Somogyi Hírlap, 1991. június (2. évfolyam, 126-150. szám)
1991-06-03 / 127. szám
6 SOMOGYI HÍRLAP SPORTMAGAZIN 1991. június 3., hétfő Rák Szilvia Már bajnok a Nagyatád sporttörténeti tette A 7—10. helyért: Kaposplast—Győri MÁV DAC Bercsényi 13:3 Rák Szilvia (szemben) ellenálhatatlanul játszott. Felvételünkön éppen Soóst állítja megoldhatatlan feladat elé (Csobod Péter felvétele) Gy.:dr. Bolvári4, Rák 3, Lim- bek 2, Mezei 2, Bozsing 2, illetve Kiss 2, Mong 1. A Kaposplast NB l-es női asztaldísz csapata 14 ponttal a hetedik, a Győri MÁV DAC Bercsényi pedig 4 ponttal a tizedik, azaz az utolsó helyen végzett az „alapbajnokságban”. Senkinek sem jó a rájátszás, de mégis játszani kell... Ezt írja elő ugyanis a Magyar Asztalitenisz Szövetség bajnoki versenykiírása. A rájátszás oda-visszavágó alapon megy, s az a csapat örülhet a végén, amelyik előbb megszerzi a két győzelmet. Nos, az első találkozón a ka- posplastos lányok nem tétováztak; esélyt sem adva ellenfelüknek — elsősorban dr. Bolvári Katalin és Rák Szilvia kitűnő játékával — 13:3 arányban lelépték győri ellenfelüket. Ezen a mérkőzésen az NB I A csoportjának történetében egy szinte egészen egyedülálló esemény is történt: Rák Szilvia 21:0 arányban nyerte az egyik szettet a győriek ifjúsági játékosa, Salamon ellen. Ezzel a nagyarányú győzelemmel bizakodva várhatja a szerdai visszavágót a Kaposplast. Ha érvényesül a papírforma — azaz a kaposvári együttes Győrben is legyőzi a MÁV DAC-ot, akkor a Kaposplast csapata legelső NB l-es A csoportos évében a hetedik helyen fejezi be a bajnokságot. h. I. Nagyatádi VSE—Marcali Honvéd 5-2 (2-0) Nagyatád, 1200 néző. V.: Aumann. A nagyatádi együttes nem hagyott kétséget afelől, hogy ebben a bajnokságban ők a legjobbak. Gyorsan kétgólos vezetést szereztek. A második félidőben nagy elszántsággal küzdöttek a csapatok. Ennek eredményeképp további öt gólt láthattak a nézők. Összességében jó meccsen, remek teljesítménynyel tette fel a koronát egész éves teljesítményére az Atád. Góllövők: Kovács I. (3), Czink, Pintér illetve Tóth P., Kismáté. Jók: Kovács L (a mezőny legjobbja), Czink, Pető illetve Tóth P. Hornyák Péter Balatonszentszörgy— Lengyeltóti 5-1 (3-0) Balatonszentgyörgyi 200 néző. V.: Miskei. A nagy mezőnyfölényben játszó hazai csapat ilyen arányban is megérdemelten nyert a gyenge napot kifogó vendégek ellen. Góllövők: Horváth Cs., Varga T., Csikós, Farkas, Kré- nusz illetve Vojkovszky. Jók: Kozma, Hegedűs, Kiss, Horváth Cs., Farkas illetve Vojkovszky, Vetró, Antal, Garai. TOTÓ A 22. játékhét nyerőszámnál: 2,1,41,1,1j1,2,212,1,1,1, plusz 1. Balatonszentgyörgy ifi—Lengyeltóti ifi 8-0 Toronyi Árpád Fonyód— Homokszentgyörgy 3-1 (3-0) Homokszentgyörgy, 100 néző. V.: Hosszú. A hazai védők egyéni hibái már a mérkőzés elején eldöntötték a két pont sorsát. A látottak alapján a Fonyód megérdemelten nyert. Kiállítva: Papp (Homokszentgyörgy) az 5. percben, lerántásért. Góllövők: Lehel, Sándorfi (11-esből), Nagy illetve Németh. Jók: Lehel, Horváth, Nagy, Kerecsényi illetve Ambrus, Sütő. Fonyód ifi—Homokszentgyörgy ifi 7-0 Orosz László Csokonya visonta— Gyékényes 3-1 (0-0) Csokonyavisonta, 300 néző. V.: Kalangya. Végig hazai fölény jellemezte a találkozót, a vendégek csak néhány veszélyes ellenakciót vezettek. A Csokonyavisonta győzelme teljesen megérdemelt. Góllövők: Felső (3) illetve Stefek. Jók: Felső, Edesár, Kemény, Otártics, Hornai illetve Aladics. Csokonyavisonta ifi—Gyékényes ifi 5-1 Papp László