Somogyi Hírlap, 1991. június (2. évfolyam, 126-150. szám)

1991-06-26 / 147. szám

SOMOGYI HÍRLAP 1991 .június 26., szerda A nap kérdése KIVÁLÁS VAGY SZÉTHULLÁS? Két jugoszláv tagköztársaság, Szlovénia és Horvátország számára a függetlenségi nyilatkozat nyilvánvalóan egy új kor­szak kezdetét jelenti, még akkor is, ha az önállóság eredetileg tervezett jelképeiről, a külön útlevélről és pénzről gazdasági és politikai okokból egyelőre lemondtak. Ám mit jelent a lépés Jugoszlávia szempontjából? Valóban a széthullás kezdetét jelezné, mint azt borúlátó híre­lemzők jósolgatják? Avagy tényleg csak egy jogi-formális ak­tusról van szó, mint azt Ljubljanában és Zágrábban hangsú­lyozzák? Mint mindig, most is sok érv hozható fel az egyik és a másik álláspont védelmére. És mit jelent kontinensünknek, benne Magyarországnak — elvégre közvetlen, déli szomszédunk jövője a tét? Aligha vélet­len, hogy a Közös Piac vezetői egyelőre elutasítóan reagáltak a függetlenség egyoldalú kihirdetésére, Baker amerikai külügy­miniszter pedig egyenesen „puskaporos hordóhoz” hasonlí­totta a helyzetet. Ez persze szónoki túlzás tán; remélhetőleg a kiválás nem azonos a széthullással. Szegő Gábor VIHAR A KAPOSVÁRI KISGAZDÁKNÁL Lemondott a városi elnök Horváth János 12 szavazattal kapott bizalmat Tisztújítás a Vállalkozók Pártjában A Liberális Polgári szövet­ség — Vállalkozók Pártja meg­tartott IV. kongresszusán meg­választották a párt új vezetőit és vezető testületéit. A tiszte­letbeli elnök Cs. Kiss Ferenc, az elnök Czakó Attila, alelnök Csikós Csaba, Gonda József és dr. Kupcsok Lajos lett. Kitáblázták az M-nullást Az MO-ás autóút hiányos tá­jékoztató rendszerét új jelző­táblákkal egészítették ki. így a jövőben könnyebben közle­kedhetnek az autósok a mint­egy 11 kilométeres gyorsfor­galmi úton és a bekötőutakon. Japán emlékmű Szibériában Irkutszktól 70 kilométerre, a Bajkál tó partján lévő Lisztv- janka faluban elkészült az itt elhunyt japán hadifoglyok em­lékoszlopa. Az emlékművet az Irkutszkban nemrég alapított humanitárius szövetség, az Igazság állította. Az átadáson jelen volt a Japán Hadifoglyok Szövetségének kétszáz tagja és elnöke, Rokuro Szaito. Sugárzásmérés Dél-Ukrajnában Ukrajna déli részén helyez­ték üzembe a Szovjetunió első automatikus sugárzásmérő rendszerét. A 18 sugárzás­mérő nagyságrenddel érzéke­nyebb az egyénileg használa­tos műszereknél és jelzik a leg­kisebb háttérsugárzást is. Hatoslottó - nyeremények A június havi hatoslottó-sor­soláson 6 találatos és 5 plusz 1 találatos szelvény nem volt. A nettó nyeremények a követke­zők; az 5 találatosokra 54 106 forintot, a négyesekre 1080, a hármasokra 73 forintot fizet­nek. A következő hónapra átvitt 6 találatos nettó nyeremény- alap: 16 870 904 forint. Az 5 plusz 1 találatos nyeremény- alap 2 885 652 forint. 500 Schilling parkolási díj Június 15-től 500 Schilling parkolási díjat kell fizetnie min­den autóbusznak Salzburg­ban. A parkolójeggyel a buszok az északi és a hellbrun- ner-brückei parkolókban, va­lamint a temetőnél állhatnak meg. A vásár területén is lehet parkolni, ott csak 100 Schilling a díj. A város vezetősége a díj­szabás kivetését a parkolóépí­tés magas költségeivel indo­kolta. A magyarországi kataszt­rófa-elhárítási szolgálat kiterjesz­téséért felhívással fordult a Bel­ügyminisztérium a hazai karitatív szervezetekhez. Kéri a hazánk­ban működő valamennyi segítő­kész kollektívát, hogy politikai, val­lási. nemzetiségi hovatartozástól függetlenül csatlakozzanak a ka­tasztrófa-elhárítás államilag irá­nyított rendszeréhez. (Folytatás az 1. oldalról) A megyei szervezet kimuta­tása szerint ugyan a városi szervezetnek 69 tagja van, ám