Somogyi Hírlap, 1991. június (2. évfolyam, 126-150. szám)

1991-06-03 / 127. szám

1991. június 1., szombat SOMOGYI HÍRLAP — FIATALOK OLDALA 7 Közép-európai dzsesszkrimó az ifiházban Egy ember, aki jól érzi magát BERKI TAMÁS: JÓ IDŐK JÖNNEK A MŰFAJRA Sör, pizza és remek mu­zsika. Ennyi szükségeltetik a kissé szokatlan rendezvényso­rozathoz, amely a kaposvári Ki­lián György Városi Művelődési Központban kezd meghono­sodni: már rendszeresnek mondhatóan meg-megszerve- zik a házban a dzsesszkocs- mát. Járt itt nemrég Dés László a barátaival, utoljára pedig Berki Tamás és zenekara szolgál­tatta a fekete zenét. A kitűnő hangulatú koncert után Berki Tamással, az együttes éneke­sével beszélgettünk. — A Lakatos testvérek az Amerikai Egyesült Államokban élnek. Mióta tartjátok a kapcso­latot? — A Dezsőt pár évvel ezelőtt ismertük meg, amikor először kezdett hazajárni. Azóta sokat játszottunk együtt különböző felállásokban. Az idősebb kor­osztály még játszhatott vele, mielőtt elment. Az öccse, Vil­mos csak később jött haza. Nagyon boldog meglepetés volt, mert ő nem egyszerűen kiemelkedő zongorista, hanem számomra egy inspirativ part­ner. Ez elég ritka dolog. Jól ér­zem magam velük. — Novemberben jelent meg a Jó reggelt című portréalbu­mod... — Igen. Ez egy szerzői le­mez volt, hiszen nemcsak éne­kelek rajta, hanem a szövege­ket és a zenék jelentős részét is én szereztem. Van az anyag­ban egy számomra különösen fontos dal, amelyben egy kicsit abban akartam elmélyülni, hogy miért jut eszembe nekem Közép-Kelet-Európában dzsesszt énekelni. A közelítés miatt az lett a címe, hogy Har­madik típusú találkozások — megpróbáltam összebarátkoz- tatni magamban a magyar népzenét a dzsesszel. Ha tu­dod, hallgasd meg. — Mi újság az állandó zene­karoddal? — Az előző lemezem, az Igazi paradicsom stábjával még muzsikáltunk egy darabig. Több mint három évvel ezelőtt éhenhalt a banda. Egyszerűen nem tudtunk megélni. — Most meg lehet élni a dzsesszből? — Úgy érzem, megint van a műfajban egy virágzás. A kö­zönség érdeklődik, vannak hí­vások, szeretik a dzsesszt. Jó idők jönnek a műfajra. Olyan idők, mint amikorén igazán be­lezúgtam. — A-dzsesszkocsma műfaja nem szokatlan nektek? — Ellenkezőleg. Ez nagyon közel áll a dzsessz születésé­hez. Végigjártam a nagy ame­rikai klubokat és ott is hasonló­képpen működnek. — Közelebbi terveid? — Nemrég dolgoztam egy Supra-Hits lemezen, két rap-nótát énekeltem fel és... — Világ életedben ezt sze­retted volna? — Nézd, ez egy munka, amit egy énekes vagy elvállal, vagy nem. Fekete zene, ritmikus zene, szeretem. Úgy néz ki, hogy még ebben az évben ki­jön egy önálló rap-album, me­lyen magyarul énekelek és melynek a szövegeit is én ír­tam. Ezenkívül a Benkó Sán­dorral készülünk egy karácso­nyi dixiland-misére. Nyíregy­házán fogjuk előadni amerikai vendégszól istákkal. — Gyakorlatilag bárhová hívnak, mész? — Boldogan. Nevetni fogsz, gyerekműsorokat is csinálok. Egyszer megképezték, miért nem írok ilyen anyagokat. ír­tam. Előbb egyet, majd a kö­vetkezőt. Aztán felkért a báb­színház hangszerelésre. Jól esett ez a munka is. Nagyon boldogító játék volt. — Egyszóval dolgozol. — Dolgozom...