Tab—Somogysárd 1-1 (0-0) Tab, 200 néző. V.: Szerecz. Mindkét együttes idegesen és időnként durván játszott. Csak a játékvezető higgadtságának köszönhető, hogy teljes létszámmal fejezték be a mérkőzést. A kihagyott helyzetek és a látottak alapján egyik csapat sem érdemelt volna győzelmet. Góllövők: Balázs (11-es- ből) illetve Pruckner. Jók: Kovács, Smidt illetve Pruckner, Maries, Horvai. Tab ifi—Somogysárd ifi 2-4 Kruspér Sándor Somogyszob— Taszár2-1 (2-1) Taszár, 250 néző. V.: Cservölgyi. A kontratámadásokat jól játszó vendégek megérdemelten nyerték a kiesési rangadót. Kiállítva: Kopácsi (Taszár) a 13. percben, utánrúgásért. Góllövők: Fridrich (2) illetve Varga L. Jók: Mohácsi, Nagy, Fridrich illetve Varga L., Varga J. Tászár ifi—Somogyszob ifi 60 Balogh László A Nagybajom—Balatonföld- vár mérkőzésről lapunk zártáig nem kaptunk tudósítást. A Kaposvári Textiles szabadnapos volt. A bajnokság állása: 1. Nagyatád 26 22 1 3 83-14 45 2. B.-sztgyörgy 26 18 3 5 78-28 39 3. Marcali». 26 16 4 6 47-26 36 4. Fonyód 26 14 6 6 44-26 34 5. Tab 26 13 5 8 44-28 31 6. Cs.-visonta 26 13 4 9 39-33 30 7. Somogysárd 26 12 6 8 42-38 30 8. Lengyeltóti 26 11 4 11 24-34 26 9. B.-földvár 26 7 712 34-42 21 10. Gyékényes 26 5 912 27-44 19 11. K. Textiles 26 6 713 27-54 19 12. Nagybajom 25 6 415 30-60 16 13. Somogyszob 27 5 517 34-65 15 14. H.-sztgyörgy 26 5 516 24-57 15 15. Taszár 26 5 417 18-46 14 A Kapolyi Honvéd törölve. BLAUPUNKT—MECSEK AUTÓS HEGYIVERSENY Új csillag a Mecseken TÓTH JÁNOS A NEGYEDIK A magyarok „ásza” Wartburgon érkezett Megtáltosodott babodi roncsok Vilarinonak nem sikerült, jött viszont egy új spanyol csillag, Francisco Egozkue, aki pályafutása során először állt rajthoz a pécsi versenyen, és mégis magabiztosan utasította maga mögé a mecseki pályát jól ismerő, tapasztalt versenyzőket. Igaz, hogy Vilarinó még a vasárnap délelőtti edzésen is a legjobb idővel várta a verseny rajtját, de a technika ördöge ezúttal őt is utolérte. Már dadogó motorral érkezett a Remete-réti kanyarba, és csak másodikként, majd a második futamban harmadikként ért célba. Tóth János, a Somogy Autósport versenyzője ezúttal dobogós remények nélkül érkezett az EB-futamra, mivel a tartalék- motorjával volt kénytelen felvenni a küzdelmet. Ennek ellenére a vasárnapi versenyfutamokon derekasan helytállt a népszerű Janika, és végül Egozkue, Vilarinó és Stenger mögött a negyedik helyet szerezte meg az EB-futam abszolút sorrendjében. A nagy esélyesek közé tartozott még vasárnap reggel a tavalyi FTA Kupa győztes csehszlovák Antonin Chaoruz is, aki Ford Sierra Coswortjával az N csoport legjobb edzésidejét érte el. A vasárnap délelőtti szabadedzés után azonban szomorúan jelentette be: nem ■'at rajthoz, mert motorja felmondta a szolgálatot. így az N csoportban Günter Gabath (Ausztria) nyerte a versenyt Sierra Cosworttal. Ugyanebben a csoportban Móczár Péter lett a második Josef Michl csehszlovák és Roberto di Giuseppe olasz versenyző előtt, valamennyien Ford Cosworth autóval. LajtaiZsoltaz új Toyota Celicával nem volt igazi versenytársa a jóval erősebb Cosworth pályaautóknak. Az A csoportban is feltűnt egy új spanyol tehetség, Inaki Goi- buru. A szombati edzések során Cserkuti Józsefet ijesztgette eredményeivel. Csakhogy Cserkuti nem ijedős, és mint elmondta, a versenyen mindig nagyobb teljesítményre képes, mint az edzéseken. így is történt. Az A csoportban a kiemelkedően szereplő Rainer Fink (Németország) mögött a második