tegnap, — csakúgy mint az el­múlt alkalommal — valamivel több mint egy tucat ember fo­gadta el csupán a meghívást. Megoldhatatlannak tetszett az első kérdés; határozatképes-e a taggyűlés? Ezen a csekélységen gyor­san túllépve dr. Varga Károly pártfőügyész felvetette: mivel nem hívta meg senki a sajtó képviselőjét, tartsanak zárt ülést. A résztvevők az indít­ványt leszavazták, bár kétség­kívül jobban jártak volna, ha az újságíró még időben távozik, így ugyanis tanúja volt, hogy a hangerő messze meghaladta a résztvevők létszámát, s időn­ként csak az szólhatott, aki a leghangosabbnak bizonyult. Végül — a szavazás után — a megjelentek megegyeztek ab­ban, hogy megismétlik a kül­döttválasztást. A két jelölt közül — az előké­szítő munka eredményekép­pen — Horváth János 12 sza­vazattal kapta meg a bizalmat, míg az újabb fordulóra kény- szerített Pintér Károly — aki küldötti megbízólevelét is fel­mutatta — csak két szavazatot kapott. A tegnapi értekezlet érde­kessége, hogy a városi szerve­zet elnökének, Pintér Károly- nak a tudta nélkül hívták össze a taggyűlést. Pintér Károly azt is elmondta, hogy nem az úgy­nevezett Torgyán-vonalat kép­viseli, s ezért kellett őt utólag el­távolítani még a küldöttek közül is. A megismételt választást szorgalmazta Barkóczy Gellért az FKgP megbízott megyei el­nöke is. Mindazok, akik higgad­tabb hangvétellel érveltek és a pártalkotmányra hivatkoztak, tegnap háttérbe szorultak. A forrongó „fórum” végén Pintér Károly bejelentette: lemond az kaposvári szervezetben viselt elnöki tisztségéről is. (Lengyel) Nyet az aláírásra (Folytatás az 1. oldalról) — Szeretném, ha a leglé­nyegesebbről azért nem feled­keznénk meg: maga a szovjet csapatkivonás határidő előtt befejeződött — jelentette ki Annus Antal, majd arra emlé­keztetett, hogy érvényes szer­ződéseken nyugvó számveté­sei vannak mindkét félnek a követelésekről és ezek biztos alapot jelenthetnek a további tárgyalásokhoz, amelyeket azonban már a két kormány megállapodása alapján kell majd folytatni. A lehetséges módozatok között elképzel­hető az úgynevezett „nulla” megoldás is, vagyis mindkét fél eltekint követelésétől — je­gyezte meg egy kérdésre vála­szolva az altábornagy. A szovjet fél mindenesetre most 53 milliárd forintra tart igényt csupán azokért a léte­sítményekért, amelyeket itt be­ruházott, bár Annus Antal úgy fogalmazott, hogy ezeket az építkezéseket nem a magyar nép rendelte meg. A mi igé­nyünk ugyanakkor a környezeti és természeti károkért 60 milli­árd forint körüli, egyedül ezek­Horvát és szlovén kiválás A két módozat különbségei (Folytatás az 1. oldalról) Igor Bavcar szlovén bel­ügyminiszter ezt úgy pontosí­totta az amerikai AP hírügy­nökségnek adott nyilatkozatá­ban, hogy a függetlenség kiki­áltásának ünnepélyes aktusa szerdán lesz ugyan, de a szlo­vén függetlenséget szentesítő törvényt már kedden este meghozza a szlovén parla­ment, mégpedig azonnali ha­tállyal. A két függetlenségi nyilatko­zat az előzetes értesülések szerint különbözik majd egy­mástól radikalizmusában. A szlovén állam teljes független­ségét nyilvánítja majd ki, és a szövetségi állam minden ko­rábbi jogkörét magához ra­gadja saját területén. Horvát­ország ellenben a szuverenitás kinyilvánítása után is Jugo­szlávia része marad. A horvát törvényhozó testü­letben kedden szétosztották a képviselők között a független­ségi és szuverenitási nyilatko­zat-tervezet szövegét - jelen­tette az MTI tudósítója. A nyi­latkozat szövege szerint Hor­vátország a centralisztikus rendszer idején nem volt képes előmozdítani és megvédeni po­litikai, gazdasági, kulturális és más jellegű érdekeit, és ezért elhatározta, hogy megindítja a