és jól érzem magam. Balassa Tamás Slágerlista Újra azt a slágerlistát közöljük, amely a ténylegeshangle- mezeladások — a Magyar Hanglemezkiadók Szövetsége ál­tal finanszírozott közvéleménykutatás — alapján készül. 1. Omen: Feketében (Start) 2. Bonanaza Banzai: 1984 (Favorit) 3. Rod Stewart: The best of... (Gong/Warner) 4. Republic: Indul a mandula (Pepita) 5. AC/DC: The Rasors Edge (Gong/Warner) 6. Richard Clayderman: My Classic Collection (MMC/Delphine) 7. Queen: Innuendo (MMC/EMI) 8. Szandi: Tinédzser l'amour (Favorit) 9. Demjén Ferenc: Elveszett gyémántok (Proton) 10. R-GO/Moho Sapiens: Angyalbőrben (Rákóczi) 11. Korái: Kőfalak (Proton) 12. Whitney Houston: l'm Your Baby Tonight (MMC/Arista) 13. Paul Simon: The Rhythm... (Gong/Warner” 14. Markos-Nádas: Csak 18 éven... (Kademcia) 15. Madonna: The Immaculate... (MMC/Warner) 16. M.C.Hammer: Please Hammer (MMC/EMI) 17. Phil Collins: Serious Hits (MMC/Warner) 18. Hobo Blues Band: Tábortűz mellett (MMC) 19. Tátrai Band: A küszöbön túl (Rákóczi) 20. Délhúsa Gjon: Átviszlek az éjszakán (Proton) BRAVÓ! Több mint 150-en írtatok a május 18-án megjelent olda­lunk A tekintet árulkodik? című rejtvényére. Be kell vall­juk, hogy alig volt köztük hibás megfejtés. Ám azt is megmond­juk, hogy legközelebb nehe­zebb rejtvényt találunk ki. Most azonban, hogy ilyen sokan je­lentkeztetek „ez ügyben”, nem — a beígért — egy, hanem há­rom kazettát sorsoltunk ki. Va­lamennyi a MEGOLDÁS Rendszerház Számítástechni­kai és Kereskedelmi Kft. aján­déka. Tehát a szerencsés nyer­tesek: Volák Teréz karádi, Fe­hér Anikó boglárlellei és Ger­gely Mónika somogysárdi ol­vasóink. (Bocs, hogy ezúttal a fiúknak nem kedvezett For­tuna; a fotónkon levő „reklá­mot” Gergely Mónika küldte.) Gratulálunk! Rovatszerkesztő: Tamási Rita Bombajó! A legpontosabb videofilm-sikerlistát Pál Károly né göl- lei olvasónk küldte. Gratulálunk a háromszori ingyenes kölcsönzéshez; levelünket hamarosan megkapod, s je­lentkezhetsz vele a Bombajó Kft. „Fekete Fény” videó ka­zetta-kölcsönzőjében. (Kaposvár, Honvéd u.17.) Elégtételül! Mc Hammer Dr. Alban Mónié Lőve „Egy kis felháborodással ol­vastuk a Somogyi Hírlap május 4-én megjelent Fiatalok olda­lán, a Pop pletykák című rova­tot...George Harrison nyilatko­zatát a rap zenéről” (utolsó mondatát, amely felborzolta a kedélyeket, én — Tamási Rita rovatszerkesztő — írtam hozzá, s ezt ma is vállalom). Ám mivel ez az oldal megpró­bálja, legalábbis kísérletet tesz a fiatalok mind szélesebb réte­gei igényeinek kielégítésére, most kárpótlásul, vagy „elégté­telül” — vállalva azt is, hogy a levélírók laikusnak bélyegez­tek ezt a zenei irányzatot ille­tően — egy rövidke összeállí­tást közlünk a rap-ről. Ám — igazán nem kötekedni szeret­nék, amikor elmondom még a levél néhány részletét: a rap-et „nem úgy kell