Somogyi Hírlap, 1991. június (2. évfolyam, 126-150. szám)
1991-06-03 / 127. szám
1991. június 3., hétfő SOMOGYI HÍRLAP — SPORTMAGAZIN 7 Ismét előbbre lépett az Építők Fiatalok a mélyvízben Az 1980-ban alakult ,,építős gárda” (akkor még SÁEV néven) a megyei bajnokságtól indult és 1989-ben már a röplabda élvonalban kezdhette az idényt. Sikerült a bentmaradás is (igaz, csak az osztályozón), s a tavaly indult bajnoki időszakra már az NB l-es tagság gond nélküli biztosítását tűzték célul a játékosok elé. Gondok a rajtnál Az előjelek nem voltak a legkedvezőbbek. Egy teljes csapatra való játékosra nem számíthattak a tavalyi keretből. Katona János, Sárdi Zoltán, Pá- csonyi Csaba, Torma Jenő, Angyal József, Karagity Zoltán és MéngZoltán nevét hiába kerestük a? összeállításokban. Erősíteni csak a Szegedről kölcsönkapott Bába Lászlóval sikerült. Az egyesület elnöke, Stier István közölte a szakosztály vezetéssel; tessék bátran a saját utánpótlásra támaszkodni, „dobják a mélyvízbe" a fiatalokat. Később kiderült, remekül „úsztak". Kiemelkedett közülük a mindössze 16 éves Zarka Péter, aki nélkül ma már aligha lenne elképzelhető a kezdő hatos. Nagy ígéret még a hasonló korú Porkoláb Tamás is, ők ketten tagjai az ifjúsági válogatottnak. Siker a rájátszásban Idő kellett ahhoz, hogy a gárda összeszokjon. Az őszi első szakaszt ötvenszázalékos teljesítménnyel zárták. Akadozott még a csapatjáték, de a legerősebbek ellen (Szolnok, Dunaferr) mutatott jó teljesítmény bizakodásra adott okot. A rájátszásra (a 13-20. helyért) érett össze igazán az együttes. Az ellenfelek nemigen tudtak ' mit kezdeni a kaposváriak tá! i i madójátékával. A mezőnynek ebben a felében divatos (egy feladó, egy első ütő) stílus helyett, ketten (Jezeri és Török) készítettek elő, s minden játékos ott vólt a támadás befejezéseknél. így volt egyenletes a játékosok terhelése. A rájátszás 14 mérkőzéséből végül 13-at sikerült megnyerni. Egyetlen vereségüket Zalaegerszegen szenvedték el, öt- játszmas, nagy csatában. A bajnokságot a 13. helyen zárták. Jól ment a Magyar Kupában is. A későbbi ezüstérmes Malévvel szemben csak egy ponttal maradtak alul a döntő játszmában. Egységben az erő Az edző az idén is Kozma Györgyné volt. Ő a feljutáskor csupán azt vállalta, hogy a nevét adja a csapathoz, mivel az addigi szakvezető, Török Tamás játékosként a szabályok értelmében nem láthatta el a f* Kozma Györgyné, az edző (Fotó: Gyertyás) szakvezető feladatát is. Szerepköre erre a bajnokságra azonban megváltozott. Bár a tréningeket továbbra-ts Török vezette, a meccseken már „Otti néni" irányította: jó cseréivel, időkéréseivel, higgadt, okos tanácsaival. Mint mondta, rangsort nem tud, nem is kíván felállítani játékosainál, hiszen elsősorban a jó csapatmunka eredményezte a kitűnő helyezést. Bába László nagyon nagy tehetség. Ütései és sáncai okozták a legtöbb gondot az ellenfeleknek. Ha megnyugtatóan rendeződnek körülötte a dolgok még hasznosabb csapattag lehetne. Bozóki Antal talán a legegyenletesebb teljesítményt nyújtotta. Ő az, aki ellenálló a „magyar röplab- dás-betegség” vírusaival szemben. Jó nyitásfogadásaiból a azonnal gyors támadás indítható. Befejező nagy ütései is hasznosak voltak. Búzás