány felelős­ségét is, mert szerintük úgy tesz, mintha az 1951-56-os „muszosok” nem is léteznének. — Pedig fel kellene ébrednie a parlamentnek és a kormány­nak— mondta Szöcs Zoltán, a gyűlés szervezője —, hiszen egyelőre még élünk és va­gyunk. — Arra számítottak, hogy az értekezleten többen vesz­nek majd részt. Miért közöm­bösek még a volt munka­szolgálatosok is? — Valóban nehezen jövünk össze egy-egy rendezvényre. Sokan még mindig mindig azt gondolják: minek menjek. Las­san minden törekvéssel szem­ben áll a közöny. Ez a közöm­bösség egyszerűen félelme­tes, hiszen emberek nagy tö­megeiben uralkodott el. Kö­zömbösek a kormánnyal, a par­lamenttel, a pártokkal és saj­nos egyre inkább egymással szemben is. Vannak, akik azt mondják, ez egy tudatosan fenntartott közömbösség: a mindennapos megélhetési gondok szülötte. — A munkaszolgálatosok hangsúlyozottan az egyéni kárpótlást követelik... — Talán nem véletlenül. Mi 1951-56-os munkaszolgála­tosok a rendszerváltás után is társadalom peremén vagyunk erkölcsi és anyagi vonatko­zásban egyaránt. A 40-es évek volt munkaszolgálatosai pél­dául már megkapták az 500 fo­rintos nyugdíjkiegészítést, az 1951-56 közöttiek pedig nem. Országos elnökünk, dr. Hasz­nos Miklós mondta, amikor ez ügyben kérdést intézett az igazságügyi miniszterhez—ál­lítólag — kiderült, hogy még nem is hallott rólunk. A háború alatti „muszosok” 40 évig en­nek csak az előnyét élvezték, mi ugyanakkor 1956 után is csak hátrányt szenvedtünk, hi­szen a rossz emlékű káderla­pokon ott volt a „bélyeg”. Tá­mogatásunkról egyelőre nincs szó. — Annak idején nem kap­tak „fizetést” a munkájuk­ért? — De kaptunk. Csak azt az akkori Honvédelmi Miniszté­rium vette fel. De nem önszán­tunkból adtuk oda, hiszen a ci­vil vállalatokon a HM hajtotta be a keresetet. Mi pedig meg­kaptuk a havi 62 forint zsoldot, amelyből levonták az „önként” és „lelkesen” felajánlott béke­kölcsön összegét. Ezen kívül még „kaptunk” ehetetlen minő­ségű ételeket és agyonhasz­nált, nem ritkán II. világháborús katonaruhát. — Elhatározták, hogy ösz- szehangolják a dél-dunán­túli szervezetek tevékenysé­gét... — Az a legközelebbi célunk, hogy összefogjunk és együtt­működjünk a baranyai és a tol­nai szervezetekkel. Ez már a gyakorlatban is eredményre vezetett. A zalaiakkal is felvet­tük a kapcsolatot. Együtt talán hatékonyabban tudjuk képvi­selni érdekeinket. Szeretnénk „kiirtani" a közönyt az embe­rekből, főleg azokból, akikkel annak idején együtt szenved­tünk. Harcolunk a munkaszol­gálatosok megkülönböztetése ellen. S talán egyszer felébred a parlament és a kormány, s észreveszik: ha öregebbek és egyre kevesebben is vagyunk, azért még élünk! Lengyel János HOGYAN VÉDEKEZZÜNK? Valamit nekünk is tenni kell! Jótanácsok a tanácsadó szolgálatnál —...Ha az idegen erőszako­san akar behatolni és belöki az ajtót, a lánc megfeszül, a ri­asztó pedig megszólal... — mondta Maloveczky István, a rendőrség kaposvári vagyon­védelmi tanácsadó szolgálatá­nak vezetője. Hozzátette: — Hamarosan olcsó ajtósarok megerősítőket is árusítunk, hogy meg lehessen akadá­lyozni az úgynevezett ajtóki- emeléses behatolást a laká­sokba. A Vagyonvédelmi Alapít­vány útján létesített tanács­adó szolgálatnál