kiválást Jugoszláviából. A kiválás időszaka alatt a horvát köztársaság csak azo­kat a szövetségi szerveket is­meri el, amelyek a paritás és egyetértés alapján tevékeny­kednek, és a szövetségi szer­vek csak akkor fejthetnek ki te­vékenységet a horvát köztár­saság területén, ha azt előbb a horvát kormány jóváhagyja. A tervezet szerint a szövetségi parlamentből visszahívják a horvát képviselőket. ről 10 ezer oldalnyi dokumen­tumot bocsátottunk a szovjet fél rendelkezésére, de szinte az utolsó pillanatig nem volt küldöttségükben környezetvé­delmi szakember. — Csupán katonai szakértői háttérre hagyatkozni több mint hiba, hiszen nemcsak környe­zetvédelmi szakember hiány­zott a szovjet küldöttségből, hanem jogász is — mondta a magyar kormánymeghatalam- zott. Keleti György ezredes, a Honvédelmi Minisztérium szó­vivője bejelentette, hogy hiva­talosan húsz szovjet katona tartózkodik Magyarországon a Zrínyi Miklós Katonai Akadé­mia hallgatójaként és termé­szetesen a szovjet katonai at­tasé mellett is teljesít katonai szolgálatot. Azt továbbra sem tudni, hogy a volt déli hadse­regcsoportból maradt-e valaki hazánkban engedély nélkül. Ugyanakkor a már korábban kivont szovjet alakulatok több tisztje családjával együtt ma­gyar caládok meghívólevelével nálunk nyaral... Polesz György Jiri Dienstbier csehszlovák külügyminiszter jelenlétében (a háttérben jobbról), június 25-én aláírták a szovjet csapatki­vonásról szóló megállapodást A magyar oktatás ellen A Kolozs megyei tanfe­lügyelőség hosszas huza­vona után kedden, csupán néhány nappal a középis­kolai felvételi vizsgák előtt tette közzé a jövő tanévi beiskolázási tervet. Abból kiderül, hogy a kolozsvári Báthori István, Brassai Sámuel és Apáczai Csere János líceumokban, ahol 1990. januárjától visszaál­lították a magyar tany- nyelvű oktatást, most is­mét román tannyelvű osz­tályok indítását tervezik. A jelek szerint hiába hi­vatkoztak a magyar lakos­ság képviselői, a sajtó és a nemzetiségi fórumok arra, hogy ezek az iskolák töb­bévszázados magyar nyelvű oktatásra tekinte­nek vissza, és hogy az utóbbi évtizedekben a magyar nyelvű tanítást amúgy is minimálisra csökkentették, folytatódik a korábbi évek tanügyi po­litikája. Festő szakmunkást felveszek Jelentkezni: Kaposvár, József A. u. 15. sz. alatt 18 óra után. (1114) SZAKFORDÍTÁS a legrövidebb határidővel Reflex KFT Siófok, Fő u. 27. T./fax: 84/11-150 _________________________(112195) A Farmer Innováció felvásárol: szamócát, meggyet, feketeribiszkét, málnát, uborkát a kiskorpádi hűtőház bejáratánál, magas áron, 17-től 19 óráig. (113355) Ne feledje! —borjúhúsból —ananászból —halból készült ételek a Béke sörözőben Kaposvár, Füredi u. (Pénteken 23 óráig nyitva) (13) — A Publicitás Média Képviseleti Kft. június 26-27-28-án 10-töl 17 óráig reklám-ajándéktárgy be­mutatót tart. Helyszíni megren­delésfelvétellel az Édosz Műve­lődési Házban: Kaposvár, Cu­korgyár köz 8., import és hazai széles választékkal várjuk cégek megkeresését. Budapesti iroda: Pál Ivánné rekl. keresk. vez. Tel.: 1-533-691, pécsi iroda: Ignácz Zsuzsa rekl. szaktanácsadó. Tel.: 72/36-136. 113301/a Pécsi központú magyar—német vegyes vállalat manager-üzletkötöket keres Feladat: az adott térségben, a kereskedőház képviseletének ellátása. Gépkocsi, telefon szükséges. Jelentkezni lehet: 7634 Pécs, Rácvárosi u. 29/1. Tel.: (72)10-214 Fax: (72)19-490 (113366) PÉCS Engedményes vásár a Dél-dunántúli Tüzép Vállalat pécsi, siófoki, kaposvári, dombóvári és paksi telepein. Laminátos és natúr faforgácslap 10% engedménnyel kapható, amíg a készlet tart! Hozzánk érdemes eljönni! Keressen fel bennünket! (113359)

Next

/
Thumbnails
Contents