Csaba villámgyors megoldáGyorssegélyt a magyar sportnak! GALLOV REZSŐ HELYETTES ÁLLAMTITKÁR, AZ OTSH ELNÖKE NYILATKOZOTT A FERENCZY-EUROPRESS SAJTÓÜGYNÖKSÉGNEK Nincs megfelelő eszköz a magyar sportot kormányzati szervként irányító Országos Testnevelési és Sporthivatal birtokában, amellyel kihúzhatná a pácból a sportolókat és szakembereket. — A magyar sport a biztonság évtizedei után a bizonytalanság korszakába érkezett, amikor szinte mindenki csak az egyik napról a másikra élhet — ismerte el a Ferenczy-Europress sajtóirodának adott nyilatkozatában Gallov Rezső helyettes államtitkár, az OTSH elnöke. — Ebben a válságos időszakban sokan mutogatnak a sporthivatalra, s még kérdőre is vonnak bennünket: miért nem oldjuk meg az általánossá vált súlyos helyzetet?! A válasz mindig egy és •Hgyanäz-Az ÖTÖN szűkös eszméit csupán Q legfőbb énekek megőrzésére összpontosíf- hátje, s esek azokon e. területeken, amelyek közvetlenül a feladatkörébe tartóznák- Többre elsősorban azért nem válaikozhatünk, mert a magyar sportban fellelhető és hivatalosan is számontartott pénzösszegnek — amely tavaly megközelítette a 12 milliárd foriritQt —- csupán tizenöt százaléka fölött rendelkezhetünk, ez viszont távolról sem elég. Az OTSH először félmilliárdos „gyorssegélyért” folyamodott, aztán adta alább is; körülbelül 300 millió forint azonnali folyósításában szabta meg a túlélés anyagi feltételeit. — Ott tartunk, hogy mar 220 millióval is beérnénk, csak gyorsan jussunk hozzá, ne akkor, amikor már nem segíthetünk. Egyszeri támogatást kérünk, s amit az állam ma számunkra folyósítana, azt 48 órán belül már vissza is kapná azoktól az egyesületektől, amelyek eddig képtelenek voltak rendezni a társadalom- biztosítással kapcsolatos kötelességeiket, „elfelejtették” befizetni milliós adóterheiket. Szaknyelven szólva tökéletes patthelyzet alakult ki: a nincstelen kluboktól csak a melegítőruhákat, a szögescipőket és a súlyzókat vehetné el a végrehajtó, azokkal pedig vajmi keveset érne... — Nem azt kérjük, hogy az elmúlt évek mintája szerint ömlesszenek milliókat a sportba — hiszen tudjuk: sok a rászoruló, s nagyobb gond is akad —, hanem azt, hogy biztosítsák számunkra azokat az eszközöket, amelyekkel terveinket megvalósítva pénzhez juthatunk- legkevesebb ÍQQ millió forint haszonra számítunk a sorsjegyekből, sorsjátékokból, amelyeknek felét a Magyar Olimpiai Bizottságnak ajánlottunk fel, az olimpiai felkészülést ségítenoő- Ezt a? újszerű vállalkozást azonban semmiképpen sem tekinthetjük a megoldás kulcsának, a bevételeket legfeljebb válságkezelő eszköznek. A sport Express sikerrel kecsegtető próbálkozás, amivel azonban nem érhetjük be. Nem teszünk le arról, hogy egy másik szerencsejáték, a Bingo Is a sporté legyen, méghozzá teljes egészében kockázattal és természetesen a bevételeivel is. A Pénzügyminisztérium nekünk ígérte a Bingót; a „jogosítványt’’, a kizárólagos jogokat azonban csak a szerencsejáték törvény megszavazása után érdemelhetjük ki — mondta végül Gallov Rezső. Szalay Péter sokra képes, de rapszodikus a teljesítménye. Jó csapatember, aki biztatásával, felszabadult játékával hangulatot tud varázsolni a pályára. Jezeri Tibor az egyik kulcsember, jól készíti elő a támadásokat. Még hasznosabb is lehetne, ha higgadtabban játszana. Török Tamás a másik kulcsember, a csapat motorja, mindenese. Meghatározó egyéniség, nagy tapasztalatával, lelkesedésével segíti az együttest. Kicsit nagyobb önbizalommal még jobbat nyújthatna. Zárka Péter rengeteget fejlődött. Látványosan üt, nyitás- fogadásai rendre pontosak, több már mint nagy ígéret. Bogár Zoltán volt a legmegbízhatóbb csere. Ha szükség volt rá, azonnal fel tudta venní,a játék ritmusát. Több vesztésre álló játszma megnyerése köszönhető neki. Porkoláb Tamás nagyon jó képességekkel rendelkezik. Amikor szerepelt, rendre bizonyított. Kadlicskó Roland és Tillmann Gyula ritkán jutottak szóhoz. Szorgalmasak, lelkesek, a továbbiakban több szerepet kapnak. Mit hoz a jövő? Mint Török Tamástól (aki egyben a szakosztály vezetője is) megtudtuk, nem lesznek jelentős változások a játékoskeretben. Szeretnék, ha Bába továbbra is Kaposváron játszana. Szó van még arról, hogy Erdei Tamást leigazolnák a Kapos Volántól. Még folynak a tárgyalások. A bajnokságban valószínűleg változások lesznek. Célt csak a versenykiírás ismeretében tűznek a csapat elé. Június 30-ig levezető edzéseken vesznek részt a játékosok, egyhónapos szünet után, augusztusban kezdődik a felkészülés. Kele János MAI MŰSOR 100 000 forint a megtalálónak, nyomravezetőnek! 1991. május 28-án éjjel Bala- tonfüreden egy Peugeot 505- ös osztrák autóból elloptak egy 50x30x20 cm-es, szám- záras, barna iratkoffert iratokkal, bélyegzővel. Értesítés: telefon (72)27-575 (113057) Nem érdemes Ausztriába mennie! Élfóliázók kézi és asztali méretben, Reisser önmetsző forgácslap és facsavarok 3 féle színben, rplnden meietben, ácsoknak isi Csavwbefiajtp gépejs —hálózati és akkumüfátorqs. Elfúlják minden színbenMinden héten érdemes benézni hozzánk, jelentős árkedvezmények! 0 QÍPS7EHUI2 i I KNEBEL IFOR8TER , „—J GmbH FAIPARI GtPcK ÉS SZE*S7ÁMÜ* FűhGAIIIAZJU, SZtnVixE Zalaegerszeg, Batthyány út 5. Tel.: (92)20-900 Nyitva: 8—17 óráig ■ (178853) _— mm mm mm 4 Csiky Gergely Színház 13.30 órakor: BÍBORSZÍNÜ VIRÁG. V. sz. bérlet., Kaposvár, Szivárvány du. 5: MIÉRT ÉN? (am), 7 és 9: ZÖLDFÜLŰ (am). Apolló Í6: MEGINT 48 ÓRA (mb, am), Í8: VIDEOKIVETÍTŐ: SZAMURÁJKARD (mb, am). Barcs 8: TINI NINDZSA TEK- NŐCÖK (mb, am). Marcali 7: DELTA' FORCE KOMMANDÓ (mb, ol). Nagyatád 5 és f8: ARACHNÓPHOBIA (mb, am). TELEVÍZIÓ Budapest 1 8.28: Műsorismertetés. 8.30: Valami kis szerelem... 9.05: Bébi és társai. 9.30: Dallas. 10.15: Képújság. 15.00: Parlamenti napló. 16.15: Nas ekran. 16.45: Képújság. 17.55: Veletek vagyok mindennap. 18.05: Pénzvilág. 18.15: Gyerekeknek. 18.45: Vonal fölött, vonalon a divatról. 13.15: Mini kiip-mix. 19.30: Híradó. 20.00: Telesport. 20.10: Színházi este. 22.00: Receptúra. 22.40: Késő esti híradó. 22.45: BBC-híradó. Budapest 2 16.10: Hírek. 16.15: Torpedó. 16.30: Ötről hatra. 17.30: Olasz nyelvlecke kezdőknek. 17.45; Tom és Jerry, 18.10: Popreál. 18.35: Müsorelőzetes. 18.40: Esti egyenleg. 19.00: Boldog család. 19.50:A hét műtárgya. 20.00: Telesport. 21.00: Stúdió '91.22.00: Híradó, 22.35: NapzárKOSSUTH RÁDIÓ 4.30: Reggeli krónika. 8.05: Hangszemle. 8.20:Nyitány. 9.05: Napközben. 11.05: Tipp. 11.10: Hagyományápolók. 11.30: A nemzet napszámosai. 12.00: Déli krónika. 12.30: Ki nyer ma? 12.45: Házunk tája. 13.05: Klasszikusok délidőben. 14.05: Lépesméz a kedves beszéd. 14.36: Filmzene. 14.55: Madárka. 15.05: Kóruspódium. 15.27: Zongoratanárok nemzetközi találkozója Budapesten. 16.00: Délutáni krónika. 16.15: A Nyitni- kék postája. 17.05: Eco-mix. 17.30: Népi hagyományok Kalotaszegen. 18.00: Esti krónika. 18.30: Ráadás. 19.05: Sportvilág. 19.15: Láttuk, hallottuk. 19.30: Hol volt, hol nem volt... 19.40: A Karikás együttes népdalokat játszik. 19.50 Gong. 20.05: Gubanc. 20.30: Hangszerszólók. 20.40: Rádiókabaré. 22.00 Késő esti krónika. 22.30: Fűtől fái 23.00: Hírek. 23.05: Egy rádiós naplój; ból. 24.00: Hírek. PETŐFI RÁDIÓ 4.30: Reggeli zenés műsor. 6.05: Reggeli csúcs. 7.37: Sportreggel. 8.00: Hírek. 8.05: Rivaldafényben. 8.50: Délelőtti torna. 9.00: Hírek. 9.03: Derűre is derű. 9.33; a Piai* CSÍSZínnáza. 10.29: A Tea együttes felvételeiből. 10.40: Fülszöveg. 10.45: Magyarán szólva. 11.00: Hírek. 11.03: Hogy tetszik lenni? 11.35: Fekete Vénusz. 12.00: Nóták. 13.00: Hírek. 13.03: Slágermúzeum. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Kívánságműsor. 17.00: Hírek. 17.30: Kapaszkodó. 17.50: A-B/CD. 18.20: MIKRŐ-fon, 19.00: Hírek. 19.03: Kölyökrádió. 19.30; Popregiszter. 20,00: Garázs. 20.30: Nótakalendárium. 21.00: Hírek. 21.03: Al- bumajénlat. 22.05: Nincs másikl 23.00: Hírek. 23.03: Maximális sebesség nincs... 23.15: Húszéves a Debreceni Dzsesszfesztlvál, BARTÓK RÁDIÓ 6.00: Muzsikáló reggel. 9.10: Kamarazene. 10.10: A hét zeneműve. 10.40: Rózfúvós kamarazene. 11.11: Operarészletek, 12.00: Hírek. 12.05: Zenekari Muzsika, 13,00: Kilátó, 13.45: Operaházi portrék. 14.12: Telemann: Plmpinone 15.10: Magyar zeneszerzők. 16.00: Hí rek. 16,05: Kissingeni Nyár, 1990.17.12 Az ezred lánya. 18.03: Eric Satie müvei bői. 18.30: Mesterségünk címere. 19,00: Hírek. 19,05: Follow mel 19.20: A Voice -of America sorozata- nyelvtanulóknak. 19.35: Kapcsoljuk a Magyar Rádió márványtermet, 20.40: Kritika két hangra. 21,20: Operaáriák. 21,42: Krausz Adrienné zongorahangversenye. 23.00: Embertan, 24.00; Hírek. 0.10: Világhírű zenekarok felvételeiből. 21.00: ta előtt. Osztrák Tv 1 9.00: Hírek, 9.30: Ausztria-kóp. 10.00: Iskolatóvé. 10.30: Cápa III. 12,00: Tisz- teltház. 13.00: Hírek. 13.10: Ügy a kirendelt védőnek. 13.40: Kenya. 14,15: Az Angyal visszatér, 15.05: Charlie Brown. 15.30: An-tan-ténusz. 16.10: Kalózok a Spree folyón. 16.35: Dlng-dong. 17.00 Mlnihlrek, 17.10: Wurlitzer. 18.00: Hírek 18,05: Rólunk van szó, 18.30: Dr. Kulanl 19,30: Híradó. 20.00: Sport, 21.15: Oldal pillantások, 21.25: Peter Strohm. 22.15 Lenny. 24.00; Hírek. Osztrák Tv 2 11.00; Sport, 16.30: Mallorca. 17.30 -Harsfa utca-18.00: lroda.-18.30:-V4ccbai nokság, 19.00; Tartományi élet. 19.30 Híradó. 20.00: Kulturális magazin. 20.15: Falkenau. 21.15: A Motto Grosso i mészárlás. 22.00: Híradó. 22,30: A jövő technikája. 23.15: Beszélgetés. 0.15: Hírek. MŰHOLDPROGRAMOK PRO 7 5.35: Preston őrmester. 6.00: Cat- weazle. 6.25: Marco. 6.50: Lassie. 7.15: Szabad nevetni. 7.40: Muppet-show. 8.05: Barbár tengerpart. 8.55: Perry Mason. 9.50: Roseanne. 10.20: Barney Miller. 10.55: Bili Cosby-show. 11.20: Mozgó kórház. 11.45: Barbár tengerpart. 12.35: Hófehérke és a hét művész. 14.35: Maroo. 15.00: Tapsi Hapsi. 15.25: Hírek. 15.35: Lassie. 16.00: Fiú a másik bolygóról. 16.55: Roseanne. 17.20: Mr. I Az elvesztés mély fájdalmától összetörtén tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy a legdrágább férj, felejthetetlen, drága, jó édesapa, após, imádott nagyapa és dédapa, aki egész életét a családjáért áldozta, FEHÉR ISTVÁN volt libickozmai, majd mezöcso- konyal lakos sokat szenvedett, beteg, fáradt szíve szorgalmas, dolgos életének 67. évében, gyógyíthatatlan betegségben örök nyugalomra tért. Temetése június 5-én 12 órakor lesz a mező- csokonyai temetőben. Előtte 11 órakor gyászmise. Gyászolják: vigasztalhatatlan felesége, fájdalomtól összetört lányai, vejei, nagyon szerető unokái és a kiterjedt rokonság. Minden külön értesítés helyett. Smith. 17.45: Hírek. 18.00: San Francisco utcáin. 18.50: Tapsi Hapsi. 19.20: Starsky és Hutch. 20.15: A köpenickl kapitány. 22.00: Easwicki boszorkányok. 24.00: Starsky és Hutch. 0.50: Hírek. 1.00: A vadász. 2.35: Az autóstoppos. 3.05: Az attrakció. 4.30: Műsorzárás. RTL Plus 6.00: Halló, EuVópa — jó reggelt, Németországi 8.35:Telebutik. 9.15: Forma—1.9.40: Már megint tel 10.00: Tánc- EB. 11.10: Rizikó. 11.30: Telebutik. 12.00: Forró nyeremény. 12.35: Rendőrségi beszámoló. 13.00: Hírek. 13.10: Hammer. 13.35; Kalifornia klán. 14.25:A Springfield-sztori. 15.10: Senki más, csak tel 15.55: Galactica harci csillag. 16.45: Rizikó. 17.10: Forró nyeremény. 17.45: Játssz velünkl 18.00: A hétmillió dolláros asszony. 18.45: Híradó. 19.20: A csapat. 20.15: A főnök. 21.15: Scaven- ger. 22.50: Kulturális magazin. 23.20: Hírek. 23.30: Esélyt a szerelemnek. 24.00: Fene egye meg a hadsereget! 2.05: Műsorzárás. SAT1 6.00: Jó reggelt a SAT 1 -gyei! 8.35: Szomszédok. 9.05: Közkóház. 9.50: Te- leüzlet. 10.10: A fekete herceg. 12.05: Szerencsekerék. 12.45: Telebörze. 13.35: Videoklip-újdonságok. 14.00: Alf meseországban. 14.25: Közkórház. 15.10: Szomszédok. 15.35: Teleüzlet. 15.50: Daniel Boone. 16.45: Cagney és Lacey. 17.45: Műsorismertetés. 17.50: Megbabonázva. 18.15: Bingo. 18.45: Híradó. 19.15: Szerencsekerék. 20.00: Trapper John M. D. 21.00: Házaasságról szó sem lehet! 22.40: Hírek. 22.55: Újdonságok és történetek. 23.40: Péter és a farkas. 0.10: Az úszónö. 2.00: így láttuk. 2.05: Trapper John M. D. 2.55: Műsorismertetés. DISZKONT KINCSTÁRJEGY-AUKCIÓK ! EREDMÉNYE S I N N N M N 90 napos lejáratú 30 napos lejáratú május 22. május 29. Öö&aeylimlt (M Ff) 2.000,0 2.000.0 : Elfogadható legalacsonyabb őr (nevelték %-g) 91,95 97,38 Elfogadható m3*iniális éves hozam (%) 35,51 32,73 s Benyújtott ajánlatok összege (M Ft) 3-018,5 2.725,0 Elfogadott ajánlatok összege (M Ft) 2QQQ,Q 2.000,0 Maximális éves hozam (%) 34,93 32.73 u Minimális éves hozam (%) 34,83 30,05 Átlagos éves hozam (%) 34,93 32,22 N Maximális éves diszkontráta (%) 31,72 31,44 N Minimális éves diszkontráta (%) 31,64 28,92 N Átlagos éves diszkontráta (%) 31,72 30,96 N Átlagos eladási ár (%) 92,07 97,42 n 1991. május 1-jétől az üzleti feltételek módosultak! Magyar Nemzeti Bank (113065) Somogy Megyei Igazgatóság N M M N V