hallgatni, hogy csak beszélnek és beszélnek benne. Ők az igazságról, a munkanélküliségről beszél­nek, a való, igazi amerikai helyzetről”. O.K.! De ezt éppen George Harrison ne értené?! Hammer-rap Mc Hammer előadásonként két kilót veszít a súlyából, s minden koncert előtt imádko­zik. A rapper messze földön ismert szigoráról. A táncosok és a zenészek abszolút tiszte­lettel övezik. Koncertjein egy átváltozóművészhez hasonlít, mivel minden dal után ruhát cserél. A Pray a rapper hangos hitvallása: bíznotok kell maga­tokban, hogy legyetek valakik! Két évvel ezelőtt még a sze­génynegyed utcáin kóborolt, ma övé a rap trónja. Azt mondta, sikerének három titka van: a hit, a család és a sport. Dr. Alban Alban Nwapa 1967. augusz­tus 26-án született Nigériában. Apja 1962-ben Svédországba vitte kisfiát, és az egyik nagy bátyjánál hagyta, hogy Euró­pában tanulhasson. Stock­holmban szerzett fogorvosi dip­lomát, majd két évig egy svéd klinikán dolgozott. Egy svéd producer felfigyelt a stockholmi Underground dance-klubban a lemezlovas fiatalemberre, ugyanis a számok között elő­adott rapbetétjei jobbak vol­tak, mint a lemezeken hallható számok. Nevét a Hello Africa és a No Coke tette ismertté. Drótkefe-rap Idestova húsz éve, hogy Si­mone Johnson meglátta a nap­világot. Battersea-ben nőtt fel, London egyik munkásnegye­dében. 14 évesen kezdett saját rapeket énekelni, két évvel ké­sőbb anyjával New Yorkba köl­tözött. A Mónié Love-vá átke­resztelt Simone Down to the Earth című nagylemeze és kü­lönösen az arról kimásolt kis­lemezek meghozták számára a remélt sikert. Fiatalok a „fények városában” Kaposvári családok jelentkezését várja a KÖSZ A három éve alakult, s a diá­kok érdekképviseletével, va­lamint szabadidejének szerve­zésével foglalkozó testület, a Középiskolások Szövetsége ebben az esztendőben is bőví­tette nemzetközi kapcsolatait. Sólymos Gábortól, a KÖSZ el­nökétől megtudtuk: a szövet­ség bekapcsolódott több nyu­gat-európai programba (Tem­pus, Eurodysse), amelyek a „keleti” országok fiataljainak életét, lehetőségeit vizsgálják. A Demisz Építőtáborok Irodá­ján keresztül a KÖSZ az idén nyáron tizenöt kaposvári kö­zépiskolást táboroztat Fran­ciaországban és Dániában, s ugyanennyi külföldi diákot vár a somogyi megyeszékhelyre. Jövőre a nemzetközi csere- kapcsolatok további bővítését tervezi a szövetség. Olyan ka­posvári családok jelentkezését várja, akik szívesen vendégül látnának egy-két hétre külföldi fiatalokat. Ä vendégségbe ér­kezők ugyanennyi időre a ma­gyar családok gyermekeit fo­gadnák otthonukban. Sólymos Gábor azt is elmondta: népsze­rűek az általuk szervezett kül­földi társasutak, osztály- és tantestületi kirándulások. Az országban a Középiskolások Szövetségének közreműkö­désével juthatunk el legol­csóbban Párizsba, Erdélybe, Görögországba és Spanyolor­szágba. Egy ötnapos, autóbu­szos párizsi út például 8500-9000 forintba kerül; egy tíznapos görögországi körút ára 11 ezer forint. L. S.

Next

/
Thumbnails
Contents