Somogyi Hírlap, 1991. június (2. évfolyam, 126-150. szám)

1991-06-03 / 127. szám

1991 .júniusi., szombat SOMOGYI HÍRLAP — KULTÚRA 9 Szapudi András Selymek közt szikrázva r E rezte, hogy aznap este megérkezel, MILLIÓS SZUPER NYERE­MÉNYESŐ, de nem akarta tu­domásul venni. Mindenféle el­foglaltságot keresett az ódon házban, csizmás járása, mint a félrevert harangszó, idegesi- tően kongott a huzatos folyo­són; ANNABERG, D. 84.1991, a helyükről elmozdult képeket megigazította, mire a hegyes bajusza dédapák, diadémos ősanyák okkersárga arcán va­lami mosolyféle suhant át, be­nézett a kaminlyukakba, ele­gendő hasábfát hordott-e be az udvaros? Mert ezek a hátulról fűthető cserépkályhák való­sággal habzsőlják a tüzelőt, VÁLASZTMÁNYI ÜLÉS ÁPRI­LIS 24, benyitott az éléskam­rába, tűnődve nézte a rendben sorakozó befőtteket, savanyú­ságokat a hosszú polcokon, s miután egy futó pillantást vetett a fal mellett guggoló zsírosbö- dönökre, a dolgozószobájába sietett, ahol a nagyapjától örö­költ barokk íróasztalán papír­lapok hevertek fekete félbeha­gyott mondatokkal; ELIDE­GENÍTÉS ÉS TÁRSADALMI CSELEKVÉS, egy ideig eláll­dogált felettük kissé előrehajló testtartással, aztán legyintett a jobbkezével, amivel a papíron heverő mondatokat írta né­hány hónappal ezelőtt („zör­gésre száradtak azóta”), és gyors léptekkel elhagyta a szo­bát. Egy észrevétlen járású fe­hércseléd, aki figyelte, szaladt a konyhába jelenteni: „az úr fölment a padlásra”. No, lám, most meg a padlásra, dohogott a szakácsnő a monumentális tepsik, cserépedények között. Amikor a kisasszony jön (mert biztos, hogy ma megérkezik), mindig ezt csinálja. Nem találja a helyét, vizslat, mindenhol hi­bát keres, aztán nem szól semmit. Semmit az égadta vi­lágon. Nem mondja meg, mit készítsek vacsorára, de még azt sem, hogy vendég érkezik. Nekem kell kitalálnom... Igen, a szakácsnő tudta, hogy aznap este megérkezel, BIZTONSÁGI, VAGYONVÉ­DELMI BERENDEZÉSEK FELSZERELÉSE, és készült is rá. Amikor az úr „elkezdte a bo­londját járni”, rögtön lovasem­bert küldött Fonyódra a ha­lászbokorhoz, lékből fogott friss süllőért, mert a kisasszony nem fogyasztja a melegvérű ál­lat húsát, de a halat, különösen a friss süllőt nagyon szereti. Az úrnak vadast készített, barna­mártással, arany-gombóccal, abból a nyúlból, amit a múlt heti körvadászat után rakott pác­lébe, RENDHAGYÓ HVG PORTRÉ, s az udvarost utasí­totta, hogy a csopaki rizling mellé egy kancsó tokaji szamo­rodnit is hozzon föl a pincéből. A szabalánnyal órákon át szi- doloztatta az ezüst evőeszkö­zöket, a karos gyertyatartókat, nagy gonddal választotta ki a porcelán szervizt, és lehellet- könnyű poharakat készített elő. ste hóvihar támadt, TÖKÉLETES LÁTÁS SZEMÜVEG NÉL­KÜL, s te a hegyek felől jöttél négylovas szánon hófúvás­ban, nyöszörgő öreg fák között. A férfi éppen akkor lépett ki a behavazott tornácra, amikor a kocsis megállította a lovakat, a csengők még szóltak, a ko­mondorok dühösen csörgették láncaikat. Fölemelte a vihar­lámpát, s ekkor megpillantott téged, amint éppen leszálltál a szánról, s úgy csillogott benne a pillanat, mint a csengők hangja. A lovak, úgy tetszik, nem fáradtak el, kényesen to­pogtak, rángatták a zablát, lá­baik körül porzott, füstölt a hó; — ezekkel a lovakkal, ezzel a sárga szánnal borultunk fel 1943 vagy 44 telén Sövényház és Szapud között nagypapáék- tól hazafelé tartva egy világta­lan estén, gondolta Kujtoroghy; levelekkel, meghívókkal, újsá­gokkal borított szerkesztőségi íróasztala mellett ült és külön­böző tartalmú, formájú monda­tok szöktek a szemébe, csa­pódtak arcbőréhez —; irha­bundát és fehér bojtos kendőt viseltél, mint az orosz vagy lengyel regények nemes kia- sasszonyai a hófútta