látni az emlí­tettnél jóval bonyolultabb és persze drágább riasztókat is. Olyanokat például, mint ami­lyennel a szolgálat helyiségeit védik. Ez csak az ajtón át tisztes­ségen érkező gazdának ad le­hetőséget arra, hogy a kódot beütve azonosítsa magát. Ha ez nem történik meg vagy az érkező nem a kulccsal nyitott ajtón át érkezett, működésbe lép. Egyik ismerősömnek több mint egymillió forint értékű nyugati kocsija van. Vett bele 50 ezer forintért magnós rádiót hangfalakkal. Amikor megkér­deztem, miért nem szereltetett be inkább riasztót, azt vála­szolta: drága. Kérdem: mi fon­tosabb: rádió 50 ezerért, vagy riasztó 35 ezerért, amikor mil­liós érték védelméről van szó? — Bizonyára sokan nem bíznak a riasztókban, s talán azokban sem, akik árusítják, vagy beszerelik őket... —A legtökéletesebb riasztót is ki lehet iktatni igen sok és szakszerű munkával. Erre azonban kevesen képesek. Már a tény, hogy van, sokakat elrettent a bűncselekménytől. A bűnözők nem szeretik a komplikált dolgokat. Az igaz­sághoz tartozik: a riasztók pe­dig egyre sokoldalúbbak, egyre kikezdhetetlenebbek. Ami a bizalmat illeti: a riasz­tók árusításával, felszerelésé­vel foglalkozó cégeket, mint a kaposvári VIDEO—M és a Ka- poselektro (az ő eszközeik lát­hatók nálunk) ismeri és nyilván­tartja a rendőrség: felelnek az általuk felszerelt berendezé­sekért, vállalják a szervizt, a ja­vítást is. Csak az ilyen cégek­kel szabad szóba állni. A minap hallottam, hogy két szélhámos azzal, hogy riasztót szerel fel csinos kis előleget markolt. Azóta se tudnak róluk. A riasz­tás tehát bizalmi kérdés is. Ezért kell hozzánk jönni. — Gyakori a garázdaság, a személy ellen irányuló erő­szak. Tanácsadásuk erre a területre is kiterjed? — Igen. Éppen a minap járt itt egy asszony és elmondta: ké­sőn megy haza a munkából és fél, hogy megtámadják. Azt ta­nácsoltam neki, keresse meg a kaposvári Lion’s Klub néven ismert önvédelmi csoportot. Biztos lehet benne, hogy a kér­déses időben járőreik odafi­gyelnek a haza felé vezető útra, és ezért semmit sem kér­nek. Adunk tanácsot az egyéni védekezés módjaira is. Van­nak már hatásos személyi ri­asztók. Nálunk is kapható lesz hamarosan egy ceruza nagy­ságú ebből a fajtából. Védel­met jelenthet sok más is. Erről bővebbet tanácsadó irodánk­ban tudhatnak meg. Az igazán hatékony védeke­zéshez szükség van társa­dalmi összefogásra, együtt­működésre. A riasztó is igazán akkor hatás ha a szomszédok­kal megismertettük, s ha meg­szólal, tudják, mi a teendő. — Sokan keresték fel a szol­gálatot az eltelt egy hónap alatt? — Igen. Remélem, mind több állapolgár látja be, hogy nem hagyatkozhat csak a rendőrségre, valamit neki is tennie kell saját védelmében. Hogy mit és hogyan, arra vo­natkozóan — a körülmények ismeretében — szívesen és in­gyen adunk tanácsot. Szegedi Nándor A Somogy Megyei Bűnmegelőzési és Vagyonvédelmi Alapítvány tanácsadó szolgálata Kaposváron a Honvéd u. 14/b-ben várja az érdeklődőket. Telefon: 14-422 /2414-es mellék/. Nyitva: kedden 13-17, szer­dán 10-17, csütörtökön 13-18, pénteken 10-17, szombaton 10-13-óráig. A tanácsadás ingyenes. A Vagyonvédelmi Ala­pítványhoz bárki csatlakozhat. Számiaszáma: Budapest Bank 321-11051. Világnap Mosdóson Cukorbetegekért Somogy megye diabetes decentruma, a Magyar Cukorbete­gek Országos Szövetsége és a mosdósi gyógyintézet az egészségügyi világszervezet és a nemzetközi cukorbeteg fó­rumok a mai napra meghirdetett programjára meghívták a cu­korbetegek feltételes egészségének megteremtésében első­sorban szerepet játszó orvosokat, egészségügyi dolgozókat és cukorbetegeket, valamint más segítő személyt, szervezetet és fórumot. A mai egészség fogalma ugyanis már nem a betegségek és fogyatékosságok hiányát, hanem a testi, lelki és közösségi jó közérzetet jelenti. így lehet egészséges, jó beállítás és kezelés mellett egy cukorbeteg is, ha megszabadul testi és lelki pana­szaitól és jól illeszkedik be a családi, munkahelyi és társadalmi közösségbe. Ugyanakkor nagyon is betegnek kell tartanunk az orvosi vizsgálattal egészségesnek talált, de önző, egoista és agresszív természete miatt a közösségbe beilleszkedni képte­len embert. A cukorbetegek egészségének feltételes megteremtésében, a betegen kívül, igen nagy jelentősége van az orvosi, szakmai és szociális (társadalmi-közösségi) segítésnek, rehabilitáció­nak és támogatásnak. Az orvosi segítést a körzeti-, házi- és gondozóorvos, valamint munkatársai adhatják meg a jó beállí­tás, folyamatos ellenőrzés, kezelés és gondozás megvalósítá­sával. A szakmai támogatást és ehhez a lehetőségeket a gon­dozó- és üzemorvos, az üzemvezetés és a munkahelyi kollek­tíva biztosíthatja. A szociális, társadalmi, közösségi alap a csa­lád és a munkahely, valamint az állam és társadalom hozzállá- sán múlik. Mindez az orvosi és szakmai rehabilitáció teljessé té­telével, valamint az anyagi háttér biztosításával teremthető meg. A cukorbetegek speciális rehabilitációs feladatai közé sorol­ható megfelelő pályaválasztás és munkakör (a diéta, kezelés, ellenőrzés, izomtevékenység folyamatos lehetővé tétele), va­lamint a cukorbetegre és környezetére veszélyes munkahely elkerülése. ' Cukorbetegek számára alkalmatlan munkakörök mindazok, melyek váltott műszakúak, kampányjellegűek, sok utazással járnak, a diéta megtartásának nehézségeit, az édesség és al­koholfogyasztás veszélyeit rejtik magukban (cukrász, szakács, italmérő). Az is ahol fertőzés veszélyének (laboratórium, fertő­zőbeteg ápolás), szennyezett levegőnek (szénmonoxid, ólom) vannak kitéve. Továbbá azok a munkakörök, ahol az inzulino- zott cukorbeteg esetleges rosszullétével önmagában (veszé­lyes gépek kezelésével), vagy másokban (tömegközelekedési eszköz vezetésével) kárt tehet. Lássuk be: a cukorbeteg nem csökkent — hanem megváltozott munkaképességű. Dr. Angeli István Harcsa a horgon Termetes harcsát fo­gott Rótt Endre, a Mar­cali és Vidéke HE tagja, a Zalán hogászva. Két óra hosszat fárasztotta csónakból (egyedül), míg sikerült partra von­nia. A nagybajuszé ra­gadozó hossza 210 cm. a súlya 51 kiló. Rendkívüli lehetőség! A Marcali ÁFÉSZ és a Sütév közös kedvezményes akciója Marcaliban a Baglas étterem helyén megnyílt diszkont- áruházban nagy kedvezménnyel vásárolhatja a Sütév termékeit Éljen a lehetőséggel! Vásárolja a SÜTÉV kiváló minőségű száraztésztáit, zsemlemor­zsáját és édesipari termékeit. MARCALI CD sütév (112610)

Next

/
Thumbnails
Contents