Somogyi Hírlap, 1991. június (2. évfolyam, 126-150. szám)
1991-06-01 / 126. szám
SOMOGYI HÍRLAP 1991. június 1., szombat Széthúzás helyett összetartás Göncz Árpád: „Mi, okik 1956-ot képviseljük a mai közéletben, nem vagyunk jó helyzetben” (Folytatás az 1, oldalról) Hegedűs László, a TIB ügyvezető aleinöke beszédében sorsdöntőnek minősítette a közgyűlést. Mint mondta a TIB, amely az 1988-as megalakulás óta 38 tagjából, a mai napig több mint 1500-ra bővítette létszámát, sorsdöntő lépés előtt áll. „El kell döntenie, hogy a széthúzás vagy az összetartás útját választja-e," Hegedűs László hangsúlyozta: a TIB hármas feladatát — '58 történetének tudományos kutatását, szellemének ápolását, és a kegyelet megadását — csak összetartással lehet képviselni. Szólt arról is, hogy a szervezet a jövőben „nyitni" szeretne, a határainkon belül és azokon túl élő magyarsággal egyaránt meg akarja ismertetni ‘56 szellemét. AZ ORSZÁGGYŰLÉS MENETRENDJE Az Országgyűlés elnöke hivatalosan is megkapta az Alkotmánybíróság határozatát, s hétfőn felkéri az Országgyűlés Ügyrendi, valamint Alkotmányügyi Bizottságát a javaslattételre: milyen lépéseket tegyen az Országgyűlés, hogy a kárpótlási törvény teijes egészében megfeleljen az alkotmányosság követelményeinek. Erről Szabad György házelnök tájékoztatta az újságírókat, A jövő heti országgyűlési program mellett természetesen főként a kárpótlási törvénnyel kapcsolatos teendőkről volt szó. Somogy Is csatlakozott a TÖOSZ-hoz Kérdések a világkiállításról Finanszírozás a társadalmi átlagnorma szintjén (Folytatása? /, oldalról) — Mire gondol? — Elég, ha csak a világkiállítás ügyót említem, azt, hogy megoszlanak a vélemények a főváros és a kerületek között. Szövetségünk kimondta, hogy az önkormányzatok érdekeltek a világkiállítás ügyének eldöntésében és nem az érzelmi, hanem a racionális szempontokat tartják meghatározónak. — Akkor igen vagy nem? — Hét pontban foglaltuk össze azokat a kérdéseinket, amelyek megválaszolásától tesszük függővé döntésünket. Szeretnénk tudni, milyen tények alapján lehet arra következtetni, hogy az igenlő döntés a rendezvény várható pozitív hatásait a települések többsége számára hozzáférhetővé teszi. Mit várhatunk reálisan az itthoni és külföldi tőkétől, s annak mi a társadalmi ára, haszna? Mi következik mindebből az állami költségvetésre nézve, ennek folytán mi prognosztizálható az önkormányzatok költségvetését illetően, tekintettel arra, hogy az esetleges világkiállítás időpontja már egy új választási, illetőleg önkormányzati ciklus idejére esik. Másik állásfoglalásunk szerint két döntési fórum létezik: az önkormányzatok és a parlament. Nem szolgálná érdekeinket, ha egy plurális demokrácia keretein belül úgy döntenénk: a parlament igent, a főváros nemet mond. Csak kétharmados többséggel elfogadott törvényt tartunk lehetségesnek az Expo ügyében. — A közgyűlésre készített írásos anyagok egyike kifogásolta, hogy az önkormányzati törvény rendelkezései ellenére mellőzik a szövetség véleményének meghallgatását. — Ez valóban így van, s újra szóvá kellett tennünk, hiszen jogainkat sérti. Kifogásoljuk például, hogy hiányzik a kompromisszumot tükröző, kölcsönösen vállalható munkamegosztás, az ehhez rendelt anyagi eszközök megosztása a kormányzat és a települések között. Tisztázatlan az államellátási és ahhoz kapcsolódóan az önkormányzatok ellátásszervezési felelőssége. Meg kell határozni azokat a társadalmi szintű ellátási átlagnormákat, amelyekhez az állami költségvetés által kötelezően biztosított eszközök hozzárendelhetők. Egy példával élve: egy általános iskolai tanuló után harmincezerforint állami támogatás jár, de ez számításaink szerint az átlagköltségeknek csupán hatvan százalékát fedezi. Mindezekről a kérdésekről alapos vita folyt a közgyűlésen annak reményében, hogy véleményünk nyilvánosságra hozatala segíti majd a kibontakozást — mondta dr. Köllner Ferenc. Polesz György Pályázati felhívás! Az Országos Kereskedelmi és Hitelbank Rt. pályázatot hirdet a szigetvári bank I igazgatói munkakörének betöltésére Feltételek: — felsőfokú, szakirányú egyetemi vagy főiskolai végzettség — pénzintézetben vezetői gyakorlat — legfeljebb 40 éves életkor — idegen nyelv ismerete (angol, német) előnyben. A pályázat tartalmazza a jelentkező — részletes önéletrajzát — iskolai, szakmai végzettségének leírását — korábbi munkaköreinek és tevékenységének részletes ismertetését —jelenlegi munkahelyének, munkakörének és jövedelmének megnevezését. Az erkölcsi bizonyítványt kérjük mellékelni. A pályázatot 1991. június 15-ig kell beküldeni, a személyzeti és oktatási főosztály vezetőjének: dr. Bodó Tibor, Budapest VI., Anker köz 1—3. A bizottság döntéséről a pályázók 1991. július 31-ig levélben értesítést kapnak, melyet bizalmasan kezelünk. Bizottság döntése alapján szolgálati lakást biztosítunk. (112930) Baker a Szovjetunióról James Baker amerikai külügyminiszter szerint a legújabb szovjet féÍQffflteryjavuíáS a korábbiakhoz képest, de még ebből is hiányoznak azok az elemek, amelyek szükségesek lennének a piacgazdaságra váló áttéréshez. Ezt egy névtelenségbe burkolózó amerikai diplomata közölte. A diplomata szerint Baker nincs meggyőződve arról, hogy a szovjet vezetőkben lenne kellő politikai akarat a nagy fájdalommal járó változások végigviteléhez. Japán fizetési mérlegtöbblet Csaknem a háromszorosára nőtt áprilisban Japán folyó fizetési máriggánsk többlete 32 syy évvel korábbihoz képest. Áprilisban 7,77 milliárd dollár volt a japán folyó fizetési mérleg aktívuma, egy évvel korábban 1,96 milliárd. Az adatokat a japán pénzügyminisztérium tette közzé pénteken. Ami a mérlegen belül a külkereskedelmet illeti, a többlet 8,23 milliárd dollár volt az idén áprilisban, tavaly áprilisban pedig 3,98 milliárd. A DÉL-DUNÁNTÚLON ELŐSZÖR TABON Jurex-rendszerek bemutatója (Folytatás az 1. oldalról) A tabi városi sporttelepen rendezett kiállítás megnyitóján — amelyet Gerbovits Jenő, a Parasztszövetség főtitkára tartott — többek között kijelentette: — Minden tulajdon — a kereskedők, az iparosok, a műhelyek, az üzletek, a gazdálkodók tulajdonát is beleértve — repri- vatizálását követeljük. A bemutatott termékek árából a kiállítás ideje alatt történő megrendelés esetén tíz százalék Kedvezményt biztosít a Ju- rex és három héten belül szállítja a kiválasztott árut. További kedvezmény, hogy 30 százalék előleg befizetése mellett hároméves részfizetési lehetőséget biztosítanak évi 16 százalékos kamat felszámolásával. Az évi 300 millió Schilling forgalmat bonyolító szomszédos országbeli cég által kínált termékek 20—30 százalékkal olcsóbbak a hasonló minőségű és kategóriájú — a konkurencia által ajánlott — termékeknél. A Tabon látható árucikkek forintért vásárolhatók. Bár a farmergazdák fölvetették: az árak nem a mi fizetési átlagunkhoz alkalmazkodnak... Az érdeklődőket vasárnapig reggel 9 órától este 7 óráig várják a kiállítók. (Krutek) Pályázati felhívás Bolhó község képviselő-testülete pályázatot hirdet az általános iskola alsó tagozata iskolavezetői állásának betöltésére Pályázni lehet a 27/1986. (Vili. 31.) MM sz. rendeletben meghatározottak szerint, 5 éves szakmai gyakorlattal. Bér: megegyezés szerint Pótlék: a vonatkozó rendelet szerint. Szolgálati lakást nem tudunk biztosítani. Németnyelv-vizsgával rendelkezők előnyben. A pályázat benyújtásának határideje a megjelenéstől számított 1 hónap A pályázatot Bolhó Község Polgármesteri Hivatala címére kell benyújtani: 7586 Bolhó, Kossuth u. 1. (112974) dJ tm. Tisztelt gd zfogyas ztó ink! A KÖGÁZ Somogy Megyei Üzemigazgatósága értesíti Önöket, hogy szolgáltatási tevékenységének bővítése céljából a Balaton-parti kirendeltségein június 1-jétöl szombatonként is a fogyasztók rendelkezésére áll, reggel 7 órától délután 15.20 óráig. Hibajavítási, készülékellenőrzési igényeikkel jelentkezhetnek az alábbi címeken illetve telefonokon: Siófoki kirendeltség területén Siófok, ipartelep. Tel.: 10-453 Balatonföldvár területén Balatonföldvár, Gábor Á. u. 2. Tel.: 40-860 Boglárlelle térségében Boglárlelle, Báthory u. 1. Tel.: 85/51-693 Fonyód—Balatonfenyves térségében Fonyód, Kupa vezér u. 8. Tel.: 85/61 -330 Balatonkeresztúr—Balatonmária térségében Balatonmária, Kossuth u. 34. Balatonberény—Balatonszentgyörgy térségében Balatonszentgyörgy, Sport u. 2. (113015) Itt a privatizáció! Az Állami Vagyonügynökség megbízásából a Pannónia Szálloda és Vendéglátó Vállalat (1088 Budapest, Puskin u. 6.) az alábbi üzletek tulajdonjogának értékesítésére 1991. július 8-án árverést hirdet 1.153. sz. önkiszolgáló étterem (Zamárdi felső, Jegenye tér 2.) Kikiáltási ár: 8 000 000 Ft, azaz nyolcmillió forint. A vételárból a privatizációs költség: 500 000 Ft, melyre kedvezményes kamatozású és részletfizetési hitel nem igényelhető. 2. 131. sz. Hableány étterem (Siófok, Erkel u. 75/a) Kikiáltási ár: 30 000 000 Ft, azaz harmincmillió forint. A vételárból a privatizációs költség: 800 000 Ft, amelyre kedvezményes kamatozású és részletfizetési hitel nem igényelhető. 3. 141. sz. Pihenő vendéglő (Siófok, Ady Endre u. 126.) Kikiáltási ár: 9 000 000 Ft, azaz kilencmillió forint. A vételárból a privatizációs költség 600 000 Ft, amelyre kedvezményes kamatozású és részletfizetési hitel nem igényelhető. 4.472. sz. Kilátó eszpresszó (Balatonföldvár, Szépkilátó) Kikiáltási ár: 1 400 000 Ft, azaz egymillió-négyszázezer Ft. A vételárból a privatizációs költség: 100 000 Ft, amelyre kedvezményes kamatozású és részletfizetési hitel nem igényelhető. 5. 172. sz. önkiszolgáló étterem (Balatonföldvár, kemping) Kikiáltási ár: 18 500 000 Ft, azaz tizennyolcmillió-ötszázezer Ft. A vételárból a privatizációs költség: 400 000 Ft, amelyre kedvezményes kamatozású és részletfizetési hitel nem igényelhető. Az árverés helye és ideje: 8600 Siófok, Petőfi sétány 15. Éden bár 1991. július 8., 10 óra Az árverésre jelentkezés határideje: 1991. június 29. Az árverésre jelentkezés feltétele: a kikiáltási ár 5%- ának megfelelő bánatpénz (bemutatóra szóló betétkönyv) letétbe helyezése a Pannónia Szálloda és Vendéglátó Vállalat Balatoni Igazgatósága (Siófok, Batthyány u. 2.) központi pénztárában. További információt és az értékesítésre kerülő üzletekre vonatkozó írásbeli tájékoztatót a szervezést és az árverést lebonyolító Pannónia Sz. V. V. Balatoni Igazgatóságán (Siófok, Batthyány u. 2. sz.) Szentes Ernőné főkönyvelőtől és Torday Lászlóné csoportvezetőtől (telefon: 13-611) lehet kapni. A versenytárgyalás résztvevői anonimok maradnak. (112933)