fejeze­tekben; szép esténk van, szólt a férfi mosolyod bizonyosságá­tól megkönnyebbülve, megfe­ledkezve hófergetegről, út­menti szakadékokról, vonyító toportyánokról, KÓSTOLÓ­VAL EGYBEKÖTÖTT ÁRÚ­BEMUTATÓ és belecsókolt a mosolyodba. Vajon itt ma- radsz-e végre, tűnődött, vagy holnap, holnapután megint el­mész és hetekig, hónapokig hírt sem adsz magadról? Ä férfi szemében viaszgyertyák fé­nye, a sarokban gubbasztó cserépkályha ontotta a mele­get, a damasztabroszon meis­seni porcelán, a hosszú ebéd­lőasztal körül tizenkét bőrtám­lás barna szék... V árjunk még a vacsorá­val, mondtad, előbb körülnéznék kicsit a házban, kíváncsi vagyok, mi minden változott itt, AXEL SPINGER MAGYARORSZÁG KFT, és innék valami melegí­tőt. Minden öregebb lett pár hónappal, szólt a férfi. Csak ennyi a változás. És sorolni kezdte az italokat: Napóleon konyak, skót whyski, calvados, martini, szilva vagy diópá­linka... Ne folytasd, szóltál közbe, egy csésze hársfateát kérek szépen. És végigjártad a szobákat - az egész udvarház ki volt világítva a tiszteletedre — megálltál a bútorok előtt, rá­csodálkoztál egy-egy fest­ményre, mintha még sose lát­tad volna, kinyitottad az almá­rium ajtaját, s a naftalinszagból elővettél egy krinolint és fel­próbáltad a plafonig érő velen­cei tükör előtt; kihúzogattad a sublót-fiókokat, s cirkalmasan megírt testamentumok, gaz­dátlanná vált diplomák, ke­resztlevelek, vadászengedé­lyek között kotorásztál, s por­lepte nőket, férfiakat simogat­tál meg a barna fényképeken. A férfi szótlanul figyelt — közben a hársfatea is elkészült, ezüsttálcán hozta a bóbitás szobalány, s odakint a szél, mint néhány éve a betyárok, rugdalta, feszegette a vaspán- tos ajtót —, szinte semmit sem tudok rólad, gondolta, fogal­mam sincs, honnan jpssz, ami­kor megérkezel, hova mégy, amikor elbúcsúzol, s ha egy­szer utánad akarnék menni, nem tudnám, merre induljak, hol keresselek, mert egyszer a hegyek, másszor a tó felől ér­kezel, egyszer a tölgyek, más­kor a vizek moraját hozod a széllel, AZ ÖKM SZTÁRJA SI­ÓFOKON, hol lehet vajon az otthonod? Van-e egyáltalán? Erdőben, vadas parkkal körül­vett kastélyban tanyázol? Vagy nagyváros közepén, katedrális mellett, loggiás palotában? Vagy sehol sem? Talán mindig úton vagy, és fogadókban, ud­varházakban szállsz meg éj­szakára, lehet, hogy az én há­zam is csak egy állomás ne­ked? A nyitvahagyott ajtókon keresztül visszanézett az ebédlőbe, ahol né­pes család ülte körül az asztalt; megmerevedett arcok, mozdu­latok váltak elevenné egy pilla­natra, a sublótfiókban hányódó diplomák, keresztlevelek, va­dászengedélyek tulajdonosai vacsoráztak együtt, diszkrét ezüst- és porcelán neszek, egy régen hallott hang dicsérte a háziasszonyt, aztán megint csak az egyenes derekú szé­kek az asztal mentén, érintet­len teríték... SZ.L.I. FESTŐ­MŰVÉSZ EMLÉKKIÁLLÍ­TÁSA. Most már mi is vacsorázhat­nánk, mondtad, mire a férfi a karját nyújtotta, hogy illendően az asztalhoz kísérjen. Aztán le­feküdtek a baldachinos ágyba dagadó párnák, selymek közé és szikrázva szeretkeztek haj­nalig, fejezte be a történetet Kujtoroghy, aki mostanában gyakran utazik négylovas szá­non, „ezzel borultunk fel 1943 vagy 44 telén, Sövény ház és Szapud között...” ÚJ SOROZAT: A BIBLIOTHECA EROTICA Egy angyali kiskamasz gonosz játéka Don Rigoberto, a limai bizto­sítóigazgató, magánéletében pompás szerelmi mén, akinek kedvenc időtöltése, az erotikus festmények mellett, testének tisztán tartása. Legszívesebben mégis új asszonya búvárja; kifogyhatat­lan az érett és gyönyörű Lucre- cia élvezetében, felfedezésé­ben. Egyik kedvenc szórako­zása felesége testének lehall­gatása, különleges élvezet számára hallgatni mordulásait, hangversenyét, egész