helyen végzett, mindkét futamban másodpercekkel megelőzve Cuiburut. Az EB-futam abszolút győztese: Francisco Egozkue (Spanyolország, Osella PA 12), 2. Andres Vilarinó (Spanyolország, Lola Repsol BMW), 3. Herbert Stonger (Németország, Sacha C 3 Sprint), 4. Tóth János (Magyarország, Walt- ham Osella), 5. Norst Fendrich (Németország, PRC C 3). Kurucz Pál A középkorú hölgy a kanyarokban is nyugodt mozdulatokkal kormányozta autóját, hátulról azonban nagy robajjal vészes tempóban közeledett ütött-kopott Opeljében egy harcos amazon. Úgy látszott ki tudja kerülni az előtte bukdácsoló autót, ő azonban a kényelmesebb megoldás helyett egyenesen „beledur- rantott” a kocsi közepébe. Hatalmas csattanás hallatszott, majd az elöl haladó autó feje tetején háromszor, négyszer megpördülve, te- hetlenül vágódott az út menti dagonyába. Az eset más szereplőkkel még többször megismétlődött, a cirkuszi mutatvány pedig a közönség mindannyiszor hangos ovációval fogadta. A hétvége csemege volt a roncsautók szerelmesei számára — akik pedig hazánkban már csak kényszerűen is egyre többen vannak —, hisz Somogybán több láványos derbit is rendeztek a hétvégén. So- mogyjádon szombaton a megyénk legjobb roncsosai részvételével egy „gyorsasági versenyt" láthatott a közönség. Ma Magyarországon azonban még a roncs is túl drága ahhoz, hogy egy körben összetörjék, így közülük csak kevesek vettek részt a vasárnap megrendezett babodi rodeón. Ennek az elmúlt évbekben európai hírűvé vált Off Road pálya adott otthont. A nemzetközi roncsfesztiválnak nagy hagyományai vannak Babodon. Pár éve—a terepjáró találkozótól elválasztva rendezik — ami csak a verseny előnyére szolgál. A rangos nemzetközi mezőny több, mint hatvan versenyzőjéből tizenöt magyar fiú állt a rajthoz. Míg a németeket kocsijaik ereje, addig Ladásainkat és Moszkvi- csosainkat az autójukba épített több mint harminc méter bukócső tette magabiztossá... A mezőnyben Honda, Renault, Fiat vagy Saab 2000 éppúgy megtalálható volt, mint a Volga és Moszkvics. A magyarok „ásza” pedig a tavalyi szuperkupagyőztes pécsi Hódosán László lett. Babodon már szinte legendássá vált autója négykerékhaj- tásos. Elöl egy, hátul sorban összeépített két Wartburgmotor hajtja. Mivel a versenyen csak kétkerékhajtású gépek rajtolhattak, Hódosának indulás előtt egyszerűen kiemelték az első „Warbi” erőművet. A német gépjárműipar remeke idén is leiskolázta az egész mezőnyt, BMW-t és Volkswagent, egyedül a végső mutatvány maradt el: saját gépét nem sikerült feje tetejére állítania, így a győztes derbi végén autójából kiszállva, jobb híján vetett egy bukfencet. Á babodi vasárnap délután egyik fénypontjának idén is a szuperkupa Ígérkezett. Egy rámpán átugratva pár méter nekifutás után kellett nekirugaszkodni a még a terepjárós- berkekben is féltve emlegetett siratófalnak, a cél pedig az volt, hogy ki-ki mind feljebb jusson. A tetőre érni senkinek sem sikerült, egy mályvaszínűre mázolt ütött-kopott Fiatnak azonban a bravúr majdnem összejött. Ő nyerte a szuperkupát. A hölgyek sem kímélték egymást „roncsaikban”. Ha tehették volna, az ajtón kinyúlva bizonyára megrángatják vetély- társuk copfját, így azonban csak a régi roncsos mondást tartották szem előtt: nagy gázzal nincs az a hely, ahol ne férne el egy autó... Ezt egyben a roncsfesztivál mottójául is felírhattuk volna. A látványos ütközéseken, félelmetes borulásokon pedig mintegy tízezer ember szórakozott nagyszerűen. Fotó és szöveg: Barna Zsolt