Somogyi Hírlap, 1991. május (2. évfolyam, 100-125. szám)
1991-05-16 / 112. szám
| II. évfolyam, 112. szám Ára: 7,90 Ft — KÖZÉLETI NAPILAP------' V/h 1991. május 16., csütörtök A VILÁGKIÁLLÍTÁS ÜGYÉBEN Döntés előtt a kormány Már elkészült a törvénytervezet — Újra az energiahordozók áremelése Ismét foglalkozik a kormány a világkiállítással. A testület mai ülésén már meg kell hozni a végső döntést az ügyben. A hírek szerint elkészült a világkiállítással kapcsolatos törvénytervezet, amelyet — ha a kormány jóváhagyja — rövid időn belül a parlament elé terjesztenek. A testület álláspontja ebben a kérdésben az elmúlt időszakban lényegesen nem változott, így várhatóan a világkiállítás megrendezése mellett foglal állást a kormány. Téma lesz az energiahordozók fogyasztói árának emelése is. Az már eldöntött, hogy a következőkben sor kerül a szén, a földgáz és a távhőszolgáltatás árának emelésére. Kérdéses az időpont, valamint az, hogy milyen módon kompenzálják a növekvő költségeket azoknál a családoknál, amelyek az áremelés miatt nagyon nehéz helyzetbe kerülnének. Az ülés napirendjére kerül a KGST kérdése is. Május 17-én és 18-án ugyanis Moszkvában a KGST-tagállamok képviselői erről fognak eszmét cserélni, és addig ki kell alakítani a magyar álláspontot is. Emellett a kormány várhatóan foglalkozni fog a kedvezményes üdültetéssel, az ügyészség alkotmányos helyzetével és egyes lakossági csoportok fokozott szociális támogatásával is. Antall József a Szentföldön Antall József miniszterelnök hivatalos izraeli látogatásának utolsó napján — tegnap — a zsidó, az iszlám és a keresztény vallás évezredes szent helyeivel ismerkedett. A Szent Sír templomot Krisztus keresztre feszítésének a hagyomány szerinti színhelye fölé emelték, s öt keresztény felekezet papjai miséznek benne. Szentföldi útja Betlehemben a Születés templomában fejeződött be. Politika Belgrád: szerb nacionalisták, akiket „csetnikek”-nek hívnak május 15-én a belgrádi parlament ülésének ideje alatt MTI Telefotó és állampolgárok Vita a közoktatási törvénytervezetről Merre tovább, iskola? DR. GAZSÓ FERENC SZERINT VÁLSÁGKEZELÉS KELLENE Több mint 300 pedagógus és oktatást irányító szakember, valamint önkormányzati képviselő vett részt tegnap délelőtt a Somogy Megyei Önkormányzati Hivatal közoktatási aktíváján. A nagy érdeklődést a téma keltette fel. Dr. Gazsó Ferenc egyetemi tanár, az Országos Közoktatási Tanács elnöke ismertette megyénk szakembereivel a parlament elé terjeszte- tendő közoktatási törvénytervezet módosításáról szóló javaslatot. A közoktatás időszerű szakmai és irányítási kérdései címmel elhangzott előadás azokról a megoldásra váró problémákról szólt, amelyeknek törvénybe iktatása nélkül működésképtelenné válhat oktatásunk. A pedagógusok közérzetét erősen befolyásoló bérkérdéssel kapcsolatban elmondta: egységes alapbér kidolgozásán fáradoznak. Egyetértett azzal, hogy a garantált minimális alapbért mindenkinek biztosítsák, de a törvény csak a pótlékok szűk körének meghatározását teszi lehetővé. Az intézmények fenntartásával kapcsolatban az átdolgozott törvénytervezetet az önkormányzatok hatáskörébe utalja a fenntartási és ellátási tevékenységen túl az állagmegóvást s a karbantartást is. Az építési és egyéb költségeket az állam fedezi, de a speciális programok megvalósítását a fenntartónak kell vállalnia. Megerősítik az iskolák gazdálkodási önállóságát, szorgalmazzák, hogy a bevételük arányában ne csökkentsék a támogatásukra szánt összeget. (Folytatás az 5. oldalon) Üj miniszterelnök Franciaországban Michel Rocard (balról) eddigi miniszterelnök; mellette Edith Cresson az új kormányfő MT, Telefotó Michel Rocard eddigi minisz- 57 éves Edith Cressont, az eu- terelnököt — saját kérésére — rópai ügyek volt miniszterét bíz- fölmentettéktisztségéből. Ahírt ta meg a kormányfői teendők- az Elysée-palota jelentette be kel. Cresson Franciaország tör- szerdán délután. Francois Mit- ténetében az első nő a kormány terrand köztársasági elnök az élén. Tesztmérlegen az élelmiszeripar vállalatvezetői Dr. Raskó György: Egy héten belül kinevezzük a Kaposvári Tejipari Vállalat igazgatóját (Munkatársunk telefonjelentése) — Megígérem, hogy egy héten belül kinevezzük a Kaposvári Tejipari Vállalat igazgatóját — mondta dr. Raskó György, helyettes államtitkár Somogyi Hírlap kérdésére a tegnapi sajtótájékoztatón, azt követően, Az MNB Somogy Megyei Igazgatóságán tegnap a megyében működő kereskedelmi bankok vezetői megvitatták az elmúlt időszak finanszírozási tapasztalatait, valamint a gazdasági és monetáris politika fő céljainak megvalósulása érdekében teendő banki lépéseket. hogy bemutatták azt az öt tejipari vállalatvezetőt, akik megpályázva korábbi beosztásukat elnyerték a Földművelésügyi Minisztérium bizalmát. Az államtitkár-helyettes elmondta azt is, hogy a minisztériumi privatizálási koncepció egyelőre nem érvényesülhet az Az évenként ismétlődő tanácskozáson Dékány Ferenc, az MNB Somogy Megyei Igazgatóságának igazgatója tartott vitaindítót a megyei pénzügyi helyzetről. Kiemelten foglalkozott a kereskedelmi bankokkal szemben támasztott követelményekkel, a vállalkoélelmiszer-feldolgozó iparban. A vállalatok sok esetben ugyanis milliárdos értékeket képviselnek, és itt várhatóan hosszabb távon megmarad az állami tulajdon dominanciája. (Folytatás a 3. oldalon) zások élénkítésének, a privatizációs folyamat gyorsításának kérdéseivel. Rámutatott a bankoknak ezzel kapcsolatos szerepére, az ügyfelek korrekt tájékoztatásának fontosságára, a konkrét hitelügyek pontos intézésére. (Folytatás a 3. oldalon) A politika és az állampolgárok címmel háromnapos nemzetközi tanácskozás kezdődött szerdán Budapesten az Európa Tanács szervezésében. A konferencia résztvevői elemzik a pluralista demokráciák működési mechanizmusát, s körvonalazzák azokat a problémákat, amelyek hátráltatják az állampolgárok részvételét a politikai élet alakításában. Megtört a jég az arab világban Megtört a jég a forró arab világban: tizenegy évi „mosoly- szünet” után ismét egyiptomi politikust választottak az Arab Liga élére. A 21 tagú szervezet külügyminiszterei egyhangú döntéssel a 68 éves Ahmed Eszmat Abdel-Megid egyiptomi külügyminisztert tették meg főtitkárukká a következő öt évre. Szovjet—kínai csúcs A szovjet—kínai kapcsolatok szorosabbra fűzéséről, a két kommunista nagyhatalom közötti stratégiai együttműködés kialakításáról kezdett tárgyalásokat tegnap Moszkvában a Kínai Kommunista Párt főtitkára. Csiang Cö-min a néhai Mao óta a legmagasabb rangú kínai politikus, aki a Szovjetunióba látogatott. BANKVEZETŐK TANÁCSKOZTAK KAPOSVÁRON Devizában tartja megtakarításait a lakosság Doros Béláné: Legalább tíz banknak van forrástöbblete „Nem nyelték le a békát” Az önkormányzat sem enged Siófokon A Kereskedők Somogy Megyei Szervezetének siófoki testületé kedd este vállalkozói fórumot tartott vállalatvezetők, illetve önkormányzati képviselők részvételével a helyi adók és bérleti díjak kérdéséről. A fórum célja a vélemények őszinte ki- nyilvánítása, az álláspontok közelítése volt. A kereskedők sérelmezik — mondta Kertész Rezső, a Ki- sosz megyei titkára vitaindítójában —, hogy a helyi adók, illetve azok mértékének tárgyalásakor az önkormányzat nem kérte ki véleményüket, és szinte önkényesen, drasztikus módon emelte meg a díjtételeket. A Kisosz siófoki csoportja nevében Kertész Rezső felhívta az önkormányzat figyelmét, változtasson eredeti javaslatain, mert ha maradnak a szerintük indokolatlanul magas bérleti díjak, azzal lassan, de biztosan tönkreteszik a kereskedelmet. (Folytatás a 3. oldalon) SOMOGY ES ZALA MEC ÉLÉSKAMRÁJA Balatoni szupermarketjeink ismét várják Önt! „Oázis” Üzletház, Szántódon „Fortuna” Üzletház, Boglárlellén „Pátria” Üzletház, Fonyódon Nyitva naponta 6.30-tól 20.30-ig, szombaton és vasárnap is! — bőséges áruválaszték — udvarias kiszolgálás — ingyenparkolás Ajánljuk magunkat Balaton Fűszért (112821)