zengő lényét. Nem olvastam a világiroda­lomban gyönyörűbb és igazga- tóbb sorokat egy férfi tisztálko­dásáról, mint Llosa regényé­ben. Testének minden zugát odaadással és áhítattal tisz­títja. Isten nagy fület ajándéko­zott neki, sejtette, hogy sokol­dalúan fogja hasznosítani. Kü­lönös műgonddal szabadítja meg a durvább szőrszálaktól, mert fölfedezte, hogy a „fül­kagyló és a mellbimbó úgy ille­nek egymásba, mint a láb a mokaszínbe”. A fülezés számára egyike a legizgatóbb szerelmi játékok­nak. Rituális tisztálkodását a tökéletességig fejlesztette, ra­finált rendbe komponáltam mű­veletsort, valóságos művé­szetté emelte. Gyomra úgy működik, mint egy svájci óra. Nemcsak külső tisztaságát tartja fontosnak, a belsőre is ügyel; vigyáz még az ürítések rendjére is. Minden nap testé­nek más és más területére összpontosít, így tisztálkodá­sát, „állagmegóvását” sokallta odaadóbban végezheti. Bá­násmód és fegyelem tekinte­tében semmilyen gyűlöletes hiearchia nem alakulhatott ki a részek és az egész között. Meg is állapította önmagá­ról: „Testem az a valami, ami nincs: az egyenlőségen ala­puló társadalom”. Aprólékos testápolásának célja nem ön­maga csinosítása, hanem gá­tat vetni az idők kegyetlen ak­namunkájának, késleltetni a baljós romlást, megőrizni ma­gát ereje teljében imádott asz- szonyának. Ki kell hogy lépjek Rigoberto bűvköréből! Mert Mario Vargas Llosa Szeretem a mostohámat című erotikus remeke a gyö­nyörű, buja Lucerciáról és a férfi előző házasságából való fiáról is szól, az angyali és ör­dögi Alfonsitóról, aki belesze­ret mostohájába. Az asszony ennek az eszte­len őrületnek nem tud elle­nállni. Éppen akkor esett meg a kellemdús vakmerőség a fi­úcskával, amikor az apa be­zárkózott a fürdőszobába, hogy szokásos tisztálkodási szertartásának hódoljon. A bájos gyermekkel zajló tit­kos találkozások, a hamvas ra­jongás gazdagította az asz- szony házaséletét; felélénkí­tette, megújította. Különös izgalommal járt a tisztaságnak és a bűnnek eme keveredése, a képtelen és kockázatos őrület mindaddig, míg férje nem szerzett tudo­mást a bűnös viszonyról. Méghozzá éppen az angya­lian ördögi fiacskájától tudta meg a történteket. Miért szere­tem a mostohámat? címmel írt fogalmazást, amelyről kiderült, hogy nem a képzelet szülemé­nye, hanem maga a valóság. Az isteni pár felhőtlen nász­ának, szenvedélyes szerelmé­nek pillanatok alatt vége lett, Lucreciát férje elzavarta. Amikor Justiniana, a szolgá­lólány faggatva a fiúcskát, rá­tapintott a lényegre: „Anyádért tetted? Nem bírtad elviselni, hogy bárki is elfoglalja a helyét ebben a házban?”— a kiska­masz egy pillanatra megder­medt, majd felülkerekedett benne a gonosz ördög. Miköz­ben ölelte, csókolta a lányt, fü­lébe ezt suttogta: „Miattad tet­tem, nem anyu miatt. Hogy a mosti elmenjen a házból, és mi hárman, a papa, én meg te, itt­maradhassunk egyedül". Ajánlom az Európa Könyvki­adó Bibliotheca Erotica sorozat könyveit mindazoknak, akik az olvasmány-élvezetekben is a minőséget kedvelik. A perui születésű Llosa stílusa elbű­völő, bámulatos jó ízléssel, biz­tos érzékkel kerüli ki a disznól- kodás és a finomkodó esztézi- zálás csapdáit. A tehetséges író - bizonyára olvasták tőle, színpadon is lát­hatták a Pantaleon és a hölgy- vendégek-et — gyönyörűsé­ges műve ínyenceknek való is­teni előjáték, amelyet César Moro mottója fűszerez: „Bűne­inket méltósággal kell visel­nünk, mint királyi palástot... Csak a bűnös lények körvonala nem mosódik el a légkör sará­ban. A szépség bűn, a forma gyönyörű bűne”. Zágoni Erzsébet Tiziano: Vénusz, Ámor és a zene című olajfestménye is része a könyv kínálta erotikus örömöknek

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents